Donald Trump eléggé ingerülten reagált a Jeffrey Epstein ügyével kapcsolatos újságírói kérdésekre a Fehér Ház keddi kabinetülésén, miután az igazságügyi minisztérium és az FBI bejelentette, Epstein valóban öngyilkos lett, és lezárja az esetet - számol be a USA Today.
Bár a bruttó átlagkereset már meghaladja a 680 ezer forintot Magyarországon, az emberek többsége mégis sokkal kevesebbek keres ennél. Hogy lehetséges mindez? Mekkora szétszakadás van a fizetések terén az alacsony jövedelműek, a középosztály és a gazdagok között?
A világ leggazdagabb embere, Elon Musk hetekig tartó találgatások után május 30-án intett búcsút a Trump-adminisztrációnak és a számos ellentmondásba ütközött, általa de facto vezetett kormányzati hatékonysági hivatalnak (DOGE). Bár távozása előtt elvétve akadt rá példa, hogy "első haverként" kritizálja az amerikai elnököt, Donald Trump és Musk között elképesztő viszály bontakozott ki június elején a közösségi médiában. A csörte alapját főként az elnök "egyetlen nagy, gyönyörű" törvénycsomagja képezte – mely 10 év alatt több ezermilliárd dollárral növelheti a költségvetési deficitet –, de más sérelmek szintén meghúzódhattak a háttérben, elsősorban Musk részéről. Miután Trump pénteken aláírta a törvényt, fehér házi távozása után bő egy hónappal a techmilliárdos beváltotta ígéretét: Amerika Párt néven új politikai erő felépítését tűzte ki célul, saját vagyonát immár nem republikánus jelöltek kampányába tolva. De kik csatlakozhatnak Musk kezdeményezéséhez, mi lehet annak ideológiája és programja, és egyáltalán mennyire életképes az egész próbálkozás? Egy biztos, ehhez képest még a Mars kolonizációja és emberi életre alkalmassá tétele is piskótának tűnhet.
2025 első negyedévét követően az ingatlanpiacon megjelenő befektetők dominanciája mérséklődik a lakhatási célra keresőkkel szemben. Az utóbbi kategóriában a 4 szobás vagy annál nagyobb lakásokra május hónapban az előző hónapnál 5%-kal nagyobb érdeklődés jelentkezett az ingatlan.com oldalán. Ezek az ingatlanok értékállóságuk és megtérülési potenciáljuk miatt befektetési szempontból is egyre vonzóbbak. Az elmúlt években a megváltozott életkörülmények miatt ugyanis felerősödött az igény az olyan lakások iránt, amelyekben többfunkciós terek - például otthoni munkaállomás, edző-, hobbi- vagy vendégszoba - is kialakíthatók. Ezekből az otthonokból azonban jóval kisebb az elérhető kínálat, különösen jó adottságokkal rendelkező lokációkban, ezért a kiemelt fejlesztések fontos elemei lettek.
Olyasmi történt májusban az állampapírok piacán, ami 2025-ben még egyszer sem: piaci értéken számítva növekedett a magyar háztartások állampapír-állománya. Év eleje óta névértéken számítva 151 milliárd forinttal növelték állományukat a lakossági befektetők, azaz a nagy kamateső közepette is vásárlóként voltak jelen a piacon. A befektetési alapok azonban még ennél is népszerűbbek voltak, idén már 803 milliárd forint áramlott a gazdagok egyik kedvenc befektetésébe. A magyar adósságszerkezet némileg átalakult év eleje óta: csökkent a lakossági kézben lévő államadósság részaránya, a bankok, biztosítók és befektetési alapok viszont növelték a súlyukat.
Több száz orosz kapcsolódású „zombi vagyonkezelő” jogi bénultságától szenved Liechtenstein, miután az amerikai szankciók hatására tömegesen mondtak le a vagyonkezelők vezetői. A válság veszélybe sodorja az alpesi miniállam pénzügyi központként betöltött szerepét, és akár 800 entitást is érinthet.
Donald Trump amerikai elnök nevetségesnek titulálta azt, hogy Elon Musk egy új politikai párt alapítását jelentette be, a világ leggazdagabb emberét pedig csődtömegnek nevezte - írja a Guardian.
A világ leggazdagabb embere, Elon Musk szombaton saját közösségimédia-platformján, az X-en jelentette be, hogy a mai napon megalakult az Amerika Párt (America Party).
Rendkívül izgalmas volt az NBA legutóbbi szezonja, sorozatban a hetedik idényben avatták a hetedik új bajnokot, a verseny kiélezett, hatalmas meglepetéseknek lehettek szemtanúi a rajongók a rájátszásban is és újra 7 meccsen dőlt el a nagydöntő. Közben a pénzügyi szabályrendszer miatt újfajta ökoszisztéma kezd kialakulni a ligában, és azt is látni, hogy olyat csinálnak az NBA-csapatok, amit 30-40 éve nem láttunk. Ráadásul valósággal izzik a profi kosárlabda üzleti világa, a dollármilliárdok csak úgy repkednek, a tulajdonosváltások gyakoribbá váltak. Egy ilyen helyzetben értékeltük az NBA szezonját, kilátásait, üzleti oldalról is, már-már hagyományosan, sorozatban a harmadik alkalommal Tőrös Balázs tartalomgyártóval, a Portfolio Checklist hétvégi különkiadásában. Az NBA-szakértővel arról is beszéltünk részletesen, hogy – ha részvénybefektetésként tekintenénk 1-1 csapatra – mely franchise-okat érdemes longolni és melyeket shortolni jövőbeli kilátásaik fényében. Egyúttal hozott egy nagyon érdekes szakértői jóslatot is magával. Az biztos, a következő szezon is mozgalmas lesz, ezért érdemes követni az amerikai profi kosárlabdát, nem csak rajongóknak.
2026 júniusában parlamenti választásokat tartanak Örményországban, de már most egyre feszültebb a viszony Nikol Pasinján miniszterelnök és az örmények első számú egyháza, az Örmény Apostoli Egyház között. Pasinján és az egyház vezetője, II. Karekin katolikosz között éles szóváltás alakult ki a médiában, eközben a hatóságok az egyház két érsekét is letartóztatták a hatalom megdöntésének kísérlete vagy az erre való felszólítás vádjával. Célkeresztbe került az ország egyik leggazdagabb embere, egy orosz állampolgársággal is rendelkező milliárdos is, így újabban már Moszkva is exponálta magát a történetben.
Mark Cuban szerint az első "billiomos" (ezermilliárdos) egy olyan személy lehet, aki kiválóan használja a mesterséges intelligenciát - számolt be a CNBC.
Több hullámban érkezhetnek záporok, zivatarok, és a jövő hét elején enyhül a nagy meleg is - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
Az energiaexport lökheti tovább Argentínát a gazdasági fellendülés útján - írta meg a Bloomberg. Javier Milei elnök támogató intézkedései miatt ugyanis 2025 tavaszán dinamikus növekedésnek indult az olaj- és gázkitermelés a Vaca Muerta mezőn. A főként exportcélokat szolgáló energiatermelés bővülése fordulatot hozhat az argentin gazdaságban, hiszen a devizaellátottság biztosítása és az árfolyamkockázat csökkentése mellett a reálgazdaságra is jelentős ösztönzőként hathat.
Szokatlan szövetkezésben vesz részt Magyarország kormánya, amelyben csatlakozik ahhoz a kritikus hullámhoz, amely ellenzi a régiós felzárkóztatást elősegítő kohéziós politika kivezetését a következő hosszú távú pénzügyi keret tervezetéből. A Bizottságot vezető Ursula von der Leyent eddig elsősorban az Európai Parlamentből érték kritikát a kormányok számára is nagyobb mozgásteret jelentő reformelképzelés miatt, de elképzelhető, hogy mindez olyan feltételrendszerhez lenne kötve, amely miatt a magyar kormány is biztosabbnak látja nem bolygatni a költségvetés tipikus szerkezetét.
A képviselőházi republikánusok egy lépéssel közelebb kerültek Donald Trump "nagy, gyönyörű" törvénycsomagjának az elfogadásához: helyi idő szerint csütörtök hajnalban egy kivételével az összes képviselőjük megszavazta az elnök programjának sarokkövét jelentő tervezet végső szavazásra bocsátását, melyre még ma sor kerülhet - számol be a Reuters.
Talán az a leglelkesítőbb a tőzsdék világában, hogy nagyon nehéz megunni, mivel mindig minden változik: mindig jön egy új trend, egy új hullám vagy egy új őrület, amit meglovagolva akár elképesztő hozamokat is lehet realizálni rövid időn belül. Pont egy ilyen izgalmas őrületre hívtuk fel olvasóink figyelmét június közepén, akkor ezt a lehetőséget nem visszafogott módon a „következő aranylázként" jellemeztük. Az emelkedett szavak nem bizonyultak túlzónak: az általunk ajánlott részvénnyel ez alatt a szűk három hét alatt meg lehetett másfélszerezni a pénzt.
45-55 százalék az esélye annak, hogy még ebben az évszázadban a kritikus szint alá süllyed az Atlanti-óceáni Meridionális Áramlás Rendszer (AMOC), ami súlyos következményekkel járhat Európában és Észak-Amerikában – mondta az InfoRádióban Kovács Erik, a Klímapolitikai Intézet vezető kutatója.
Elon Musk és Donald Trump szakítása a kínai közösségi médiában is nagy figyelmet kap, ahol a felhasználók többsége a Tesla-vezér oldalán áll - írta a Guardian.
Vegyes számokat publikált ma a Tesla, a cég második negyedéves eladásai az elemzői konszenzusnál nagyobb mértékben, közel 14 százalékot estek annak ellenére, hogy a Model Y frissített verziójának kiszállításai már elkezdődtek a negyedév során. A piac viszont pozitívan reagált a ma publikált számokra, részben annak köszönhetően, hogy azok a legpesszimistább elemzői várakozásoknál mégis jobbak lettek, és a gyártási számok is pozitív meglepetést okoztak, ráadásul Kínából is jó hírek érkeztek a mai piacnyitás előtt.
2023. október 7-e óta Izrael minden bizonnyal egy olyan korszakát éli, amely ötven év múlva be fog kerülni a történelemkönyvekbe. A zsidó állam elszenvedte történelme egyik legsúlyosabb terrortámadását, sohasem látott méretű offenzívát indított Gáza ellen, hosszú évek tűzszünete után bevonult Libanonba és az ország fennállása során először a rivális Iránt is nyilvános katonai akciókkal támadták. Az elmúlt lassan három év katonai aspektusairól már számtalan alkalommal írtunk, most egy másik téma lesz terítéken: az, hogy Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök számára miért is lenne problémás, ha egyszer csak beköszöntene a béke.