munkaügy

2016. július 28. 10:05 | Portfolio

Pont annyi a munkanélküli, mint a közmunkás

2016 második negyedévében a munkanélküliek és a közfoglalkoztatottak száma lényegében kiegyenlítődött, mindkét csoport 5,1 százalékát teszi ki a gazdaságilag aktív népességnek. A foglalkoztatottság továbbra is szép bővülést mutat: közmunkások nélkül is több mint 120 ezer fővel emelkedett a létszám egy év alatt.

2016. július 27. 09:15 | Portfolio

Több mint félmillió idénymunkásra volt eddig szükség idén

2016 első félévében 520 ezer alkalmazottat vettek fel a vállalkozások időszakos munkára, ami 30 ezerrel magasabb, mint egy évvel korábban. Leginkább a kereskedelemben, az építőiparban és a vendéglátásban volt szükség beugró emberekre, de a mezőgazdaságban is gyakran alkalmaztak idénymunkásokat. Az alkalmi munkavállalók havonta több mint egymilliárd forintot hoztak az államkasszának - számol be a Magyar Idők.

2016. július 26. 15:32 | Portfolio

Siralmas a nők helyzete Magyarországon

Azt hihetnénk, hogy az évek előrehaladásával és a világ gazdasági fejlődésével párhuzamosan egyre jobban alakul a nemek közötti egyenlőtlenség ellen vívott küzdelem szénája. Pedig nem, a világ csak minimálisat fejlődött a nők helyzetének javításában, még mindig vannak például olyan területek, mint a politikai hatalmi pozíciók, ahol a nők részvétele elenyésző. A magyar helyzet is aggasztó, a vizsgált 145 ország között csupán a 99. helyet tudtuk megszerezni az átfogó index alapján, mellyel jóval többen vannak előttünk, mint utánunk a listán. A bérek közötti egyenlőtlenség pedig egyenesen siralmas hazánkban: olyan hátul vagyunk a sorban, hogy jobb rá sem nézni.

2016. július 26. 10:04 | Portfolio

Létszámhiány miatt akadozik az ellátás a Tescókban

Országosan gondokat okoz a Tesco a gyáli elosztó központjában előállt munkaerőhiány - írja a Népszabadság. A dolgozók hiánya miatt egyre több boltban nincs elég áru, ám a cég szerint csak átmeneti, szezonális készlethiányról van szó, amelynek megoldásán folyamatosan dolgoznak.

2016. július 25. 16:08 | Portfolio

Lehet, hogy nem sokáig emelkednek már a bérek

Az elmúlt egy-két évben felszínre törő munkaerőhiánynak köszönhetően beindult a béremelkedés Magyarországon, noha még így is 15-20 százalékos a leszakadás a visegrádi országokhoz képest. Rövid távon a munkaerő szűkössége miatt valószínűsíthetően fennmarad a gyors bérdinamika, azonban ezeket a béremeléseket csak a versenyképesen működő vállalatok fogják tudni kigazdálkodni, míg a többi vállalkozás az eleve rossz helyzetből egy ördögi körbe csúszva még rosszabb pozícióba fog kerülni - írják negyedéves elemzésükben a Raiffeisen Bank szakértői, akik összességében a jelenlegi gyors bérkiáramlás fokozatos lassulására számítanak.

2016. július 25. 12:05 | Virovácz Péter

Van gyógyír Magyarország legsúlyosabb bajára

Bár a régióban, különösképp a visegrádi országokban is egyre nagyobb gondot jelent a kellő mennyiségű és/vagy minőségű munkaerő hiánya, a helyzet mégis hazánkban a legsúlyosabb, ahogyan azt Virovácz Péter, az ING Bank makrogazdasági elemzője e cikksorozat első részében bemutatta. E második írás célja, hogy felvillantsa a megoldási lehetőségeket, elsősorban rövid és középtávon gondolkodva, illetve bemutassa azok lehetséges előnyeit és hátrányait, azonban nem kíván gazdaságpolitikai stratégiát alkotni. Ha úgy tetszik, akkor mintegy gondolatébresztőnek tekinthető, ami kiindulási pontként szolgálhat a szélesebb körű szakmai-társadalmi vitákhoz.

2016. július 25. 08:36 | Portfolio

Kötelező katonai toborzóra hívták be a közmunkásokat

Kötelező megjelenniük a közfoglalkoztatottaknak a Magyar Honvédség által szervezett katonai toborzón. Amennyiben állást ajánlanak nekik és azt nem fogadják el, hónapokra kiesnek a közfoglalkoztatotti rendszerből, és elveszítik mostani munkájukat - írja a kisalfold.hu.

2016. július 22. 05:50 | Virovácz Péter

Egész Európában nálunk hiányzik legjobban a munkaerő

Napjainkban egyre több helyről halljuk, hogy Magyarországon milyen jelentős méreteket ölt a munkaerőhiány. Annak ellenére azonban, hogy több figyelem irányul erre a valóban létező problémára, megoldásokról vagy legalábbis annak elméleti lehetőségeiről nem sok szó esik. Virovácz Péter, az ING Bank makrogazdasági elemzője e cikksorozat első részében az európai uniós térképen elhelyezve mutatja be a magyar munkaerőpiacot, hogy ne önmagában, hanem nemzetközi kontextusban tudjuk értelmezni a magyar adatokat. A cikksorozatnak nem célja, hogy teljes körű, tudományos alapokon nyugvó elemzést adjon a témáról, inkább tekintsük amolyan vitaindítónak, amely elsőként megpróbál túlmutatni a probléma felismerésén.

2016. július 21. 19:16 | Portfolio

Varga jelentős bérnövekedésre számít Magyarországon

A részadatok alapján a gazdasági növekedés a második negyedévben lényegesen jobb lesz, mint az első negyedéves - nyilatkozta az origo-nak Varga Mihály a bálványosi szabadegyetemen. A miniszter a HírTV-nek arról beszélt, hogy a kormánykabinetek létrehozásával ő nem kerül közelebb a miniszterelnöki székhez.

2016. július 21. 08:58 | Portfolio

Tolonganak a cégek a diákokért, akik ezzel nagyon jól járnak

A lassan krónikussá váló munkaerőhiány miatt a cégek rákaptak a diákmunkásokra, sokszor olyan posztokat is diákokkal töltetnének be, amikben korábban főállású kollégák dolgoztak - írja a Népszabadság. Az egyik diákszövetkezet vezetője szerint a diákok már átlagosan 15-20 százalékkal többet keresnek a minimálbérnél.

2016. július 20. 12:09 | Portfolio

500 ember hagyja el a Tescót

Ötszázan kerülnek utcára a Tesco áruházlánctól, a márciusban bejelentett csoportos leépítésben ennyien nem vállaltak, illetve nem kaptak új állásajánlatot a cégtől - tudta meg a Magyar Idők.

2016. július 20. 11:03 | Portfolio

A tömeges kivándorlás miatt szenved az egész régiónk

Kelet-Európa az elmúlt negyedszázad alatt 20 millió állampolgárát veszítette el a gazdasági célú kivándorlás miatt (ez összesen felér Magyarország és Csehország teljes népességével), ami a teljes térség népességének több mint 5%-a. Ez az exodus olyan méreteket öltött, hogy lassítja a régió felzárkózását Nyugat-Európához - mutatnak rá friss elemzésükben a Nemzetközi Valutaalap közgazdászai. Elsősorban a fiatal és képzett munkaerőt szívták el a fejlettebb országok és a folyamat egyenesen szakemberhiányt okoz a kelet-európai országokban. Az IMF szakértői javaslatokat is megfogalmaznak.

2016. július 20. 09:10 | Portfolio

Nincs megállás, tovább emelkedtek a bérek

Májusban 7,8 százalékkal jártak magasabban a nettó reálbérek Magyarországon, mint egy évvel a korábban, vagyis a munkaerő-piaci feszültségek közepette fennmaradt az előző hónapok magas növekedési üteme. A versenyszférában ennél egy hajszállal alacsonyabb, 7,5 százalékos volt a reálbérek éves növekedése, míg a közszférában - közmunka nélkül számítva - 11,4 százalékkal emelkedtek a reálkeresetek köszönhetően az állami béremelési programoknak.

2016. július 20. 05:50 | Rigó Anita

Munkaerőhiány és munkanélküliség - Hogy lehet ez egyszerre?

Miközben a gazdaság egyre több területéről azt halljuk, hogy a cégek munkaerőhiánnyal küzdenek Magyarországon, több mint félmillió ember - a gazdaságilag aktív népesség több mint 10 százaléka - még mindig nem, vagy csak az állami közfoglalkoztatásban tud elhelyezkedni. Miért? A válasz összetett, de a legjellemzőbb probléma, hogy a szabad munkaerőtábor jelentős része nehezen foglalkoztatható, illetve a munkaerőkereslet és -kínálat rendkívül egyenlőtlenül alakul az országban.

2016. július 18. 08:50 | Portfolio

Nem nyomná le a béreket, ha vendégmunkásokat hívnánk be

Rövid és középtávon adottságként kell tekintenünk a munkaerő és ezen belül elsősorban a szakképzett munkaerő hiányára - mondta Lakatos Péter, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) alelnöke a Világgazdaságnak. Úgy véli, a helyzetre megoldást csak sok-sok párhuzamos lépést tartalmazó akcióterv hozhat, amibe beletartozik a munkaerő importálása is.

2016. július 14. 14:04 | Rigó Anita

Van munkaerő, csak nem ott, ahol a legnagyobb szükség van rá

Ha a munkanélkülieket és a közmunkásokat együtt tekintjük a munkaerő-kínálatnak ma Magyarországon, papíron több mint 13 álláskereső jut egy álláshelyre a versenyszférában. A matek elsőre remekül kijön, ennek ellenére érezhetően munkaerőhiány tombol az országban, amelynek legfőbb oka a munkaerő-kereslet és a munkaerő-kínálat eltérő földrajzi elhelyezkedésében, és bizonyos részt a rendelkezésre álló munkaerő minőségében keresendő.

2016. július 13. 09:25 | Portfolio

Korántsem általános a munkaerőhiány

A magyar gazdaságban korántsem általános a munkaerőhiány, az inkább egy-egy területet érint súlyosan, ilyen például az autóipar és a kereskedelem. Utóbbiban folyamatosan romlottak a dolgozók munkafeltételei: elég csak a minimálbér közeli fizetésekre, az éjszakai műszakra, a vasárnapi zárva tartás elrendelésére, majd a nyitva tartás visszaállítására gondolni, vagy éppen a 2011-ben bevezetett egykulcsos adó hatására, ami miatt az alacsony keresetűek anyagi helyzete relatíve rosszabb lett, mint a magasabbaké - nyilatkozta Hárs Ágnes, a Kopint-Tárki vezető kutatója a Népszabadságnak.

2016. július 12. 08:46 | MTI

Elsősorban a hatékonyság javításával kezelhető a munkaerőhiány

A piacról hiányzó munkaerőt elsősorban a hatékonyság javításával, továbbá a közmunkások elsődleges munkaerőpiacra irányításával és oktatással lehet pótolni - erről a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) alelnöke beszélt az M1 aktuális csatornán kedd reggel.

Holdblog

Azok a marhák...

Érzek némi bűntudatot a tegnapi dupla Angus-burger után. Még jó, hogy volt mellette sült krumpli is, legalább lefelé tolta az átlagos, kajánkénti szennyezésemet. Ám a... The post Azok a marh

RSM Blog

HR trendek 2025-2026

A magyar munkaerőpiac 2025-ben fordulóponthoz érkezett. A gazdasági bizonytalanság, a technológiai fejlődés és a társadalmi elvárások együtt formálják át a vállalatok működését. Az elk

Kasza Elliott-tal

Macy's Inc - kereskedés

Tavaly októberben vásároltam, nem is keveset, mert akkor azt hittem, hogy a korrekciónak vége, és már egy felfelé tartó impulzusba ülök bele pár hétre. Hát nem, az a korrekció idén április