Amerikai beruházás érkezik Magyarországra
Az amerikai Diligent Corporation 37 milliárd forint értékű magyarországi kutatás-fejlesztési beruházása 124 új munkahelyet hoz létre - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Az amerikai Diligent Corporation 37 milliárd forint értékű magyarországi kutatás-fejlesztési beruházása 124 új munkahelyet hoz létre - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
A Lidl Bulgária ambiciózus terjeszkedési terveket jelentett be, amelyek szerint 2025-ig legalább 10 új üzlettel bővíti hálózatát. A vállalat célja, hogy megerősítse a piaci pozícióját, és a bolgár kiskereskedelmi szektor vezető szereplőjévé váljon - számolt be az ESM kiskereskedelmi szakportál.
Az Aldi idén 1600 új munkahelyet teremt az Egyesült Királyságban, folytatva 2025-ig tartó terjeszkedési terveit. Ez a lépés ellentétes a versenytársak által az elmúlt időszakban végrehajtott leépítésekkel - írta meg a Grocery Gazette.
Donald Trump amerikai elnök kedden egy 500 milliárd dolláros beruházás jelentett be a mesterséges intelligencia infrastrukturához kapcsolódóan. A bejelentés hatására komoly emelkedést lehetett látni az AI-kapcsolt részvények piacán.
A 2024-es év a korábbi évekhez képest szerény államilag támogatott beruházást hozott Magyarországra: a kormány csak alig 42 milliárd forint értékben nyújtott célzott állami ösztönzőket különböző projektekhez. A megelőző évi támogatásoknak alig 1,5 százalékára szerződött a kormány a Külgazdasági és Külügyminisztérium szerződéslistája szerint. Ez a fajsúlyos visszaesés pedig meg is látszódott azon, hogy a beruházások visszaesése miatt tavaly ősszel technikai recesszióba került Magyarország.
Csaknem kilencszáz új munkahelyet teremt a Xinzhi kínai autóipari vállalat mintegy ötvenmilliárd forint értékű beruházása Hatvanban, amely tovább erősíti Magyarország pozícióját az elektromos járműipari átállás globális piacán - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn.
A mesterséges intelligencia fejlődése az egyik legfontosabb tényezővé vált a munkaerőpiac átalakulásában: az AI egyre inkább képes automatizálni az olyan feladatokat, amelyeket eddig emberek végeztek, és új lehetőségeket teremt azok számára, akik képesek alkalmazkodni az új technológiai környezethez. A következő években az AI hatása a munkaerőpiacra várhatóan tovább fokozódik, és számos változást hoz, amelyek az iparágak, a munkakörök, a munkaerőigények és az alkalmazottak képességei terén is érzékelhetők lesznek. Elemzésünkben bemutatjuk, hogyan alakíthatja át a mesterséges intelligencia a munkaerőpiacot, mely állások lehetnek a legnagyobb veszélyben és milyen hatásokkal kell számolnunk az elkövetkező években.
Elvi megállapodás született a nemzetgazdasági tárca és egy svájci-szlovák konzorcium között a Dunaferr további működtetéséről. A Világgazdaság értesülései szerint a Duferco és a Minerfin alkotta cégpáros korrekt üzleti tervet mutatott be, ami megalapozta az egyezség létrejöttét - tudósított a VG.
A Dunaferr egykori létesítményeinek újraindítása egyre valószínűbbnek tűnik, a napokban műszaki szakértők vizsgálták meg a létesítmények állapotát, akik egy potenciális üzemeltetőpárost képviseltek - írta a VG.hu.
A SoftBank vezérigazgatója, Masayoshi Son jelentős beruházást és munkahelyteremtést ígér az Egyesült Államokban. A japán technológiai befektető cég 100 milliárd dolláros befektetést és 100 ezer új munkahely létrehozását tervezi a következő négy évben, különös tekintettel a mesterséges intelligenciára és a kapcsolódó infrastruktúrára - közölte a Cnbc.
Tavaly írtunk arról, hogy az olaszországi Szardínia szigetén található Ollolai kisváros egy eurós lakásokat kínált a külföldi vásárlók számára. A polgármestere, Francesco Columbu most újabb akciót hirdetett kimondottan az amerikai vásárlókat célozva, miután kiderült, hogy ismét Donald Trump lesz az USA elnöke - közölte a The Guardian.
Dél-Korea legnagyobb élelmiszeripari cége Magyarországon építi fel első közép-európai gyárát, kétszáz új munkahelyet teremtve ezzel Dunavarsányban - jelentette be szerdán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten.
A Budapesten megrendezett Európai Turizmus Fórum alkalmából az Airbnb nyílt levelet írt Nagy Márton nemzetgazdasági miniszternek. A miniszter október közepén a Portfolio konferenciáján jelentette be, hogy a kormány két évig nem ad ki engedélyt Budapesten új Airbnb-re. A platform most azt szorgalmazza, hogy a kormány és a helyi önkormányzatok ismerjék el az otthonmegosztás gazdasági előnyeit helyi és nemzeti szinten egyaránt, és biztosítsák, hogy a magyar házigazdák továbbra is megoszthassák otthonaikat.
Debrecenben az EVE Power és a CATL beruházásai is haladnak, de a Népszava hétfői cikke szerint egységes környezethasználati engedélye egyelőre egyik üzemnek sincs. Frissítés! Hétfő este a cikkben érintett egyik akkumulátorgyár, a CATL kommunikációs ügynöksége cáfoló közleményt juttatott el szerkesztőségünknek (lásd alább), amelynek a lényege az, hogy 2023 februárja óta igenis rendelkezik egységes környezethasználati engedéllyel a beruházó, és "az időközben többször módosított engedély jelenleg is végleges és végrehajtható". Frissítés 2! A sajtóhírre kedden Facebook-posztban reagált Joó István, a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgatója és a Külgazdasági és Külügyminisztérium befektetésösztönzésért és kiemelt magyarországi nagybefektetések megvalósításáért felelős kormánybiztosa is, aki azt hangsúlyozta, hogy igenis van végleges egységes környezethasználati engedélye a debreceni CATL-nek. Emellett a Samsung SDI gödi gyáráról és a szintén debreceni Eve Power beruházásának engedélyeiről is rögzített tényeket.
Az Európai Űrügynökség (ESA) új intézkedéseket jelentett be az űrkutatási ágazat támogatására, miközben szigorúbb ellenőrzést vezet be a projektek felügyeletére. A lépések célja a kifizetések felgyorsítása és a munkahelyek megőrzése, válaszul az iparágat sújtó elbocsátásokra és pénzügyi nehézségekre – írja a Reuters.
A hazánkban is jelen lévő Schaeffler autóipari beszállító lezárta a Vitesco Technologies felvásárlását. Az üzlettől jelentős szinergiákat vár a menedzsment, de elkerülhetetlenül munkahelyek leépítésével is jár. Jó hír viszont, hogy a jelek szerint a magyarországi operációt nem érinti majd a leépítés, a vállalat a gyártás bővítésére készül Debrecenben.
Heves polgármestere, Sveiczer Sándor bejelentette, hogy javasolja a kínai BYN Hungary Kft.-vel kötött előszerződés felmondását, és új befektető keresését tervezi – számolt be az Economx.
Az Európai Unió kereskedelemvédelmi eszközei kulcsszerepet játszanak az EU munkahelyeinek megóvásában, és biztosítják a tisztességes versenyfeltételeket – derül ki a ma közzétett 2023-as EU Kereskedelemvédelmi Tevékenységekről szóló jelentésből.
Az eddig ismertnél 818 ezerrel alacsonyabb volt a foglalkoztatottság növekedése az Egyesült Államokban a 2023 márciusától 2024 márciusáig tartó egy év során, ami minden idők második legnagyobb lefelé történő adatrevíziója ezen a téren – derült ki az amerikai munkaügyi tárca szerdai bejelentéséből. Ez gyengébb munkahely-teremtési képességre utal, ami fokozhatja a Fed-del kapcsolatos kamatvágási várakozásokat, így a dollár gyengült, a részvényindexek tovább emelkedtek.
Az eSense Nyrt. leányvállalata, a CallComm Zrt. a tavalyi év során nyerte el a HIPA (Nemzeti Befektetési Ügynökség) pályázatát, amelynek köszönhetően több mint száz új munkahelyet teremtettek Nyíregyházán.
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.
Elismerték azt, amit régóta tagadnak.
37 500 forintot jelent egy munkavállalóra nézve idén.
A válasz nem az, amit elsőre gondolnánk!
Eljött a kicsik ideje.
Évről évre újabb meglepetések érik a gazdákat a földeken, egyre kisebb a mozgástér.