devizaárfolyam

A bankokat faggatja Kína, miért esett ekkorát a jüan

A bankokat faggatja Kína, miért esett ekkorát a jüan

Kína devizaszabályozó hatósága arról kérdezte a bankokat, hogy milyen a pozíciójuk a devizapiacon – írja a Reuters, három közvetlen forrásra hivatkozva. A jüan már régóta elég gyors ütemben gyengül, valószínűleg ez lehetett az oka a kérdezősködésnek.

Itt a három legjobb munkahely a világon

Itt a három legjobb munkahely a világon

A Forbes immár hatodik éve tette közzé a világ legjobb munkáltatóinak rangsorát. A 2022-es listát a Statistával együttműködve állították össze, a piackutató cég 57 ország 150 000 teljes és részmunkaidős munkavállalóját kérdezte meg a multinacionális vállalatoknál, hogy megállapítsa, melyek azok, amelyek kiemelkedőek olyan területeken, mint: impakt és vízió, tehetségfejlesztés, nemek közötti egyenlőség és társadalmi felelősségvállalás. Az idei listán összesen 800 vállalat szerepel, a teljes rangsort itt lehet megnézni. Cikkünkben az első három helyezettel foglalkozunk, megnézzük, hogy mit érdemes tudni a nagyvállalatokról 2022-ben.

Két héttel a kamatemelés leállítása után óriási kamatemelést hajtott végre az MNB, mi folyik itt Magyarországon?

Két héttel a kamatemelés leállítása után óriási kamatemelést hajtott végre az MNB, mi folyik itt Magyarországon?

Óriási fordulattal brutális szigorításról és forintvédő lépésekről döntött ma a Magyar Nemzeti Bank. Akik az elmúlt napok forintárfolyam-zuhanását figyelték, aligha lepődhetnek meg az erős döntéseken, amelyek jól mutatják, hogy volt elég baj ahhoz, hogy gigantikus magasságokba emelt kamatokkal és de facto devizapiaci intervencióval kelljen reagálni.

Csökkent Kína külső adóssága, de még mindig nagy

Csökkent Kína külső adóssága, de még mindig nagy

Kína külső adóssága 2630 milliárd dollár volt a második negyedév végén az ország állami devizafelügyeletének (SAFE) adatai szerint; 74,2 milliárd dollárral, 3 százalékkal csökkent az első negyedév végéhez képest.

Elkeserítő véget ér a kínai gazdasági csoda? Itt a közgazdászok válasza

Elkeserítő véget ér a kínai gazdasági csoda? Itt a közgazdászok válasza

A kínai gazdaság jelentősen lelalssult a koronavírus-járvány következtében, és a világ azt találgatja, hogy az elöregedő népesség, a fenntarthatatlan eladósodottság, az ingatlanpiac fékezése közepette az előző évek magas növekedése mennyire tartható fenn. A CNCB által megkérdezett közgazdászok alapvetően inkább optimisták, de a megnövekedett kockázatokat szerintük sem lehet figyelmen kívül hagyni.

Mindenki megszenvedi a 400  forintos eurót - Mi vár Magyarországra?

Mindenki megszenvedi a 400 forintos eurót - Mi vár Magyarországra?

Az idei év elején még 350 forint körül ingadozott a forint az euróval szemben, az elmúlt napokban viszont többször történelmi mélypontra esett a hazai deviza, 400-as árfolyam felett. A gyenge árfolyam elméletileg jó az exportáló vállalatoknak, mindenki másnak rossz. Most azonban - a gyors esés és a nagyon jelentős ingadozás - miatt már a külföldre termelő cégek sem örülnek. A legnagyobb bajban a kisebb vállalkozások vannak, a gyenge forint a gazdaság minden szektorát bizonytalansággal tölti el. És újabb árnyomást okoz.

Történelmi mélypontra esett a forint a dollárral szemben, az euróval szemben is ütik

Történelmi mélypontra esett a forint a dollárral szemben, az euróval szemben is ütik

A csütörtöki jelentősebb esés után a hét utolsó kereskedési napján is hirtelen leértékelődés jellemzi a hazai fizetőeszközt. A dollárral szemben új történelmi mélypontra bukott 371 körül, mivel közben a dollár nagyon erős a Fed felőli legújabb, az intenzív kamatemelésekkel kapcsolatos üzenetek hatására. Az euróval szembeni forintjegyzések közben átlépték a 385-ös szintet, azaz a közös európai fizetőeszközzel szemben kéthavi forintmélypontot látunk.

Sokba kerül a vállalkozásoknak a gyenge forint, magasak az utalási költségek is

Sokba kerül a vállalkozásoknak a gyenge forint, magasak az utalási költségek is

Magyarországon nyit irodát az iBanFirst pénzügyi szolgáltató. Az elmúlt években folyamatos terjeszkedéssel növekvő, brüsszeli székhelyű fintechcég egy úgynevezett idegen devizás tranzakciókra szakosodott pénzügyi szolgáltató, amelynek elsődleges tevékenysége, hogy vállalkozásoknak segít devizaügyleteik lebonyolításában azzal, hogy a devizaárfolyam ingadozással szemben stratégiát épít az ügyfeleivel közösen. A Portfolio Johan Gabrielst, az iBanFirst regionális ügyvezető igazgatóját kérdezte a részletekről.

Mennyire hiányozna az ingadozó árfolyamú forint Magyarországnak, ha bevezetnénk az eurót?

Mennyire hiányozna az ingadozó árfolyamú forint Magyarországnak, ha bevezetnénk az eurót?

Ne csatlakozzunk olyan országok közös valutájához, amelyek termelési- és exportszerkezete lényegesen eltér a mi gazdaságunkétól – ez a hagyományos optimális valutaterület-elmélet fő mondanivalója. Nekünk nincs ilyen gondunk az euróövezetbe való belépéssel, de az elméletből az is következik, hogy ne lépjünk be, ha az inflációnk gyorsabb, mint az övék. Ezen a területen már van gondunk, de inkább  az inflációnkat kellene csökkentenünk, mint a forinthoz ragaszkodnunk. Ugyanis a belépéssel teljesebben bekapcsolódhatnánk az európai gazdaságba, és megszabadulnánk valutaárfolyamunk sok gondot okozó összevissza ingadozásától is. A tőkék szabad mozgásának, a hitel- és tőkepiacok integrálódásának körülményei között nem véletlenül okoz sok bajt a lebegő valutaárfolyam. Ez nem csak magyar probléma; erről is született elmélet, éspedig  az előbbi említett optimális valutaterület-elmélet ikertestvéreként, egy második optimális valutaterület-elméletként.

Íme a globális pénzügyi rendszer legsúlyosabb problémája, amire még nem találtak ellenszert

Íme a globális pénzügyi rendszer legsúlyosabb problémája, amire még nem találtak ellenszert

Az elavult nemzetközi utalási rendszerek ma már igen nehezen tartanak lépést az egyre bővülő nemzetköz kereskedelmi volumennel, a transzparencia hiánya és a tranzakció során felhalmozódó rejtett költségek pedig komoly anyagi károkat okoznak a kereskedő vállalatoknak. Az alacsony hatékonyság és a túlbürokratizáltság enyhítésére már számos megoldás született, amelyek még nem terjedtek el széles körben. Tekintve, hogy a jelentős pénzmozgásokban rejlő üzleti lehetőségeket számos feltörekvő vállalat felfedezte, erre talán már nem is kell olyan sokat várni. Mutatjuk, mi a gond a határon átlépő fizetésekkel, és milyen megoldások léteznek a hatékonyabbá tételükre.

Durván alulértékelt a forint, ha Big Macben mérjük

Durván alulértékelt a forint, ha Big Macben mérjük

A Big Mac-et 1967-ben Jim Delligati, a pennsylvaniai McDonald's franchise tulajdonosa alkotta meg. A következő évben az egész Egyesült Államokban piacra dobták, ma pedig már több mint 70 országban lehet kapni. A fogyasztók által fizetett ár azonban attól függően változik, hogy éppen melyik országban vásárolunk, amint azt az úgynevezett Big Mac-index is mutatja. Az index azt hivatott mérni, hogy az aktuális devizárfolyamokhoz képest mennyire lehet alul- vagy túlértékelt egy ország devizája, ha a Big Mac árát használjuk támpontként. Így megvizsgálva a forintot, az látszik, hogy a hazai fizetőeszköz durván alulértékelt a vezető devizákkal szemben. Jó hír viszont, hogy akármennyire is abszurdnak tűnik, a Big Mac-indexnek hosszú távon általában igaza van, vagyis a forinthoz hasonlóan alulértékelt devizák jellemzően elkezdik ledolgozni a lemaradást.

Kárpótolják Szlovéniában a frankhiteleseket

Kárpótolják Szlovéniában a frankhiteleseket

A szlovén parlament szerdán elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely a svájci frankban, vagy svájci frank alapon felvett lakossági hitelek adósainak az árfolyamkülönbség miatt 2015-ig felgyülemlett költségeit elosztja a bankok és a mintegy 32 ezer hitelfelvevő között - közölte a szlovén közszolgálati televízió. A pénzintézetek jelezték, hogy az alkotmánybírósághoz fordulnak jogorvoslatért.

Kötélen egyensúlyoz a forint, bármikor lezuhanhat

Kötélen egyensúlyoz a forint, bármikor lezuhanhat

A növekvő inflációs nyomás, az ismét felbukkant ikerdeficit, és a mélyen negatív reálkamat hatására egyre inkább gyengül a hazai fizetőeszköz. Mostanra a forint az euróval szemben már csak 3 Ft-ra található mindenkori mélypontjától, pedig az év közepén még az látszott, hogy kicsiny devizánk képes lesz akár hosszútávon is felülteljesítő lenni. Egyre több azonban a jel, hogy mind a fiskális, mind a monetáris politika irányában kezd megingani a bizalom és az MNB-nek most már drasztikus lépésekre lesz szüksége, hogy a kötélen egyensúlyozó, nagy mélység felett lévő, a széllel egyre kevésbé dacolni képes forint alá stabil talajt tegyen. Technikai elemzésünkben azt néztük meg, hogy milyen szintekre érdemes odafigyelni ezzel kapcsolatban.

Drasztikus mértékű kamatemelés kéne a lengyel jegybank egyik döntéshozója szerint

Drasztikus mértékű kamatemelés kéne a lengyel jegybank egyik döntéshozója szerint

Nem lenne túlzás 2 százalékra emelni a jegybanki irányadó kamatot és a zloty árfolyamának ezt követő természetes erősödése jelentősen mérsékelhetné a fogyasztói árindex emelkedését - fogalmazott Kamil Zubelewicz, a lengyel jegybank monetáris tanácsának a tagja a PAP hírügynökségnek adott interjúban. Ez másfél százalékpontos kamatemelést jelentene.

Idén elindult a dollár gyengülése – Ez még csak a kezdet?

Idén elindult a dollár gyengülése – Ez még csak a kezdet?

Az év eleje óta már több mint 8%-kal gyengült a dollár az euróval szemben, mostanra egyértelműen 1,20 felett jár a jegyzés. Itt azonban a legtöbb elemző szerint még nincs vége a tendenciának, 2021-ben további emelkedésre lehet készülni az euró-dollár árfolyamban – írja a CNBC.

Az összeomlás szélén táncol Törökország – Van még innen visszaút?

Az összeomlás szélén táncol Törökország – Van még innen visszaút?

Ismét komoly piaci nyomás alá került Törökország, a líra csütörtökön új történelmi mélypontra zuhant a dollárral szemben. A befektetők egyre jobban aggódnak a devizatartalék elolvadása miatt, vélhetően csak egy kamatemelés fékezné meg a deviza esését, de attól egyelőre vonakodnak a török hatóságok.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.