árak

Még mindig Európa bajnok a magyar infláció, de egy friss közlés szerint már lélektani szint alá esett

Még mindig Európa bajnok a magyar infláció, de egy friss közlés szerint már lélektani szint alá esett

Az Eurostat közétette a júniusi rangsort a tagállami inflációkról, amelyben még mindig toronymagasan a magyar infláció a legnagyobb az egész EU-ban. Az európai, harmonizált módszertan szerint mért index (HICP) viszont már 20% alatt van, szemben a KSH által mért fogyasztói árindexszel (CPI). A magyart követő második legmagasabb infláció még mindig messze elmarad az itthon tapasztalt áremelkedéstől.

Szinte pontosan tudható már most, mennyi lesz az éves infláció 2023-ban Magyarországon

Szinte pontosan tudható már most, mennyi lesz az éves infláció 2023-ban Magyarországon

Hiába van még 20% felett az éves infláció Magyarországon, nyilvánvaló, hogy az év végére jelentős csökkenést látunk majd, legkésőbb decemberre valóban könnyen elérhető az egy számjegyű infláció. Három forgatókönyv mellett megvizsgáltuk, hogyan alakulhat az infláció csökkenésének éves lefutása, és hogyan alakulhat az éves átlag. Egyértelmű az eredmény: szinte mindegy, hogy a reális forgatókönyvek közül melyik valósul még a hátralevő hat hónapban, az éves átlagos infláció mértéke nagy bizonyossággal előre látható. Ez a várható nyugdíjkompenzáció mértékére is hatással van.

Eltűntek az emberek: brutális visszaesést hozott a nyár kezdete a Balatonon

Eltűntek az emberek: brutális visszaesést hozott a nyár kezdete a Balatonon

A nyár első hónapjában 20-40% közötti visszaesésről számoltak be a szállodák tavalyhoz képest. Ennek az egyik oka az, hogy az óriási infláció miatt kevesebben nyaralnak idén, másrészt a fizetőképes kereslet gyakran külföldi utakat választ. Idén akciókra, szezonközi leárazásokra lesz szükség, hogy mentsék az évet.

Itt a feketeleves: nőtt az infláció Németországban

Itt a feketeleves: nőtt az infláció Németországban

Júniusban nőtt az éves infláció Németországban, és ez nagyon rosszul néz ki az egész kontinensre vonatkozóan. Az eurózóna inflációja holnap érkezik, az adat meghatározó lesz az EKB júliusi kamatdöntése előtt.

Töretlenül drágulnak a termőföldek - Térképen mutatjuk, hol, mennyit ér egy hektár

Töretlenül drágulnak a termőföldek - Térképen mutatjuk, hol, mennyit ér egy hektár

Megjelent az OTP legfrissebb Termőföld Értéktérképe, amely ismét részletes térképeken mutatja be Magyarország termőföldjeinek statisztikáit. Az elemzésből kiderül, hogy tavaly 19%-kal kevesebb tranzakció keretében 21%-kal kisebb termőföld-terület cserélt gazdát, mint 2021-ben. Az árak emelkedése viszont továbbra is töretlen, így a tavalyi 3,2%-os árnövekedés alapján elmondható, hogy egy hektár, 2010-ben vásárolt termőföld 2022-re összességében már átlagosan 3,2-szeresére növelte árát. Az idén júniusban induló állami földárverések, illetve az erőteljes inflációs környezet tovább élénkítheti a termőföld-forgalmat, ami még magasabb szintekre hajthatja az árakat.

Lízing vagy autóhitel? Megnéztük, melyiket érdemes választani

Lízing vagy autóhitel? Megnéztük, melyiket érdemes választani

Szerencsére az autóvásárlásról akkor sem kell lemondanod, ha nem áll rendelkezésedre elegendő készpénz a vásárláshoz, ugyanis több finanszírozási forma közül is választhatsz, ha új gépjárművet vennél. Cikkünkben a két leggyakoribb finanszírozási formát, a fedezet nélküli személyi kölcsönt és a pénzügyi lízinget hasonlítjuk össze, és megnézzük, magánszemélyként van-e más lehetőség autó megvásárlására.

A mohóság és a kapzsiság inflációjának napjait éljük?

A mohóság és a kapzsiság inflációjának napjait éljük?

Egyetlen európai országban sem olyan magas az infláció, mint Magyarországon, aminek számos oka van. A pénzromlás ugyanakkor minden országban megugrott, az egyre népszerűbb vélekedés szerint a "profit vezérelt infláció miatt" is. A vállalatok azonban csak akkorát tudnak emelni az árakon, amekkorát a fogyasztók elviselnek. A dezinflációs folyamat már látszik, de a következő időszak nagy kérdése az lesz, hogy a megugrott infláció visszatér-e az árstabilitást jelentő szintekre. (2. rész)

Durvul a csata: kártérítést fizethet a Tesco

Durvul a csata: kártérítést fizethet a Tesco

A brit Lidl nemrég pert nyert a Tescóval szemben ugyanis utóbbi klubkártyás logója kísértetiesen hasonlított a Lidl logójára. Most a londoni legfelsőbb bíróság úgy határozott, hogy a Lidl igényt tarthat annak a nyereségnek egy részére, amelyet a Tesco éppen a logó másolása miatt tehetett zsebre - írja a Reuters.

Nagyot esett az infláció Romániában

Nagyot esett az infláció Romániában

Romániában több mint három százalékponttal, 11,2 százalékra lassult áprilisban az éves infláció - közölte pénteken az országos statisztikai intézet (INS). Márciusban még 14,5 százalékos volt a román infláció.

Nincs vége a pusztító árrobbanásnak: újabb áremelési kör jön Magyarországon

Nincs vége a pusztító árrobbanásnak: újabb áremelési kör jön Magyarországon

A legalább 20 főt foglalkoztató cégek közel háromnegyede véli úgy, hogy árat fog emelni a közeljövőben. Az áremelésre készülő vállalkozások több mint harmada 6-10 százalékos, valamivel több mint negyede 11-15 százalékos, ötöde pedig 1-5 százalékos emeléssel számol - ismertette januári felmérésének eredményeit kedden az MTI-vel az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (GVI). A cégek 12 százaléka nagyobb, 16-20 százalékos, 5 százaléka pedig 20 százalékot is meghaladó mértékű áremelést tervez.

Tényleg fáj az orosz kisembereknek a háború

Tényleg fáj az orosz kisembereknek a háború

Időről időre érkeznek hírfoszlányok arról, hogy az orosz lakosságot is érzékenyen érinti a háború okozta gazdasági visszaesés. Nemrég  az X5 nevű orosz élelmiszer-kiskereskedelmi vállalat közölte, hogy nyereségüket a diszkont üzlethálózat agresszív bővítése vitte el, ugyanis az oroszok is megszorultak az elmúlt egy évben.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nagy esemény jön a bitcoinnál, most érdemes kriptóba befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.