EKB

Négyéves mélyponton a francia infláció

Négyéves mélyponton a francia infláció

Franciaország inflációja februárban 0,9%-ra csökkent, ami a legalacsonyabb szint az elmúlt négy évben. Ez tovább erősíti az Európai Központi Bank (EKB) előtt álló érveket a további kamatcsökkentések mellett, amelyek első lépése várhatóan már a jövő héten bekövetkezhet. Az infláció azonban továbbra is egyenetlen az eurózóna országai között, és az EKB-nak mérlegelnie kell a gazdasági lassulás, a szolgáltatási infláció és a globális kockázatok hatását a monetáris politika alakításakor.

Egymást pereli az UniCredit Bank két leányvállalata

Egymást pereli az UniCredit Bank két leányvállalata

Pert indított az UniCredit oroszországi leányvállalata a német leányvállalattal szemben, amiért utóbbi a szankciókra hivatkozva nem teljesített egy vitatott kifizetést – írja a Reuters.

Nem megy a szekér, lassulnak a bérek

Nem megy a szekér, lassulnak a bérek

Lassult a szakszervezeti bérnövekedés az euróövezetben, ami támogathatja a további kamatcsökkentéseket, hiszen a szolgáltatószektor inflációjára is jótékony hatással lehet.

Új hitelnyújtási szabályokat vezet be az EKB

Új hitelnyújtási szabályokat vezet be az EKB

Az Európai Központi Bank azt tervezi, hogy szigorúbb megközelítést alkalmaz bizonyos fedezetek elfogadásában hitelnyújtási műveletei során, mivel az elfogadott hitelminősítők száma növekszik - közölte pénteken a központi bank.

Kérdésessé vált a német ingatlanpiac fellendülése

Kérdésessé vált a német ingatlanpiac fellendülése

A német irodapiaci helyzet továbbra is nyomott, és a Deutsche Pfandbriefbank (PBB) legfrissebb jelentése szerint a következő hónapokban várt fellendülés is kérdéses a gazdaság gyengesége miatt.

Brüsszel új szuperhatalmat akar: a tagállamok palotaforradalmat indíthatnak

Brüsszel új szuperhatalmat akar: a tagállamok palotaforradalmat indíthatnak

Az Európai Értékpapír-piaci Hatóság (Esma) ambiciózus célokat tűzött ki a pénzügyi szabályozás egyszerűsítésére és az uniós piacok harmonizálására, de erős ellenállásba ütközik a nemzeti felügyeletek részéről. A kezdeményezés a bürokrácia csökkentését és az amerikai SEC-hez hasonló felügyeleti rendszer kialakítását célozza, de komoly finanszírozási és politikai akadályokkal kell szembenéznie – írja a Financial Times. Az intézkedések fontosak lehetnek az EU 8-10 ezer milliárd eurónyi magán befektetési tervének végrehajtásához, a tőkepiaci unióhoz.

Nagy fejlemények jönnek az orosz-ukrán háborúban és záporozni fognak a fontos adatok

Nagy fejlemények jönnek az orosz-ukrán háborúban és záporozni fognak a fontos adatok

Az előző héten kiderült, hogy Trump elnökkel lehet alkudni, ha a vámokról van szó, de ami hasonlóan fontos fejlemény volt, hogy mintha életjelet mutatna a globális feldolgozóipar. Nagy meglepetésre óriásit ugrott az amerikai lakosság inflációs várakozása. A héten magyar és amerikai infláció, valamint egy nagyon fontos konferencia lehetnek azok az események, amelyekre leginkább figyelnek a befektetők. Utóbbi akár sorsdöntő is lehet az orosz-ukrán háború alakulása szempontjából

Meghosszabbítja az Európai Központi Bankkal kötött eurolikviditást nyújtó repo megállapodását az MNB

Az Európai Központi Bank (EKB) és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2020 júliusában repo megállapodást kötött egymással, amely eurolikviditást biztosított a magyar pénzügyi intézmények részére a koronavírus-járvány miatt fellépő piaci zavarok miatti esetleges devizalikviditási igények kezelésére. A megállapodás több alkalommal, legutóbb 2022 decemberében került meghosszabbításra az elhúzódó orosz-ukrán háború miatt kialakult pénzpiaci feszültségre való tekintettel. Az MNB kezdeményezésére az EKB 2025 januárjában a repo eszköz újabb meghosszabbításáról döntött, mellyel a repo megállapodás lejárata 2027 január végéig kitolódik.

Amerika megelőzheti Európát, nagy lendületet kaphat a digitális euró

Amerika megelőzheti Európát, nagy lendületet kaphat a digitális euró

Az Európai Központi Bank (EKB) reménykedve tekint Donald Trump amerikai elnök kriptovalutákkal kapcsolatos tervére, amely felgyorsíthatja a digitális euró bevezetését is. Az EKB igazgatótanácsának tagja, Piero Cipollone szerint Trump támogatása a dollárhoz kötött stabilcoinok iránt sürgetőbbé teheti az európai digitális fizetőeszköz projektjét - írja a Reuters. 

Emelkedett az infláció az eurózónában, de vannak biztató jelek is

Emelkedett az infláció az eurózónában, de vannak biztató jelek is

Az eurózóna éves inflációja 2,5%-ra emelkedett januárban, ami enyhe növekedést jelent a decemberi 2,4%-hoz képest – derült ki az Eurostat gyorsbecsléséből. A maginfláció viszont lassul, ami komoly kihívást állíthat a kamatvágásokra készülő Európai Központi Banknak.

Teljesen megboríthatja az Európai Központi Bankot a vámháború

Teljesen megboríthatja az Európai Központi Bankot a vámháború

Donald Trump legújabb vámpolitikai döntése fokozza a gazdasági bizonytalanságot, ami különösen az európai autóipart érintheti hátrányosan – figyelmeztetett Francois Villeroy de Galhau, a francia jegybank elnöke. Az Európai Központi Bank döntéshozói eközben további kamatcsökkentések lehetőségét mérlegelik, miközben az inflációs kockázatok és a lassuló növekedés miatt egyre óvatosabb monetáris politikát folytatnak. A szlovák Peter Kazimir szerint egy esetleges amerikai–európai kereskedelmi konfliktus azonban újabb kihívások elé állíthatja az európai gazdaságot, és bizonytalanná teheti az EKB következő lépéseit.

Megjöttek az amerikai vámbejelentések, rángatják a dollárt

Megjöttek az amerikai vámbejelentések, rángatják a dollárt

A mai nap a francia és a német infláció is a vártnál kisebb lett, miközben a német kiskereskedelmi forgalom havi alapon óriásit zuhant, kettétörve ezzel a gazdasági kilábalást. Az adatok után gyengült az euró a dollárral szemben, emiatt a forint már 393 fölött is járt a zöldhasúval szemben, az esti órákban pedig a Trump által tervezett vámokkal kapcsolatos hírek mozgatták meg a dollárt. Az euróval szemben a déli órákban gyengült némileg a forint, de estére visszatért a reggeli szint közelébe.

Cél alatti infláció a franciáknál, mélybe zuhanó kiskereskedelem a németeknél

Cél alatti infláció a franciáknál, mélybe zuhanó kiskereskedelem a németeknél

1,4%-ra csökkent a francia infláció, pedig az EKB célja 2% lenne. Eközben a német kiskereskedelmi forgalom havi alapon 1,6%-kal zuhant. A két ország esetében egyértelműen túlszigorított az EKB, kérdés, hogy ennek lesz-e következménye a jegybank monetáris politikájára a közeljövőben. A helyzet nem váratlan, már tavaly nyáron mondtuk, hogy ez lesz.

K&H: jól teljesíthetnek a kötvények

A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban a K&H Alapkezelő írását olvashatják:

Visszagyengült kéthavi csúcsáról a forint

Visszagyengült kéthavi csúcsáról a forint

A forint szerda reggel 407-nél új kéthavi csúcsra erősödött az euróval szemben, de innen már délelőtt elkezdett visszagyengülni, és az euróval szembeni jegyzések 408 felett stabilizálódtak. Délután kicsit gyengült a dollár az euróval szemben, így a zöldhasú jegyzése ismét süllyedt a bankközi forintpiacon. A Fed esti kamatdöntése inkább a forint/dollár párban hozott mozgásokat.

AI, vámháború, divergáló monetáris politika - nehéz döntés vár az EKB-ra

AI, vámháború, divergáló monetáris politika - nehéz döntés vár az EKB-ra

Holnap tartja a kamatdöntő ülését az Európai Központi Bank, ahol a legfontosabb kérdés ismét az, hogy a vártnál rosszabb növekedés, de csökkenni már nem akaró infláció mellett hogyan megy tovább az EKB, de legfőképpen meddig hajlandó elmenni. Trump elnök kereskedelmi háborúja Démoklész kardjaként lebeg az euróövezet felett, és ennek a monetáris politikára is óriási hatása lehet. Az európai tőzsdeindexek csúcson vannak, így a holnapi döntés tétje nem kicsi.

Matolcsy: a kormányok érdeke is a független jegybank

Matolcsy: a kormányok érdeke is a független jegybank

Fontos, hogy a központi bankok függetlenek legyenek a nemzetközi pénzpiacoktól és a kormányoktól is. A kormányoknak is ez az érdekük, hogy hagyják az infláció ellen küzdeni a jegybankokat - mondta Matolcsy György jegybankelnök az MNB által megrendezett Lámfalussy Lectures Konferencián.

Lagarde: sürgős reformokra van szükség az EU-ban, azonnal lépések kellenek

Lagarde: sürgős reformokra van szükség az EU-ban, azonnal lépések kellenek

Európának fel kell készülnie az amerikai kereskedelempolitika lehetséges változásaira – figyelmeztetett Christine Lagarde, az Európai Központi Bank elnöke a Davosban tartott beszédében. Kiemelte az energiaárak inflációra gyakorolt hatását, és szükségesnek nevezte az európai gazdasági reformokat, miközben megvédte az EKB óvatos kamatcsökkentési politikáját.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kedves Olvasónk!

A Portfolio híreinek, elemzéseinek többségét előfizetés nélkül olvashatod. Ez azért van így, mert a hirdetések jelentik szerkesztőségünk legfontosabb bevételi forrását. A célunk az, hogy ez hosszú távon is így maradjon.

Kérünk, ne használj adblockert, és olvasd tovább a Portfolio-t!