Tonács Attila

Kapcsolatfelvétel
Cikkeinek a száma: 77

"Én vagyok. De nem vagyok. Nem vagyok. De igen."  - Totálisan meghibbant, fenyegetőzött, hazudozott a mesterséges intelligencia

A Microsoft Bingbe költöztetett chatbotja az elmúlt egy hétben a "hangulatingadozásai", "dühkitörései" és a felhasználókat fenyegető üzenetei miatt keltett magáról feltűnést a sajtóban. Az egyelőre még szűk körben tesztelt chatbot akkor válik igazán kezelhetetlenné, amikor a felhasználók túl hosszúra nyújtják vele a beszélgetést, és túl sok utasítást adnak neki. A Microsoft azóta reagált a történtekre, és korlátozni kezdte a chatbot működését.

Küszöbön a mesterséges intelligenciák összecsapása, egymás torkának ugrik a két ősellenség

Küszöbön a mesterséges intelligenciák összecsapása, egymás torkának ugrik a két ősellenség

Új frontvonalakat nyithat a mesterséges intelligencia  a Google és a Microsoft évtizedes háborújában. A szikrát a ChatGPT tavaly novemberi megjelenése jelentette, amelyet nem sokkal később a Microsoft beköltöztetett keresőjébe, a Bingbe. A fenyegetést látva a Google is bejelentette saját fejlesztését, a Bardot, amely elsőre okozott ugyan némi csalódást, de méltó ellenfele lehet a Bingnek. A Google már két évtizede fejleszt mesterséges intelligencia alapú alkalmazásokat, így nem lesz könnyű ellenfél, még akkor sem, ha a Microsoft a milliók által használt szoftvereit turbózza fel chatbotokkal. Bárki is nyeri azonban a küzdelmet, nagyon sok olyan problémát kell megoldania, amit a mesterséges intelligencia teremtett. És nem kizárt, hogy nevető harmadikként még az Apple is beszállhat a versenybe.

Mindenki a ChatGPT-re figyel, pedig a kínai mesterséges intelligencia még ráboríthatja az asztalt az ünnepelt sztárokra

Mindenki a ChatGPT-re figyel, pedig a kínai mesterséges intelligencia még ráboríthatja az asztalt az ünnepelt sztárokra

Mióta a ChatGPT tavaly novemberben szabályosan felrobbantott az internetet, minden a chatbotok és a mesterséges intelligencia körül forog. Sokan elsősorban a nagy nyugati technológiai cégek, a Microsoft és a Google párharcaként mutatják be a történetet, ám a teljes képhez hozzátartozik, hogy az Egyesült Államokkal technológiai versenyt folytató Kínában is dübörögnek a fejlesztések, és sorra jelennek meg a legnépszerűbb mesterséges intelligencia modellek kínai változatai. Cikkünkben utánajártunk, mi jellemzi a kínai mesterséges intelligencia szektort, és milyen alkalmazásokat vehetnek igénybe már most az ott élő felhasználók.

"Egy enyhe paranoiában kell élni, mintha folyamatosan támadás alatt lennél" - így kell felkészülni a kibercsatákra egy ex-FBI ügynök szerint

A kibertámadások során alkalmazott eszközök jellegükben nem változtak, ám a bűnözők sokkal ravaszabbak lettek, és egyre elterjedtebb, hogy a vállalatok adataira vadászó hackerek cégszerűen, vezérigazgatókkal, ügyfélszolgálattal és értékesítési hálózattal működnek. A szervezeteknek fel kell készülniük a legrosszabbra, ám ez sokszor nem is annyira egyszerű, hiszen óriási hiány van a képzett kiberbiztonsági szakemberekből. Mindezekről Milan Patel, a BlueVoyant menedzselt biztonsági szolgáltatásaiért felelős igazgatója és a vállalat egyik alapítója beszélt nekünk, aki korábban az FBI kiberbiztonsági részlegének technológiai vezetőjeként is dolgozott.

Hátborzongató, mire képes a mesterséges intelligencia - Teszteltük az AI-t, amiért megőrülnek az emberek

Hátborzongató, mire képes a mesterséges intelligencia - Teszteltük az AI-t, amiért megőrülnek az emberek

A ChatGPT névre hallgató, mesterséges intelligencia alapú chatbot egy héttel ezelőtt robbant hatalmasat a közösségi médiában. Valóban egészen elképesztő, mire képes az internetre kirakott nyelvi modell, amely az egyszerűbb kérdések megválaszolása mellett olyan komplexebb feladatokat is teljesít, mint a versírás, illetve a programozás. Teszteltük az OpenAI mesterséges intelligenciáját, és utánanéztünk, hogyan működik az eddigi legfelkapottabb gépi értelem.

Kibújt a szög a zsákból: fintech óriássá és szuperappá tenné Elon Musk a Twittert

Kibújt a szög a zsákból: fintech óriássá és szuperappá tenné Elon Musk a Twittert

Elon Musk a múlt héten találkozóra hívta a Twitter vezetőit, és felvázolta nekik a terveit a közösségi platform fintech-ké alakítására vonatkozóan. A The Verge által megszerzett hangfelvétel szerint Musk nagy értéket láthat a Twitter közel 400 milliós felhasználói bázisában, amely megfelelő alapot jelenthet egy jövedelmező fintech szolgáltatás kiépítéséhez. Musk először a platformon belüli szabad pénzküldést valósítaná meg, majd a hitelezéssel bővítené a kínálatot. Az elhangzottak alapján a Tesla-vezér végső célja viszont egy, a mindennapokat megkönnyítő szuperalkalmazás létrehozása lenne.

Hamarosan eldől, ki birtokolja majd az internetet: vajon mindannyian kaphatunk majd egy szeletet a világhálóból?

Hamarosan eldől, ki birtokolja majd az internetet: vajon mindannyian kaphatunk majd egy szeletet a világhálóból?

Az internet a legtöbb ember számára egy folyamatosan elérhető csatorna, amellyel akár tőle távoli globális folyamatokba is becsatlakozhat, rajta keresztül létrehozhatja a saját vállalkozását, személyes tartalmaiból közösségi élményt formálhat. Bármekkora is legyen az egyéni felhasználó hozzájárulása az internet tartalmi bővüléséhez, a szabályokat mások írják helyette, még arról sem dönthet, ki, hogyan és mire használja a fel az adatait. A Web3 többek között ezt az autonómiát szeretné visszaadni a felhasználónak, és ehhez a blokklánc decentralizált mechanizmusait venné igénybe. Cikkünkben bemutatjuk, mit ígér az internet harmadik generációja nekünk felhasználóknak, és milyen Web3-hoz kötődő alkalmazásokat vehetünk igénybe már most.

Sorsfordulóhoz érkezett az ünnepelt sztárszektor:  vajon helybenhagyja a válság, vagy mindenkinél erősebben születik újjá?

Sorsfordulóhoz érkezett az ünnepelt sztárszektor: vajon helybenhagyja a válság, vagy mindenkinél erősebben születik újjá?

A válság adott neki hátszelet, most azonban ellenkező irányból érkező áramlatokkal kell dacolnia az elmúlt évtized egyik leginnovatívabb sztárszektorának, a fintechnek. Az infláció vágtat, a fogyasztói kedv lankad, a finanszírozási költségek pedig lassan az egekbe emelkednek. Ezek együttese egy új recessziós időszak irányába mutat, amelyet nem fog mindenki túlélni. A csökkenő befektetések és a leépítési hullámok mellett ugyanakkor már az is kezd kirajzolódni, mely megoldások lehetnek a nehéz időszakban is életképesek.

Beérett az évtized egyik meghatározó technológiája, de még mindig tartogathat meglepetéseket

Beérett az évtized egyik meghatározó technológiája, de még mindig tartogathat meglepetéseket

A felhőalapú számítástechnika már egyáltalán nem új keletű dolog, a technológia mondhatni már rég belépett az érettségi fázisba, a gazdaság szereplői közül szinte nincs is olyan, aki ne halott volna róla, a legnagyobb szolgáltatók pedig szinte már fejőstehénként üzemeltetik a felhős üzletágaikat. Bár a legtöbb digitális szolgáltatásnak már most a gerincét alkotja, a számok azt mutatják, a szektor még mindig képes a növekedésre, hiszen vannak későn érkezők, akiket fel lehet karolni. Ráadásul minél többen költöztetik a munkafolyamataikat a felhőbe, annál jobban látszik, hogy melyek azok a kritikus pontok, ahol elbukhat egy-egy ilyen projekt. Cikkünkben bemutatjuk a felhőinformatikai piac kilátásait, a felhőmigrációs projektek bukásának okait és az üzletágat a következő évtizedben meghatározó trendeket.

Óriási kihívás előtt az emberiség: mit kezdünk a robotokkal, amik az életünkről döntenek?

Óriási kihívás előtt az emberiség: mit kezdünk a robotokkal, amik az életünkről döntenek?

A mesterséges intelligencia alapú technológiák az élet egyre több területén támogatják a gazdaság szereplőit a döntéseikben. Az eredmény azonban sokszor csalódást okoz, és előfordul, hogy hátrányos helyzetbe hoz bizonyos társadalmi csoportokat. Mi állhat a mesterséges intelligencia részrehajlása mögött? Hogyan lehet kiegyensúlyozott döntések felé terelni a technológiát? Milyen szabályozások várhatók? Többek között ezekről kérdeztük Reggie Townsendet, a SAS adatetikai vezetőjét a Prágában megrendezett SAS Innovate on Tour konferencián.

Van egy dolog, amelyben hazánk még a világ legfejlettebb pénzügyi szektorát is lehagyta

Van egy dolog, amelyben hazánk még a világ legfejlettebb pénzügyi szektorát is lehagyta

Jövő tavasszal tervezi elindítani a Fed az Egyesült Államok első nyílt azonnali fizetési rendszerét, a FedNow-t. A Fed régi adósságát törleszti, hiszen bármilyen fejlett is az amerikai pénzügyi szektor, az ország fizetési rendszerében a 70-es évek óta nem történt komoly fejlődés. Az Egyesült Államoknak minél előbb lépnie kell, hiszen a világ számos pontján már dübörögnek az azonnali átutalási rendszerek, köztük hazánkban is. Cikkünkben bemutatjuk, mire készül a Fed, mit tud a hazai azonnali fizetési rendszer, és milyen nagy sikert arató megoldások születtek szerte a világban.

Sokan temették a sztárszektort, amely egy csavarral épp most bukkant a fejős tehenére

Sokan temették a sztárszektort, amely egy csavarral épp most bukkant a fejős tehenére

Sokan temetik a BNPL-cégeket a "Klarnageddon" láttán, ám elképzelhető, hogy egy sokkal jövedelmezőbb modellre váltva az instant részletfizetős megoldások megtalálhatják számításukat a B2B-mezőnyben. A vállalati szegmens ugyanis magasabb haszonnal és növekedési potenciállal kecsegtet, ráadásul a technológia a B2B tranzakciók számos fájó pontján tudna enyhíteni. Cikkünkben bemutatjuk, mire jó a B2B BNPL, kinek hasznos, és milyen hazai próbálkozásoknak lehetünk szemtanúi ebben a viszonylag új, de robbanásszerű növekedésre predesztinált szektorban.

Világhírű fintech guru a Portfolio-nak: a bankok drágák, a tranzakciós illeték szokatlan

Világhírű fintech guru a Portfolio-nak: a bankok drágák, a tranzakciós illeték szokatlan

Még nem dőlt el, hogy a Wise mit fog lépni szeptemberben, amikortól a kormány a külföldi szolgáltatók által végrehajtott tranzakciókra is illetéket vet ki. "Ez a fajta tranzakciós adó viszonylag szokatlan, de persze nekünk megoldást kell találnunk arra, hogy mit kezdünk ezzel az adóval" – mondja lapunknak Kristo Käärmann, a nemzetközi pénzküldésben utazó fintech sztár alapító-vezérigazgatója. Szerinte a bankokkal nem is az a gond, hogy a pénzküldésben drágák, hanem az, hogy ezt megpróbálják elrejteni az ügyfeleik előtt. Az észt származású üzletemberrel a Wise stratégiai terveiről, a nemrégiben végrehajtott általános díjemelésről, a nyílt bankolásról, a kriptókról, a BNPL-ről és a fintech-szektorban állítólag kialakult buborékról is beszélgettünk.

Özönlenek a robotok a munkahelyekre - vajon mire képesek az új kollégák?

Özönlenek a robotok a munkahelyekre - vajon mire képesek az új kollégák?

Manapság egyre gyakrabban futhatunk bele chatbotokba, hiszen a vállalatok a belső kommunikáció automatizálása mellett az ügyfélkapcsolattartásban is kiterjedten használják ezeket a szoftvereket. Azonban jóval kevesebben látnak bele egy ilyen új "robotkolléga" születésének folyamatába, nem tudják milyen buktatói lehetnek a bevezetésének, de azt sem, hogyan kell "kinevelni és tanítani" őket az elvárt eredményért. Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket tettünk fel a magyar fejlesztésű Talk-a-Bot alapító-vezérigazgatójának, Deliága Ákosnak, akivel arról is beszélgettünk, mit jelent egy gép öntudatra ébredése, és milyen etikai vonzata lehet a mesterségesintelligencia-fejlesztéseknek.

Így vált anti-Facebookká a titkos üzenetküldő, amely egyszerre a szólásszabadság fellegvára és egy neonáci darázsfészek

Így vált anti-Facebookká a titkos üzenetküldő, amely egyszerre a szólásszabadság fellegvára és egy neonáci darázsfészek

A népszerű közösségi médiaplatformok visszás adatkezelési gyakorlatai és az egyre szigorodó tartalommoderálási irányelvek - amelyek gyakran valóban szűkítik a szabad véleménynyilvánítás tereit - az elmúlt években milliókat késztettek arra, hogy a megszokott kommunikációs felületeket titkosított üzenetküldőkre cseréljék. A Telegram egy üzenetküldő és egy közösségi média oldal hibridjeként különösen vonzóvá vált a kiábrándult tömegek számára, amelyeket nem csak a szólásszabadságért és a demokratikus értékekért kiálló csoportok alkotnak, hanem szép számmal akadnak köztük neonáci és terrorista mozgalmak is. Az alkalmazás így különleges, kettős megítélés alá esik, hiszen valóban alkalmas a biztonságos kommunikációra, de terrorakciók is nem egyszer szerveződtek már rajta. A platformon futó párhuzamos narratívákat pedig mi sem szemlélteti jobban, mint az üzenetküldő orosz-ukrán konfliktus propagandaháborújában betöltött szerepe.

Íme a technológia, amellyel a bankok tűpontosan kitalálják, mit fogsz megvenni

Íme a technológia, amellyel a bankok tűpontosan kitalálják, mit fogsz megvenni

A mesterséges intelligencia által vezérelt hiperperszonalizációnak nevezett újítás egyre gyakrabban kerül szóba a banki szolgáltatásfejlesztés kapcsán. A bankok különösen jó adottságokkal rendelkeznek, hogy kihasználják a módszerben rejlő előnyöket. A piaci folyamatok egyértelműen ebbe az irányba mutatnak, és a hiperperszonalizáció ma már a túlélés egyik feltételévé vált a versenyben. Érdekes módon ezzel a kifinomult ügyfélcentrikus megközelítéssel a bankok még a gyökereikhez is visszatalálhatnak: a reneszánsz Itáliába.

Forradalom zajlik a bankfiókokban, de vesztesei is lesznek a nagy átalakulásnak

Forradalom zajlik a bankfiókokban, de vesztesei is lesznek a nagy átalakulásnak

A pandémia alatt a bankfiókokba látogatók száma drasztikusan lecsökkent, és egyre többen kezdték el – jóllehet kényszerből – digitális csatornákon keresztül intézni a banki ügyeiket. Az átoltottság növekedésével és a korlátozások megszűnésével viszont nem úgy tűnik, mintha az ügyfelek tömegével térnének vissza a fiókokba. Ezzel a járvány felerősített egy olyan folyamatot, amely már régóta a bankok stratégiájának részét képezi, és ahogy a bankolás egyre több eleme kerül át a digitális térbe, a fiókhálózat funkciója is gyökeresen átalakul.

Mindenkinél gyorsabban nő a Revolut-gyilkos fintech, és ez nem tetszik a hatóságoknak

Mindenkinél gyorsabban nő a Revolut-gyilkos fintech, és ez nem tetszik a hatóságoknak

A hagyományos bankok méltó kihívójukra akadtak a trendi neobankokban, amelyek rövid idő alatt óriási növekedést tudtak produkálni. Közülük is kiemelkedik az N26, amely Európa egyik leggyorsabban növekvő digitális bankja. Az impozáns számok azonban még nem mutatnak jövedelmezőséget, amely a neobankok esetében egyáltalán nem különleges jelenség. Ami miatt az N26 mostanában komolyabb médiafigyelmet kapott, az a szabályozói hatóságok keményebb fellépése és a számtalan működési hiányosság, amelyet feltártak. Cikkünkben utánajártunk, mire képes Európa első és egyben legnépszerűbb neobankja, és milyen „ára” van a gyors növekedésnek?

Nem jött be a

Nem jött be a "legmenőbb diktátor" terve: befuccsolni látszik a világ legnagyobb bitcoinkísérlete

Súlyos esés jellemezte a héten a kriptopénzek piacát: a bitcoin árfolyama a novemberi csúcs óta több mint 50 százalékot zuhant. Ilyen piaci mozgások mellett sokan pánikba esnek, és minél előbb igyekeznek megszabadulni a befektetéseiktől. Van azonban egy kis közép-amerikai ország, amely a hét elején óriási mennyiségben vásárolt a valaha szebb napokat látott digitális eszközből. A tragikus történelmű és meglehetősen szegény ország fiatal elnöke ugyanis teljességgel a bitcoin megszállottjává vált. Annyira, hogy 2020 őszén hivatalos fizetőeszközzé tette, és egy nem túl racionálos gazdasági reform motorjává kívánta tenni. Cikkünkben utánajártunk, hogy fél évvel a törvény elfogadása után mennyire mondható sikeresnek a világ első nagyszabású "bitcoinkísérlete".

Egyre színesebbek a hazai mobilbankok - Mutatjuk mire képesek

Egyre színesebbek a hazai mobilbankok - Mutatjuk mire képesek

Egyre többet tudnak a hazai mobilbankok, a funkciógazdagságban viszont még sok eltérést tapasztalni. A megszokott eszközökön túl - mint a kiadásfigyelő és a biometrikus azonosítás - számos hazai bank fejlesztett egyedi megoldásokat a rendszerébe (ökokalkulátor, kártyanálküli pénzfelvétel), amelyek színesebbé teszik a palettát, és nagyban hozzájárulnak a felhasználói élmény növeléséhez. A legtöbb funkcióval még mindig a Revolut neobank applikációja bír, így az összehasonlítást ebből kiindulva végeztük el.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ennyi volt! - Lázár János rendelettel irtja ki a nyerészkedést az építőiparból
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.