Metál Zoltán: ez az Uber már nem az az Uber

Metál Zoltán: ez az Uber már nem az az Uber

Az Uber megjelenése - a Főtaxival együttműködésben - a fővárosi piacon hatalmas változásokat indukálhat, ez a taxisoknak nem lesz rossz, de a fuvarszervezők száma csökkenhet is a jövőben - mondta Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség (OTSZ) elnöke a Porfolio podcastjében. Szó volt arról is, hogy lesz-e tarifaemelés, milyen költségekkel kell szembenéznie egy taxisnak, ha dolgozni szeretne, van-e jövőjük a diszpécserközpontoknak, és hogy miként élték meg a kata-szigorítás alóli mentességet.

Siralmas adat jött a magyar boltokból

Siralmas adat jött a magyar boltokból

Megakadt a kiskereskedelmi forgalom emelkedése januárban, azután hogy 2023 decemberében már láttuk a fellendülés jeleit. Úgy tűnik, a fogyasztói bizalom lassan épül vissza itthon, annak ellenére, hogy a minimálbér és a garantált bérminimum már decemberben emelkedett, vagyis ezt az emelt összeget az érintettek január elején megkapták.

Két új áruházat nyit a JYSK Magyarországon

Két új áruházat nyit a JYSK Magyarországon

Tovább terjeszkedik a JYSK Magyarországon: márciusban újabb két áruház nyitja meg a kapuját. A bicskei és a várpalotai egységgel együtt már 98 áruházzal rendelkezik a vállalat az országban – közölte a cég.

Rengeteg magyar boltban jön mától fontos változás

Rengeteg magyar boltban jön mától fontos változás

Mától indul a csökkentett kiszerelésekre vonatkozó kötelező tájékoztatás a boltokban - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium pénteken. Kitért arra is közleményében, hogy ezt is az infláció alacsonyan tartása érdekében lépték meg, és határozottan fel fognak lépni a jövőben is a vásárlók megtévesztése ellen.

Közel másfél évtizede nem volt ilyen válság a boltokban

Közel másfél évtizede nem volt ilyen válság a boltokban

2023 nem a kiskereskedelem szárnyalásának éve volt, az elköltött pénz mennyisége drasztikusan emelkedett, miközben a volumen zuhant, vagyis a kisebb kosarakért többet fizettek az emberek. Ilyen rossz együttállás az elmúlt szűk másfél évtizedben nem volt Magyarországon.

Döntött a kormány: újabb változás jön a boltokban márciustól

Döntött a kormány: újabb változás jön a boltokban márciustól

A kormány arról döntött, hogy az 1 milliárd forint feletti árbevétellel rendelkező élelmiszerkereskedőknek figyelemfelhívó tájékoztatót kell kihelyezniük, amennyiben egy termék kiszerelése csökkent. A szabály március 1-től él.

Elmozdult mélypontjáról a kiskereskedelem

Elmozdult mélypontjáról a kiskereskedelem

Az eddigiekhez képest jelentősen nőtt a kiskereskedelmi forgalom novemberben, ami azt jelentheti, hogy a forgalom elmozdult a mélypontjáról. Jelentős visszapattanásra azonban még várni kell, utóbbi januárban jöhet, hiszen már megérkezett a bankszámlákra az emelt összegű minimálbér és garantált bérminimum. Éves bázison még mindig jelentős a csökkenés, a tavalyi Black Friday szerényebb lehetett, mint a 2022-es.

Vigyázz! - Hiába dobsz italcsomagolást az új automatába, még nem fog kiadni pénzes utalványt

Vigyázz! - Hiába dobsz italcsomagolást az új automatába, még nem fog kiadni pénzes utalványt

Még nem szállítottak ki a gyártók semmilyen új italcsomagolást az országban, így pénzt se fognak visszaadni a január 1-től üzemelő visszaváltó automaták, az egész rendszer csak fokozatosan fog majd elindulni – ez a lényege az Országos Kereskedelmi Szövetség szerdai figyelemfelhívó közleményének. Ahogy hangsúlyozza a szövetség „Már kötelező ugyan az új, megjelölt italcsomagolások visszaváltása az üzletekben, de ilyet még nem szállított az ipar”. Arra is nyomatékosan felhívják a figyelmet, hogy „régi italcsomagolást tilos bedobni az automatákba”, mert az esetleg károsodást okozhat az új berendezésekben.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nagy esemény jön a bitcoinnál, most érdemes kriptóba befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.