kormányinfó

Bejelentette a kormány: két termékre terjesztik ki az árstopot

Bejelentette a kormány: két termékre terjesztik ki az árstopot

Szerdán 10 órakor tartotta a kormányülést követő Kormányinfóját Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő. A legfontosabb bejelentés két újabb árstop bevezetéséről érkezett: az étkezési burgonya és a tojás árát legfeljebb a 2022. szeptember 30-i áron értékesíthetik a boltok. A kisboltoknak az árstopok miatt támogatást fizetnek ki a tervek szerint még idén, erről hétfőn tudhatunk meg további részleteket. Bejelentették azt is: az energia rendszerhasználati díjakat a most rögzítettről nem lehet emelni, és megadóztatják azokat az erőműveket, amelyektől a kiegyenlítő energiát vásároljuk. A lakossági rezsidíjak kapcsán kiderült: év végéig nem változnak a mértékek, jövőre azt szeretnék, ha alacsonyabb lenne, de ezt garantálni nem tudják egyelőre. UPDATE: korábban Gulyás Gergely miniszter azt mondta, az M-es tojásiokra vonatkozik az árstop, de nemrégiben pontosított: mindegyik méretre vonatkozik majd, a burgonya esetében pedig az "étkezési burgonya" lesz árstopos.

Már szerdán jönnek a kormány új bejelentései!

Már szerdán jönnek a kormány új bejelentései!

Szerdán 10 órakor tartja a szokásos, kormányülést követő Kormányinfóját Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő. A napokban elhangzott jelzések alapján szinte biztosra vehető, hogy a kormány dönt az árstop kiterjesztéséről és nagyon valószínű, hogy ezt mostanában ismertetik.

Kiterjesztik a kamatstopot, nagy esésben az OTP

Kiterjesztik a kamatstopot, nagy esésben az OTP

Alapvetően jó a hangulat a kontinens tőzsdéin, a magyar börze azonban jelentős mínuszban van, ami elsősorban az OTP esésének tudható be. Nem ok nélkül esik a nagybank részvénye, a múlt hétvégi Kormányinfón ugyanis bejelentették, hogy a kormány a kamatstopot a kkv-kra is kiterjeszti - 60 ezer kkv 100 ezer hiteléről van szó, amely 2 000 milliárd forintnyi hitelt jelent. November 15-től vezeti be a kormány kamatstopot és jövő év július 1-ig lesz érvényben az intézkedés, mondta el Gulyás Gergely a hétvégén.

Reagáltak a napelemesek a kormány mai bejelentéseire

Reagáltak a napelemesek a kormány mai bejelentéseire

A legnagyobb hazai napelemes szakmai érdekképviselet a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség (MNNSZ) tagjai szomorúan fogadták Gulyás Gergely újabb bejelentését amely megerősíti, hogy az új telepítésű, háztartási méretű naperőművek hálózati visszatáplálását átmenetileg megszüntetik, áll az MNNSZ közleményében.

Kormányinfó: 3 új intézkedést jelentett be Gulyás Gergely

Kormányinfó: 3 új intézkedést jelentett be Gulyás Gergely

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter három új programot jelentett be. A kamatstopot kiterjesztik a kkv-hitelekre, meghosszabbítják a Széchenyi Kártya hitelprogramot, illetve gyármentő programot hirdet a kormány.

Napelemek: viszlát, szaldó elszámolás - De mi jöhet a kormány beavatkozása után?

Napelemek: viszlát, szaldó elszámolás - De mi jöhet a kormány beavatkozása után?

Két lényeges döntést hozott szerdai ülésén a kormány - derült ki a csütörtöki Kormányinfón. A pedagógusok első ránézésre kedvező híreket kaptak, mert az eddig tervezettnél nagyobb béremelést ígért nekik a Miniszterelnökséget vezető miniszter (igaz, csak 2024-25-ben lehet okuk az igazi örömre), a napelemet telepíteni tervezőket és a napelemes piacot viszont leforrázta a kormány, ugyanis az újonnan történő háztartási és céges telepítések esetén megszűnik a szaldó elszámolás. Cikkünkben azt mutatjuk be, hogy bár már a levegőben volt a szabályozásváltozás, miért számít ez mégis drasztikus beavatkozásnak a piacba, miért kényszerült mégis ilyen lépésre a kormány és milyen következményekkel járhat ez egyéni, valamint makroszinten egy energiaválságos időszakban. Érdekes dolgokat vetít előre az a vállalás is, amit a kormány az engedélyeztetés terén tett.

Itt van a kormány új fizetési ígérete a tanárok számára

Itt van a kormány új fizetési ígérete a tanárok számára

Rövid távon nem hoz nagy előrelépést, de három év alatt érdemi bérnövekedést ígér a kormány arra az esetre, ha az Európai Unióval sikerül megegyezni a támogatások kiszabadításáról. A fokozatos előrelépés jegyében 2025-ben a tanárbérek az akkori diplomás átlagbér 80%-ára emelkednének, számításaink szerint ez az inflációval korrigált bér (reálbér) 60%-os emelkedését jelentheti. A kalkulációk egyelőre azért meglehetősen bizonytalanok, mert nem minden megadott információ vág egybe, és a részletek megismerése hozhat változást a képben.

Gulyás Gergely bejelentette: hatalmas változás jön a napelemeknél!

Gulyás Gergely bejelentette: hatalmas változás jön a napelemeknél!

Szerdán ülést tartott a kormány, a fő téma az energiaválság, annak következményei és kezelése voltak. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön ismertette a legfontosabb döntéseket. Ezek közül kiemelendő, hogy az újonnan telepítendő napelemek esetében a kormány felfüggeszti a megtermelt energia betáplálásának lehetőségét. Kiderült az is: a kormány az eddig tervezettnél nagyobb béremelésre készül a pedagógusok számára. A forint történelmi mélypontja a kormány szerint szinte csak a magas energiaárakkal és magas energiakitettséggel függ össze.

Most akkor van kormányzati költségstop, vagy sem?

Most akkor van kormányzati költségstop, vagy sem?

A kifizetési stopot a köznyelvben használjuk, de a gyakorlatban is ez valósul meg, még akkor is, ha tulajdonképpen engedélyhez kötött kifizetésekről van szó – fogalmazott Csiki Gergely, a Portfolio lapigazgatója a Checklist csütörtöki adásában. Maga az intézkedés "2000"-es kormányhatározatként jelent meg, ennek sajátossága, hogy bár nem tartalmaz államtitkot, mégsem jelenik meg nyilvánosan. Ezen határozattípus sajátosságairól Vig Dávidot, az Amnesty International Magyarország igazgatóját kérdeztük.

Bejelentette Gulyás Gergely: hosszabb téli szünetet rendel el a kormány az iskolákban

Bejelentette Gulyás Gergely: hosszabb téli szünetet rendel el a kormány az iskolákban

Csütörtökön 11:30-tól ismét Kormányinfo kezdődik, amelyen Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter ismerteti a kormány szerdai ülésének legfontosabb döntéseit. Azt a kormánydöntést már tegnap már bejelentette Orbán Viktor, hogy újabb nemzeti konzultációt indítanak, ezúttal az oroszellenes uniós szankciókról. Eldőlt az is: hosszabb lesz a téli szünet, az őszi szünet terhére. A miniszter részéről elhangzott az is, hogy a kormány a forint árfolyama érdekében nem tud többet tenni, az árfolyampolitika a jegybank dolga. A mai esemény fontosabb információit az alábbi hírfolyamunkban tudósítjuk.

Elemzés: ezért tudta meghosszabbítani a kormány az üzemanyagárstopot?

Elemzés: ezért tudta meghosszabbítani a kormány az üzemanyagárstopot?

December 31-ig lesz meghosszabbítva az élelmiszer- és benzinárstop, a döntés nem volt meglepő, bár mind a kettő nehezen fenntartható, vannak benne feszültségek, ugyanakkor rövid távon nem esik szét tőle a rendszer, és politikailag nagyon hasznos - nyilatkozta Madár István, a Portfolio Makro rovatának vezető elemzője a Portfolio Checklist, lapunk munkanapokon megjelenő podcastjének hétfői adásában.

Most akkor mégis minden EU-s pénzt megkapunk? Mi történik?

Most akkor mégis minden EU-s pénzt megkapunk? Mi történik?

Már meghallgatható a Portfolio Checklist, lapunk munkanapokon megjelenő podcastjének hétfői adása. A műsor első részében az Európai Bizottság magyar jogállamisági eljárása ügyében meghozott döntését értékeltük, mely szerint 7,4 milliárd euró EU-s támogatás felfüggesztését javasolják az Európai Tanácsnak, azonban hagytak egy menekülőutat, mely alapján Magyarország akár minden korábban kialkudott közösségi forráshoz hozzájuthat. A bizottsági ajánlással kapcsolatban Weinhardt Attila, lapunk makroelemzője volt a Checklist vendége. Az adás második részében a szombaton, rendkívüli Kormányinfó keretén belül bejelentett intézkedésekről volt szó, melyek szerint az árstopok folytatódnak, s egy új kormányzati program is indul, ami az energiaintenzív kkv-k és gyárak számára biztosít majd forrásokat. A témával kapcsolatban Madár István, a Portfolio Makro rovatának vezető elemzőjét kérdeztük.

Marad az üzemanyagár-stop - Mi lesz a Mollal?

Marad az üzemanyagár-stop - Mi lesz a Mollal?

A kormány az év végéig meghosszabbította az üzemanyagár-stopot, annak ellenére, hogy az iparági szereplők – köztük a legnagyobb, a hazai nagykereskedelmi piac nagy részét ellátó Mol - az intézkedés káros hatásaira hívták fel a figyelmet, súlyosbodó ellátási gondokra, üzemanyaghiányra, és főként a kis kutak működésének ellehetetlenülésére figyelmeztetve. A kormány viszont úgy látta, hogy továbbra is rá lehet tolni az árstopok miatt keletkező veszteséget a kútüzemeltetőkre, és leginkább a nagykereskedelmi piacon meghatározó Molra, az ugyanis továbbra is hozzájut a relatíve olcsó orosz olajhoz, ami pedig lehetővé teszi az árstop fenntartását is. A Mol szempontjából egyértelműen negatív a hír, amit azért előzetesen már el is kezdtek beárazni a befektetők.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.