Üzlet

Céláremelés érkezett az AutoWallisra

2021. szeptember 29. 17:56 | Portfolio

Céláremelés érkezett az AutoWallisra

Az AutoWallis a héten közzétette frissített stratégiáját, amely szerint 2025-ig a vállalat árbevétele a 2020-as érték több mint négyszeresére, 400 milliárd forint fölé ugorhat, miközben a menedzsment megítélése szerint az EBITDA több mint a hatszorosára, 14 milliárd forint fölé emelkedhet. A Concorde ezek után véleményt mondott a cégről és felemelte a célárát, az ajánlása pedig továbbra is vétel.

Többségi tulajdont szerezhet az üzbég Ipoteka Bankban az OTP

2021. szeptember 29. 16:02 | Portfolio

Többségi tulajdont szerezhet az üzbég Ipoteka Bankban az OTP

Az OTP Bank már 2020 vége óta tárgyalásokat folytat az üzbég kormánnyal az üzbég bankrendszer privatizációjában való részvétel lehetőségeiről, a tárgyalások eredményeként került sor a mai szándéknyilatkozat taskenti aláírására. A bank megvásárlására vonatkozó feltételeket a végleges adás-vételi szerződés rögzíti majd, amelyet az előrehaladott tárgyalásoknak köszönhetően a felek várhatóan még idén aláírhatnak. A vásárlási szándéknyilatkozatot az OTP Bank részéről Wolf László vezérigazgató-helyettes és Kolics Gábor ügyvezető igazgató, míg az üzbég kormány képviseletében Timur Ishmetov pénzügyminiszter írta alá Taskentben, az üzbég kormány kétnapos, a gazdaság reformjáról rendezett nemzetközi fórumán. A végleges szerződési feltételekről várhatóan még idén megállapodhatnak a felek.

A Morgan Stanley szerint olyan drága lett az olaj, hogy összeomolhat a kereslet

2021. szeptember 29. 15:10 | Portfolio

A Morgan Stanley szerint olyan drága lett az olaj, hogy összeomolhat a kereslet

A tél közeledtével és az európai gázhiány miatt ígéretesnek tűnnek az olajpiaci kilátások, egyes szakértők azonban arra figyelmeztetnek, hogy az árak emelkedése destruktívan hathat a keresleti oldalra. A magasabb energiaárak még magasabb inflációt is gerjesztenek, ami megint csak jelentős veszélyt jelent a keresletre.

Tesla-gyilkosnak indult, ma már az alkalmazottait sem fizeti ki - Itt a cég, ami egyetlen autó eladása nélkül többet ért, mint a General Motors

2021. szeptember 29. 14:02 | Portfolio

Tesla-gyilkosnak indult, ma már az alkalmazottait sem fizeti ki - Itt a cég, ami egyetlen autó eladása nélkül többet ért, mint a General Motors

Néhány éven belül a világ legnagyobb elektromosautó-gyártójává akart válni annak az Evergrande csoportnak az egyik részlege, amelynek esetleges bedőlésétől hetek óta hangos a nemzetközi sajtó. Bár a cég neve is arra utal, hogy egy autógyártó vállalatról van szó, az árbevételt tekintve valójában egy másik szegmens, az egészségügyi szolgáltatások hozza a pénzt a konyhára, ami olyan szempontból egyáltalán nem meglepő, hogy egyetlen autót sem adott még el a cég. Utóbbi egyébként nem igazán zavarta a befektetőket, hiszen egy ponton az Evergrande NEV piaci értéke meghaladta a legnagyobb amerikai autógyártókét, viszont azóta fordult a kocka és az Evergrande csoport pénzügyi problémái az elektromos autós szegmensnél is jelentkeztek, melynek következtében majdnem teljesen elértéktelenedett a cég, hiszen a korábbi történelmi csúcsról 97 százalékot zuhant az árfolyam. Most ott tartunk, hogy a cég nem tudta kifizetni az alkalmazottait és a beszállítókat sem, eközben pedig eladná bizonyos eszközeit és projektjeit, de egyelőre vevő még nem jelentkezett.

A CNN nem tesz közzé a jövőben híreket a Facebook ausztrál oldalán

2021. szeptember 29. 10:08 | MTI

A CNN nem tesz közzé a jövőben híreket a Facebook ausztrál oldalán

A CNN amerikai hírtelevízió szerdán bejelentette, nem osztja meg többé a híreit a Facebook ausztrál oldalán, miután egy bíróság a minap olyan döntést hozott, hogy az adott oldal üzemeltetője felelősségre vonható a hírekhez fűzött gyalázkodó felhasználói kommentárok miatt még akkor is, ha a megosztott tartalmak önmagukban nem becsmérlőek.

A CIG Pannóniához kerülnek a Dimenzió biztosításai

2021. szeptember 29. 08:17 | Portfolio

A CIG Pannóniához kerülnek a Dimenzió biztosításai

A CIG Pannóniára ruházta át biztosítási szerződéses állományát a Dimenzió Kölcsönös Biztosító és Önsegélyező Egyesület. A portfólió méretét és az adásvételi árat egyelőre nem közölték.

Május óta nem látott esés az amerikai részvénypiacokon

2021. szeptember 28. 22:06 | Portfolio

Május óta nem látott esés az amerikai részvénypiacokon

Az amerikai tőzsdék mínuszban állnak, mindhárom vezető részvényindex lefordult. Elsősorban a technológiai részvényeket ütik a befektetők, a kedvezőtlen hangulathoz hozzájárulhat az amerikai államkötvényhozamok emelkedése és az adósságplafonnal kapcsolatos jegybanki és pénzügyminiszteri figyelmeztetések komolysága. Az ázsiai piacokon felemás volt a piaci kép, míg Európában vegyes teljesítmények láthatóak. Mindeközben tovább erősödik az olajár, a Brent hordónként már 80 dollár felett is járt napközben.

Durva energiaválság alakul, elszállt az áram, a földgáz és a szén ára

2021. szeptember 28. 15:18 | Portfolio

Durva energiaválság alakul, elszállt az áram, a földgáz és a szén ára

Globális energiaválság alakult ki az elmúlt hetekben, több fontos energiahordozó és a villamosenergia ára is meredeken emelkedik, az árak emelkedése már nem csak Európára korlátozódik, és több terméket érint, többek között a földgáz, az olaj, a szén és a villamosenergia ára is elszállt. Az okok között többek között az európai gáztárolók alacsony töltöttsége, az európai gázellátási problémák, a koronavírus-járvány utáni kereslet növekedése, illetve az áll, hogy a 2050-es klímasemlegesség elérése miatt számos ország igyekszik visszavágni a szén-, olaj- és gáztermeléssel kapcsolatos befektetéseket és finanszírozást. A helyzeten tovább ronthat, ha a tél a szokásosnál hidegebb lesz, mert akkor a földgázkészletek még jobban megcsappanhatnak, ez pedig az alternatívák, például a szén árát is még magasabbra tolhatja. A helyzetre világszerte reagálnak a vállalatok, több iparágban a termelés visszafogásával, leállításával válaszoltak.

Új cég jön a magyar tőzsdére - Hiánypótló befektetési lehetőség

2021. szeptember 28. 11:51 | Portfolio

Új cég jön a magyar tőzsdére - Hiánypótló befektetési lehetőség

Hamarosan új vállalat részvényei jelenhetnek meg a magyar tőzsdén, a naperőművek akvizíciójával és üzemeltetésével foglalkozó NAP Zrt. papírjait már regisztrálták a BÉT-en, néhány héten belül jöhet a csengetés a tőzsdén, és elindulhat a kereskedés a NAP-részvényekkel. Vadas Lászlóval, a NAP Zrt. vezérigazgatójával és Nagy Péter Gáborral, a Budapesti Értéktőzsde Értékesítési, Marketing és Kibocsátói Akvizíciók Igazgatóságának vezetőjével beszélgettünk a NAP terveiről, az akvizíciós lehetőségekről, a vállalat tőzsdei felkészüléséről és a későbbi tőkepiaci terveiről is beszéltünk.

Keserves időszak előtt állhatnak a tőzsdék - Itt van 5 aggasztó ok, ami pesszimizmusra adhat okot

2021. szeptember 28. 11:45 | Portfolio

Keserves időszak előtt állhatnak a tőzsdék - Itt van 5 aggasztó ok, ami pesszimizmusra adhat okot

Annak ellenére, hogy a befektetők látszólag minden adandó alkalommal belevesznek a legkisebb piaci korrekcióba is, azon hangok egyre hangosabbak, akik szerint megérett a részvénypiac arra, hogy a forduljon az általánosan pozitív hangulat. Talán a szeptemBEAR késztette rá a piaci medvéket, hogy a nyári hónapok után hangot adjanak aggályaiknak, és legújabban a világ egyik legnagyobb bankjának számító Goldman Sachs is megfogalmazta, hogy milyen kockázatok leselkednek a piacra. A bank szerint egy sor olyan elem került a képbe, amelyek "fékezik" a vakcinák óta tapasztalt rohamos növekedést. Ezek között Goldman a gazdasági ösztönzők kifutását, az ellátási láncok problémáit, a koronavírust, Kínát, valamint a részvények magas értékeltségét emelte ki, amelyek "összeadódnak és nehezebb hátteret teremtenek növekedés számára a következő hónapokban, de legalábbis években".

Itt van, kinek fájhat nagyon a kínai gigacsőd

2021. szeptember 28. 09:35 | Portfolio

Itt van, kinek fájhat nagyon a kínai gigacsőd

A BlackRock, a Royal Bank of Canada, és a BlueBay Asset Management is a China Evergrande Group ingatlanfejlesztő cégben kitettséggel rendelkező vagyonkezelők között van, míg a TCW és az HSBC alapjai zárták pozícióikat - közölte a Morningstar.

Videó: kipróbáltuk a Vodafone új autóit, lecserélik a céges flottát

2021. szeptember 28. 09:00 | Portfolio

Videó: kipróbáltuk a Vodafone új autóit, lecserélik a céges flottát

Környezetvédelmi stratégiájának részeként tovább csökkenti karbonlábnyomát a Vodafone Magyarország. A vállalat teljes, összesen több mint 400 autóból álló gépjárműflottáját elkezdte környezettudatos modellekre cserélni, melynek első lépéseként 106 darab ŠKODA Octavia IV plug-in hibrid gépjárművet vett át a Porsche Hungaria-tól.

Emeli a tétet az AutoWallis, robbanásszerű növekedés jöhet

2021. szeptember 28. 08:42 | Portfolio

Emeli a tétet az AutoWallis, robbanásszerű növekedés jöhet

Robbanásszerű növekedéssel számol az AutoWallis Csoport 2025-ig ma közzétett, frissített stratégiájában. A vállalat árbevétele a 2020-as érték több mint négyszeresére, 400 milliárd forint fölé ugorhat, miközben a menedzsment megítélése szerint az EBITDA több mint a hatszorosára, 14 milliárd forint fölé emelkedhet. A tervezett növekedés mögött a társaság által eddig végrehajtott tranzakciók, az organikus növekedés és a tervezett újabb akvizíciók állnak. Az újabb akvizíciók és fejlesztések részbeni finanszírozását az AutoWallis Csoport az év hátralevő részében tervezett nyilvános lakossági és intézményi forrásbevonásból kívánja fedezni, melynek mértéke 6-8 milliárd forint között lehet. Az AutoWallis stratégiájában azzal számol, hogy az évtized végére a közép-kelet-európai régió meghatározó autókereskedelmi és mobilitási szolgáltatója lesz.

Holdblog

Olcsó kacatból high-tech ipar

USA Innovates, China Replicates, Europe Regulates - szól a régi mantra. Sokan még ma is igaznak tartják, hogy Kína csak lopja a technológiát, másolja a... The post Olcsó kacatból high-tech ipar a

Ricardo

A Vaslady ébredése

Batman, Spiderman, Iron Lady. Mintha Thatcher valami szuperhős lenne a Marvel univerzumból, akinek az a szuperereje, hogy soha "nem hátrál meg". Meg azt mondja: "ha a mértéktelen [állami] költek

Kasza Elliott-tal

Clorox Company - elemzés

Kereskedési célpontokat keresgéltem, most éppen a magas ROIC, az elfogadható osztalékhozam és a chart alapon jó beszállási lehetőségek voltak a legfontosabb szempontjaim. Így találtam rá a C