
Óriási összeget fizet Malajziának Amerika legnagyobb bankja
A JPMorgan Chase 330 millió dollárt fizet a maláj kormánynak az 1MDB állami alappal kapcsolatos botrányban játszott szerepének rendezésére. A svájci hatóságok eközben pénzmosás megelőzésének elmulasztása miatt bűnösnek találták a bankot szintén a maláj ügyben.

Szárnyal Amerikai Powell beszéde után
Továbbra is szárnyal a Dow, az amerikai részvényindex csaknem 1000 pontos, közel 2,2%-os pluszban van. Az S&P 500 1,5%-kal, a Nasdaq 1,7%-kal van csütörtöki záróértéke felett. A Dow komponensei közül különösen jól teljesít a Caterpillar és a Home Depot: előbbi 4,6%-os, utóbbi 4,1%-os pluszban van, és a MarketWatch azt írja, a két cég együttesen mintegy 220 pontos lökést adott eddig a Dow-nak.


Eséssel zárt a magyar tőzsde
A nap végére lefordult a magyar tőzsde, a BUX végül 0,6 százalékos mínuszban fejezte be a napot. A blue chipek közül az OTP 0,5 százalékkal emelkedett, a Mol 1,3 százalékot esett, a Magyar Telekom 0,4 százalékot, a Richter pedig 0,2 százalékot esett.

Mit csinál a Csodálatos Hetes?
Ahogy ilyenkor lenni szokott, a kamatkörnyezet alakulására legérzékenyebb technológiai szektor vezető vállalatainak árfolyamai reagáltak a leghevesebben Powell beszédére. Az igazi"nagyágyúk", azaz a Csodálatos Hetes részvények között az alábbi elmozdulásokat láthatjuk:
- Apple: 1,6%
- Microsoft: 0,9%
- Alphabet (Google anyavállalata): 2%
- Amazon: 1,8%
- Nvidia: 0,9%
- Meta Platforms (Facebook anyavállalata): 1,5%
- Tesla: 4,2%

A kriptopiac is meglódult
A kamavágás esélyének növekedése mitatt a tőzsdéken felül a kriptodevizák piacán is heves mozgásokat láthatunk: a bitcoin 3 százalékkal került feljebb, az ethereum viszont már 9 százalékos pluszban van.

Bréking: végre elindulhat a kamatcsökkentés az USA-ban!
Az amerikai gazdaságot értékelve Jerome Powell, a Federal Reserve elnöke arra utalt, hogy a kockázatok az árstabilitás felől a munkaerőpiac felé tolódtak el, amely indokolttá teszi a monetáris politikai megközelítés módosítását. Mindez azt jelenti, hogy hosszú évek után végre elkezdődhet a politika által is erősen sürgetett kamatvágás az Egyesült Államokban. Powell a Jackson Hole-i beszédében nem utalt időpontra, de elég valószínűnek tűnik, hogy akár már szeptemberben megindulhat a monetáris lazítás, ami a tőkepiacokra is nagy hatással lehet.

Feljebb tették a vezető részvényindexeket
Az amerikai jegybankelnök beszéde közben ralizni kezdtek a vezető amerikai tőzsdék, a Dow, az S&P 500 és a Nasdaq 1,4-1,5-1,7 százalékos pluszban van.

Ütöttek egyet a dolláron, ugrik az arany
Jerome Powell beszédét az amerikai gazdaság értékelésével kezdte. Az elnök értékelése szerint az amerikai gazdaság 2025-ben összességében ellenállónak bizonyult, de a kockázatok egyre inkább eltolódnak. Jelenleg a munkanélküliség alacsony, miközben a kamatszint enyhén korlátozza a gazdaságot.
A felülvizsgált kilátásokat ismertetve Powell kijelentette, hogy a kockázatok eltolódása indokolttá teszi a monetáris politikai stratégia módosítását, ami egyértelműen erősíti a szeptemberi kamatvágásról szóló várakozásokat.
Jerome Powell beszédével párhuzamosan nagyot gyengült a dollár a többi devizával szemben,

ezzel párhuzamosan az arany ára emelkedni kezdett.

Megszólalt Powell, rögtön begyújtotta a rakétát a forint
A nap első felében még folytatódott a forint botladozása, de aztán hamar magára talált a magyar deviza. A befektetők Jerome Powell Fed-elnök szavaira vártak, majd az előadása kezdetekor rögtön megmozdult a piac.

Jön a várva várt beszéd
A Federal Reserve elnöke, Jerome Powell nemsokára tartja éves beszédét a jegybank jackson hole-i szimpóziumán. A várakozások szerint a beszéd áttekinti a gazdasági helyzetet, valamint a Fed ötéves keretrendszerre vonatkozó kilátásait,
a piacok pedig erőteljes jelzéseket remélnek Powelltől egy szeptemberi kamatcsökkentéssel kapcsolatban.
Powell és más jegybankárok ugyanakkor eddig óvatosan közelítettek a monetáris lazításhoz, mivel a vámok inflációra gyakorolt hatása továbbra sem egyértelmű. Ennek ellenére a piacok több mint 70 százalékos esélyt áraznak arra, hogy a Fed jövő havi ülésén kamatot vág, a jelenlegi 4,25–4,50 százalékos szintről, először a 2024. decemberi döntés óta.
A kamatpálya mellett a befektetők kiemelt figyelmet fordítanak majd Powell munkaerőpiaci és inflációs értékelésére is.
Emelkedéssel nyitnak az amerikai tőzsdék
A tőzsdenyitást követően mindhárom vezető amerikai részvényindex emelkedik: a Dow 0,7 százalékkal, az S&P 500 0,4, a Nasdaq pedig 0,3 százalékkal került feljebb.

Véleményt mondott a Concorde a Duna House-ról
A Duna House ma reggel publikálta második negyedéves eredményeit, amelyek a Concorde friss elemzésében értékelt.

Szinte hihetetlen: tízből négyen már az AI-hoz fordulnak befektetési tippekért
A britek 40 százaléka használ mesterséges intelligencia eszközöket pénzügyi tanácsadásra, ami szakértők szerint aggasztó tendencia a megfelelő szakmai háttér hiánya miatt – írja a Financial Times.

Nagy bejelentést tett a DeepSeek
A kínai DeepSeek mesterséges intelligencia startup bejelentette, hogy hamarosan hazai fejlesztésű, új generációs chipek támogatják majd AI modelljeit, miközben frissítette egyik nagy nyelvi modelljét - számolt be a CNBC.

Elképesztő találat: hamarosan rekord mennyiségű olaj szökik a felszínre!
Az Orlen Upstream Norway és partnerei rekordméretű olajfelfedezést tettek a norvég kontinentális talapzaton, amelynek becsült kitermelhetõ készlete elérheti a 134 millió hordó olajegyenértéket - jelentette a Reuters.

Az Nvidia állítólag leállította a Kínának szánt chipek gyártását
Az Nvidia állítólag leállította a Kínának szánt H20 chipek gyártását, miután Peking biztonsági aggályokra hivatkozva megtiltotta a helyi technológiai cégeknek ezek beszerzését - közölte a CNBC.

Remekel a Duna House részvénye
Ahogy azt mi is megírtuk, rekord negyedévet zárt a Duna House: a második negyedévben az árbevétel 23%-kal, az EBITDA 41%-kal nőtt, az adózott eredmény pedig megduplázódott. A befektetők kifejezetten lelkesen fogadták a friss számokat, magas forgalom mellett már 4 százalékkal kerlt feljebb a vállalat részvénye.

Bizonytalan nyitás a tőzsdéken
Európa vezető tőzsdéin egyelőre nincs meg az irány, az FTSE 100 és a CAC is 0,1 százalékot esett, míg a DAX 0,1 százalékos pluszban van.

10 milliárd dolláros üzletet kötött a Meta
A Meta több mint 10 milliárd dolláros megállapodást kötött a Google felhőszolgáltatásainak igénybevételére, elsősorban mesterséges intelligencia infrastruktúra céljából - írta a Cnbc.

Kisebb pluszban a magyar tőzsde
Óvatos emelkedéssel indul a nap a magyar tőzsdén, a BUX 0,2 százalékos pluszban van. A hazai blue chipek közül az OTP teljesít a legjobban, a nagybank árfolyama 0,4 százalékkal került feljebb.

Kiszivárgott: nem mindennapi együttműködésre készült Elon Musk
2025 elején Elon Musk megkereste Mark Zuckerberget, hogy segítsen finanszírozni az OpenAI 97,4 milliárd dolláros felvásárlását - derült ki a csütörtökön nyilvánosságra hozott bírósági iratokból - írta a Cnbc.

Új rekordok születtek a Duna House-nál
Rekord negyedévet zárt a Duna House: a második negyedévben az árbevétel 23%-kal, az EBITDA 41%-kal nőtt, az adózott eredmény pedig megduplázódott. A lendületet főként az olasz és lengyel hitelpiaci élénkülés hajtotta, a menedzsment pedig fenntartja 2025-ös céljait.

Minden fenyegetés hiába: beintettek Trumpnak a nagyhatalmak
India és Oroszország megállapodott a kétoldalú kereskedelmi kapcsolatok bővítéséről, jelezve, hogy az Egyesült Államok vámnyomása nem fogja megakadályozni együttműködésüket - közölte a Cnbc.

84 millió forintért adott el Mol-részvényt egy felsővezető
Ortutay Zsuzsanna értékesített a keddi kereskedési napon 28 ezer Mol-törzsrészvényt, olvasható a BÉT-en közzétett közleményben.

Kisebb esés jöhet a tőzsdéken
Mik az aktuális események a tőzsdéken?
- Eséssel zártak tegnap a vezető amerikai részvényindexek, a Dow Jones 0,3 százalék mínuszban fejezte be a napot, a S&P 500 0,4 százalékkal került lejjebb, míg a Nasdaq 0,5 százalék mínuszban zárt.
- Az ázsiai tőzsdéken ma reggel felemás hangulat látszik, a Nikkei 0,04 százalékkal került lejjebb, a Hang Seng 0,35 százalékos pluszban van, míg a CSI 300 0,24 százalékos mínuszban áll.
- Rossz hangulatban nyithatnak az európai tőzsdék, a határidős részvényindexek állása alapján a DAX 0,1 százalékot eshet, a CAC 0,2 százalékkal kerülhet lejjebb, míg a FTSE 0,25 százalék mínuszban nyithat.
- Eséssel nyithatnak az amerikai tőzsdék, a határidős részvényindexek jelenlegi állása alapján a Dow Jones stagnál, a S&P 500 0,02 százalékot eshet, míg a Nasdaq 0,11 százalékkal kerülhet lejjebb.
Mi várható makro fronton?
Ma a japán inflációs adatokat publikálták, majd Magyarországon a KSH teszi közzé a második negyedéves beruházási statisztikát, ami kulcsfontosságú a gazdasági növekedés szerkezetének megértéséhez. Délelőtt Németországban a végleges második negyedéves GDP-adat jelenik meg, ami megerősíti, mennyire sikerült az euróövezet legnagyobb gazdaságának elkerülni a recessziós veszélyt.
Mi történt eddig a tőzsdéken?
- A vezető amerikai, ázsiai európai és régiós részvényindexek közül idén 33,7 százalékos elmozdulással a BUX index áll az élen, a sereghajtó 5,3 százalékos emelkedéssel a Dow Jones index.
- A hazai blue chipek közül idén a legjobban a Magyar Telekom részvénye teljesített 55,4 százalékos emelkedéssel, a sor végén a Richter papírja áll 3,4 százalékos emelkedéssel.
- A fontosabb nyersanyagok közül év eleje óta az Arany árfolyama már 27,2 százalékot emelkedett.
Fontosabb instrumentumok | |||||||
Árfolyam | 1 nap | 1 hét | 1 hónap | Idén | 1 év | 5 év | |
Amerikai részvényindexek | |||||||
Dow Jones | 44 785,5 | -0,3% | -0,3% | 1,0% | 5,3% | 9,5% | 60,3% |
S&P 500 | 6 370,17 | -0,4% | -1,5% | 1,0% | 8,3% | 13,3% | 87,5% |
Nasdaq | 23 142,58 | -0,5% | -2,9% | -0,2% | 10,1% | 16,7% | 100,3% |
Ázsiai részvényindexek | |||||||
Nikkei | 42 610,17 | -0,6% | -0,1% | 7,0% | 6,8% | 12,3% | 85,9% |
Hang Seng | 25 104,61 | -0,2% | -1,6% | 0,4% | 25,1% | 44,4% | 0,0% |
CSI 300 | 4 288,07 | 0,4% | 2,7% | 5,0% | 9,0% | 29,1% | -9,1% |
Európai részvényindexek | |||||||
DAX | 24 293,34 | 0,1% | -0,3% | -0,1% | 22,0% | 31,7% | 90,3% |
CAC | 7 938,29 | -0,4% | 0,9% | 1,8% | 7,6% | 5,5% | 62,1% |
FTSE | 9 309,2 | 0,2% | 1,4% | 3,3% | 13,9% | 12,4% | 55,1% |
FTSE MIB | 43 013,44 | 0,3% | 0,8% | 7,1% | 25,8% | 29,1% | 118,4% |
IBEX | 15 303,8 | 0,1% | 0,6% | 9,1% | 32,0% | 37,7% | 119,2% |
Régiós részvényindexek | |||||||
BUX | 106 091,9 | -0,4% | 1,3% | 4,7% | 33,7% | 45,0% | 194,3% |
ATX | 4 810,85 | 0,1% | 0,8% | 6,7% | 31,3% | 31,3% | 119,2% |
PX | 2 309,75 | 0,0% | 0,3% | 5,5% | 31,2% | 45,6% | 157,6% |
Magyar blue chipek | |||||||
OTP | 30 710 | -0,8% | 1,3% | 7,2% | 41,6% | 66,5% | 184,4% |
Mol | 3 008 | 0,1% | 0,3% | -1,1% | 10,2% | 10,3% | 75,0% |
Richter | 10 750 | 0,1% | 2,1% | 4,6% | 3,4% | 1,1% | 48,7% |
Magyar Telekom | 1 980 | -0,2% | 4,0% | 11,6% | 55,4% | 87,9% | 423,8% |
Nyersanyagok | |||||||
WTI | 64,56 | 0,6% | -0,7% | -5,6% | -10,9% | -11,3% | 53,0% |
Brent | 67,68 | 1,2% | 1,2% | -2,3% | -9,4% | -12,5% | 52,4% |
Arany | 3 338,8 | -0,1% | 0,0% | -1,7% | 27,2% | 33,3% | 72,1% |
Devizák | |||||||
EURHUF | 396,2500 | 0,4% | 0,2% | -0,7% | -3,7% | 1,0% | 12,9% |
USDHUF | 341,1097 | 0,8% | 0,6% | 0,0% | -14,1% | -3,3% | 14,5% |
GBPHUF | 458,1550 | 0,5% | -0,2% | -0,5% | -7,9% | -0,6% | 17,6% |
EURUSD | 1,1617 | -0,4% | -0,4% | -0,7% | 12,2% | 4,4% | -1,4% |
USDJPY | 146,9950 | 0,0% | -0,3% | -0,3% | -6,5% | 0,9% | 38,7% |
GBPUSD | 1,3428 | -0,3% | -1,0% | -0,5% | 7,2% | 2,8% | 2,7% |
Kriptovaluták | |||||||
Bitcoin | 112 472 | -1,6% | -5,0% | -4,2% | 19,2% | 83,9% | 875,3% |
Állampapírok | |||||||
10 éves amerikai állampapírhozam | 4,31 | 1,0% | 0,9% | -1,5% | -5,7% | 13,6% | 590,2% |
10 éves német állampapírhozam | 2,71 | 1,4% | 1,8% | 5,2% | 14,7% | 26,6% | -601,3% |
10 éves magyar állampapírhozam | 7,1 | 0,9% | 1,1% | 0,6% | 7,3% | 10,9% | 204,7% |
Forrás: Refinitiv, Portfolio |
Címlapkép forrása: Big Jom
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Lecsaptak a Magyar Madarai – Lángokban a Barátság kőolajvezeték
Újabb támadást intézett Ukrajna augusztus 22-re virradóra a Magyarországot is ellátó Barátság kőolajvezeték ellen – közölte az Ukrajinszka Pravda.

A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
Lelőtték az orosz szuperdrónt: ilyen Orlant még nem látott a világ
Ez a fejlesztés elképzelhetetlen lett volna a háború előtt.
Úgy néz ki, tényleg borul a békecsúcs: már Trump sem akar menni
"Inkább nem szeretnék ott lenni."
Határozottan visszadobta Zelenszkij Oroszország legújabb békefeltételét
Erre semmi szükségük.
Bréking: végre elindulhat a kamatcsökkentés az USA-ban!
A Jackson Hole-konferencián beszél a Fed elnöke.
Az euróbevezetés sötét oldala: mindenkinek ilyen nagy árat kell fizetnie?
Szenvedő gazdaság, politikai botrányok és társadalmi ellentétek feszítik régiós versenytársunkat.
Kína úttörő erdőtelepítő programmal támogatja a klímavédelmet
Komoly sebezhetőséggel néznek szembe Kína erdei ökoszisztémái: a monokulturális erdők dominanciája miatt a fás területek érzékenyek lettek a betegségekre, kártevőkr
Otthon Start Program - előfordulhat 3% alatti kamat is?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Otthon Start Program - előfordulhat 3% alatti kamat is? A jogszabály rögzíti, hogy a hitel kamata legfeljebb 3% lehet, tehát nem zárja ki a kedvezőbb -3
Családi drámák és új tulajok a világ egyik legismertebb csapatánál
Család drámák, majd új tulajok a világ egyik legismertebb kosárcsapatánál. Kik a Los Angeles Lakers tulajdonosai, és hogyan jutott addig a helyzet, hogy a Buss-család... The post Családi drámá

Miért utálom a legény- (és leány-) búcsúkat?
Nyilván az utálat nagyon erős kifejezés, nem igazán lehetett eddig panaszom, kifejezetten élvezhetőnek találtam azokat, amiken részt vettem. Illetve az olvasó gondolhatja, hogy a bejegyzés elmé
Élet egy adatközpont mellett
Vízügyi nehézségek a technológia árnyékában: hogyan hat egy adatközpont a helyi közösség mindennapjaira.
Transzferár-adatszolgáltatás: mit lát valójában a NAV az ATP lapokon?
A transzferár-adatszolgáltatás (ATP lapok) bevezetése gyökeresen átalakította a kapcsolt vállalkozások ellenőrzési logikáját. Az eddigi transzferár dokumentációs kötelezettség mellett mos

Tartozik-e nekünk az állam, ha van pénzünk?
Egy modern bankjegy tulajdonosa nem követelhet semmi "értékesebbet" az államtól a pénzéért cserébe. Miért sorolják a készpénzt mégis az államadóssághoz a statisztikák? És számít-e ez
Ha az ételpazarlás ország lenne...
Rengeteg erőforrást használunk fel olyan ételek előállítására, szállítására, feldolgozására és csomagolására, amelyekre végül nincs szükségünk. Az el sem fogyasztott ételhulladékok


Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Kereskedés külföldi részvényekkel
Kezdő vagy, de külföldi részvényekkel kereskednél? Megmutatjuk, mire figyelj a kiválasztásnál, melyik platformunk a legjobb ehhez, és hogyan segít tanácsadó szolgáltatásunk, hogy magabiztosan lépj a nemzetközi piacokra.
Kellemetlen meglepetés érheti az otthon startos hitel igénylőit
Biztos a 10 százalékos önerő?
Szemünk előtt tűnik el a magyar gyümölcs, külföldi áru veszi át a helyét a boltokban
Mit tud kezdeni az ágazat az erős importnyomás miatti polcvesztéssel?
Trump találkozói közelebb hozták a békét?
Milyen garanciák lehetnek kielégítőek Zelenszkijnek és Putyinnak egyaránt?
