e-kereskedelem

Egy szegednyi embert vesz fel karácsonyra az Amazon

Egy szegednyi embert vesz fel karácsonyra az Amazon

Mintegy 150 ezer dolgozó felvételével készül az Amazon.com a karácsonyi időszakra, hasonlóan a tavaly évvégi bővítéshez, annak ellenére, hogy az értékesítések lassulnak és az előrejelzések szerint az ünnepi vásárlási szezon sem lesz túl erős – írja a Bloomberg.

Megszólalt a Revolut hazai vezetője: már épül a magyar csapat, dolgoznak a helyi egységen

Megszólalt a Revolut hazai vezetője: már épül a magyar csapat, dolgoznak a helyi egységen

Mivel Magyarország kulcsfontosságú piac számunkra, különösen a közép-kelet-európai régióban, tervezzük, hogy tovább bővítjük itteni beruházásainkat és jelenlétünket. Ez azt jelenti, hogy dolgozunk egy helyileg szabályozott egységen - mondja Léder Tamás, a Revolut magyarországi üzletágának vezetője. A neobank hazai vezetője azt is elárulta, hogy a magyarországi csapat a Revolut helyi és globális üzleti tevékenységének regionális technológiai központjaként fog szolgálni, és azt is megtudtuk, hogy az elmúlt 9 hónapban több mint 20%-kal nőtt a hazai Revolut-ügyfelek száma, és ezzel hamarosan közelebb lesznek az 1 millió ügyfélhez, mint az 500 ezerhez. Léder Tamás csütörtöki Banking Technology konferenciánkon előadóként vesz részt, ahol további részleteket árul el a neobank terveiről.

Európát is meghódítaná a facebookos fizetés, mutatjuk, mit tud a Meta Pay

Európát is meghódítaná a facebookos fizetés, mutatjuk, mit tud a Meta Pay

A Metapay hazai alapítású tanácsadócég egy hétvégén megjelent közleményben adta hírül, hogy megválik eddigi márkanevétől és a metapay.eu domainjétől. A névváltoztatás okát nem indokolták ugyan, de egy nyilvános adatbázis alapján az új tulajdonos a dublini székhelyű Meta Platforms Ireland, a Meta írországi leányvállalata lett. A közösségi média óriás szeptember végén jelentette be, hogy fizetési szolgáltatását, a Meta Pay-t Európában is elindítja. A szolgáltatás szűkített funkciókészlettel már eddig is működött itthon, most pedig várhatóan bővíteni fognak. Ennek kapcsán cikkünkben utánajártunk, mit tud az Egyesült Államokban már régóta elérhető Meta Pay digitális tárca.

Brutális növekedést hozhat a digitalizáció a magyar gazdaságnak

Brutális növekedést hozhat a digitalizáció a magyar gazdaságnak

A digitális szektor hozzájárulása a gazdasági növekedéshez meghatározó volt az elmúlt öt évben a közép-európai régióban. Magyarországon a digitális gazdaság mérete mérsékeltnek mondható más európai országokkal összevetve, ugyanakkor a jövőben lehetőség van a digitális átalakulás folyamatának felgyorsítására, különösen a digitális kereskedelem területén.

Durván lefaragott a nemzetközi utalások díjából a népszerű pénzküldő

Durván lefaragott a nemzetközi utalások díjából a népszerű pénzküldő

A Paysend, a több mint 7 millió ügyféllel rendelkező, brit székhelyű fintech bejelentette az Instant Account Payments (azonnali számlafizetések) funkció bevezetését, amely lehetővé teszi a lakossági ügyfelek és a vállalkozások számára, hogy akár 100 000 dollár értékben azonnali, határokon átlépő fizetéseket indítsanak számlákra, mindössze 1 dollár díj fejében.

Beszakadhat a fogyasztás Magyarországon? - A plázáink forgalmán is látszik az egyre magasabb infláció

Beszakadhat a fogyasztás Magyarországon? - A plázáink forgalmán is látszik az egyre magasabb infláció

Több mint 10 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom 2022 első félévében Magyarországon az egy évvel korábbi értékekhez képest, de ez a növekedés főként a covid miatti 2021-es alacsonyabb bázissal magyarázható. Az előttünk álló időszakban gyors változás jöhet, az emelkedő infláció a fogyasztás csökkenését vetíti előre, ami júniusban már be is következett a korábbi hónapokhoz képest. A CBRE elemzése 2023 végéig stagnáló kiskereskedelmi forgalomra számít.

Továbbra is sereghajtó Magyarország egy fontos EU-s mutatószámban

Továbbra is sereghajtó Magyarország egy fontos EU-s mutatószámban

Az e-közigazgatási szolgáltatások növekvő igénybevételének köszönhetően Magyarország egy helyet előre lépett ugyan az uniós országok digitális teljesítményét mérő DESI Index rangsorában, de a 22. hely továbbra is nagyon súlyos elmaradást jelent az uniós átlagoktól szinte valamennyi dimenzióban. Továbbra is viszonylag jól teljesítünk a digitális (vezetékes és mobil) infrastruktúrában, ugyanakkor mind az állampolgárok digitális készségei, mind a vállalkozások digitális felkészültsége terén hatalmas a lemaradás.

"Még mindig az aranybánya kifejezést tudom használni a vállalkozásra"

Már meghallgatható a Portfolio heti podcastjének augusztus 3-i adása. A mai podcastben egy kétrészes nagyinterjú második részét közöljük, melyet Várkonyi Balázzsal, az Extreme Digital társalapítójával, az eMag ügyvezető igazgatójával készítettünk. Kevés olyan emblematikus cége volt ugyanis a hazai internetes kereskedelemnek, mint az Extreme Digital, amely nemrég, mint brand beolvadt az eMagba, és bár az alapítók mindketten az Emag társtulajdonosai is, az Extreme Digital és az eMag egybeolvasztása jó alkalom volt arra, hogy felkérjük Várkonyi Balázst egy hosszabb interjúra. Az adásban egyebek mellett szóba került, hogy hogyan jelent meg Magyarországon az online kereskedelem az offline térben, hogy milyen lehetőségeket kínált a 2008-as válság az Extreme Digital számára, és Várkonyi Balázs beszélt arról is, hogy miképpen adták el a cégük több mint felét 2015-ben a Steinhoff Internationalnak, majd pedig hogyan vásárolták azt vissza 2018-ban. Végül pedig, azt is megkérdeztük tőle, hogy hogyan élte meg azt a napot, amikor az Extreme Digital, a márka, melyet felépített, brandként beolvadt az eMag platformba. Az interjú első része ide kattintva érhető el.

Hamarosan megkezdi első ázsiai beruházásait Európa legnagyobb raktárfejlesztője

Hamarosan megkezdi első ázsiai beruházásait Európa legnagyobb raktárfejlesztője

Megnyitotta első ázsiai központját a Panattoni az indiai Bengaluruban, Karnataka tartomány fővárosában, ezelőtt Mumnaiban már volt irodája a cégnek - derül ki a cég sajtóközleményéből. A következő években, a növekedés kezdeti szakaszában a fókusz India 8 legnagyobb városán lesz, majd a következő szakaszba lépve már az ország másodlagos piacaira is betörnének. Első körben 2023 végére 2-3 projektet indítanának összesen 200 millió dolláros értéken.

A Westend rejtett titkai – Újabb futurisztikus megoldások a bevásárlóközpontban

A Westend rejtett titkai – Újabb futurisztikus megoldások a bevásárlóközpontban

Egy teljes szakágat felölelő szakértői csapat dolgozik azon, hogy a Westend, illetve a hozzá kapcsolódó irodák és szálloda minden nap felkészülten várhassa az odaérkezőket. Minden felújítás, innováció vagy jövőbeli eszköz az ő kezük alatt kerül be a bevásárlóközpontba. Potoczki Gábort, a Westend beruházásmenedzsment vezetőjét kérdeztük többek között arról, hogy hogyan képzelik el Magyarország egyik legfontosabb kereskedelmi központjának jövőjét, milyen átalakításokon ment keresztül a ház, és mik várhatók még idén, illetve a következő öt évben.

Miért ilyen népszerű Lengyelország a magyar ingatlanfejlesztők körében?

Miért ilyen népszerű Lengyelország a magyar ingatlanfejlesztők körében?

Az utóbbi években egyre több magyar ingatlancégnek vannak érdekeltségei a lengyel ingatlanpiacon, így érdemes részletesebben is megnézni a lengyel folyamatokat. Mariusz Sochacki, a PAB-PCR&F Institute, az Euroconstruct lengyel tagintézetének munkatársa elemzésében ezt járta körül, részletesen bemutatva az ország lakásépítések nélkül vizsgált piacát.

Ingatag lábakon áll a szektor, ahova most már az Apple is betette a lábát - még tovább nőhetnek az adóssághegyek

Ingatag lábakon áll a szektor, ahova most már az Apple is betette a lábát - még tovább nőhetnek az adóssághegyek

Az Apple a napokban jelentette be, hogy elindítja a halasztott fizetéses - azaz BNPL - megoldását. Az időzítés meglehetősen furcsa, hiszen egyre-másra hallani a rövid idő alatt óriásira duzzadó BNPL-szolgáltatók halmozódó veszteségeiről és a rossz gazdasági viszonyokból adódó szűkülő keresletről. Cikkünkben bemutatjuk, mire készül az Apple az erősen kérdőjeles szektorban, és utánajárunk annak, hogy milyen buktatók lapulnak meg az innovatívnak gondolt online áruhitelek üzleti modelljében.

Rendet tesznek-e a jegybankok a fizetések vadnyugatán?

Rendet tesznek-e a jegybankok a fizetések vadnyugatán?

A legfontosabb fizetési trendekről volt szó a Portfolio Financial IT 2022 konferenciájának III/A szekciójában. A longtail kereskedelem és az online fizetések rejtelmeiről Mondovics Péter a Mastercard marketing managere, a közponit banki digitális pénz bevezetésének lehetőségeiról pedig Kuti Zsolt, az MNB monetáris politikáér felelős igazgatója osztotta meg a gondolatait.

Válogatott eszközökkel vadásznak a pénzünkre a csalók, egy magyar fintech sztár veri vissza őket

Válogatott eszközökkel vadásznak a pénzünkre a csalók, egy magyar fintech sztár veri vissza őket

Áprilisban röppent fel a hír, hogy a csalásmegelőzési rendszert fejlesztő startup, a SEON a Series B tőkebevonási körben 94 millió dollárnyi finanszírozást gyűjtött össze. A növekedési lehetőség új kihívásokat is jelent a sikeres magyar vállalkozásnak, amely már több világhírű ügyfelnek- köztük a Revolutnak, és az Afterpaynek - is nyújt szolgáltatást. Arról, hogy mik ezek a kihívások, hogyan fejlesztik a megoldásukat és miben különleges a "BNPL-csalók" Kádár Tamással, a SEON CEO-jával és társalapítójával beszélgettünk, aki Financial IT konferenciánkon is tart előadást.

Változnak a magyarok netes vásárlási szokásai

Változnak a magyarok netes vásárlási szokásai

Megváltozott az online szolgáltatások piaca, a vevők óvatosabban döntenek, egyre többen csak az utolsó pillanatban vásárolnak, és átalakult a keresett szolgáltatások köre - derül ki a Bónusz Brigád és az e-kereskedelem kutatására szakosodott GKID közös felmérésből.

Szép csendben az élet minden területét letaroló szuperappok épülnek - Mi lesz ebből?

Szép csendben az élet minden területét letaroló szuperappok épülnek - Mi lesz ebből?

Ázsiában indultak világhódító útjukra, és úgy tűnik, hamarosan itthon is megvetik a lábukat a "svájcibicska-alkalmazások", vagy ahogy szakmai körökben hívják őket: szuperappok. Kína, Dél-Korea, India, Vietnám és Indonézia egyedi digitalizációs fejlődésének köszönhetően ezek a multifunkciós applikációk, amelyekkel az ételrendeléstől a biztosítástkötésig bármit elintézhetnek a felhasználók, már igen komoly, helyenként milliárdos felhasználói bázist is fel tudnak mutatni. A sikert látva nyugati techcégek is vérszemet kaptak, és egyre inkább az látszik, hogy ők is a "szuperapposodás" útjára lépnének. A kínai állami megfigyelésekről szóló rémhírek és a nyugati közösségi média cégek visszaéléseivel szembesülve azonban sokakban joggal merülhet fel a kérdés, hogy valóban jó irány-e ez.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.