Egy új, 50/50 tulajdoni arányú vegyesvállalat létrehozásáról állapodott meg egymással az Allianz-csoport vállalatai nevében eljáró Allianz Real Estate és a logisztikai fejlesztő VGP. 2016 óta a két fél között ez a negyedik ilyen vállalkozás, amely logisztikai eszközökből álló portfóliót fejleszt majd Németországban, Csehországban, Magyarországon és Szlovákiában.
Minden idők legmagasabb aktivitása volt 2021 decemberében a magyar feldolgozóiparban – derül ki az MLBKT hétfő reggel közzétett adatából. A társaság ugyanis azt mérte tagjai körében, hogy 64,8 pontra ugrott a novemberi 52,2 pontról a magyar feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index.
Az év vége is aktív volt a hazai ingatlanpiacon, ismét több fontos személyi változás történt. Decembertől Dan Molander, a svéd Kinnarps értékesítési igazgatója vette át a magyar leányvállalat irányítását. A Prologis pedig egyszerre két női vezetőt is kinevezett Magyarországon: Andrelli Szilvia a Prologis Magyarország ingatlan-üzemeltetésért- és ügyfélélményért felelős igazgatója lett, míg Hunyadi Zsuzsannát a bérbeadásért és ügyfélélményért felelős igazgatói pozícióba léptették elő. Emellett a GTC Felügyelőbizottsága Gárdai Jánost operatív igazgatónak, Pedja Petronijevicet pedig fejlesztési igazgatónak nevezte ki.
Sok mindenről szólt 2021, de ha az autógyártókat, gépgyártókat, technológiai berendezések gyártóit kérdezzük, akkor az első néhány helyen biztosan ott lenne a globális beszállítói láncok felbomlása, a kritikus alkatrészek hiánya és az elszálló alapanyagköltségek problémája.
Az idei évben több mint 200 alkalommal írtunk valamilyen esemény kapcsán a logisztikai ingatlanok piacáról, vagyis heti átlagban közel négyszer, de nemcsak a hírek száma növekedett, hanem az ingatlanfejlesztők szektor iránti érdeklődése is. Az elmúlt két évben sok olyan fejlesztő indított logisztikai fejlesztést, akik korábban más terepeken – iroda, lakás, kiskereskedelem – voltak csak érdekeltek. Mi változott meg és miért értékelődött fel ennyire a logisztikai ingatlanok szerepe?
Elkezdi első magyarországi beruházásait a Panattoni, Európa legnagyobb ipariingatlan-fejlesztője. A Budapest közelében elhelyezkedő Panattoni Park Budapest West és City Logistics Budapest I. elnevezésű logisztikai parkok együttesen akár a 100 ezer négyzetmétert is elérhetik - áll a cég közleményében.
Az ukrán-magyar határ közelében, Fényeslitkén januárban kezdődött el az East-West Gate intermodális terminál építése. Megnéztük, hol tart a hatalmas projekt decemberben, és több részletet is megtudtunk a fejlesztésről.
Éves összehasonlításban 21 százalékos növekedést mutatott a magyarországi ingatlanpiac, továbbra is az irodai szegmens a legnépszerűbb, de folyamatosan növekszik az igény az ipari és logisztikai ingatlanok iránt is – derül ki a CBRE legfrissebb, EMEA Real Estate Market Outlook 2022 kiadványából. A tanulmány szerint az irodapiaci kereslet a mélypont elérését követően ismét növekvő tendenciát mutat, valamint befektetői szemszögből egyre meghatározóbbak az ESG-kritériumok. A minősítésekkel rendelkező eszközök 2022-ben a legnépszerűbb befektetői célpontok lehetnek.
Azt lassan már megszokhattuk, hogy a globális tengeri szállításokban folyamatosan fennakadások vannak és a konténerszállítás ára többszörösére emelkedett. Most azonban néhány hét alatt a légi szállítás költsége is megduplázódott, így a lehetséges alternatívák is fogynak.
Egy éven belül második logisztikai csarnokának átadására készül a Polgári Ipari Parkban az Infogroup: az idén átadott 4500 négyzetméter területű ’C’ csarnok után, az 5500 négyzetméter területű ’D’ csarnokot is hamarosan használatba veszik. A Miskolctól, Nyíregyházától és Debrecentől is hasonló távolságra lévő Polgár így egyre fontosabbá válik Kelet-Magyarország logisztikai térképén.
Újabb fejlesztési telket értékesített ingatlanportfóliójából a NIPÜF Csoport, ezúttal az Inpark Nyíregyháza ipari parkban. A csaknem 5 hektárra szóló szerződést ma írta alá az ipariingatlan-fejlesztő és a Révész Csoport.
Hazánkban elsőként a HelloParks Maglód első üteme kapta meg a BREEAM New Construction Design Stage tanúsítvány Excellent szintű minősítését az ipari ingatlan kategóriában. Ezzel a Futureal-csoporthoz tartozó HelloParks lett az első olyan ipari és logisztikai ingatlanfejlesztő Magyarországon, amely már a tervezési fázistól kezdve a legösszetettebb fenntarthatósági és környezetvédelmi kritériumok szerint építi fel létesítményét.
A magyar e-kereskedelemet egyre inkább a csehek, a szlovákok és a románok uralják. A kiscsomag-logisztikai piac a pandémiától függetlenül is dinamikus fejlődésben van. A ma elterjedt házhoz szállítás fokozatosan háttérbe szorul, aminek a helyét a csomagautomaták vehetik át. "Ebben az évben, amikor elindultunk, kb. 160 db csomagautomatánk volt, amit megdupláztunk, most novemberben 340 van, és jövő év végére ez 1000 darab lesz. Az idei év végére Magyarországon a lakosság 70 százalékának 7 percre lesz egy FoxPost-csomagautomata autóval. Jövő év végére pedig 7 perc lesz, gyalog" – mondja Bengyel Ádám a FoxPost vezérigazgatója, akivel az iparág bővülési lehetőségeiről, legnagyobb kihívásairól, az Amazon hazai megjelenésének lehetséges idejéről, a rögös vállalkozói környezetről, az új telephelyükről, és a kényelem definíciójáról is beszélgettünk.
Az elmúlt másfél évben a logisztika az egyik, ha nem a legprosperálóbb ágazata lett az ingatlanpiacnak. Az ilyen irányú fejlesztések egyre inkább bekerültek olyan ingatlancégek profiljába is, akik korábban egészen más területen voltak érdekeltek. Közéjük sorolható a Biggeorge Property is, aki meglátva a szektorban rejlő lehetőséget a tavalyi évben „LogStar” néven elindította új logisztikai üzletágat. Hogy pontosan mi a célja ezzel, milyen fejlesztéseket tervez megvalósítani, hogy látja az ágazat jövőjét, arról a cég tavaly év végén kinevezett fejlesztési igazgatójával, Lippai Ritával beszélgettünk.
A logisztikai szektor kétségkívül az ingatlanpiac egyik jelenleg kiemelkedő szegmense. A járvány és a lezárások hatására a megnövekvő internetes kereskedelem óriási igényeket támasztott a raktárbővítések felé, ami a lezárások magunk mögött hagyásával sem csillapodott. Az ipari ingatlanok fejlesztésével foglalkozó cégek ezt a fellendülést próbálják minden erejükkel kihasználni, amit a VGP számai is kitűnően példáznak.
Az elmúlt egy évben sokat lehetett olvasni arról, hogy a koronavírus miatti kényszerhelyzet katalizátorként hatott a kkv-k működésének digitalizációjában és lendületet adott az egész szektor modernizációjához. A legfrissebb felmérés szerint azonban ezek a várakozások csak részben teljesültek, a fejlődés megtorpant, miközben jól látszik, hogy azok a vállalkozások, amelyek éltek a lehetőséggel és a digitális transzformáció útjára léptek, hosszútávú versenyelőnyre tehetnek szert.
December 2-án rendezzük meg a következő Portfolio Klubot, melynek keretein belül a Waberer’s által végrehajtott trendfordulóról, a jövőbeli fontos stratégiai projektekről, valamint a középtávú üzleti várakozásokról fognak beszélni a cég vezetői. Az eseményt a résztvevők online követhetik, melyhez ingyenes regisztráció szükséges.
Kim Dzsongun észak-koreai vezető a közelmúltban felhatalmazta húgát, a Központi Bizottság igazgatóhelyettesét, Kim Jodzsongot, hogy tetszése szerint bármikor megvizsgálja az észak-koreai hadsereg logisztikai egységeit.
Tíz évvel ezelőtt a KPMG felmérése szerint az európai vállalatvezetők 85%-a a gazdasági, pénzügyi tényezőket emelte ki, mint legnagyobb kockázat a gazdaságra nézve - a környezeti szempontok, a klímaváltozás vagy a járványhelyzet szinte egyáltalán nem is szerepeltek a listán. Nagyot fordult ehhez képest a világ egy évtized alatt, hiszen ma már egyértelműen a járványok és a klímavészhelyzet az egyik legmeghatározóbb kockázati tényező az ingatlanpiacon. Dános Pál MRICS, a KPMG Ingatlan tanácsadásért felelős vezetője, társult partnere ennek kapcsán egy panelbeszélgetés keretei között arról kérdezte az ingatlanpiac szegmenseinek képviselőit, hogy ők hogyan is alkalmazkodtak a járványhelyzethez, milyen hatással volt rájuk az alapanyagárak emelkedése és milyen jövőt látnak az ingatlanpiacon a digitalizáció terén.