Gazdaságfejlesztés

2016. november 28. 16:38 | Portfolio

Az EU pénzcsapjától függnek a magyar cégek

Azoknak, akik az elmúlt években EU-támogatást nyertek Magyarországon, a 70 százaléka nem használ más finanszírozási forrást, így tehát erősen függ a közös uniós kasszából elérhető pénzektől - mutatott rá egy múlt heti konferencián a a Magyar Nemzeti Bank alelnöke. Nagy Márton a magyar vállalati körben látott finanszírozási kockázatok kapcsán arra is kitért, hogy az EU-támogatásokat elnyerő cégek viszonylag jelentős aránya veszteséges volt tavaly. Azóta megkaptuk a jegybanki alelnök prezentációját, amelyből az alábbiakban néhány, a témához kapcsolódó látványos ábra következik.

2016. november 25. 17:39 | Weinhardt Attila

Belement a kormány az MNB EU-s pénzkifizetési javaslatába?

Az idei évi mintegy 1600 milliárd forint után jövőre mintegy 2000 milliárd forintnyi uniós támogatást fizethet ki a magyar állam a nyertes pályázóknak - jelezte egy mai egri sajtótájékoztatón Csepreghy Nándor. A Miniszterelnökség parlamenti államtitkárának jövő évre vonatkozó jelzése 500 milliárddal kevesebb, mint amit egy hónapja Lázár János, a tárca vezetője vázolt. Az alacsonyabb célszám mai bemondása azután történt, hogy a Magyar Nemzeti Bank alelnöke tegnap azt javasolta: megfontolandó lenne egyenletesebbé tenni az egyes évekbeli EU-s pénzkifizetés tempóját.

2016. november 24. 16:25 | MTI

Már véleményezhető az új uniós ingyenhitel, amiből felújíthatod a házad

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) társadalmi egyeztetésre bocsátotta a lakóépületek energiahatékonyságának és a megújuló energia felhasználásának növelését célzó hitelpályázati felhívását - közölte Rákossy Balázs, az NGM európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára csütörtökön.

2016. november 24. 14:31 | Portfolio

Lázár: beszéljünk őszintén Magyarország korruptságáról

Mivel van politikai stabilitás Magyarországon, így őszintén beszélhetünk a problémákról is: Magyarország versenyképessége brutálisan romlott az elmúlt években - többek között ezt a határozott kijelentést tette Lázár János, a Miniszterelnökség vezetője az EU-s fejlesztésekről szóló kormányzati konferencián. Azt a kérdést is körbejárta, hogy valóban korrupt országnak tekinthető-e Magyarország az EU-források terén. Hírfolyamunkban a konferencia főbb üzeneteit mutatjuk be.

2016. november 24. 14:31 | Portfolio

Csepreghy: jöhet még egy fontos változás a brüsszeli alku után

Azon a három területen túl, amit egy múlt heti jogszabály-változásban rögzítettünk, jöhet még egy változás az EU-pénzek területén - jelezte a Miniszterelnökség által szervezett fejlesztéspolitikai konferencián a tárca miniszterhelyettese. Csepreghy Nándor tájékoztatása szerint ez a változás a pályázatok kiírása körüli vitákat lezáró módszert takarja, azaz ha a minisztériumok egymás közötti vitájában nem sikerül megállapodni, hogy egyes források potenciális kedvezményezettje ki legyen, akkor a döntés a kormány elé kerül.

2016. november 24. 13:39 | Portfolio

Parragh: hihetetlenül nagy nyertese Magyarország az EU-csatlakozásnak

Elképesztő téveszmék vannak a magyar gazdasági elit fejében arról, hogy Magyarország milyen gazdasági mérleget produkált eddig a 2004-es EU-csatlakozás óta, hiszen a rövidesen megjelenő elemzésünk szerint "mi hihetetlen módon vagyunk nyertesei az EU-csatlakozásnak" - jelentette ki a mai fejlesztéspolitikai konferencia keretében Parragh László. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke mindezt Lázár Jánosnak, a Miniszterelnökség vezetőjének jelenlétében mondta, aki korábban többször is arra célzott, hogy mindent figyelembe véve végülis Magyarország vesztese az EU-csatlakozásnak. Lázár beszédének főbb üzenetei:

2016. november 24. 13:26 | Portfolio

Nagy Márton: túlzottan függnek a magyar cégek az EU-pénztől

Az MNB vállalati adatbázisa szerint sok cégnek rendkívül nagy mértékű az EU-forrásoktól való függősége, ami fontos kihívás, és át kellene fordítani a figyelmüket a piaci alapú finanszírozási lehetőségek irányába - többek között ezt hangsúlyozta a Miniszterelnökség által szervezett mai EU-forrásos konferencián Nagy Márton. A Magyar Nemzeti Bank alelnöke arra is felhívta a figyelmet, hogy ha a kormány valóban a ciklus első felében hívja le az EU-forrásokat, akkor annak szerteágazó hatásai vannak a gazdaságban, többek között a devizatartalékokra is, így érdemes lenne simítani a forráslehívást. A konferencia nyitóelőadását Lázár János, a Miniszterelnökség vezetője tartotta, az alábbi főbb üzenetek mentén:

2016. november 23. 17:20 | Portfolio

Aggódnak értünk Londonban: megüthetjük a bokánkat a Brexit miatt

Különösen aggódunk a kelet-közép-európai országok kapcsán amiatt, hogy a 2019 körül bekövetkező brit EU-kilépés lyukat üt a közös uniós költségvetésen, ami visszaeső EU-forrásokat okoz 2020-tól a mi régiónkban és így ez még inkább feljebb tornászhatja a hosszabb futamidejű állampapírhozamokat - mutat rá szerdán kiadott régiós elemzésében a Citi londoni stratégiai csapata. Az aggodalom megalapozottnak tűnik abból a szempontból, hogy miket mondott egy múlt heti brüsszeli konferencián a német pénzügyminisztérium államtitkára a Brexit utáni világról. Ennek lényege, hogy a brit kilépéssel ütött költségvetési lyukat nem szívesen pótolják a németek, és valószínűleg más sem, így viszont a mi régiónknak jóval kevesebb EU-támogatás juthat 2020 után.

2016. november 23. 14:51 | Weinhardt Attila

Adjanak már végre egy kis időt Magyarországnak!

Egyáltalán nem támogató az Európai Bizottság hozzáállása Magyarország irányába, noha érdemes lenne "engedniük, hogy a legkisebb fiú valamilyen módon végigvigye az ötleteit" - hangsúlyozta a Brüsszellel folytatott fejlesztéspolitikai viták kapcsán a Portfolio-nak adott interjúban Krisán László. A KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója szerint nincs gond a vállalkozói szempontból kifejezetten előnyös magyar előleg rendszerrel, és a két éve kialakított új intézményrendszert is hagynia kellene Brüsszelnek. Bár tapasztalatuk szerint számos szakmai területen meghallgatják a kormányzati intézmények a javaslataikat, de az állami pályázatértékelői rendszert például rossz időzítésűnek tartja, ami jelentősen lassította a támogatások kifizetési tempóját is. Jövőre egyébként kifizetési dömpingre számít, ami kapacitáskorlátokat hozhat elő a gazdaságban. Továbbra is szorgalmazza, hogy a kkv-k feltőkésítése érdekében induljanak el tőkeprogramok, a rendkívül sok visszatérítendő uniós támogatás elosztásába pedig még inkább javasolja a bizonyított pénzügyi közvetítők bevonását.

2016. november 22. 19:19 | MTI

Gyakornokok foglalkoztatásához pályázhatnak uniós pénzre a vidéki cégek

Elsősorban mikro-, kis- és középvállalkozások számára indított támogató projektet több város szakképzési centruma, összefogásukkal a pályakezdőket segítő Gyakornoki programban való részvételt kívánják előmozdítani. Az 1,2 milliárd forint költségű projekt, amelynek nyitórendezvénye kedden volt Győrben, száz százalékos európai uniós támogatással valósul meg.

2016. november 22. 16:34 | Szebeni Dávid

Meghátrálás helyett győzelem - Csak a küzdőtér téves

"Meghátrált a kormány" - olvashattuk pénteken számos mértékadó hírportálon az EU források brüsszeli kifizetésének feltételekhez kötése kapcsán. Kellő távolságból és higgadtsággal értékelve a helyzetet azonban inkább az látható, hogy a magyar kormány ügyesen manőverezve, marginális változtatásokkal, győztesen zárhatja le a tárgyalássorozatot.

2016. november 22. 14:26 | Portfolio

Nagy bejelentésekre készül csütörtökön Lázár

A csütörtöki uniós fejlesztéspolitikai konferencia keretében nagy bejelentésekre készül Lázár János és felfedi a teljeskörű uniós pénzfelfüggesztés elkerülése érdekében Brüsszellel kötött alku hátterét is - hívta fel a Portfolio figyelmét Csepreghy Nándor. A Miniszterelnökség miniszterhelyettese úgy fogalmazott, hogy a miniszter minden lényeges kérdést érint majd csütörtök reggeli beszédében, ami a fejlesztéspolitika terén az elmúlt hónapokban lényeges volt, illetve az előttünk álló időszakban fontos lesz.

2016. november 21. 19:20 | Portfolio

Év elejére tervezi a brüsszeli pénzesőt a kormány

Eddig még nem küldött ki Brüsszelbe 2014-2020-as EU-támogatással kapcsolatos kifizetési igénylést a magyar kormány, így nem is kapott még pénzt onnan az előleg fizetésén felül - erősítette meg a Portfolio korábbi információit a Miniszterelnökség mai részletes írásos válasza. A Brüsszel felőli pénzhiány és az itthoni lendületes támogatás-kifizetések együttesen vezettek oda, hogy a minap 800 milliárd forinttal felfelé meg kellett nyitni az idei állami költségvetés uniós fejezetét. Azt is megtudtuk, hogy a kormány nem számol az EU-támogatások teljeskörű felfüggesztésének forgatókönyvével, sőt arra épít, hogy a jövő év elején nagy összegben ki tudja küldeni az itthoni számlákat kifizetésre, azaz jövő tavaszig igen jelentős EU-támogatások érkezhetnek majd meg Magyarországra.

2016. november 21. 05:50 | Weinhardt Attila, Vízi Ildikó

Elbukja a kormány az egyik legfontosabb vállalását

A legfrissebb adatok szerint teljesíthetetlennek tűnik a kormány azon vállalása, hogy a 2014-2020-as uniós pénzek 60 százalékát közvetlen gazdaságfejlesztésre fordítja - derül ki a Portfolio átfogó vizsgálatából. Az idén év végéig meghirdetendő uniós pályázatoknál ugyanis ez az arány csak 47-50% körüli és mivel 2017-re már csak kevés pályázat megjelenése csúszik át, így ezek a számok már csak alig tornászhatók feljebb. A számtalanszor hangoztatott 60%-os arány elvétése persze nem dráma és kudarcnak sem mondanánk, hiszen a 2007-2013-as ciklusra az akkori kormány 40%-os gazdaságfejlesztési arányt vállalt és 17% körüli teljesítés lett belőle. Így tehát az utóbbihoz képest arról beszélhetünk, hogy háromszorozódik a gazdaságfejlesztésre fordított új uniós pénzek aránya. Elemzésünk szerint egyébként a 7 évre járó EU-pénzeink kb. 45%-át előre "eldöntött" nyerteseknek adja oda a kormány, így nem véletlen, hogy a kiemelt pályázatok arányát túl magasnak tartja Brüsszel.

2016. november 19. 15:44 | Portfolio

Három helyettes államtitkárt menesztenek az EU-pénzek területén

Három Operatív Program Irányító Hatósági vezetőjét is meneszti januárban a kormány - tudta meg a Magyar Idők a döntésre rálátó forrástól, aki a kormányzati bizalom elfogyását említette indokként. A cikk szerint strukturális változások jöhetnek a személycserékkel párhuzamosan, és a menesztéseknek jelentős brüsszeli visszhangja is lehet azzal együtt, hogy a változásokat el kell fogadtatni az Európai Bizottsággal is.

2016. november 18. 16:02 | Weinhardt Attila, Vízi Ildikó

Bréking: csendben meghátrált a kormány az EU-pénzek érdekében

Három területen alapvető változásokról döntött a kormány a magyarországi EU-támogatási rendszer szabályozásában, amellyel a Portfolio megítélése szerint már nagy valószínűséggel elkerülheti az ország az összes EU-támogatás brüsszeli felfüggesztését. A csütörtök este megjelent módosítások alapján már érthető, hogy miért mondta a tegnapi Kormányinfón Lázár János, a Miniszterelnökség vezetője azt, hogy konstruktív hozzáállást tapasztalnak Brüsszel felől és miért vetítette előre azt, hogy a következő hetekben lezárulnak majd a viták. Ennek azonban ára van: módosítja a kormány az állami pályázatértékelői rendszer egyik alappillérét és összességében gyengül a Miniszterelnökség befolyása a pályázati döntéshozatalra.

2016. november 17. 17:50 | Weinhardt Attila

Sokmilliós ingyenhitelt jelentett be Lázár - De ki tudja felvenni?

Legalább 120 milliárd forintos keretösszegű, uniós hitelalapú program indul decemberben Magyarországon, amelyből a panelek és családi házak energetikai felújítását lehet majd megcsinálni - jelentette be a mai Kormányinfón Lázár János. A Miniszterelnökség vezetője ezzel lényegében ugyanarról a programról beszélt, mint amit a Magyar Fejlesztési Bank már júniusban bejelentett. Az alábbiakban összeszedtük azt, ami eddig tudható a programról, illetve azokat a nehézségeket is, amelyek hátráltathatják majd a program kirobbanó sikerét.

2016. november 11. 16:13 | Vízi Ildikó

A kormány már nem osztja olyan bőkezűen az EU-pénzeket

Októberben nem produkált nagy számokat a kormány az uniós kifizetések terén, hiszen a szeptemberben kiutalt 302 milliárd után az elmúlt hónapban csak 84 milliárd forint jutott el a pályázókhoz, így csak 776 milliárd forintra emelkedett az idei kifizetések volumene - derült ki a Portfolio havi elemzéséből. Ez az összeg még mindig csak a hét évre járó teljes keretösszegnek a 9%-át teszi ki. A meghirdetett pályázatok száma szeptemberhez képest a felére, a felhívások keretösszege pedig az ötödére csökkent (könnyen lehet, hogy a tegnap megírt likviditáshiány miatt). Másfél hónap van hátra az évből és egyre inkább úgy tűnik, hogy teljesíthetetlen a kormány által kitűzött 2048 milliárdos idei támogatás-kifizetési cél.

2016. november 10. 14:21 | Weinhardt Attila

Egy fillér sem jött még Brüsszelből - Orbánéknak lépni kellett

Mivel idén még nem kért számlaalapú kifizetést Brüsszeltől Magyarország, így nem is kapott még EU-támogatást, és ezért kellett 800 milliárd forinttal felfelé megnyitni a 2016-os költségvetés uniós pénzekkel kapcsolatos fejezetét - tudta meg a keddi kormányhatározat hátterét a Portfolio. Egyáltalán nem biztos, hogy ezt a költségvetési mozgásteret teljesen kihasználja majd a kormány, mivel ha kedvező jeleket kap Brüsszeltől a következő hetekben (ezt vetítette előre a mai Kormányinfón Lázár János), akkor elkezdi kiküldeni a kifizetési igényét, és így a döntés nem ugrasztaná meg akár 800 milliárd forinttal az idei pénzforgalmi deficitünket. Éppen erre utalt a Nemzetgazdasági Minisztériumtól érkezett válasz is.

RSM Blog

HR trendek 2025-2026

A magyar munkaerőpiac 2025-ben fordulóponthoz érkezett. A gazdasági bizonytalanság, a technológiai fejlődés és a társadalmi elvárások együtt formálják át a vállalatok működését. Az elk

Holdblog

Azok a marhák...

Érzek némi bűntudatot a tegnapi dupla Angus-burger után. Még jó, hogy volt mellette sült krumpli is, legalább lefelé tolta az átlagos, kajánkénti szennyezésemet. Ám a... The post Azok a marh

Kasza Elliott-tal

Macy's Inc - kereskedés

Tavaly októberben vásároltam, nem is keveset, mert akkor azt hittem, hogy a korrekciónak vége, és már egy felfelé tartó impulzusba ülök bele pár hétre. Hát nem, az a korrekció idén április