lakáspiac

Megtáltosodott év végén a magyar lakáspiac

Megtáltosodott év végén a magyar lakáspiac

Az egy évvel korábbinál 21%-kal erősebb forgalommal zárhatott decemberben a lakáspiac 7813 becsült tranzakcióval, így 2023 egészében elérte a szakértők által várt 90-110 ezres sáv alját – tette közzé tranzakciószám-becslését a Duna House. November és december a "városi CSOK" kifutása miatt lehetett erős.

Hol vegyünk lakást 2024-ben, hogy igazán jól járjunk?

Hol vegyünk lakást 2024-ben, hogy igazán jól járjunk?

Lassulást hozott 2023 a hazai lakáspiacon, de az előttünk álló évre nézve több szempontból is vannak óvatos optimizmusra utaló jelek. Év végi Lakáspiaci Hangulatfelmérésünkben az árakra vonatkozó előrejelzések mellett arra is kíváncsiak voltunk, hogy mi várható a lakásépítések és a befektetési célú vásárlások terén, illetve melyek lehetnek 2024-ben a legnépszerűbb, legkeresettebb lakástípusok.

Mennyit fog érni a budapesti lakásod egy év múlva? - Nézzük, mire számíthatunk 2024-ben!

Mennyit fog érni a budapesti lakásod egy év múlva? - Nézzük, mire számíthatunk 2024-ben!

A 2023-as év gazdasági és lakáspiaci változásait követően ma különösen aktuális kérdés, hogy mi lesz 2024-ben a lakásárakkal, milyen folyamatok fogják befolyásolni a piacot. Bár varázsgömbünk továbbra sincs, de a piac alakulásából lehet következtetni a várható változásokra, így tíz ingatlanszakértőt megkérdezve ismét elkészítettük az előttünk álló évre vonatkozó Lakáspiaci Hangulatfelmérésünket. Nézzük, mit várhatunk 2024-ben a hazai lakáspiacon!

Egy évtizede nem látott összeomlás a magyar lakáspiacon – Mi ez, ha nem hitelválság? (TOP 10 sztori - 2.)

Egy évtizede nem látott összeomlás a magyar lakáspiacon – Mi ez, ha nem hitelválság? (TOP 10 sztori - 2.)

Egy hosszú évekig túlértékelt magyar lakáspiacot talált telibe a száguldó infláció és a megemelkedett kamatkörnyezet 2022-ben, hogy aztán ennek negatív hatásait jórészt a most magunk mögött hagyott évben éljük át. Évtizedes rekordok dőltek meg a lakások és a lakáshitelek piacán: a tranzakciószám 2013 óta nem volt ilyen alacsony, a lakásárak szintén tíz év után most csökkentek először. A 2008-as krach után három év kellett ahhoz, hogy reálértéken akkorát zuhanjanak a lakásárak, mint most egyetlen év leforgása alatt. Bár a lakáshitel-felvételek lefeleződése is a 2008-as pénzügyi válságot idézi, banki indikátorok egész sora bizonyítja, hogy 2023 nem egy újabb magyar hitelválság éve volt. Nem 2008 szelleme kísért minket, és várhatóan jövőre sem fog.

A vevőknek kedvezett az ősz a lakáspiacon - Ennyit lehet most alkudni az árból

A vevőknek kedvezett az ősz a lakáspiacon - Ennyit lehet most alkudni az árból

Idén szeptember-novemberben ismét nagyobb tér nyílt az alkuk előtt a lakáspiacon, ez tűnik ki az OTP Ingatlanpont legfrissebb értékesítési adataiból. Különösen a családi házaknál és a községekben élhettek szabadabban ezzel a lehetőséggel a vevők. Ezzel szemben a fővárosban és a nem panel lakások esetében inkább az eladók pozíciója erősödött.

Mennyire gazdag a

Mennyire gazdag a "Reszkessetek betörők" McCallister családja? - Kiszámolták a közgazdászok

Több mint 30 évre része a karácsonyoknak a "Reszkessetek betörők" című film, amit sokadszorra végignézve is felmerül a kérdés, hogy mennyire gazdag a filmben szereplő McCallister család. Az biztos, hogy a közgazdászok és filmes bennfentesek szerint is vagyoni helyzetüket tekintve az Egyesült Államok felső 1 százalékába tartoznak, amit az általuk birtokolt ingatlan értéke is bizonyít - írja a The New York Times.

Ebben a budapesti kerületben 300 millió forintnál is többet költött egy átlagos újlakásvásárló

Ebben a budapesti kerületben 300 millió forintnál is többet költött egy átlagos újlakásvásárló

Összesen 5531 új lakást kínálnak az idei negyedik negyedévben eladásra Budapesten. Ezzel szemben az előző negyedévben 852 talált gazdára, vagyis a jelenlegi értékesítések alapján bő másfél évre lenne szükség ahhoz, hogy az értékesítés alatt álló teljes mennyiséget felszívja a piac. Az Eltinga Budapesti Lakáspiaci Riportjának számai alapján megnéztük, hogy az egyes kerületekben a teljes kínálathoz képest mennyi lakás cserélt gazdát egy negyedév alatt és hogy néztek ki a ténylegesen kifizetett árak Budapest kerületeiben.

Ennyiért cserélt gazdát idén a legolcsóbb és a legdrágább lakás

Ennyiért cserélt gazdát idén a legolcsóbb és a legdrágább lakás

Változó hangulat és aktivitás uralta 2023-ban a hazai ingatlanpiacot, azonban szélsőségekben az idei évben sem volt hiány. Tekintélyes alapterületek, rekord vételárak, örökségüket értékesítő eladók és első lakásukat vásárló ügyfelek domináltak a tranzakciókban. A Duna House országos ingatlanközvetítő hálózata összegyűjtötte a legérdekesebb ingatlanpiaci adatokat.

Indián nyár az építőiparban

Indián nyár az építőiparban

Októberben az építőipari termelés volumene 1%-kal meghaladta az előző havi szintet – jelentette a KSH. Ezzel ugyan az ágazat teljesítménye nem tört ki lefelé tartó trendjéből, de szépíti az összképet. A rendelési mutatók továbbra is jelentős keresletvisszaesésről árulkodnak.

Ekkora élénkülést vár 2024-re az egyik legnagyobb hazai ingatlanközvetítő

Ekkora élénkülést vár 2024-re az egyik legnagyobb hazai ingatlanközvetítő

A pozitív gazdasági előrejelzések és a kormányzati intézkedések hatására újra növekedési pályára léphet az ingatlan- és hitelpiac 2024-ben a Duna House cégcsoport várakozása szerint. Ez az ingatlanpiacon 20-30, a hitelpiacon 30-40%-os növekedést is jelenthet a főbb mutatószámokban. A piaci élénkülés az árakra is pozitív irányba fog hatni, éves szinten 5-10%-os emelkedéssel számolnak az ingatlanközvetítő vállalatnál. A CSOK Plusz, az önkéntes kamatplafon, az egyre erősödő bizalom, a bőséges kínálat, és a csökkenő állampapírhozamok lehetnek a legjelentősebb pozitív tényezők.

Csökkenni kezdett az új lakások ára - Ennyiért vásárolhatunk most Budapest kerületeiben

Csökkenni kezdett az új lakások ára - Ennyiért vásárolhatunk most Budapest kerületeiben

Kiadta legújabb Budapesti Lakáspiaci Riportját az Eltinga, amiből kiderül, hogy az idei utolsó negyedévben minimálisan csökkenni kezdtek a fővárosi újlakásárak. Az 1,456 millió forintos négyzetméterár ugyanakkor mindössze 1 százalékos visszaesés a harmadik negyedévhez képest. Az aktuális felmérés jelenleg 19 277 lakást tartalmaz. Ezek olyan fejlesztésekben találhatók, ahol 2023 augusztus és november között legalább egy lakást kínáltak eladásra. A listázott projektek száma 5 százalékkal nőtt az előző negyedévhez viszonyítva. Ezt a növekedést az okozza, hogy az értékesítések lassulása miatt egyre több olyan projekt lezárása csúszik, ahol már csak néhány maradéklakást nem sikerült értékesíteni. A felmérésben szereplő lakások száma viszont minimálisan csökkent, mivel döntően kisebb fejlesztések jelentek meg a piacon.

Itt a nagy lakásárkörkép: térképen mutatjuk a legfrissebb négyzetméterárakat

Itt a nagy lakásárkörkép: térképen mutatjuk a legfrissebb négyzetméterárakat

A romló gazdasági környezet, a magas infláció okozta reálbér-csökkenés, a megugró hitelkamatok és az általános bizonytalanság látványos fékezést hozott idén a lakáspiacon. Az egyharmados forgalmi visszaesés és a masszív reálárcsökkenés után 2024-ben, nagyrészt a már kedvezőbb keretfeltételek, illetve a CSOK Plusz hatására javulás indulhat, de gyors kilábalás nem várható. Az OTP Lakóingatlan Értéktérkép jelenlegi száma 2023 első három negyedévének a NAV által eddig feldolgozott forgalmi adatai alapján vizsgálta meg, hogy a tavalyi év azonos időszakával összevetve hogyan változtak és hol tartanak a lakásárak az ország különböző részein.

Balázs Attila: megfizethető lakást kell építeni a magyar bérek mellé

Balázs Attila: megfizethető lakást kell építeni a magyar bérek mellé

Részletes interjút adott a Telexnek Balázs Attila, a Bayer Construct Zrt. vezérigazgatója, amelyben többek között a lakáspiaci folyamatokról és a Zuglóban épülő óriásprojektjükről is beszélt. Az interjúban elárulta, mi kell ahhoz, hogy egy lakóingatlan-fejlesztés iránt erős legyen a vásárlói kereslet és miért alakították át a zuglói projektjüket az eredeti elképzelésekhez képest.

Mennyire zsúfoltak a lakásaink és hol a legmagasabb a saját tulajdonú lakások aránya?

Mennyire zsúfoltak a lakásaink és hol a legmagasabb a saját tulajdonú lakások aránya?

Néhol túl tágas, másutt inkább szorít a hazai lakásállomány, de összességében e jellemzőivel együtt is jól beleillik az uniós mezőnybe – írja az Eurostat számai alapján az OTP Ingatlanpont. Az egyes országok lakhatási viszonyainak összevetése arról is tanúskodik, hogy a tulajdonként lakott otthonok erős dominanciája mellett sem lehetetlen a zsúfolt háztartások arányának visszaszorítása.

Ezek voltak az idei év rekordjai a budapesti lakáspiacon

Ezek voltak az idei év rekordjai a budapesti lakáspiacon

A 2023-as év tranzakciószámban visszafogott, szélsőségekben azonban bővelkedő évet jelentett a hazai ingatlanpiacon. Volt, aki 3 millió forintnál is többet fizetett egy új építésű lakásért négyzetméterenként, de gazdára találtak 12 négyzetméteres minilakások is, és volt, akinek közel 500 négyzetméterre volt szüksége. Az év végéhez közeledve a Duna House szakértői összegyűjtötték a legérdekesebb ingatlanpiaci adatokat a fővárosból, ahol 885 ezer forint volt idén az átlagos négyzetméterár, az otthonteremtésre pedig 57 millió forint körül költöttek az ügyfelek.

Idén még nem történt ilyen: fordulatot vett a magyar lakáspiac

Idén még nem történt ilyen: fordulatot vett a magyar lakáspiac

Idén először nemcsak havi, hanem éves összevetésben is emelkedett a tranzakciószám novemberben a magyar lakáspiacon a Duna House pénteken este közzétett tranzakciószám-becslése szerint. A 8800 novemberi tranzakcióval így is csak 90 ezer körül lehet idén a lakáspiaci adásvételek száma, ami 2013 óta nem látott mélypontot jelent.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.