Új csúcsra húzta az OTP a magyar tőzsdét
Szerdán az OTP vezetésével emelkedtek a blue chipek, ennek köszönhetően pedig új történelmi csúcson zárt a BUX.
Szerdán az OTP vezetésével emelkedtek a blue chipek, ennek köszönhetően pedig új történelmi csúcson zárt a BUX.
Az elmúlt években egyre többet lehet hallani a zöld befektetésekről, vagyis amikor valaki úgy szeretne – lehetőleg minél nagyobb – hozamot realizálni, hogy közben a fenntarthatósági szempontokat is figyelembe veszi. Szerencsére a kínálat bővül, sok olyan befektetési alapot találni már, amely például olyan cégek részvényit tartalmazza, amelyek hozzájárulnak a környezetvédelemhez, és elkötelezettek a fenntarthatóság iránt. Ezekről a befektetési lehetőségekről beszélgettünk Szege Györggyel, az MBH Bank ESG és fenntarthatósági vezetőjével és Kovács László Viktorral, az MBH Alapkezelő üzletfejlesztési és értékesítési igazgatójával.
A részvénypiacok és az állampapírhozamok nincsenek egymással jó viszonyban, minél magasabbra emelkednek a hozamok, annál nagyobb nyomás nehezedik a részvényekre. Pontosan ugyanez játszódott le tavaly év végén a legutóbbi tőzsdei eséskor és pont ugyanez nyomasztja a piacot most is, ami meglátszik az amerikai tőzsdék április első két kereskedési napján nyújtott teljesítményén. Persze a kötvényhozamok emelkedése mögött is van ok, egészen pontosan az infláció alakulásával és a Fed kamatpályájával kapcsolatos várakozások változása.
Első ránézésre azt hihetnénk, hogy egy jól megkomponált áprilisi tréfát hozott tető alá a német törvényhozás, pedig nem: április elsejével tényleg legalizálták a kannabisz rekreációs célú, személyes használatra történő termesztését és fogyasztását az országban - ezzel a döntéssel Németország lett a világon a kilencedik állam, ahol nyugodt szívvel termeszthetnek legalább 1-2 szál kendert a lakosok otthonaikban. Óriási fejlemény ez az áprilisi legalizáció a kannabiszipar számára, amely az elmúlt években hatalmasat tudott nőni, már ami a bevételek alakulását illeti. De mi vár a szektorra a jövőben, a németek példájára az Egyesült Államokban is újjáélednek a legalizációs törekvések? Mekkora növekedés vár erre a területre, és ki profitálhat belőle a legnagyobbat? És ami talán a legfontosabb: befektetőként hogyan vehetjük ki a részünket a történetből?
A kereskedési idő felénél továbbra is az OTP vezeti a blue chipek emelkedését.
A reggeli nyitást követően emelkedik az OTP, stagnál a Mol, és kisebb mínuszban van a Richter, illetve a Magyar Telekom is.
Az Intel chipgyártó részlege 7 milliárd dolláros működési veszteséges jelentett, ami jóval magasabb a tavalyi veszteségnél. A hírre az Intel részvényei zuhanni kezdtek a keddi kereskedést követően.
Tovább vette saját részvényeit az OTP kedden, ezúttal több mint 400 millió forint értékben.
105,34 milliárd forint árbevételt és 1,03 milliárd forint adózás előtti eredményt termelt Magyarország egyik legnagyobb mezőgazdasági cégcsoportja, az UBM a 2023/24-es üzleti év – 2023. december 31-én lezárult – első hat hónapjában. A cégcsoport az előző félévben folytatta beruházásait és nemzetközi terjeszkedését: 2023 augusztusában belépett az állattartás szegmensbe és megnyitotta kereskedelmi irodáját Olaszországban, áll a vállalat közleményében.
A délutáni nemzetközi hangulatromlás közepette is jól állta a sarat a BUX. A blue chipek közül a Richter teljesített legjobban.
Nem túlzás azt állítani, hogy drámai első negyedéves értékesítési számokat közölt a Tesla kedden, ugyanis a tavalyi negyedik negyedévhez képest 20 százalékkal kevesebb autót szállított ki a gyártó. A számokat látva a befektetők adni kezdték a részvényt, már több mint 8 százalékos mínuszban is volt a Tesla árfolyama.
65 ezer pont felett, 65 384,6 ponton zárta a Budapesti Értéktőzsde vezető indexe, a BUX a márciusi hónapot, amely ugyan februárhoz képest enyhe, 0,8 százalékos csökkenés, de továbbra is történelmi magasságot jelent. Nagyságrendileg az azonnali részvénypiac forgalma is tartotta a februári szintet – 219,6 milliárd forintot tett ki, amely napi átlagban 11,6 milliárd forintnak felel meg. A legnépszerűbb részvények listájának élén az OTP Bank, a Richter Gedeon és a MOL zárt, 128,9, 42,6 és 23,3 milliárd értékű forgalommal, míg a brókercégek közül a Wood & Company, a Concorde és az ERSTE emelkedett ki. A hónapot mindemellett többek között a Delta Technologies csengetése és a BÉT Mentor életre hívása színesítették.
A Truth Social tulajdonosának, a Trump Media & Technology Groupnak a részvényei több mint 20 százalékot estek hétfőn, miután a vállalat 2023-as pénzügyi éve jócskán elmaradt a várttól. Az események hatására a cég többségi tulajdonosának, Donald Trumpnak több mint 1 milliárd dollárral csökkent a vagyona - írja a CNN.
A General Electric bejelentette, hogy véget ért a vállalat három részre való szétválásának folyamata, ami egy új fejezetet nyit az amerikai ipari óriás történetében.
A kereskedési idő felénél a Mol és az OTP emelkedésének köszönhetően felülteljesít a magyar tőzsde a nemzetközi átlaghoz viszonyítva.
A reggeli nyitást követően a Richter teljesít legjobban a hazai nagypapírok közül, a midcapek piacán pedig az Alteo vezeti az emelkedést.
Egyre gyakrabban hangzik el a kérdés, hogy hova fektessük be a frissen kiutalt állampapír hozamot? Nos, ha hihetünk a múltnak, akkor tudunk mutatni egy jó lehetőséget.
Az elmúlt időszakban egyre többen kezdtek el figyelmeztetni azzal kapcsolatban, hogy a tőzsdék túl gyorsan és túl sokat emelkedtek, ezért itt az ideje egy nagyobb korrekciónak. Egy friss felmérés szerint a profi befektetők egyre nagyobb arányban számítanak arra, hogy időszerű lenne egy részvénypiaci esés, azonban egyes hangok szerint ez inkább vételi lehetőséget fog jelenteni, különösen a magasan szálló technológiai részvényekben, ezért érdemes lehet szárazon tartani a puskaport.
Pár hónapja már voltak pletykák, március elején pedig hivatalossá vált, hogy spanyol vonatgyártót venne egy magyar befektetői csoport, több mint 200 milliárd forintért. A hírek szerint a spanyol kormány igyekszik keresztbe tenni a Talgo nevű cég felvásárlásának, és nemrégiben felbukkanhatott egy újabb potenciális vevő is, így korántsem biztos a siker. Összeszedtük, hogy hol tart most a sztori, hogy mit gyárt pontosan a Talgo, és hogy miért kell ennyire a spanyol cég a magyar befektetőknek.
Csütörtökön tovább vette saját részvényeit az OTP, ezúttal több mint 300 millió forint értékben.
A hazai ipari teljesítményen is nyomot hagyott a húzóágazatnak várt akkumulátorgyártás szenvedése.
Ezt erősítették meg ma egy közös találkozó során.
Most válik csak igazán valósággá a sci-fi.
Tényleg felfelé bukott Szergej Sojgu?
Akár egymillió érintettje is lehet az új pályázatnak, aminek első körben 20 vagy talán 30 ezer nyertese lehet.
Valami felfelé húzza az árakat.