Tovább bővíti hazai portfólióját a régiónkban aktív, elsősorban irodákban érdekelt ingatlanfejlesztő, az S Immo. A cég a váci úti irodafolyosón tervezi végrehajtani a közel 40 000 négyzetméteres beruházást.
Mivel a pandémia miatti karantén feloldása után egyre több munkavállaló és diák tér vissza az irodákba és iskolákba, brit kutatók új modellt dolgoztak ki a levegőben terjedő koronavírus-fertőzés kockázatának előrejelzésére az ilyen környezetben.
Információink szerint jelentős változás előtt áll az ingatlanpiac egyik meghatározó nemzetközi vállalata, amelynek Magyarországon is van érdekeltsége. A vállalati ingatlanokra szakosodott, bérlőképviselettel foglalkozó, amerikai székhelyű Cresa és független, de a Cresa hálózathoz tartozó európai irodái közös megegyezéssel úgy döntöttek, hogy elválnak útjaik. Ez többek között érinti a Cresa londoni, párizsi, varsói és budapesti képviseletét is.
Elsőként a nagy tanácsadó cégek közül az Egyesült Államokban, a PwC megengedte az ügyfelekkel foglalkozó az összes, mintegy 40 ezer alkalmazottjának, hogy tartósan otthonról dolgozzanak teljes munkaidőben, illetve onnan, ahonnan csak akarnak. Cserébe havonta legfeljebb három alkalommal kell bemenniük az irodába olyankor, amikor fontos csapatmegbeszélések, ügyféltalálkozók, vagy irodai tanulási programok vannak. A legalább 10-15 ezer embert érdeklő kedvező felajánlás árnyoldala, hogy ha alacsonyabb megélhetési költségű helyre költözik (onnan dolgozik) az alkalmazott, akkor ehhez igazodva a fizetése is csökkenhet.
2021 első felében a bérlők összesen több, mint 1,1 millió négyzetméter modern irodaterületre kötöttek bérleti szerződést a kelet-közép-európiai régió 15 országának fővárosában. A legnagyobb aktivitás Varsóban volt tapasztalható, ezt követte Prága és Budapest. Az üzleti szolgáltató szektor továbbra is nagy keresletet és bérlői aktivitást generál, illetve ez a régió egyik legnagyobb foglalkoztatási ágazata is - derül ki a Colliers jelentéséből.
Sokan nem is tudják, mennyi pénzt és energiát megtudnának spórolni azzal, ha csak egy kicsit is racionalizálnák a tevékenységeiket – igaz ez emberre és vállalatra egyaránt. Az energia megtakarítása ráadásul nemcsak a cégeknek jelent költségcsökkentést, hanem környezetvédelmi szempontból bolygónk káros anyag kibocsátását is mérsékelhetjük. Az ingatlanszakmában ezek a kérdések elsősorban az épületüzemeltetés kapcsán merülnek fel, ahol sok esetben egy egyszerű szemléletváltás is elég lehet ahhoz, hogy valaki évente akár 30 millió forintot is megspóroljon. És hogy ezt hogyan is lehet egész pontosan elérni, arról Sipos András, a Re-Energy Kft. értékesítési vezetője tartott előadást a Property Investment Forum 2021 konferencián.
Már a második emelet építésénél tart a Váci úti irodafolyósóban épülő H2Offices irodakomplexum első épülete. A Fővárosi Vízművek egykori telephelyén épülő irodaházak első üteme előreláthatólag jövő év végére fog elkészülni, a fejlesztő pedig most képeket is megosztott az építkezés állapotáról.
Gazdát cserélt a Késmárk utca 11-13. szám alatt található IN15 Office Park. Az üzletkötés során az eladói oldalt a CBRE támogatta. A gazdát cserélő 19 000 négyzetméternyi iroda mutatja, hogy a járvány ellenére is van aktivitás a piacon.
Elengedjük a személyes tereinket és összehúzódunk megosztott asztalokhoz vagy nem? A HR diktál vagy a pénzügy? Tudják a cégek egyáltalán, hogy mire van szükségük? Emelkedik tovább az üresedési ráta és nő a nyomás a bérleti díjakon? Szétszakad a szektor szárnyaló és bezuhanó alpiacokra? Mi vár a legnagyobb hazai eszközosztályra? A Portfolio Property Investment Forum 2021 konferenciáján a szakma néhány legfontosabb szereplője igyekszik majd válaszokat találni a kérdések garmadájára.
A tavalyi járvány és válság-sújtotta év után idén az ingatlanpiac legtöbb szereplője erős visszapattanásról számol be. Nincs ez másként az Immofinanznál sem, akik a nyereségük emelkedéséről és bővülő eszközkezelői tevékenységükről adtak számot az idei első féléves jelentésükben.
Külső szemmel úgy tűnhet, csupa bizonytalanság övezi az ingatlanpiacot, ahogy az ország már másfél éve bukdácsol az egyik járványhullámról a másikra, ez a bukdácsolás pedig az ingatlanpiac több ágazatát is nehezen érintette. Ehhez képest a CBRE júniusban végzett befektetői hangulatot feltérképező felmérésében felhőtlen optimizmust hallunk ki a befektetők válaszaiból, amit csak a kereslet-kínálat egyensúlyának felborulása árnyékol be. A felmérésből kiderül az is, honnan és milyen háttérrel is érkezik a tőke a hazai ingatlanpiacra és milyen eszközökbe is kerül befektetésre.
A munkáltatók mindössze 35 százaléka bízik meg teljes mértékben a távmunkában dolgozó munkatársaiban, 39 százalékuk viszont úgy véli, hogy emberei otthon nem dolgoznak olyan keményen és hatékonyan, mint az irodában - közölte a Ricoh Europe kedden az MTI-vel.
A megugró koronavírusos esetszámok miatt az Apple elhalasztotta a dolgozóinak visszarendelését az irodába, legalább jövő januárig – számol be a hírről a BBC.
A tech-szektorban egyre inkább a távmunka válik a normává, bár a dolgozók körében már a járvány előtti években is egyre népszerűbb volt a home office – írja az Economist. A lap az elsősorban amerikai közönséget kiszolgáló Hacker News hír-összesítő oldal álláshirdetéseit elemezte a távmunka népszerűsége után kutatva.
A szén-dioxid-kibocsátás és a közép-kelet-európai épületállomány energiafogyasztásának tartós csökkentése érdekében a CA Immo központi energiakezelést és zöld épületüzemeltetést vezet be. A zöldenergiára és szén-dioxid-semleges gázra való átállással 2023-tól évente több mint 60 000 tonna CO2 -kibocsátást takarít meg a bécsi központú ingatlanvállalat, ami a magyarországi leányvállalat irodaházainak működésében is jelentős változást hoz.
A Google alkalmazottai között lesznek, akik fizetése jelentősen - extrém esetben akár negyedével is - csökkenhet csupán azért, mert hosszú távon home office-ban dolgoznak.
Egy új felmérés szerint 65%-a azoknak, akik szerint munkájukat teljes egészében el lehet végezni otthonról is, hajlandó lenne 5%-os fizetéscsökkenést is bevállalni, ha otthonról dolgozhatna – számol be a hírről a Bloomberg.
Az álláskeresők és a toborzók egyaránt teljesen más helyzetben találják ma magukat, mint másfél évvel ezelőtt. Az otthoni munkavégzés elterjedésével az álláskeresők minden korábbinál jobban keresik a rugalmasságot, ugyanakkor gyakran értékelik a lehetőséget, ha az irodából dolgozhatnak. A New Work összefoglalta, hogy hogyan változtak a toborzási trendek Magyarországon és Lengyelországban.
Más cégekhez hasonlóan a Google dolgozói számára is kötelező lesz a koronavírus elleni oltás, ha vissza akarnak térni az irodai munkához – írja a Wall Street Journal (WSJ).
A munkahelyi ügyek kapcsán az elmúlt közel másfél év másról sem szólt, mint a home office-ról és a távmunkáról. Cikkek és tanulmányok garmadája firtatja a kérdést, hogy vajon a járvány végleg megváltoztatta-e a munkavégzés mikéntjét. Ezen publicisztikák azonban elsősorban csak a hétköznapi élet síkján firtatják a kérdést, miközben arra senki sem figyel, hogy a politikában is cöveket verhet a távmunka. A Politico cikke rávilágít, hogy az Európai Unió két legfontosabb intézményénél, a Bizottságnál és a Parlamentnél jelenleg heves viták folynak a demokrácia jövőjéről az online térben.