2021. július 19. 10:38 | Portfolio

A zöld technológia támogatására indult pályázat a hazai cégeknek

Ismét megnyílt a lehetőség hazai szervezetek előtt a Nyugat-Balkáni Zöld Központ támogatásával a
magyar zöld technológia és szaktudás alkalmazására a balkáni országok klímavádelmi vállalásainak
teljesítése érdekében – mondta Dr. Örlős László, a Nyugat-Balkáni Zöld Központ ügyvezető
igazgatója a KLíMA – Zöldpolitikai Percek podcast beszélgetése során.

Még csak most indul be igazán az élelmiszer-drágulás?

2021. július 19. 10:30 | Braunmüller Lajos

Még csak most indul be igazán az élelmiszer-drágulás?

Gyakorlatilag minden élelmiszerágazati költségtényező, így az alapanyag, az energia, az üzemanyag és munkaerő ára is jelentősen emelkedett az elmúlt egy évben, így több területen jelentős áremelés lenne indokolt. Nagy kérdés az, hogy ebből mennyit tudnak a termelők és feldolgozók érvényesíteni az ártárgyalások során, és mennyit hajlandóak és képesek még megfizetni a vásárlók. Az elmúlt hónapokban bedurvuló infláció egyik kiemelt hajtóereje lehet az élelmiszerárak további növekedése, amelynek ellensúlyozására már – építőipari mintára - a takarmány kiviteli korlátozása is felmerült.

A Pfizer egyelőre nem javasolja az oltások keverését

2021. július 19. 09:55 | Portfolio

A Pfizer egyelőre nem javasolja az oltások keverését

A kormány azt fogja javasolni a háziorvosoknak, hogy harmadik oltásként keverjék az mRNS-vakcinákat és a vektorvakcinákat. Azonban a Pfizer egyelőre nem javasolja ezt, mivel nem végeztek vizsgálatokat a témában – árulta el a cég magyarországi képviselője a Népszavának.

Fenntarthatóvá alakul a ruhaipar? - Nagy vállalásokat tett a divatcég a következő évekre

2021. július 19. 09:39 | Portfolio

Fenntarthatóvá alakul a ruhaipar? - Nagy vállalásokat tett a divatcég a következő évekre

A C&A divatcég bejelentette új, 2028-as globális fenntarthatósági stratégiájának (Global Sustainability Strategy) elindítását Európa, Brazília, Mexikó és Kína kulcsfontosságú piacai számára. Ez alapján tovább csökkentenék a műanyagokat, erősítenék a körforgásos gazdaságot és a fenntartható alapanyagok felhasználását.

Még több földgáz érkezhet Magyarországra a jövőben

2021. július 19. 08:23 | Portfolio

Még több földgáz érkezhet Magyarországra a jövőben

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) döntött arról a fejlesztési javaslatról, amelynek célja, hogy a Szerbiából Magyarországra irányuló földgázszállítás kapacitását növelje. A döntés a rendszerszintű optimalizáció részeként elősegíti a meglévő infrastrukturális eszközök hatékonyabb kihasználását, emellett növeli a hazai ellátásbiztonságot.

Jön még egy csendes hét, de megindul a jegybankok sorozata

2021. július 19. 05:55 | Portfolio

Jön még egy csendes hét, de megindul a jegybankok sorozata

A héten elsősorban az EKB kamatdöntő ülésére figyelhetnek a befektetők, az eurózóna jegybankja tisztázhatja új stratégiájának részleteit. Emellett előzetes beszerzési menedzserindexek jönnek, itthon viszont semmilyen említésre méltó eseményre nem számíthatunk.

Árhullám tart Magyarország felé a Dunán

2021. július 18. 21:16 | Portfolio

Árhullám tart Magyarország felé a Dunán

Többfelé az első fokot, Nagybajcsnál a másodfokú készültséget is elérheti a vízállás – számolt be az Időkép az Országos Vízjelző Szolgálat vízállás előrejelzése alapján

Valahol már berobbant a negyedik hullám, máshol még csak készülnek rá

2021. július 18. 20:18 | Portfolio

Valahol már berobbant a negyedik hullám, máshol még csak készülnek

Az utóbbi napokban egyértelműen a negyedik hullámmal kapcsolatos hírek uralják a sajtót, úgy tűnik, hogy elkerülhetetlen lesz a fertőzések számának megugrása. A hatások pedig majd elsősorban az átoltottságtól függnek, ebből a szempontból Magyarország akár az átlagosnál jobb helyzetben is lehet.

Hőhullámok miatti halálozás: sokkal többen halnak meg a hideg, mint a meleg miatt

2021. július 18. 18:30 | Bjorn Lomborg

Hőhullámok miatti halálozás: sokkal többen halnak meg a hideg, mint a meleg miatt

Szalagcímek szerte a világban arról számolnak be, hogy több százan haltak meg a Kanadában és az USA északnyugati felén az utóbbi időben tomboló hőhullámok miatt. Ezek a cikkek egytől egyig a klímaváltozást teszik felelőssé a halálesetekért, és sürgős lépésekre szólítanak fel a klímavédelem terén. Ezek az írások azonban a legtöbb esetben arra adnak példát, hogy a klímaváltozásról szóló egyoldalú, riasztó beszámolók mennyire nem adnak teljes képet a kérdésről.

Megszületett a várva várt döntés az olajról

2021. július 18. 18:19 | MTI

Megszületett a várva várt döntés az olajról

A világgazdaság fellendülésének fényében kitermelésük jelentős növelésében állapodtak meg az OPEC+ csoport országainak szakminiszterei vasárnap tartott online tanácskozásukon.

Az energiaátmenet elfelejtett óriása, amelyben komoly potenciál rejlik

2021. július 18. 16:00 | Szemán Ákos

Az energiaátmenet elfelejtett óriása, amelyben komoly potenciál rejlik

Az elmúlt időszakban a megújuló energiaforrások kapcsán a nap- és a szélenergiáról lehet a legtöbbet hallani, ami nem véletlen, hiszen dinamikusan növekvő területekről van szó, és nagy népszerűségnek örvendenek. Emiatt azonban viszonylag kevesebb szó esik a vízenergiáról, holott szerepe továbbra is meghatározó a villamosenergia-termelésben, és akár az energiaátmenet elfelejtett óriásának is lehetne nevezni a szektort. A következő tíz év növekedési kilátásai visszafogottnak mondhatóak, ami többek között annak köszönhető, hogy az új beruházások magas kezdeti tőkét igényelnek, és hosszadalmas az engedélyeztetési és kialakítási folyamat, de a meglévő erőművek egy jelentős része is felújításra szorul. A terület azonban a kihívások ellenére komoly potenciállal rendelkezik, és segíthet a 2050-es klímasemlegesség elérésében – derül ki a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) friss vízenergiával kapcsolatos tanulmányából.

Merkel ígéretet tett a megdöbbentő árvizek sújtotta vidékeknek

2021. július 18. 15:59 | Portfolio

Merkel ígéretet tett a megdöbbentő árvizek sújtotta vidékeknek

Gyors pénzügyi segítséget ígért Angela Merkel német kancellár vasárnap, miután látogatást tett a korábban soha nem látott nagyságú árvíz sújtotta vidékeken, ahol a természeti katasztrófának legalább 157 áldozata volt az elmúlt napokban.

Megszólalt Merkely Béla is a harmadik oltásról

2021. július 18. 15:30 | Portfolio

Megszólalt Merkely Béla is a harmadik oltásról

Merkely Béla szerint nem jó, ha az ember fél a megfertőződéstől, ezért jó megoldás felvenni a harmadik oltást, illetve, akik még nem tették meg fontos, hogy mielőbb gondoskodjanak arról, hogy megkapják az első adagot. A Semmelweis Egyetem rektora emellett az antitestmérésről is beszélt a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában, amelyre a Magyar Nemzet figyelt fel.

Mégis karanténba kell vonulnia Boris Johnson-nak

2021. július 18. 15:07 | MTI

Mégis karanténba kell vonulnia Boris Johnson-nak

Az előírásoknak megfelelően elkülönítésbe vonult Boris Johnson brit miniszterelnök, miután Sajid Javid egészségügyi miniszter koronavírus-szűrési lelete pozitív lett. Johnson londoni hivatalának vasárnapi közlése szerint ugyanebből az okból Rishi Sunak pénzügyminiszter is karanténba vonult.

Másodfokú riasztást adtak ki felhőszakadás veszélye miatt

2021. július 18. 13:35 | Portfolio

Másodfokú riasztást adtak ki felhőszakadás veszélye miatt

A felhőszakadás veszélye miatt több északkeleti járásra másodfokú riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap kora délután. Az érintett területeken a következő órákban olyan intenzív esőzésekre kell készülni, amelyek során rövid idő alatt több mint 50 milliméternyi eső is eshet.

Még négy évet kaphat Powell a Fed élén – Kockázatos lenne most leváltani

2021. július 18. 11:16 | Portfolio

Még négy évet kaphat Powell a Fed élén – Kockázatos lenne most leváltani

Várhatóan újra Jerome Powellt jelöli majd a Fed élére Joe Biden amerikai elnök, így újabb négy évig vezetheti a jegybankot – véli a Reuters felmérésében megkérdezett szakemberek nagy többsége. Az elemzők szerint kockázatos is lenne a mostani helyzetben váltani a jegybank élén, amikor évtizedes inflációs csúccsal küszködik az amerikai gazdaság.

Holdblog

Amikor Soros és Trump együtt szív

Donald Trump egész frissen szállt síkra a marihuána dekriminalizálása mellett, amivel váratlanul egy platformra keveredett Soros Györggyel. Zentai Péter, Zentucció elmélkedik arról, milyen elő