fenntarthatóság

Egy magyar innováció teljesen átírhatja azt, amit a napelemekről gondoltunk

2025. augusztus 31. 16:10 | Major András

Egy magyar innováció teljesen átírhatja azt, amit a napelemekről gondoltunk

Azt gondolhatnánk, a napenergia-termelés számára a nyári hónapok optimális körülményeket teremtenek, de ez nem ilyen egyszerű: extrém hőségben még a napelemek hatékonysága, ezáltal pedig az általuk megtermelt villamos energia mennyisége is érezhetően csökken. Magyar kutatók azonban egy olyan rendszert fejlesztettek ki, amely képes jelentősen mérsékelni a túlmelegedés negatív hatását, ezáltal érdemben javítva a napelemes rendszerek hő- és elektromos teljesítményét, illetve hatékonyságát.

Sokat hozhat a konyhára a Mol új „edzésterve

2025. augusztus 29. 17:00 | Mohos Kristóf

Sokat hozhat a konyhára a Mol új „edzésterve" – Most azt is megtudtuk, hogyan

A Mol második negyedéves gyorsjelentésében a legfontosabb üzenet, sőt, vállalás egyértelműen a feldolgozással és kereskedelemmel foglalkozó Downstream üzletágat érintette, amely egyébként a Mol egyik legfontosabb eredménytermelő területe. Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója bejelentette ugyanis, hogy a vállalat egy átfogó programot indított, amelynek célja évi 500 millió dolláros javulás elérése a Downstream szegmensben számos új, a stratégiában eredetileg nem szereplő intézkedés segítségével. Az ambiciózus tervek körülményeiről Szabó Gabriellel, a Mol csoportszintű Downstream ügyvezető igazgatójával beszélgettünk, aki kiemelte: többek között a geopolitikai bizonytalanság, az ingadozó energiaárak és a növekvő szabályozási nyomás miatt döntöttek a program meghirdetésén, amelytől már egy éven belül kézzelfogható eredményeket lehet várni.

Hatmilliárdos nyereséget ért el az MBH Jelzálogbank

2025. augusztus 29. 12:11 | Portfolio

Hatmilliárdos nyereséget ért el az MBH Jelzálogbank

Az MBH Jelzálogbank 2025 első felében 6,054 milliárdos adózott és 6,859 milliárd forintos adózás előtti eredményt ért el, utóbbi 64,2 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi eredményt, és 128,6 százalékkal múlja felül a 2024 második félévi számokat – közölte a társaság. A növekvő eredmény a magas kamateredménynek és az erősödő refinanszírozási aktivitásnak köszönhető – derült ki az MBH Csoporthoz tartozó hitelintézet gyorsjelentéséből.

Geotermikus energia után kutat a Mol a Dunai Finomító területén

2025. augusztus 29. 11:16 | Portfolio

Geotermikus energia után kutat a Mol a Dunai Finomító területén

A Mol geotermikus energia után kutat és ehhez 3D szeizmikus méréseket végzett a Dunai Finomító területén és környezetében, hogy megvizsgálja a geotermikus energiahasznosítás lehetőségét. Arra keresik a választ, hogy van-e a területen olyan magas hőmérsékletű rétegvíz, amelynek hasznosításával a finomító működését fenntarthatóbbá lehetne tenni.

A jövő újracsomagolva - Forradalmi változás jön a csomagolásoknál

2025. augusztus 28. 13:00 | Pásztor Roxána

A jövő újracsomagolva - Forradalmi változás jön a csomagolásoknál

A csomagolóipar hatalmas átalakuláson megy keresztül, a Z generáció környezettudatos vásárlási szokásai, az EU szigorodó szabályozásai és a körforgásos gazdaság elvei egyszerre formálják át a folyamatokat a gyártástól a dizájnon át a logisztikáig. Sokszor csupán a megvásárolt termékre fókuszálunk és a csomagolás csak a funkcióját látja el, máskor viszont éppen a külső borítás adja el magát a belsőt. A vásárlói szokások változására, a különböző termékkategóriákra, valamint az EU elvárásaira reagálva egy csomagológyártónak innovatív és fenntartható megoldásokban kell gondolkodnia, és szorosra fűzni a partneri kapcsolatait, hogy megfeleljen a jövő kihívásainak. A csomagolóanyagok világáról, a háttérfolyamatokról, valamint a jövőbeli kilátásokról kérdeztük Bódi Szilviát, a DS Smith sales, marketing és innovációs vezetőjét.

Felújítottak egy sor pihenőhelyet az M7-es autópálya mentén

2025. augusztus 28. 12:49 | Portfolio

Felújítottak egy sor pihenőhelyet az M7-es autópálya mentén

Folytatódik az útmenti pihenők megújítása országszerte, a szintrehozó felújítási munkák keretében az M7-esen most hat pihenőpár lett modernebb, biztonságosabb és kényelmesebb a teljeskörű felújításnak köszönhetően - az országhatár és a főváros felé tartó oldalon is – közölte  az MKIF Zrt.

Szigorítani a Nők40-et, ismét legyen járulékplafon? – Ezek lehetnek a nyugdíjreform könnyen megvalósítható elemei

2025. augusztus 28. 10:00 | Farkas András

Szigorítani a Nők40-et, ismét legyen járulékplafon? – Ezek lehetnek a nyugdíjreform könnyen megvalósítható elemei

A jövő évi választások után nem célszerű tovább halogatni a magyar nyugdíjrendszer fenntarthatóságát és méltányosságát javítani kívánó érdemi intézkedések megtervezését és bevezetését. Ha ez nem történik meg, akkor a Ratkó-unokák (az 1973 és 1977 között született nagyon nagy létszámú évjáratok) 2038-2042 közötti tömeges nyugdíjba áramlása megroggyanthatja a ma ismert nyugdíjrendszert – ebből következik, hogy a nyugdíjrendszer a jelenlegi feltételekkel csak 2037-ig működtethető súlyosabb finanszírozási kockázatok nélkül.

Így kovácsoljunk lépéselőnyt a zöld megfelelési kényszerből – Egész napos útmutató vezető szakértők tolmácsolásában

2025. augusztus 26. 14:36 | Portfolio

Így kovácsoljunk lépéselőnyt a zöld megfelelési kényszerből – Egész napos útmutató vezető szakértők tolmácsolásában

Noha lazulnak az ESG-jelentéstételi kötelezettségek, ez nem jelenti azt, hogy ne uralkodna meglehetősen nagy káosz az ESG-minősítések arénájában. Mindez azonban csak a jéghegy csúcsa, amikor vállalati fenntarthatóságról beszélünk: a szabályozói elvárások mellett az ügyfelek és a finanszírozók is a zöldebb működés felé tolják a szereplőket. Ennek a rendkívül összetett képnek a kirakós darabjait illesztjük össze egyetlen napba sűrítve, mégpedig a Portfolio Sustainable World 2025 konferencián, ahol vezető szakértők zongorázzák végig a téma legfontosabb aspektusait, hogy aztán a rendezvény csúcspontjaként a zöldítés terén legkiemelkedőbbet nyújtó vállalatokat díjjal ismerjük el a Green Awards powered by Green Cloud ceremóniáján.

Izgulhat a geotermia-szektor: 22 milliárd forint sorsa dől el augusztusban

2025. augusztus 26. 10:50 | Portfolio

Izgulhat a geotermia-szektor: 22 milliárd forint sorsa dől el augusztusban

A geotermikus energia kiaknázása Magyarország rejtett aranytartaléka, amely messze túlmutat a termálfürdők szaporodásán. Az egyelőre hellyel-közzel, inkább pontszerűen kihasznált energiaforrás még hatékonyabb felhasználása nemzetgazdasági érdek, a célkitűzés, hogy az ország 2030-ra megkétszerezze a 2022-es bázisévhez képest a kitermelt és hasznosított hő mennyiségét. A kutak fúrása azonban nem olcsó mulatság, ráadásul nem is mindig sikeres, ezért finanszírozói oldalról sokszor túl kockázatosnak tartják a pénzintézetek. Ezen segíthet most a Jedlik Ányos Energetikai Program egyik, 10 milliárd forintos keretösszegű kiírása, amelynek augusztus közepén fejeződött be a társadalmi egyeztetése, és vissza nem térítendő támogatást kínál az első kútfúrások kiadásaihoz.  A hazai geotermiában rejlő lehetőségekről, finanszírozási forrásokról korábbi cikkünkben Molnár Gábort, az Arctic Green Terv (korábban Mannvit) ügyvezető igazgatóját kérdeztük.

2025. augusztus 26. 09:14 | Portfolio

Új verzió látott napvilágot a BREEAM minősítéseknél

Az elmúlt hetekben megjelent a világ vezető fenntarthatósági épületminősítési rendszerének legújabb verziója. A magyar szakemberek bevonásával is megalkotott BREEAM New Construction Version 7 (V7) jelentősen szigorítja az energetikai és környezetvédelmi követelményeket, és új irányt mutat az ESG-megfelelés és a nettó zéró kibocsátás felé vezető úton - áll a Greenbors közleményében.

Lépést tartani az ESG-követelményekkel immár nem pusztán opció – Küszöbön a fenntarthatóság csúcseseménye

2025. augusztus 22. 12:54 | Portfolio

Lépést tartani az ESG-követelményekkel immár nem pusztán opció – Küszöbön a fenntarthatóság csúcseseménye

A klímakockázatok növekedésével a gazdaság szereplői kénytelenek egyre nagyobb elvárásoknak kell megfelelni mind szabályozói, mind piaci oldalról, így elengedhetetlen, hogy fenntarthatósági fronton folyamatosan naprakész információkkal rendelkezzenek. A Sustainable World 2025 konferencia a zöld gazdasági aspektusok széles spektrumát állítja a szakmai program középpontjába, és ismét díjazza az év leginnovatívabb vállalatait a Green Awards keretében.

Olyan visszafordíthatatlan folyamatot indított be az emberiség, amiből már nem biztos, hogy van visszaút

2025. augusztus 20. 21:39 | Portfolio

Olyan visszafordíthatatlan folyamatot indított be az emberiség, amiből már nem biztos, hogy van visszaút

Egy új, Nature folyóiratban megjelent tanulmány szerint tudományos szempontból egyre biztosabbá válik, hogy az antarktiszi tengeri jég gyors olvadása visszafordíthatatlan fordulópontot jelenthet a globális éghajlat számára, ami tengerszint-emelkedést, az óceáni áramlatok változását és a tengeri élővilág pusztulását okozhatja.

Részletes keresés