Magyarország

Koronavírus: akár egész Magyarország kockázatos besorolást kaphat a németektől, Budapest az egyik legfertőzöttebb európai főváros

2020. szeptember 26. 16:00 | Portfolio

Koronavírus: akár egész Magyarország kockázatos besorolást kaphat a németektől, Budapest az egyik legfertőzöttebb európai főváros

Két héttel azután, hogy meghaladta Budapesten, illetve Győr-Moson-Sopron megyében a német járványügy számára kritikus határértéket a fertőzöttek száma, rögtön rákerültek a kockázatos besorolású térségek listájára. Ebből a német reakcióidőből, illetve a legfrissebb magyar járványterjedési adatokból kiindulva sajnos pár héten belül akár egész Magyarország is kockázatos besorolásúvá válhat a németeknél, de legalábbis Csongrád-Csanád, Pest, Fejér, Vas és Komárom-Esztergom megyék tényleg a veszélyzónában vannak ebből a szempontból. Közben már most is elmondható az a nyugtalanító tény, hogy az egész Európai Unióban Budapesten terjed a hatodik leggyorsabban a koronavírus-járvány.

Koronavírus Magyarországon: Budapest után Győr-Moson-Sopron megyében találták a legtöbb új esetet

2020. szeptember 25. 08:56 | Portfolio

Koronavírus Magyarországon: Budapest után Győr-Moson-Sopron megyében találták a legtöbb új esetet

927 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 22 127 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 9 beteg - derül ki a kormányzati portál napi tájékoztatásából. A legtöbb új esetet ismét Budapesten regisztrálták az elmúlt egy napban, a második legtöbbet pedig Győr-Moson-Sopron megyében találták. A napi tájékoztatóból az is kiderül, hogy az operatív törzs eddig 28 óvodában és 8 iskolában rendelt el rendkívüli szünetet, 194 osztálynál és 7 teljes iskolánál pedig digitális munkarendet a koronavírus-megbetegedések miatt.

Koronavírus: nagy a gond Magyarországon is, kiadta a figyelmeztetést az európai járványügy

2020. szeptember 24. 17:09 | MTI

Koronavírus: nagy a gond Magyarországon is, kiadta a figyelmeztetést az európai járványügy

Fokozott aggodalmat vált ki a koronavírus-járvány alakulása és a megnőtt halálozási ráta hét európai uniós tagállamban, Magyarországon, Bulgáriában, Csehországban, Horvátországban, Máltán, Spanyolországban és Romániában - írta csütörtökön Stockholmban kiadott jelentésében az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC).

Kivonulhat az Aegon Magyarországról

2020. szeptember 24. 14:22 | Portfolio

Kivonulhat az Aegon Magyarországról

Az Aegon NV fontolgatja a közép- és kelet-európai érdekeltségének eladását, ez a lengyel és a magyar operációt is érinti – számol be a hírről a Bloomberg.

Kiszivárgott: cselesen rántaná be Magyarországot az új migrációs tervbe Brüsszel

2020. szeptember 23. 09:03 | Portfolio

Kiszivárgott: cselesen rántaná be Magyarországot az új migrációs tervbe Brüsszel

Ha nem akartok átvenni menekülteket a frontországoktól, akkor abban segítsetek nekik, hogy az EU-ban tartózkodásra nem jogosultakat hazaszállítjátok, vagy hazakülditek a saját országukba 8 hónapon belül, különben mégis nektek kell ezeket az embereket átvennetek – ez a lényege annak az új menekültügyi javaslatcsomagnak, amelyet ma mutat be az Európai Bizottság és például a szolidaritásban eddig vonakodó magyar, cseh és lengyel kormányokat akarja így cselesen együttműködésre bírni.

Nem akarják elengedni a németek a Magyarországgal szembeni jogállamisági eljárást

2020. szeptember 23. 08:25 | Portfolio

Nem akarják elengedni a németek a Magyarországgal szembeni jogállamisági eljárást

Még nem teljesültek a Magyarországgal szemben 2 éve zajló 7-es cikk szerinti jogállamisági eljárás lezárásának feltételei, ezért további meghallgatások várhatók év végéig – mondta a német soros elnökséget vivő Michael Roth EU-ügyi államtitkár (képünkön) tegnap Brüsszelben az Általános Ügyek Tanácsát követő sajtótájékoztatón a Bruxinfo összefoglalója szerint. Varga Judit magyar igazságügyi miniszter a tanácskozást követő tájékoztatón arra panaszkodott, hogy nem indokolt már ezt a jogállamisági ügyet folytatni, le kell azt zárni, ahogy arra a nyári EU-csúcson Angela Merkel német kancellár állítólag ígéretet tett a német soros elnökség ideje alatt.

Koronavírus: különutas tesztelési gyakorlatot folytat Magyarország – Hová vezet mindez?

2020. szeptember 22. 15:00 | Weinhardt Attila

Koronavírus: különutas tesztelési gyakorlatot folytat Magyarország – Hová vezet mindez?

Magyarországon terjed most az egyik leggyorsabban a koronavírus-járvány az egész Európai Unióban még azzal együtt is, hogy két másik hivatalos járványügyi mérőszám szerint kevés tesztet végzünk itthon. Az anekdotikus információk szerint ez egyébként lényegében azért van, mert elérhettük a tesztelési kapacitások határait. Ha ez a különutasnak számító korlátozott tesztelési politika folytatódik, akkor egy friss uniós megállapodás alapján félő, hogy az összes tagállam beutazási korlátozásokat rendel majd el a magyarokkal szemben. Ennél is nagyobb gond lenne azonban az, hogy idővel a halálozások felfutása miatt hirtelen megint az országos szintű kijárási korlátozások témája kerülhetne szóba. Sokkal olcsóbb út lenne tehát a tesztelési kapacitások gyors és jelentős felpörgetése.

Elkészült Magyarország Mesterséges Intelligencia stratégiája

2020. szeptember 20. 10:06 | MTI

Elkészült Magyarország Mesterséges Intelligencia stratégiája

Elkészült Magyarország Mesterséges Intelligencia (MI) Stratégiája, amelynek a kidolgozásában 250 szakmai szervezet vett részt - mondta Jakab Roland, a Mesterséges Intelligencia Koalíció (MIK) elnöke az M1 aktuális csatornán vasárnap.

Koronavírus: Európa élvonalába ugrott a magyar járvány terjedési sebessége

2020. szeptember 18. 19:03 | Portfolio

Koronavírus: Európa élvonalába ugrott a magyar járvány terjedési sebessége

Egy hónapja Magyarország még az egyik legjobb, most viszont már az egyik legrosszabb, konkrétan az ötödik helyen áll a koronavírus-járvány terjedési sebességének leggyakrabban figyelt mutatószáma alapján – derül ki a Portfolio vizsgálatából. Nem véletlen, hogy megszaporodtak Orbán Viktor kormányfő interjúi és videói a témában, újabb szigorító lépéseket jelentett be a kormány és három hónap szünet után szombattól újraindul az operatív törzs sajtótájékoztató sorozata is.

Koronavírus: miért betegek több mint egy hónapig a magyarok? Itt az NNK válasza!

2020. szeptember 18. 10:06 | Portfolio

Koronavírus: miért betegek több mint egy hónapig a magyarok? Itt az NNK válasza!

Szerdán írtuk meg, hogy Magyarországon 5 hétig szerepel egy koronavírusos eset az aktív fertőzötti statisztikában, miközben a fertőzöttség vélhetően nem tart ilyen sokáig. A Nemzeti Népegészségügyi Központ péntek reggel a Portfolio kérdésére többek között közölte: "Mindaddig aktívként szerepel egy fertőzött, amíg az országos adatbázisban nem szerepel gyógyultként, illetve elhunytként. (...) Az új koronavírus okozta megbetegedés súlyossága nagyon eltérő lehet. A teljesen tünetmentes vagy az enyhe tüneteket mutató személyek rövidebb, míg a kórházi ápolást igénylő, illetve súlyos lefolyású megbetegedésekben szenvedők hosszabb idő alatt gyógyulnak meg."

Koronavírus: robban a járvány a régióban, aggasztó a magyar trend

2020. szeptember 17. 23:02 | Portfolio

Koronavírus: robban a járvány a régióban, aggasztó a magyar trend

Csütörtök reggelre közel 400 ezer fővel, azaz újabb rekord ütemmel már 29,9 millió főre emelkedett a világszerte igazoltan koronavírussal fertőzöttek száma, 940 ezer felett az elhunytaké és 20,3 milliónál az igazoltan meggyógyultaké. Európában több országban is jelentősen felerősödött a járvány, például Franciaországban, Spanyolországban, Csehországban és az Egyesült Királyságban, utóbbiban a hétfőtől élő országos korlátozás után most további szigorításról döntöttek Anglia kapcsán. Itthon több fővárosi kórház is kapacitáskorlátokra kezdett panaszkodni azzal párhuzamosan, hogy csütörtök reggel 710 új fertőzöttről és 9 új halálesetről érkezett hír, amire 4 hónapja nem volt példa. Mindeközben bizonytalanná vált a magyar járvány kiterjedtségének nyomon követése. Friss híreink percről-percre a koronavírus-járványról.

Több mint 7 milliárd forintos üzembővítés jön Miskolcon

2020. szeptember 17. 11:00 | Portfolio

Több mint 7 milliárd forintos üzembővítés jön Miskolcon

Egy hétmilliárd forintot meghaladó beruházás részeként több mint 50 százalékkal növeli gyártókapacitását a Sanofi gyógyszergyár csanyikvölgyi előretöltött fecskendőket gyártó üzeme. Ezzel jelentősen javul a betegek hozzáférése a vállalat véralvadást gátló készítményéhez. Az összesen több mint 22 millió eurós fejlesztés 4 millió euró közvetlen állami támogatással valósul meg.

Nagy pofont kapott az építőipar és még mindig nem tudott belőle felállni

2020. szeptember 15. 09:24 | Portfolio

Nagy pofont kapott az építőipar és még mindig nem tudott belőle felállni

Az épületek építésénél viszonylag gyors, az egyéb építmények főcsoportban csak lassú visszapattanás látszott Magyarországon a tavaszi mélypontról júliusban és ez okozta azt, hogy éves alapon az építőipari termelés volumene még mindig 21%-kal elmaradt az egy évvel korábbi magas bázistól – derül ki a KSH adatközléséből. Összességében az látszik, hogy a koronavírus-járvány gazdasági hatása még a nyár közepén is jelentős volt az építőiparban és a rendelésállományi adatok sem sok jó hírrel kecsegtetnek, részben amiatt, mert közeledünk az uniós fejlesztési ciklus végéhez.

Koronavírus Magyarországon: megérkeztek a keddi adatok

2020. szeptember 15. 08:53 | Portfolio

Koronavírus Magyarországon: megérkeztek a keddi adatok

726 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt négy idős, krónikus beteg - írja a koronavirus.gov.hu. Ez a harmadik legnagyobb napi esetszám a járvány kitörése óta. Habár augusztus vége óta érdemben nőnek az esetszámok, az elhunytak száma csak a múlt héten kezdett el emelkedni, ami azzal függ össze, hogy a vírus lefolyása egy-két hét, illetve a betegség újra terjedésnek indult az idősebb korosztály körében. A betegség terjedésével összefüggésben emelkedik azok száma, akik kórházi kezelésre szorulnak. A mai jelentés szerint 9103 aktív fertőzöttek tartanak nyilván, ennél azonban 15-20-szor több vírushordozó lehet az országban.

Teljesen átszabta a turisztikai térségek körét a kormány, Budapest környéke is felkerült a listára

2020. szeptember 15. 08:45 | Portfolio

Teljesen átszabta a turisztikai térségek körét a kormány, Budapest környéke is felkerült a listára

Eddig csak 3 turisztikai térség volt Magyarországon, amelyek egyúttal kiemelt turisztikai fejlesztési térségnek is számítottak, de ezt a 2016-os kormányrendeletet most teljes egészében hatályon helyezi a kormány és helyére egy 11 turisztikai térséget tartalmazó új rendeletet hozott, amelyen Budapest közvetlen környéke is felbukkan. Bár a rendelet nem említi, de feltehetően a mostani új besorolás lesz majd az alapja a következő időszak turisztikai jellegű támogatási rendszereinek és ezért fontosak az új térségek, illetve a hozzájuk tartozó településnevek pontos megjelölése.

Részletes keresés