Üzlet

Van egy felbecsülhetetlen kincsünk, amivel még a világ legnagyobb vállalatai sem tudnak mit kezdeni

2022. szeptember 18. 14:00 | Portfolio

Van egy felbecsülhetetlen kincsünk, amivel még a világ legnagyobb vállalatai sem tudnak mit kezdeni

Sokat beszélünk arról, hogy egyéni, vállalati és kormányzati szinten is mindenkinek megvan a felelőssége a legnagyobb kincsünknek, a környezetnek a megóvásában, értve ez alatt például a klímaváltozás negatív hatásainak a visszaszorítását, vagy a vízkészletek védelmét. A nagyobb, tőkeerős vállalatokra a felelősség kifejezetten igaz, ezek ugyanis a beszállítói láncokon keresztül, valamint stabil pénzügyi hátterükkel nagyobb hatást tudnak elérni. A McKinsey kutatása alapján azonban a legnagyobbak nem állnak túl jól a példamutatásban. Egy kisebb részük nem is foglalkozik a természet védelmével, illetve ennek a hiányából adódó kockázatokkal, egy nagyobb részük a környezetterhelést kizárólag az szén-dioxid-kibocsátással azonosítja, így a vizek védelmét, a műanyagszennyezettséget, vagy a biodiverzitást kevésbé tüntetik fel a "virtuális térképükön".

Franciaországban újranyitnak az energiaárak emelkedése miatt bezárt uszodák

2022. szeptember 18. 13:44 | MTI

Franciaországban újranyitnak az energiaárak emelkedése miatt bezárt uszodák

Újranyit Franciaországban az a harminc nyilvános uszoda, amelyeket két héttel ezelőtt azért zárt be az üzemeltető vállalat, mert nem tudta kifizetni a többszörösére emelkedett energiaárakat - írja az MTI. Az önkormányzati beavatkozás azért is érdekes, mert Magyarországon is komoly veszély fenyegeti a magas energiaárak miatt a sportlétesítményeket.

3D nyomtatott hús, hologramok, virtuális boltok - Mutatunk 10 dolgot a jövőből

2022. szeptember 17. 16:00 | Fekete Beatrix

3D nyomtatott hús, hologramok, virtuális boltok - Mutatunk 10 dolgot a jövőből

Internet of Things, önvezető járművek, metaverzum, robotika – Innovációk, amelyek már itt vannak velünk, de egyelőre még nem részei a mindennapjainknak. De hogyan fogunk élni és dolgozni a jövőben? 3D nyomtatott húst ebédelünk a metaverzumban lefolytatott meetingek között, amit drón szállít majd ki? Munka után beugrunk egy virtuális ruhaboltba, majd letudjuk a fogorvosi kezelést a többszáz kilométerre lévő kedvenc orvosunknál, aki egy robotkart távolról irányítva kezel minket? A Deutsche Telekom héten megrendezett kölni Digital X konferenciája ezekre a kérdésekre kereste a választ, megvillantva számos lehetséges megoldást és fejlesztési irányt.

Elérte a hazai üzemanyagpiacot az LNG-forradalom

2022. szeptember 17. 14:00 | Major András

Elérte a hazai üzemanyagpiacot az LNG-forradalom

Több szempontból figyelemre méltó módon bővült a hazai alternatív üzemanyagtöltő-infrastruktúra, miután Mosonmagyaróvár mellett, az M1-es autópályánál található egyik legnagyobb európai kamion töltőállomáson csütörtökön új cseppfolyósított földgáz (LNG) gyorstöltő állomás nyílt.

Itt egy újabb figyelmeztető jel a durva globális gazdasági lassulásra

2022. szeptember 17. 07:30 | Portfolio

Itt egy újabb figyelmeztető jel a durva globális gazdasági lassulásra

A FedEx csütörtökön visszavonta az alig három hónappal ezelőtt kiadott pénzügyi előrejelzését, mondván, hogy a globális kereslet lassulása augusztus végén felgyorsult, és az utolsó negyedévben várhatóan tovább romlik majd - számolt be a Reuters. A közleményt követően a vállalat részvényei mellett olyan rivális szállítmányozó, valamint kiskereskedő cégek részvényeit is megütötték, mint az Amazon, vagy a UPS. A recessziós félelmek tehát egy újabb területre terjedtek ki, ezzel, és a Fed várható, tovább szigorodó monetáris politikája - jövő héten akár 100 bázispontos kamatemelésre is sor kerülhet - mellett pedig ismét elromlott a héten a hangulat a piacokon, olyannyira, hogy a vezető amerikai részvényindexek egészen a világjárvány kitörése óta nem látott napon belüli esést produkáltak a keddi napon.

Kicsit szépített Amerika, de maradt még a mínuszból

2022. szeptember 16. 22:03 | Portfolio

Kicsit szépített Amerika, de maradt még a mínuszból

A hét első felében jelentősen elromlott a hangulat a nemzetközi piacokon, egészen pontosan a csalódást keltő keddi amerikai inflációs adat volt, ami miatt durva esést láttunk világszerte a tőzsdéken, hiszen ez tovább táplálta az agresszív kamatemelésekkel kapcsolatos várakozásokat. Keddtől kezdve tehát egy folyamatos esést lehet látni a tőzsdéken, és továbbra sem tűnik úgy, hogy enyhülne a nyomás, ráadásul tegnap az IMF és a Világbank is borús előrejelzéseket közölt a gazdasági kilátásokkal kapcsolatban. A negatív hírárammal együtt a tőzsdék is jelentősen esnek, az európai piacok is mínuszban indították a napot, majd a nyitástól távolodva egyre lejjebb kerültek a vezető indexek, az USA-ban pedig szintén jelentős esést lehet ma látni.

Mindenki az elektromos autózás felé halad, de a Dacia kitart

2022. szeptember 16. 19:20 | MTI

Mindenki az elektromos autózás felé halad, de a Dacia kitart

A Dacia ameddig csak lehet kitart a belsőégésű motorok mellett az autóiban, miközben a Renault csoport többi tagja a piaci verseny szempontjából kockázatosabb elektromobilitás felé nyit - jelentette ki Denis Le Vot, az autógyár vezérigazgatója a Reuters hírügynökségnek.

Nem lett szép a zárás a magyar tőzsdén

2022. szeptember 16. 17:15 | Portfolio

Nem lett szép a zárás a magyar tőzsdén

Alaposan elromlott a nemzetközi hangulat a tőzsdéken a héten, ezt tovább tetézte, hogy tegnap az IMF és a Világbank is borús előrejelzéseket közölt a gazdasági kilátásokkal kapcsolatban, és akkor még nem is beszéltünk a Fedex tegnap esti profit warningjáról, amelynek hatására több mint 20 százalékot zuhant a papír – összegezve tehát bőven voltak a napokban olyan hírek, amelyek a negatív irányban befolyásolták a kereskedés hangulatát, és ennek megfelelően a tőzsdéken jelentős esés bontakozott a mai nap folyamán, ez alól a magyar piac sem képzett kivételt.

Durván megütötték a Molt

2022. szeptember 16. 16:27 | Portfolio

Durván megütötték a Molt

Jelentős mínuszba került ma délután a Mol árfolyama, amelyben technikai tényezők mellett többek között az is szerepet játszott, hogy az Erste jelentősen visszavágta a részvényre vontakozó célárát, valamint az ajánlását is vételről tartásra módosította.

Szeptember végén vásárolhatja fel a francia kormány az EDF-et

2022. szeptember 16. 15:52 | Portfolio

Szeptember végén vásárolhatja fel a francia kormány az EDF-et

A francia kormány várhatóan szeptember végéig elindítja az EDF felvásárlását, miután a nehéz helyzetben lévő energiaipari óriáscég ajánlati árának tisztázása miatt a felvásárlási folyamat némi késedelmet szenvedett - mondta el három forrás a Reutersnek.

Átalakul az Opus energetikai szegmense

2022. szeptember 16. 11:38 | Portfolio

Átalakul az Opus energetikai szegmense

Az Opus Global igazgatósága bejelentette, hogy az Opus Titász, az Opus Tigáz, valamint az Optesz Opus közgyűlései 2022. szeptember 15-én döntést hoztak előbbi vállalatok beolvadásos kiválással történő átalakításáról.

Dilemmában az alumíniumpiac: nem mindenki akar az oroszoktól vásárolni, pedig eléggé megéri

2022. szeptember 16. 10:53 | Portfolio

Dilemmában az alumíniumpiac: nem mindenki akar az oroszoktól vásárolni, pedig eléggé megéri

Az európai energiaválság, a termeléscsökkentések és az alumíniumhiány miatt a fogyasztók bizonytalanok, hogy a régió közlekedési, építőipari és csomagolóipari ágazatai számára létfontosságú alumínium oroszországi ellátása hogyan fog alakulni. Egyesek elutasítják az Oroszországból származó nyersanyag megvásárlását, míg mások a jelentős diszkont miatt már a következő évre is leszerződnek - írja a Reuters.

4 milliárd forintot fizetni egy mezért? De ez Michael Jordané volt

2022. szeptember 16. 10:16 | Portfolio

4 milliárd forintot fizetni egy mezért? De ez Michael Jordané volt

Rekordáron, 10,1 millió dollárért, vagyis jelenlegi árfolyamon közel 4,1 milliárd forintnak megfelelő összegért kelt el az a mez, amit Michael Jordan viselt az 1998-as NBA-döntő nyitómeccsén. Ez a legmagasabb összeg, amit valaha fizettek egy sportemléktárgyért, írja a BBC.

Milyen anyagokból készül a jövő ruhája? Közösen fejleszt a MOME és a Nanushka

2022. szeptember 16. 10:00 | Portfolio

Milyen anyagokból készül a jövő ruhája? Közösen fejleszt a MOME és a Nanushka

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem és az egyik legismertebb hazai divatmárka, a Nanushka együttműködési megállapodást kötött annak érdekében, hogy a MOME Innovációs Központtal közösen találjanak megoldást a textilanyagok fenntartható felhasználására, és új divatipari alapanyagokkal kísérletezzenek. Az egyetem számos nagy nemzetközi nagyvállalattal dolgozik együtt, azonban a Nanushkával aláírt megállapodás lehetővé teszi, hogy a hazai szakemberek kreativitását és tudását egy nemzetközileg is keresett, magyar divatmárka ruháin láthassák viszont szerte a világon. A Portfolio Böszörményi-Nagy Gergelyt, a MOME alapítványi elnökét, illetve Baldaszti Pétert, a Nanushka igazgatósági tagját, a Vanguards Fashion Group vezérigazgatóját kérdezte a globális divatipar előtt álló kihívásokról, greenwashingról és az együttműködésben rejlő lehetőségekről.

Történelmi lépés Németországban, az összeomlástól mentik az energiaszektort

2022. szeptember 16. 09:40 | Portfolio

Történelmi lépés Németországban, az összeomlástól mentik az energiaszektort

A német kormány átveszi a Rosznyeft orosz olajipari nagyvállalat németországi egységét, beleértve három olajfinomítóban lévő részesedést, valamint az ország finomítóit ellátó orosz nyersolaj importját még ebben az évben leállítja, az Oroszország gazdasági elszigetelésére irányuló európai lépések részeként. A gazdasági minisztérium közlése szerint a kormány mostani lépéseinek célja ellensúlyozni az energiaellátás biztonságát érintő fenyegetéseket, valamint a mostani lépések fontos alapot teremtenek a schwedti telephely megőrzéséhez is.

Gyengén indítja a napot a magyar tőzsde, mínuszban a BUX

2022. szeptember 16. 09:15 | Portfolio

Gyengén indítja a napot a magyar tőzsde, mínuszban a BUX

Kedd óta esnek lényegében szünet nélkül a nemzetközi piacok, és úgy látszik, hogy a pozitív korrekció ma sem érkezik meg a tőzsdékre. Nem képez ez alól kivéltelt a hazai piac sem, amely szintén negatív felütéssel indította a napot.

Megbukott a Tesco a hatósági áras termékekkel, bírság lett a vége

2022. szeptember 16. 08:19 | Portfolio

Megbukott a Tesco a hatósági áras termékekkel, bírság lett a vége

Az Aldi és a Lidl után a Tesco is megbukott a hatósági áras termékekkel, az árstopos termékek közül cukrot és étolajat sem tartott az egyik üzletében – írja a vg.hu. A vállalat azzal védekezett, hogy beszállítói problémák vannak, egyre többször szembesül azzal, hogy hiába rendeli meg a termékeket, nem érkeznek be a raktárakba. De ez nem győzte meg a hatóságot és háromszázezres bírságot szabott ki június végén.

RSM Blog

Két éves a bejelentővédelmi törvény

2023 nyarán lépett hatályba a 2023. évi XXV. törvény, - a panasztörvény - amely a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentéséről szól. A bejelentővéd

Ricardo

Milton Friedman és az MMT

Milton Friedman: From Modern Monetary Theory to Monetarism címmel ma cikkem olvasható a Naked Capitalism oldalon. Innen is köszönöm Yves Smith szerkesztőnek a közlést, aki egy rövid felvezetést i