FONTOS Drágulás jön 2026-ban: ennyivel emelkednek az autópálya-matrica árak

Üzlet

Kiderült, mikor fizet osztalékot a 4iG

2022. május 20. 14:55 | Portfolio

Kiderült, mikor fizet osztalékot a 4iG

A 4iG mai bejelentésében közölte az osztalékfizetés rendjét, melyből kiderült, hogy utoljára június 23-én lehet osztalékra jogosító részvényt venni, a kifizetés pedig július 4-től kezdődik.

Történelmi lehetőség előtt Magyarország, csak előre menekülhetünk a vihar elől

2022. május 20. 14:00 | Turzó Ádám Pál

Történelmi lehetőség előtt Magyarország, csak előre menekülhetünk a vihar elől

Pillanatnyilag, ha nem is válságot prognosztizálunk, azért a felhők gyülekeznek az égen, és mindenképpen érdemes előre menekülni - véli Vinnai Balázs, az IVSZ elnöke, akivel a szövetség digitalizációs javaslatcsomagjának részleteiről beszélgettünk. Az átfogó javaslatcsomag az újonnan megalakuló kormánynak és a piacnak egyaránt szól, hangsúlyos eleme az informatikus alap- és átképzés reformja, az ehhez szükséges források megteremtését célzó javaslatok, és fontos cél az innovációs folyamatok illetve a magas hozzáadott értékű exporttevékenység felpörgetése.

Örökre elfelejthetjük a sorban állást? - Személyi igazolvány és aláírás a telefonban

2022. május 20. 10:05 | Portfolio

Örökre elfelejthetjük a sorban állást? - Személyi igazolvány és aláírás a telefonban

Elindult Délkelet-Európa első EU-s ID pénztárcája: az Identyum Now digitális identitás létrehozását, azonosítását és az azokkal történő tranzakciók végrehajtását teszi lehetővé. A start-up horvát székhelyű és vezetésű, azonban egy magyarországi partnercég, a Bancard is segíti a munkát és a termékbevezetést. Horváth Balázzsal, a Bancard ügyvezetőjével beszélgettünk a megoldásról.

Ha az S&P 500 egyszer medvepiacra kerül, akkor egy ideig ott is fog maradni

2022. május 20. 09:56 | Portfolio

Ha az S&P 500 egyszer medvepiacra kerül, akkor egy ideig ott is fog maradni

A világ egyik legfontosabb részvényindexének számító amerikai S&P 500 nagyon közel került ahhoz, hogy definíció szerint medvepiacra kerüljön. A korábbi medvepiacokat vizsgálva - bár a múltbeli teljesítmény nem jelent garanciát a jövőbelire - arra lehet számítani, hogy ha átlépi az esés mértéke a 20 százalékos határértéket a legutóbbi csúcstól számítva, akkor további esés jöhet majd a piacon.

10 000 forint alatt nyitott az OTP

2022. május 20. 09:18 | Portfolio

10 000 forint alatt nyitott az OTP

Bár az előző napok esése után ma a nemzetközi piacokon látszik egy mérsékelt visszapattanás, és a BUX is emelkedik, az OTP azonban kifejezetten gyengén indította a napot. Az alulteljesítés oka, hogy ma forognak először osztalékszelvény nélkül a bank papírjai.

Újabb országban tiltják be a Huawei és a ZTE egyes eszközeit

2022. május 20. 09:12 | MTI

Újabb országban tiltják be a Huawei és a ZTE egyes eszközeit

Kanadában megtiltották a telekommunikációs cégeknek, hogy az 5G hálózat fejlesztése során a Huawei kínai telekommunikációs óriáscég gyártotta eszközöket használjanak, és a már beépített eszközök eltávolítására kérték a cégeket - derült ki az ország ipari miniszterének csütörtöki bejelentéséből.

Változnak a magyarok netes vásárlási szokásai

2022. május 20. 07:57 | MTI

Változnak a magyarok netes vásárlási szokásai

Megváltozott az online szolgáltatások piaca, a vevők óvatosabban döntenek, egyre többen csak az utolsó pillanatban vásárolnak, és átalakult a keresett szolgáltatások köre - derül ki a Bónusz Brigád és az e-kereskedelem kutatására szakosodott GKID közös felmérésből.

Mínuszban zárt Amerika

2022. május 19. 22:02 | Portfolio

Mínuszban zárt Amerika

Masszív esés volt szerdán az amerikai tőzsdéken, a befektetők újra elővették a már ismert témákat, a globális gazdasági lassulást, az ukrajnai háborút, a magas inflációt, és újra egy nagyon rossz forgatókönyvet kezdtek el árazni, ráadásul ijesztő vállalati gyorsjelentések is érkeztek, a Target és egy nappal korábban a Walmart is a profitmarzsok szűkülésére figyelmeztetett. A tegnapi amerikai esés hatására Európában is lejtőre kerültek a részvényárfolyamok, az amerikai tőzsdéken pedig a nyitás után folytatódott az esés, és egészen a piaczárásig ide-oda rángatták az indexeket.

Merre tovább most a tőzsdéken? – Mutatjuk, mit gondol a Wall Street

2022. május 19. 17:30 | Portfolio

Merre tovább most a tőzsdéken? – Mutatjuk, mit gondol a Wall Street

Volatilis időszakot élünk a tőzsdéken, nem csak a részvénypiacok, de a kriptovaluták is nagyot estek néhány hét leforgása alatt. Minden befektetőben hasonló kérdések fogalmazódnak meg ilyenkor. Meddig folytatódhat az esés? Meg volt már a piac alja? Mit kell venni ilyenkor? Ezekben a kérdésekben nagy segítséget jelenthetnek az olyan alapkezelői felmérések, mint amilyet a Bank of America is havi rendszerességel szokott elkészíteni a profi Wall Street-i befektetők körében. Ennek májusi kiadása a héten jelent meg és kiderült belőle, hogy a befektetők jelenleg milyen piaci kockázatoktól tartanak a leginkább, milyen eszközöket preferálnak, és mire számítanak a következő időszakban.

Így tarolná le a piacot a magyar Kickstarter: bejöhet a digitális nomádok húzása?

2022. május 19. 14:53 | Portfolio

Így tarolná le a piacot a magyar Kickstarter: bejöhet a digitális nomádok húzása?

A napokban indult el a Kickstarter és az Indegogo babérjaira törő magyar közösségi finanszírozási platform, a Brancs. A Brancs működési modellje viszont csak részben hasonló a nemzetközi piac nagy szereplőiéhez. Az ötletgazdák arra számítanak, hogy idehaza a jutalomalapú finanszírozási forma lehet a befutó.

Mennyiért lehetne függetleníteni Magyarországot az orosz gáztól? – Itt a válasz

2022. május 19. 14:08 | Major András

Mennyiért lehetne függetleníteni Magyarországot az orosz gáztól? – Itt a válasz

Évente körülbelül 40 milliárd euróval növeli a 2022-2027 közötti időszakban az EU-ban a klímavédelmi-energiaátmeneti célú közkiadások igényét az orosz gáz importjának fokozatos megszüntetése az Agora Energiewende tanulmánya szerint. Magyarország esetében a pótlólagos kiadási igények éves átlagban a 2019-es magyar GDP valamivel több mint 2%-ára, vagyis összességében közel 20 milliárd euróra rúgnak az időszak egészében. A Magyar Természetvédők Szövetsége megvizsgálta, mely területekre kellene nagyobb súlyt helyezni a hazai költési tervekben.

5 százalékot esett az OTP

2022. május 19. 12:58 | Portfolio

5 százalékot esett az OTP

Nagy mozgásokat látunk ma is a tőzsdéken, az elmúlt napok mini (bear market) ralija után tegnap 4-5 százalékot estek a vezető amerikai részvényindexek, ma pedig már Európában is alaposan elromlott a hangulat, ez húzza lefelé a magyar tőzsdét is.

Környezetbarát bankkártyát vezet be az OTP

2022. május 19. 12:45 | Portfolio

Környezetbarát bankkártyát vezet be az OTP

Az OTP Bank elsők között vezeti be új, növényi alapanyagú bankkártyáját a privát banki ügyfelei számára Magyarországon - derül ki a bank közleményéből.

Ennyivel nő a Woltnál a kiszállítás díja Magyarországon

2022. május 19. 11:31 | Portfolio

Ennyivel nő a Woltnál a kiszállítás díja Magyarországon

Június 1-től változnak a Wolt szerződési feltételei Magyarországon, egyebek mellett csúcsidődíjat és szervizdíjat is felszámolhat mostantól a cég a magyarországi ügyfelektől. Mutatjuk, milyen mértékű változásról van szó.

Holdblog

Azok a marhák...

Érzek némi bűntudatot a tegnapi dupla Angus-burger után. Még jó, hogy volt mellette sült krumpli is, legalább lefelé tolta az átlagos, kajánkénti szennyezésemet. Ám a... The post Azok a marh

RSM Blog

HR trendek 2025-2026

A magyar munkaerőpiac 2025-ben fordulóponthoz érkezett. A gazdasági bizonytalanság, a technológiai fejlődés és a társadalmi elvárások együtt formálják át a vállalatok működését. Az elk

Kasza Elliott-tal

Macy's Inc - kereskedés

Tavaly októberben vásároltam, nem is keveset, mert akkor azt hittem, hogy a korrekciónak vége, és már egy felfelé tartó impulzusba ülök bele pár hétre. Hát nem, az a korrekció idén április