részvény

Olajat talált a Mol Tura közelében!

Olajat talált a Mol Tura közelében!

A sikeres fúrás a Mol és az O&GD közös kutatásának eredménye, amit azután kezdtek meg, hogy 2023 nyarán a Mol 49 százalékos részesedést szerzett az O&GD három kutatási koncessziójában. A közös munka eredményeként új, eddig ismeretlen kőolajlelőhelyet fedeztek fel Tura közelében, ahol elkezdődött a próbatermelés. Az új lelőhelyről jelenleg körülbelül napi 1000 hordó kőolajat termelnek, amit a Dunai Finomítóban dolgoznak fel.

Ezt a bankot veheti meg az OTP

Ezt a bankot veheti meg az OTP

Csányi Sándor a következő feladványt adta: az OTP olyan bankot venne, amelyik a csoport történetének legnagyobb felvásárlása lehet, a kiszemelt pénzintézet az Európai Unióban van, három országban van jelen, ahol fejlett a digitalizáció. Mutatunk egy olyan bankot, ami minden kritériumnak megfelel.

Nagyon vonzó ez a befektetés, de akad pár bökkenő

Nagyon vonzó ez a befektetés, de akad pár bökkenő

A japán piacnak legalább “ötven árnyalata” van, ahogyan arról már a Concorde márciusi podcastjában Móró Tamással is beszélgettünk. Párat ezek közül rendszeresen is érdemes figyelni, mivel meghatározzák a japán index teljesítményét. Most csupán a számunkra legfontosabb négyről írunk: a makrogazdaságról, a tőkepiac szerkezetének változásáról, a részvénypiaci pozicionáltságról és a tőzsde reformjáról. Az első három rövid távon hat, az utolsó inkább középtávon fontos.

Exkluzív információt adott az InfoRádiónak Csányi Sándor a történelmi bankvásárlásról

Exkluzív információt adott az InfoRádiónak Csányi Sándor a történelmi bankvásárlásról

Interjút adott az InfoRádiónak Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója többek között a közgyűlésen már említett történelmi bankvásárlásról, az oroszországi leányvállalat helyzetéről és a banki különadók negatív hatásairól is beszélt.

A hazai részvénypiaccal is foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Regisztráció itt.

Megmenekülhet az egyik legnagyobb európai informatikai óriás

Megmenekülhet az egyik legnagyobb európai informatikai óriás

A pénzügyi nehézségekkel küzdő Atos informatikai vállalat bejelentette, hogy a francia kormány szándéknyilatkozatot küldött nekik a cég fejlett számítástechnikai és kiberbiztonsági üzletágának megvásárlásáról - írja a CNBC.

Begyújtotta a rakétákat a Telekom

Begyújtotta a rakétákat a Telekom

A kereskedési idő felénél csak a Richter van mínuszban a hazai nagypapírok közül, legjobban pedig a Magyar Telekom teljesít.

Fontos mérföldkőhöz ért a Tesla, örülnek a befektetők

Fontos mérföldkőhöz ért a Tesla, örülnek a befektetők

Több mint 7 százalékos pluszban nyithatnak délután az amerikai tőzsdén a Tesla részvényei, miután a vállalat a hétvégén jelentős mérföldkőhöz érkezett a teljes önvezető technológia kínai bevezetéséhez - írja a CNBC.

Jó hírt közölt a Philips, széttépik a részvényt

Jó hírt közölt a Philips, széttépik a részvényt

Kilőttek a Philips részvényei, miután a cég bejelentette, hogy 1,1 milliárd dolláros kártérítés fizetésével lezárták az alvási apnoe kezelésére szolgáló készülékeinek visszahívásával kapcsolatos amerikai jogi vitát - írja a CNBC.


Zuhan a Deutsche Bank a váratlan bejelentés után

Zuhan a Deutsche Bank a váratlan bejelentés után

A Deutsche Bank részvényei 5,5%-kal csökkentek hétfőn a tőzsdenyitás előtti kereskedésben, miután a hírek szerint Németország legnagyobb bankja akár 1,3 milliárd eurós kártérítéssel is sújtható egy évek óta tartó perben, amely szerint a Postbankot áron alul vette meg - számolt be a Reuters.

Pattantak az amerikai tőzsdék a gyorsjelentések hátán

Pattantak az amerikai tőzsdék a gyorsjelentések hátán

Gazdasági, a piaci folyamatokat esetlegesen befolyásoló adatok tekintetében ma érkezett itthon a MNB tavalyi utolsó negyedéves lakásárindexe, de az S&P Global Ratings hitelminősítői felülvizsgálata is kiemelkedő fontosságú esemény. Vállalati fronton ma is az amerikai gyorsjelentések vannak a fókuszban, a héten a technológia szektor nagyágyúi közül többen jelentettek. A magyar piacon az OTP-re figyeltek elsősorban a befektetők, ma tartotta közgyűlését a nagybank, ahol beszédet mondott Csányi Sándor, a bankcsoport elnök-vezérigazgatója. Amerikában a pozitív gyorsjelentési szezon lendítette fel a hangulatot.

A részvénypiaci folyamatokkal kiemelten foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes.

Nagy pluszban zárt az OTP

Nagy pluszban zárt az OTP

Kedvező nemzetközi részvénypiaci hangulatban emelkedett ma a magyar tőzsde is, a blue chipek közül az élen az OTP papírjaival.

Új igazgatósági tagok az AutoWallisnál

Új igazgatósági tagok az AutoWallisnál

Megtartotta éves rendes közgyűlését az AutoWallis Csoport, ahol a részvényesek új igazgatósági tagok választása mellett arról is döntöttek, hogy a további növekedés támogatása érdekében a tavalyi 9,8 milliárd forintos teljes átfogó eredményt a terjeszkedés finanszírozására fordítják. Az AutoWallis frissített célszámait május 6-án mutatja be.

Ormosy Gábor, az AutoWallis vezérigazgatója is előad a Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Magyar üzletlánc saját márkás terméke is felkerült a szégyenlistára
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.