A 4,95%-os átlagos kamatot fizető állampapír plusz az egyértelmű sláger a magyar befektetési piacon. A fix kamatozású állampapírok sem kockázatmentesek azonban, az infláció nagy darabokat haraphat ki a hozamodból. Ezzel szemben a kockázatosnak gondolt tőzsde, hosszú távon a múltban kimagasló, mi több, mindent verő hozamokat tudott felmutatni.
Szép éve volt eddig az önkéntes nyugdíjpénztáraknak, különösen hozam szempontjából: a pénztári portfóliók csak az első három negyedévben 7,58%-os átlaghozamot értek el, egyes portfóliók pedig november elejéig több mint 20%-ot teljesítettek. A munkáltatói befizetések kiesése érződik a befizetéseken, viszont az egyéni befizetések folyamatosan kezdik pótolni a kiesett összegeket. Sokkal rosszabb a helyzet az egészségpénztáraknál, ahol a tagdíjbevétel 13,7%-ot csökkent, illetve a munkáltatói befizetések gyakorlatilag feleződtek a tavalyi harmadik negyedévhez képest.
Megszületett az első olyan ítélet a Quaestor-ügyben, mely kimondta Tarsoly Csaba cégvezetői felelősségét a Quaestor Pénzügyi Tanácsadó Zrt. (QPT) vagyonvesztésével kapcsolatban - olvasható Quaestor felszámolójának közleményében.
Utánajártunk a manapság egyre divatosabb impact investment fogalmának, különösképpen a társadalmi és környezeti hasznosságot is hozó beruházások megtérülésének a fókuszával. Találtunk egy kiváló magyar példát is az Alteo személyében, és még olyan befektetési alapot is, amely a fenntarthatósági kritérium teljesítése mellett a hozamban sem marad alul az S&P 500 indexhez képest.
Vegyesen kezdte ma az Egyesült Államok tőzsdéin a kereskedés: bár nagyobb mozgásokat nem láthatunk, a kereskedelmi háborús feszültségek miatt nem tudtak a kereskedés végéig a jelentősebb indexek nagyon elmozdulni a nulla közeléből sem pozitív, sem negatív irányba. Aztán két órával zárás előtt kiderült, hogy Trump elnök és Powell Fed-elnök találkoznak, ami pozitív irányba lendítette a tőzsdéket.
Lejjebb kerültek az irányadó európai részvényindexek a hétfői kereskedés második felében, a magyar tőzsde azonban emelkedett, a BUX végül új történelmi csúcson zárt, a hazai blue chipek közül az OTP és a Mol teljesített a legjobban.
100 forintnyi új megtakarításból 89 forintot helyezett el állampapírba a magyar lakosság a harmadik negyedévben, így most először több lakossági pénz hever állampapírban, mint folyószámlán – mutatják az MNB ma közzétett előzetes pénzügyi számlái. Az év eddig eltelt részében 100-ból 74 forintot húzott be magának az állam, miközben a pénzügyi szektor saját termékei, különösen az öngondoskodási célú megtakarítások gyászosan teljesítenek. Egyelőre a készpénz is feltartóztathatatlannak tűnik.
Hogyan fér össze a megújuló áramtermelés a gáztüzelésű erőművekkel? Hogyan térülnek meg a zöld befektetések? Milyen befektetési lehetőségek vannak a magyarországi energiaellátás zöld jövőjében? A Portfolio az impact investment irányairól, lehetőségeiről kérdezte ifj. Chikán Attilát, az Alteo vezérigazgatóját.
A várakozásokat felülmúlva kelt el több kép is a Virág Judit Galéria első olyan árverésén, amelyen háború utáni és kortárs művekre lehetett licitálni vasárnap este Budapesten.
Azzal, hogy a 79 éves David Koch augusztusban eltávozott, 41 milliárd dolláros vagyonát felesége, Julia Flesher Koch örökölte. Ezzel a hölgy a világ kilencedik leggazdagabb embere és egyben a világ második leggazdagabb nőjévé vált - írja a Celebrity Net Worth.
Egyre több a fizetett céges elemzés a vállalatok körében azóta, hogy 2018-ban a MiFID 2 életbe lépése különszedte a kereskedési és elemzési költségeket. A Nasdaqon jelen lévő 1000 vállalatból 450 vállalatról van már valamilyen elemzés, ez 50%-kal emelkedett meg az utóbbi két évben.
Michael Burry leginkább A nagy dobás című filmből lehet ismerős, ahol Christian Bale alakította Burry-t. A jelzálogkötvényekből gyúrt pénzügyi termékekben lufit azonosító, és azok összeomlását sikerrel meglovagló guru a válság után visszavonult, de az elmúlt években újra aktivizálta magát. Burry újra buborékot lát, ezúttal a sokak által a kisbefektetők számára legjobb hosszú távú befektetési termék, az indexkövető ETF esetében. Burry gondolatait még szeptemberben fogalmazta meg, de azóta a téma csak aktuálisabb lett. A videóban szereplő ETF-ek megvásárolhatóak a Portfolio Online Tőzsdén.
A világ legkifinomultabb hirdetés-targetálási adatbázisát építi fel a Facebook az új fizetési szolgáltatásának köszönhetően. A közösségi oldal most már nem csak azt fogja tudni, hogy milyen témákat kedvelünk és milyen hirdetésekre kattintunk, hanem azt is pontosan tudja majd a Facebook Payen keresztül, hogy milyen termékekért, szolgáltatásokért vagyunk hajlandók pénzt kiadni és azt is, hogy mennyit. Ha nem is jön össze a Libra-projekt, a Facebook Pay-jel masszív hirdetési bevételekre tehet szert a közösségi oldal.
A gazdasági szereplők közül a háztartások tartották a legtöbb pénzügyi vagyont a kezükben Európában egy idei felmérés szerint, ennek több mint harmadát készpénzben és bankbetétben, közel felét pedig biztosításokban és nyugdíjpénztárakban. Az Efama tanulmánya szerint Magyarországon nagyon nem ezek az arányok érvényesek: nálunk a pénzügyi vagyon közel fele készpénzben és bankbetétben van, nyugdíjra pedig alig teszünk félre.
A Volkswagen csoport (VW) 60 milliárd eurót (20 ezer milliárd forint) fordít az elektromobilitásra és a digitalizáció területére a következő öt évben, erről pénteken döntött a német járműgyártó társaság felügyelőbizottsága.
Két fontos mutató együttes megjelenésére hívta fel a figyelmet egy neves tréderes blog a Nasdaq-indexben, visszatért ugyanis a Hindenburg-ómen, és nem egyedül: az Omaha Titanic-szindróma is jött vele – írja a MarketWatch.
Magyarország első alkalommal vett részt a Nemzetközi Felnőtt Képesség- és Kompetenciamérési Programban (PIAAC), amelyben 39 országban 245 ezer ember szövegértési, számolási és problémamegoldó készségét mérték fel; a pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten ismertetett felmérésből kiderült, hogy a magyar felnőtt lakosság számolási készsége meghaladja az OECD országok átlagát.
A vegyes alapok viszik a hátukon a befektetési alapok piacát – gyakorlatilag így lehet jellemezni a befektetési alapok idei eddigi évét. A BAMOSZ adatait nézve pedig egyáltalán nem állnak rosszul a pénzkeresésben az alapok: a részvényalapok kategóriája októberig már 14%-ot hozott a befektetőknek, az abszolút hozamú alapok 7%-nál tartanak, és mégis, ez utóbbi kategória nem tudott felállni a tavaly év végi sokkot követően.
Szemünk láttára épülnek ki a különböző, társadalmi, környezeti és technológiai megatrendek a világban, aki élelmes és mer kockázattani, sok pénzt tud keresni azzal, ha az ezeket a trendeket meglovagoló befektetési alapokba fektet. Az Aegon Alapkezelő mai rendezvényén a szakértők elárulták, mi mozgatja majd a következő években a világot, miben másabb egy tematikus alap egy hagyományos részvényalaptól, és miért érheti meg szoros figyelemmel kísérni a társadalmi és technológiai változásokat, amelyek már most is meghatározzák az életünket.
Egy enteriőr kialakítása, felújítása során általában eljön az a pillanat, amikor már csak valami kiegészítő hiányzik, amely megkoronázza a teret, formálja az adott helyiség hangulatát. A jól megválasztott dekorációs elem az egész szobára hatással van, feldobja, élettel tölti meg azt. A lakberendezési magazinokat, internetes oldalakat nézve láthatjuk, hogy az otthonainkban reneszánszát éli a kerámia. Ezek a sokszor bájos, frappáns műtárgyak vidámságot csempésznek a mindennapokba, jólesik rájuk pillantani. Hogy miért szeretjük a kerámiát? Mert számos funkciót betölthet, emellett pedig sokféle alakban megjelenhet. A különböző mázaktól, vagy éppen a máz hiányától a felülete izgalmas és játékos. A jó kerámiaplasztikák karakteresek, egyediek, jellegzetes stílusukról következtethetünk az alkotójukra. Az alábbiakban ilyen modern kerámiákat mutatunk, valamint megnézzük azt is, hogyan jelenhetnek meg a különböző enteriőrökben. A cikkben bemutatott alkotásokra ráadásul egy közelgő aukción licitálhatunk is.