FONTOS Trump embere egyértelmű üzenetet küldött Magyarországnak: vége van az orosz energia korának

autóipar

A Mercedes új stratégiát hirdetett – Mi lesz így a sorsa a félbehagyott kecskeméti autógyárnak?

2020. október 19. 12:30 | Szandányi Levente

A Mercedes új stratégiát hirdetett – Mi lesz így a sorsa a félbehagyott kecskeméti autógyárnak?

A Daimler új stratégiát hirdetett, amelynek középpontjában már nem az értékesítési rekordok hajszolása, hanem a minél nyereségesebb működés és az új technológiák, kiemelten az elektromos- és önvezető autózás áll majd. Mindez tovább erősítheti a kecskeméti Mercedes-üzem pozícióját a globális gyártóhálózaton belül, mert minden szempontból alkalmas arra, hogy érdemben hozzájáruljon a hosszú távú célok eléréséhez. Ugyanakkor látni kell az érem másik oldalát is, a most meghirdetett stratégia aligha kedvez a Kecskemétre tervezett második Mercedes-gyár mielőbbi megépülésének.

17,5 milliárd forintos beruházást hoz Miskolcra a kínai Chervon Auto

2020. október 19. 11:27 | MTI

17,5 milliárd forintos beruházást hoz Miskolcra a kínai Chervon Auto

Mintegy 17,5 milliárd forintos beruházást hoz Magyarországra a kínai Chervon Auto, a miskolci fejlesztéshez a kormány 5,3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosít - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

Felejtsd el az elektromos autó részvényeket, így lehet megjátszani az autóipar talpra állását

2020. október 16. 15:30 | Portfolio

Felejtsd el az elektromos autó részvényeket, így lehet megjátszani az autóipar talpra állását

Ha jelenleg valaki autóipari befektetésben gondolkodik, akkor nagy valószínűséggel az elektromosautó-gyártók részvényei jutnak eszébe legelőször, ami érthető is, hiszen ezekről a cégekről szólnak a hírek, velük van tele a sajtó, miközben a hagyományos autógyártók szenvednek. Ha kicsit távolabbról nézzük a képet, akkor viszont könnyen belebotlunk az olyan autóipari beszállítókba, amelyeknél a csúcstechológia találkozik az iparági változások támasztotta igények pozitív hatásaival, és amelyek jobb megoldások lehetnek a koronavírus által megütött autóipar talpra állásának megjátszásában, mint maguk az autógyártók.

Nagy meglepetés a Daimlertől, erős lehetett a harmadik negyedév

2020. október 16. 08:58 | Portfolio

Nagy meglepetés a Daimlertől, erős lehetett a harmadik negyedév

A Daimler közzétette harmadik negyedéves előzetes számait, amelyek nagy meglepetést okoztak, hiszen jóval felülmúlták a várakozásokat. A cég arról számolt be, hogy a vártánál gyorsabb piaci talpra állást tapasztaltak, és a szeptemberi hónapban különösen erős volt a vállalat.

Bemutatták a legolcsóbb elektromos autót Magyarországon – Pár óra alatt elkapkodták a Dacia Springet

2020. október 16. 08:30 | Portfolio

Bemutatták a legolcsóbb elektromos autót Magyarországon – Pár óra alatt elkapkodták a Dacia Springet

Bemutatkozott az elektromos meghajtású Dacia Spring a magyar autópiacon: a vásárlók négy óra alatt kimerítették a rendelkezésre álló 100 darabos keretet. Ebben fontos szerepet játszhatott az is, hogy az új modellért kevesebb, mint 4 millió forintot kell majd fizetniük azoknak, akik korábban sikerrel pályáztak a 2,5 millió forintos állami támogatásra.

Újabb autóipari beruházás érkezik Magyarországra

2020. október 15. 06:45 | MTI

Újabb autóipari beruházás érkezik Magyarországra

Újabb beruházást hajt végre Miskolcon a Patec szingapúri vállalat. Ez új munkahelyeket jelent, és a magyar autóipari beszállítói ágazatot is erősíteni fogja - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter szerdán Facebook-oldalán.

Veszélyben az elektromobilitás további terjedése Európában

2020. október 14. 12:00 | Portfolio

Veszélyben az elektromobilitás további terjedése Európában

Az elektromos autózás egyre népszerűbbé válik mind a világon, úgy Európában is. A terjedést támogatásokkal és egyéb ösztönzőkkel is segítik a különböző államok, de a tervben lévő egyre szigorúbb kibocsátási kvóták nehéz helyzetbe hozhatják a gyártókat. Egy kutatás szerint a mostani gyors terjedés jelentősen lelassulhat további radikális szén-dioxid kvótacsökkentés nélkül, hiszen a gyártók többsége a plug-in hibrid technológiai miatt könnyen teljesíti a kvótákat. A gyártók arra figyelmeztetnek, hogy a töltési infrastruktúrát kellene megfelelően kiépíteni az újabb szigorítások helyett.

Bajban a Tesla? Hetedszer csökkentette az elektromos autók árát Kínában

2020. október 14. 10:31 | Portfolio

Bajban a Tesla? Hetedszer csökkentette az elektromos autók árát Kínában

A Tesla ismét visszavágta az autóinak árát Kínában, ezúttal a longrange és a performance kiszerelésű Model S járművek árát csökkentették 23 ezer jüannal (több mint egy millió forint). A mostani vágással együtt összesen hét alkalommal csökkentette az autóárakat a Tesla Kínában, csak ebben az évben.

Európa lassan Kínát is lehagyhatja az elektromos autózásban

2020. október 13. 14:20 | Portfolio

Európa lassan Kínát is lehagyhatja az elektromos autózásban

Olyan mértékben nő az európai elektromosautó-értékesítés, hogy a kontinens a közeljövőben felülmúlhatja Kínát is, amely jelenleg a világ legnagyobb elektromos autó piaca – derült ki a londoni székhelyű Jato Dynamics friss elemzéséből, bár azt is hozzátették, hogy Európának és Amerikának még van mit tanulni Kínától, beleértve a megfizethetőség priorizálását, a centralizált tervezést, és az adatok felhasználását a fogyasztók jobb megértéséhez.

Úgy veszik a Tesla riválisának elektromos autóit, mint a cukrot

2020. október 06. 09:17 | Portfolio

Úgy veszik a Tesla riválisának elektromos autóit, mint a cukrot

Az elmúlt egy héten több elektromosautó-gyártó is közzétette a harmadik negyedéves értékesítési számait, amelyekből az látszik, hogy az elektromos autó értékesítés továbbra is erős a világ legnagyobb autópiacának számító Kínában. Az Xpeng árfolyama több mint 10 százalékot ralizott hétfőn, amely részben egy elemzői vételi ajánlásnak is köszönhető volt.

Nagy lépés előtt a Volkswagen, tőzsdére viheti a Lamborghinit

2020. október 01. 16:51 | Portfolio

Nagy lépés előtt a Volkswagen, tőzsdére viheti a Lamborghinit

A Volkswagen mérlegeli a Lamborghini márka leválasztását a konszernről, és a bankároknál, valamint potenciális befektetőknél puhatolózik az olasz sportautó-gyártó tőzsdére viteléről - közölte két, az ügyet ismerő forrás a Reuters hírügynökséggel.

Hatalmas meglepetés a magyar autópiacon - Ezekért a márkákért őrülnek meg most

2020. október 01. 16:45 | Portfolio

Hatalmas meglepetés a magyar autópiacon - Ezekért a márkákért őrülnek meg most

Igazi meglepetést hozott a szeptember a magyar autópiacon, a koronavírus-járvány második hulláma ellenére megszakadt a hét hónapja tartó rossz széria és ismét nőttek az új autó értékesítések hazánkban. Szeptemberben 11 449 új személyautót helyeztek forgalomba Magyarországon, közel 19 százalékkal többet, mint egy évvel korábban – derült ki a DataHouse adataiból.

Harapófogóban a luxus sportautók és motorok, nagy változás jöhet a Lamborghininél és a Bugattinál

2020. október 01. 09:38 | Portfolio

Harapófogóban a luxus sportautók és motorok, nagy változás jöhet a Lamborghininél és a Bugattinál

Nincsenek könnyű helyzetben az autógyártók, mert a szigorodó károsanyag-kibocsátási szabályok miatt úgy kellene menedzselniük a belsőégésű motoros modelljeiknek a gyártását, hogy közben egyre inkább az elektromos modellekre kell fókuszálniuk, utóbbiak fejlesztése ráadásul extra forrásokat igényel, ami szűkíti a mozgásteret a hagyományos hajtásláncú modellek fejlesztésében. Ebben a különös helyzetben kiemelt figyelmet kapnak a nagyteljesítményű sportautók és motorok, amelyek károsanyag-kibocsátása extrém magas, a vevőkör nagy része azonban ragaszkodik a belsőégésű motorokhoz. A Volkswagennél is nagy dilemmát okoznak a luxusmárkák, a német konszern ezért felülvizsgálja a Lamborghini, a Bugatti és a Ducati stratégiáját is.

A Marso új logisztikai központot épít Magyarországon

2020. szeptember 30. 10:50 | MTI

A Marso új logisztikai központot épít Magyarországon

Új logisztikai központot épít a gumiabroncs nagykereskedelmi Marso Kft. Dunaharasztiban, a magyar tulajdonban lévő cég 4,6 milliárd forintos beruházása 50 új munkahelyet teremt - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Kiderült, mekkora érvágást okozott a koronavírus-járvány a magyar autógyártásnak

2020. szeptember 30. 06:10 | Portfolio

Kiderült, mekkora érvágást okozott a koronavírus-járvány a magyar autógyártásnak

A koronavírus-járvány miatti leállások és a termelés vártnál lassabb felfuttatása miatt durván 3,6 millió autóval kevesebb készült el az Európai Unióban és az Egyesült Királyságban az év első hat hónapjában. Az Európai Autógyártók Szövetsége által publikált számokból azt is megtudhattuk, hogy a járvány jelentős kiesést okozott a magyar autógyártóknak is az év első felében. Jó hír viszont, hogy az elmúlt hónapok megfeszített munkájának és a globális kereslet élénkülésének köszönhetően már sokkal pozitívabban látják a jövőt az iparág meghatározó szereplői, mint korábban.

RSM Blog

Két éves a bejelentővédelmi törvény

2023 nyarán lépett hatályba a 2023. évi XXV. törvény, - a panasztörvény - amely a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentéséről szól. A bejelentővéd

Ricardo

Milton Friedman és az MMT

Milton Friedman: From Modern Monetary Theory to Monetarism címmel ma cikkem olvasható a Naked Capitalism oldalon. Innen is köszönöm Yves Smith szerkesztőnek a közlést, aki egy rövid felvezetést i