részvény

Jobban nő az Erste, mint várták, és még csak most jön a lengyel terjeszkedés

2025. október 31. 09:00 | Palkó István

Jobban nő az Erste, mint várták, és még csak most jön a lengyel terjeszkedés

A korábban vártnál kissé jobban teljesít az idén az osztrák Erste Group, ezért kis mértékben javított a menedzsment néhány éves előrejelzésén, miután a harmadik negyedévet rekordközeli, 901 millió eurós, az év első három negyedévét pedig rekordnak számító, 2,566 milliárd eurós adózás utáni nyereséggel zárta a bankcsoport. A 7 milliárd eurónyi készpénzért megvásárolt lengyel Santander Bank Polska első bekonszolidálása az év végén várható a bankcsoportnál. Peter Bosek vezérigazgató (címlapképünkön) elégedetten nyilatkozott az eredményekről, kiemelve az osztrák és a magyar értékpapírprogramjaik sikerét.

Tim Cook: annyira kelendő lett az új iPhone, hogy nem tudtak eleget gyártani

2025. október 30. 21:53 | Portfolio

Tim Cook: annyira kelendő lett az új iPhone, hogy nem tudtak eleget gyártani

Emelkedik az Apple árfolyama a negyedéves gyorsjelentés után a zárás utáni kereskedésben. Bár az iPhone-értékesítések elmaradtak a várakozásoktól, a cégszintű bevétel és eredmény felülmúlta a konszenzust és az okostelefon-értékesítések erőteljesebb növekedését várja a menedzsment a negyedik negyedévre. Tim Cook hozzátette, hogy bár nőttek az iPhone-eladások, kínálati korlátok voltak - számolt be a Cnbc.

Óriási üzlet készülődik a Facebook anyavállalatánál

2025. október 30. 17:50 | Portfolio

Óriási üzlet készülődik a Facebook anyavállalatánál

Rekordösszegű, mintegy 125 milliárd dollárnyi befektetői ajánlat érkezett a Meta tervezett kötvénykibocsátására, amely a többszöröse a tervezett 25 milliárd dolláros kibocsátásnak - írja a Bloomberg.

Emelkedett a Richter és az OTP

2025. október 30. 17:15 | Portfolio

Emelkedett a Richter és az OTP

A főbb európai és az amerikai piacokon jellemzően negatív a hangulat, a magyar piac is mérsékelt csökkenéssel zárt.

Irányba állt a dollár, a profik csak pislognak

2025. október 30. 16:52 | Módos Dániel

Irányba állt a dollár, a profik csak pislognak

Egy sima, nyugodt kamatdöntésnek indult a tegnapi amerikai ülés, a vége azonban nagyon nem ilyen lett. Mindenki lefutottnak hitte a decemberi kamatcsökkentést, de Jerome Powell elmondta, hogy ezen a ponton egyáltalán nem biztos, hogy lépni fognak. Ez szöges ellentétben áll azzal, amit egy hónapja mondtak. Kibogozzuk, mi is történt, és azt is megmutatjuk, melyik piac fog előre jelezni, hogy merre tovább.

Alig pár óra kellett neki, máris kitört az olcsó magyar részvény

2025. október 30. 15:40 | Kaszab Balázs

Alig pár óra kellett neki, máris kitört az olcsó magyar részvény

Szerda délután előfizetőink figyelmébe ajánlottunk egy nagy potenciállal rendelkező magyar részvényt, amely éppen kitörés előtt állt. Az árfolyam végül már a szerdai zárásra megcsinálta a kitörést, ezt követően pedig csütörtökön is tovább száguld.

Hasonló témákkal is foglalkozunk következő befektetési konferenciánkon, november 18-án jön a Portfolio Investment Day, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

Javította az OTP adósosztályzati kilátását és egyes besorolásait a Moody's

2025. október 30. 14:17 | Portfolio

Javította az OTP adósosztályzati kilátását és egyes besorolásait a Moody's

Stabilra javította az eddigi negatívról az OTP Bank előresorolt fedezetlen kötelezettségeire érvényben tartott "Baa3" osztályzat kilátását csütörtökön a Moody's Ratings, mindenekelőtt a bankcsoport folyamatosan erőteljes pénzügyi teljesítményével, valamint a magyarországi és több környező piacon betöltött vezető szerepével indokolva a lépést.

Egy tőzsde mind fölött: itt a részvénypiac, ami földbe döngöli az egész világot

2025. október 30. 13:00 | Kövesy Károly

Egy tőzsde mind fölött: itt a részvénypiac, ami földbe döngöli az egész világot

Miközben a világ vezető tőzsdéinek kifejezetten jó éve van, az egyik mellőzött piac szép csendben történelmi emelkedésbe kezdett. Az év korábbi részében még a lengyel tőzsdére hivatkozhattunk világverőként, azóta viszont egy Európán kívüli piac tört az élre, amelynek jelenleg a közelében sincs senki, 30-50 százalékpontot ver más tőzsdékre. Külföldi milliárdok, mesterséges intelligencia, exportboom és merész reformok hajtják a ralit, amelyre most már a Wall Street is irigykedve figyel. Egy piac, amelyet pár éve még leírtak – most pedig kenterbe veri az egész világot.

Hasonló témákkal is foglalkozunk következő befektetési konferenciánkon, november 18-án jön a Portfolio Investment Day, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

Micsoda? Több mint 47 ezer forintot érhet az OTP?

2025. október 30. 11:00 | Portfolio

Micsoda? Több mint 47 ezer forintot érhet az OTP?

Egymás után emelik meg az elemzők a célárukat az OTP-re, és most egy különösen érdekes elemzés is érkezett, amiben csak úgy röpködnek a 40 ezer forint feletti árfolyamok.


Hasonló témákkal is foglalkozunk következő befektetési konferenciánkon, november 18-án jön a Portfolio Investment Day, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

Tőzsdére vihetik az OpenAI-t - Történelmi IPO lenne

2025. október 30. 10:52 | Portfolio

Tőzsdére vihetik az OpenAI-t - Történelmi IPO lenne

A ChatGPT fejlesztője, az OpenAI történelmi tőzsdére lépésre készül, a cég akár ezermilliárd dolláros értékelést is elérhet 2026–2027 között megvalósuló IPO során. A tervek a kaliforniai hatóságok jóváhagyása és egy nagy vállalati átalakítás után gyorsultak fel, írja a Reuters.

Jelentett a Raiffeisen, szárnyal az árfolyam

2025. október 30. 09:42 | Palkó István

Jelentett a Raiffeisen, szárnyal az árfolyam

Átlépte az 1 milliárd eurót szeptember végére a Raiffeisen Bank International idei profitja, az Oroszország nélkül számított konszolidált nyereség 21 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest – derült ki a társaság harmadik negyedéves gyorsjelentéséből. A gyorsjelentésre eddig 4,1%-os emelkedéssel reagált a bank részvényárfolyama, miközben a versenytárs Erste papírjai 0,7%-os pluszt mutatnak. Johann Strobl vezérigazgató (címlapképünkön) elégedettségét fejezte ki a körülményekhez képest erős számok miatt.

A 4iG beszállt a Spacecom adósságrendezési programjába

2025. október 30. 08:50 | Portfolio

A 4iG beszállt a Spacecom adósságrendezési programjába

A 4iG Nyrt. bejelentette, hogy részt vett izraeli leányvállalata, a Spacecom tőkeemelésében, hogy megőrizze 20%-os tulajdonrészét. A lépés a Spacecom bíróság által jóváhagyott adósságrendezési tervének első fázisa.

Hasonló témákkal is foglalkozunk következő befektetési konferenciánkon, november 18-án jön a Portfolio Investment Day, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

Történelmi negyedév az Alphabetnél - Itt is hatott a mesterséges intelligencia láz

2025. október 30. 08:39 | Portfolio

Történelmi negyedév az Alphabetnél - Itt is hatott a mesterséges intelligencia láz

A Google anyavállalata, az Alphabet bevétele és a nyeresége is felülmúlta a várakozásokat, amit elsősorban a Google Cloud robbanásszerű, AI-vezérelt növekedése hajtott. A részvény 6%-ot ugrott a tőzsdezárás utáni kereskedésben, miután a vállalat bejelentette, hogy mesterséges intelligencia-alapú szerződései milliárdos bevételt hoztak.

Hasonló témákkal is foglalkozunk következő befektetési konferenciánkon, november 18-án jön a Portfolio Investment Day, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

Részletes keresés