Megint jöhet a 100 dollár feletti olajár? Ennek sokan nem örülnének

Megint jöhet a 100 dollár feletti olajár? Ennek sokan nem örülnének

Jelentős emelkedést tapasztaltak az olajárak az elmúlt hónapokban, miután a világ nagy kitermelői a kínálat visszafogásával igyekeznek reagálni a bizonytalan gazdasági környezetre, amely képes befolyásolni a keresletet. A legfrissebb hír ezzel kapcsolatban éppen a héten jött, miután mind Oroszország, mind Szaúd-Arábia bejelentette, hogy meghosszabbítja önkéntes termeléscsökkentését az év végéig. Utóbbi lépése meglepetésként érte a piacot, beleértve a Goldman Sachs csapatát, amely mostmár elképzelhetőnek tart egy olyan forgatókönyvet, mely szerint 100 dollár fölé emelkedhet az olajár. Ez az inflatórikus hatások miatt nem kis fejfájást jelenthetne a világnak.

Beszakadt az olaj ára

Beszakadt az olaj ára

Egyre lejjebb kerül a nyugati olajtermékek hordónkénti ára a mai kereskedésben, az amerikai WTI típusú olaj már a lélektanilag fontos 70 dolláros szint alá süllyedt a több mint 5 százalékos esést követően, de a Brent árfolyama is komoly mínuszban van. Elsősorban a globális gazdasággal kapcsolatos bizonytalanságok fűthetik az esést, az amerikai adósságplafon-vita és a rövidesen megrendezésre kerülő OPEC+ ülés van a kereskedők fókuszában.

Kiderült, mit lépnek az olajhatalmak az árplafon után

Kiderült, mit lépnek az olajhatalmak az árplafon után

Egyelőre nem változtatnak eddigi kitermelési politikájukon a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) tagjai, valamint a szervezeten kívüli nagy olajtermelők, köztük Oroszország sem - az erről szóló döntés az úgynevezett OPEC+ csoportba tartozó országok online formában tartott tanácskozásán született vasárnap.

Megszületett a döntés: drasztikus mértékben csökkenti a kitermelést az olajkartell

Megszületett a döntés: drasztikus mértékben csökkenti a kitermelést az olajkartell

Egy hét alatt 13, csak az elmúlt három napban 9 százalékot emelkedett az olaj ára, a rali nem véletlen, a befektetők arra készültek, hogy a nagy olajkitermelő országok évek óta nem látott mértékben vágják vissza kitermelésüket. Kezdetben arról szóltak a hírek, hogy a kínálat szűkítése napi néhány százezer hordónyi lesz, ami inkább csak jelképes, jelzés értékű lépés lett volna, később azonban az OPEC-országok képviselőitől szivárgó információk alapján már napi 500 ezer, majd egymillió hordós csökkentésre lehetett számítani, a mai OPEC+-ülés előtt azonban már a napi 2 millió hordós termeléscsökkentés is az asztalon volt. Végül a nagy kőolajkitermelők arról állapodtak meg, hogy az előzetes híreszteléseknek megfelelően napi 2 millió hordóval csökkentik a kitermelést - írja a Wall Street Journal.

Amerika odavágott az olajnak: elég volt két szó és megugrottak az árak

Amerika odavágott az olajnak: elég volt két szó és megugrottak az árak

Az Egyesült Államok nem tartja konstruktívnak Irán válaszát a 2015-ös nukleáris megállapodás felújítására. Az USA kijelentése kérdésessé teszi, hogy a két fél képes lehet-e megállapodni. Az atomalku ugyanis több olajat szabadítana fel a globális piacok számára, amire Európának égető szüksége van - írta meg a Bloomberg.

Lépett az olajkartell, értelmezhetetlen mennyiséggel növelik a kitermelést

Lépett az olajkartell, értelmezhetetlen mennyiséggel növelik a kitermelést

Fontos ülést tartott az OPEC+, a szervezet úgy döntött, hogy napi 100 000 hordóval emeli olajkitermelését. Szakértők szerint a kitermelés emelésének a mértéke értelmezhetetlenül kicsi, viszont azt jól mutatja, hogy a kartell komolyan igyekszik befolyásolni az olajárakat.

Az olajkartellen a világ szeme, most újra szuperhősként kezelik őket

Az olajkartellen a világ szeme, most újra szuperhősként kezelik őket

Az OPEC+ olajkitermelő országok képviselői csütörtökön ülnek össze, hogy meghatározzák kitermelésük májustól érvényes szintjét. Az ülés több szempontból is fontos, ugyanis egyrészt nagy kérdés, hogy az orosz kőolajexport csökkenését tudják-e a nagyobb szereplők pótolni, és hogy mennyire elkötelezettek a fontos olajkitermelők az olajár stabilizálásában vagy abban, hogy a mostani szintekhez képest lejjebb szorítsák az olajárakat, a magas energiaárak ugyanis világszerte magas inflációt okoztak, és akár erőteljes gazdasági lassuláshoz is vezethetnek. Nagyot fordult a világ az olajkitermelők körül néhány hónap alatt, az Egyesült Arab Emírségek energiaügyi minisztere szerint tavaly még kitaszítottnak érezték magukat, most viszont szuperhősökként kezelik őket, mivel az olaj iránt újra nagy a kereslet.

90 dollár fölé repítette az olaj árát az orosz-ukrán konfliktus

90 dollár fölé repítette az olaj árát az orosz-ukrán konfliktus

Az olaj szerdán hét év óta először érte el a 90 dolláros hordónkénti árat, amit a szűkös kínálat és az Oroszország és Ukrajna közötti növekvő politikai feszültség támogatott, ami tovább növelte a már amúgy is feszült piac további zavarai miatti aggodalmakat.

Nagyon régen volt ilyen drága az olaj

Nagyon régen volt ilyen drága az olaj

Az olajárak ma több mint hétéves csúcsra emelkedtek a potenciális ellátási zavarok miatti aggodalmak okán, miután az Iránnal szövetséges, jemeni Houthi csoport megtámadta az Egyesült Arab Emírségeket. Emellett a kifejezetten hideg téli időjárás-előrejelzések és egyes OPEC-termelők nehézségei miatt is drágulhat a kőolaj, egyes elemzők már három számjegyű jegyzésre számítanak.

Döntött az olajkartell, marad a visszafogott tempó a termelésben

Döntött az olajkartell, marad a visszafogott tempó a termelésben

Az előzetes várakozásoknak megfelelően az OPEC+ olajtermelők visszautasították a kínálat növelésére vonatkozó amerikai felhívást, és ehelyett fenntartották a világjárvány miatt leállított termelés fokozatos visszaállítására vonatkozó terveiket.

Reagálhat az OPEC+ az olajár emelkedésére

Reagálhat az OPEC+ az olajár emelkedésére

Az eredeti tervekhez képest a kitermelés fokozását fontolgatja  a megemelkedett kereslet miatt az olajkartell és erről is születhet döntés a jövő héten - írja belső forrásokra hivatkozva a Reuters.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ennyi volt! - Lázár János rendelettel irtja ki a nyerészkedést az építőiparból
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.