gazdasagfejlesztes

2017. március 23. 15:13 | Portfolio

EU-források: áldás vagy átok a bankoknak?

Okoz-e és ha igen, akkor milyen mértékű kiszorító hatást okoz az EU-források mostani dömpingje a normál kereskedelmi banki hitelezésre, illetve azok, akik az MFB Pontokat üzemeltetik, verseny előnybe kerülnek-e a többi hitelintézettel szemben? - Többek között ezt a két kérdést járta körbe az Uniós Források 2017 című mai Portfolio-konferencia második panelbeszélgetése. A szakértők véleménye megoszlott a kiszorító hatást, illetve a versenyre gyakorolt hatást illetően.

2017. március 23. 14:46 | Portfolio

Dányi: nagy megnyitási hullám jön, de bírni fogja a rendszer

Miután most március 31-ig az összes pályázatot meghirdeti az intézményrendszer, fokozatos lesz a kb. 180 pályázat tényleges megnyitása, így június végéig nem lesz olyan nap, amikor 10-nél több pályázat beadhatósága nyílik meg - érzékeltette a következő három hónap továbbra is nagytempóját a Portfolio mai konferenciáján Dányi Gábor. A Miniszterelnökség helyettes államtitkára szerint nemcsak az ütemezett megnyitással készülnek a pályázati dömpingre, hanem az informatikai rendszer gőzerővel történő fejlesztésével is, amely a rendszer stabilitását és a felhasználóbarát felület kialakítását is egyszerre jelenti. Ennek pontos hátteréről és a változásokról Dányi Gábor részletesen beszélt a Portfolio-nak két héttel ezelőtt. További részletek:

2017. március 23. 12:54 | Portfolio

Krisán: a korábbi időszak uniós pénzeinek kétharmada külföldi cégekhez került

Fontos döntés volt a kormány részéről, hogy idén március végére megvalósul a kiírási dömping - jelentette ki előadásában Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója. Megállapítása szerint sok minden jó irányba megy, de azért vannak veszélyek is a pályázati pénzek körül. Arra is javaslatot tett, hogy a 2014-2020-as ciklus félidejében esedékes ún. mid-term review során alapos vizsgálat jöjjön és gondolja meg a kormány azt, hogy egyes Operatív Programokban formális módosítást is kezdeményezzen Brüsszelben a cégek tőkealapú forráshoz juttatása érdekében.

2017. március 23. 11:25 | Portfolio

Lázár: nálunk még lehet pénzzel motiválni a dolgozókat

Nyugat-Európával szemben nálunk még vannak olyan munkatársak, akiket lehet pénzzel motiválni, így a mielőbbi forráskifizetés érdekében nekik idén a célok teljesítése esetén akár 12-24 havi bónuszt is ki tudunk fizetni - jelezte Lázár János a Portfolio mai Uniós Források konferencián tartott előadásában. Megerősítette, hogy március 31-ig valóban kiírják a 2014-2020-as ciklusra rendelkezésre álló keret 100%-ára a pályázatokat, és idén a cél minimálisan 2200 milliárd forintnyi forrás kifizetése. Lázár jelezte, hogy az előző ciklus pénzügyi zárásának döntő részét idén június végéig lezárja a kormány, és jelezte: nem zárkózik el a tárca attól, hogy az uniós pályázatoknál a most engedélyezett 15,5%-nál idővel esetleg nagyobb arányt is engedjenek előkészítésre elszámolni.

2017. március 23. 11:11 | Portfolio

Budapest Bank: élénkül a kkv finanszírozás

Egyre jobban növekszik a visszatérítendő források szerepe az uniós források esetében - mutatott rá a Portfolio Uniós Források konferenciáján tartott előadásában Tóth Viktor, a Budapest Bank vállalati üzletágvezetője, aki tanácsokat is adott a pályázóknak és a hitelközvetítéssel foglalkozó bankoknak.

2017. március 23. 11:06 | Portfolio

Nem lettek termelékenyebbek a magyarok az EU-támogatásoktól

Szignifikáns pozitív hatást gyakorolnak a gazdaságfejlesztési EU-források a létszámra és a teljesítményre, ugyanakkor a munkatermelékenység nem változott jelentősen a támogatások hatására - mutatja az MNB vonatkozó kutatásának első eredményei. Kifejezetten alacsony a kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenység támogatására kiírt pályázatok hatékonysága - ismertette az MNB igazgatója a Portfolio mai Uniós Források 2017 konferenciáján.

2017. március 23. 10:57 | Portfolio

Mit adtak nekünk az EU-források?

"Az EU-források felhasználási tapasztalatai - Gyorsaság és/vagy fenntarthatóság?" témakörében rendezett első panelbeszélgetésen Csepreghy Nándor a kormány képviselőjeként, illetve piaci-kutatóintézeti szakértők fejtették ki meglátásaikat az EU-pénzek makrogazdasági hatásairól és következményeiről a Portfolio Uniós Források 2017 című konferencián.

2017. március 23. 09:43 | Portfolio

MKB-vezér: átértékelődik a bankok szerepe a cégek életében

A kisvállalatok tőkeszegények, a gazdaság jelen pillanatban hitelből arányaiban túlfinanszírozott - mondta Balog Ádám a Portfolio mai Uniós Források 2017 konferenciáján. Ezért nemcsak a hitelezésre, hanem a tanácsadásra és a tőkepiaci finanszírozásra is egyre inkább kiterjed a bankok tevékenysége a vállalkozások útra indítása, növekedése során.

2017. március 23. 09:22 | Portfolio

Elkapkodták a 0%-os EU-hitelt, jönnek az új MFB Pontok

Ezen a héten kimerült az első, tavaly májusban elindított, az MFB Pontokon elérhető 0%-os hitel 70 milliárd forintos kerete - közölte a Portfolio Uniós Források 2017 konferenciáján Bernáth Tamás, az MFB elnök-vezérigazgatója. Szeptembertől mintegy 200 új MFB Pontot nyitnak, a hitelintézeti partnerek kiválasztása folyamatban van.

2017. március 23. 09:12 | Portfolio

Domokos: érdemes elkerülni az EU-pénzek jelentős túlvállalását

Az előző uniós ciklusban mintegy 900 milliárd forintnyi költségvetési kihatása volt annak a stratégiának, hogy a kormány a 100%-os forráslehívás érdekében 10%-os túlvállalást engedélyezett, de ez forrásokat vont el egyéb fejlesztési céloktól - mutatott rá a Portfolio Uniós Források 2017 című konferenciájának nyitó előadásában Domokos László.

2017. március 21. 05:25 | Portfolio

Pest megyeiek, figyelem! Itt a naptár az EU-pénzekhez

Az elmúlt 3 hónapban összesen 13 pályázat jelent meg kifejezetten a Közép-magyarországi régiónak dedikálva, ezért fontosnak tartottuk összefoglalni egy táblázatban, hogy mikor melyik pályázatok nyíltak/nyílnak meg és mikor van a beadásuk első szakaszhatára. Azt is fontos megjegyeznünk, hogy a Közép-magyarországi régió nem kap annyi támogatást, mint a vidéki régió, ennek ellenére mégis közel 40 milliárdnyi keretösszegű felhívás áll a pályázók rendelkezésére. Hozzá kell persze tenni, hogy ebből 10 milliárd forint egy lakossági energiahatékonysági keretet takar, egy másik közel 10 milliárdos keret pedig kifejezetten kiemelt projektre használható fel.

2017. március 17. 15:34 | Portfolio

Íme a naptár, ha EU-pénzt akarsz

A kormány az EU-pénzek 60 százalékát gazdaságfejlesztésre akarja fordítani és mivel az elmúlt 3 hónapban összesen 23 ilyen pályázat jelent meg, ezért érdemesnek tartottuk összefoglalni egy táblázatban, hogy mikor melyik pályázatok nyíltak/nyílnak meg és mikor van a beadásuk első szakaszhatára. Azt is fontos megjegyeznünk, hogy nem kis tételekről van szó, hiszen összesen 735 milliárdos keretösszegű pályázatokról beszélünk, igaz ebből 105 milliárd egy lakossági energiahatékonysági keretet takar.

2017. március 10. 11:30 | Weinhardt Attila

Újabb idegesítő hírt kapott Magyarország a britektől

A britek nem arra szavaztak tavaly júniusban, hogy a Brexit után továbbra is hatalmas összeget fizessünk be évente az EU kasszájába és nem is fogunk - ezt az elég kemény üzenetet mondta a csütörtöki EU-csúcs keretében Theresa May brit miniszterelnök. Ez megint abba az irányba mutat, hogy bár az EU még sokmilliárd eurót akarna kifizettetni a britekkel a kilépésük után, ők erre nem hajlandók. A meccs persze távolról sincs lejátszva, de az újabb May-üzenet ismét annak a forgatókönyvnek az esélyét növeli, hogy a Brexit jókora lyukat üt már a most futó 2014-2020-as uniós költségvetésen is, így akár Magyarország is több százmilliárd forinttal kevesebb pénzhez jut majd, mint amire eredetileg számíthatott.

2017. március 08. 08:15 | Portfolio

Mától kérhető az uniós informatikai ingyenhitel

Mától pályázható három infokommunikációs fejlesztéseket támogató kombinált hitelprogram, összesen 57,5 milliárd forint értékben. A felhívások keretében a digitális fejlesztést támogatják, melyre mikro-, kis- és középvállalkozások nyújthatják be kérelmeiket.

2017. március 06. 16:00 | Vízi Ildikó

Az év végi pénzeső után újra csak csordogál az EU-forrás

A történelmi csúcsot jelentő decemberi 693 milliárd után januárban "csak" 88 milliárdot, februárban pedig "csak" 63 milliárd forintnyi uniós támogatást fizettek ki a hatóságok a nyertes pályázóknak - derül ki szokásos havi elemzésünkből. Ezzel párhuzamosan viszont nagyon felpörgött az új pályázatok meghirdetése: a januári 16 után februárban 35 új felhívás jelent meg. Összesítésünk szerint így már a 7 évre szóló uniós keretösszeg 90 százalékára kiírták a pályázatokat, illetve 50 százalékára már kihirdették a nyerteseket. Ezek alapján nagyon valószínű, hogy mindkét konkrét célját teljesíteni tudja a kormány: idén március végéig a pályázatok 100 százalékát meghirdeti, jövő tavasz végéig pedig a 7 éves keretre az összes nyertest bejelenti.

2017. március 03. 16:32 | Portfolio

Szép csendben 190 milliárdot átutalt Brüsszel Magyarországnak

Csütörtökről péntekre 616 millió euróval, azaz mintegy 190 milliárd forinttal ugrott azoknak a támogatásoknak az összege, amelyeket az Európai Bizottság már kifizetett Magyarországnak a 2014-2020-as ciklus terhére. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy egyik napról a másikra a duplájára nőtt a nekünk folyósított EU-pénzek volumene, azaz valóban azt történik, amit megírtunk: a megállapodás és háttéralku után tágra nyíltak a brüsszeli pénzcsapok.

2017. március 02. 09:14 | Portfolio

Háttéralkut kötöttünk Brüsszellel - Tényleg kapjuk az EU-pénzt

A decemberi nagyobb tétel után idén januárban és februárban is folyósított Magyarországnak EU-támogatást az Európai Bizottság, így tavaly nyár óta összesen már 730 millió eurós, kb. 230 milliárd forintos kifizetésnél járunk - írja a Világgazdaság a Miniszterelnökségtől kapott adatokra hivatkozva. A cikk arról nem ír, hogy ezek a pénzek azért jöhetnek, mert elhárult a horizontális felfüggesztés veszélye és a Portfolio biztos információi szerint közben van egy olyan háttéralku is, aminek köszönhetően meg tudta őrizni a magyar kormány a bőkezű szállítói előleg rendszert is - igaz a magyar államháztartás viseli ennek átmeneti terhét.

2017. március 01. 16:18 | Portfolio

Szép csendben megduplázták a középületekre kiszórt EU-pénzt

Eredetileg 62,7 milliárd forintos kerettel nyílt meg a középületek épületenergetikai felújítására szánt uniós pályázat, aztán novemberben jócskán megemelték ezt, ma pedig indoklás nélkül még tovább srófolták a pályázat keretét, így már 145,7 milliárddal tervezhetnek az érintettek. Szép csendben tehát több mint duplájára emelték az elkölthető keretet az eredetihez képest, amelyet kormányhivatalok, minisztériumok, városházák, kormányzati épületek, illetve a bírósági és ügyészségi épületek energetikai korszerűsítésére lehet költeni. Esélyes, hogy a keretemelésre szánt pénzt eredetileg a lakosságnak szánták, de a háztartások végül csak hitelt kaphatnak az épületenergetikai felújításokra, amelynek pályázata éppen múlt pénteken jelent meg.

2017. február 28. 17:26 | Portfolio

A pénzosztás folytatódik: újabb milliárdokhoz jutnak a magyar városok

A területfejlesztési program keretében újabb két, a helyi gazdaságfejlesztést és városrehabilitációs fejlesztéseket támogató pályázati felhívás jelent meg összesen 12,4 milliárd forintos keretösszeggel - jelentette be Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára. Emellett megjelent az 5 milliárdos keretösszegű tranzitfoglalkoztatási programokat támogató felhívás, illetve négy nyitott településfejlesztési felhívás összege emelkedett, így összesen a hét felhívás keretösszege 44,5 milliárd forintot tesz ki.

Grandio Blog

A kötvénypiac csendes forradalma

Sokan temették már a kötvénypiacot az utóbbi évek során, azonban a jelenlegi hozamszintek mellett épp most kínálkozhat kivételes lehetőség a hosszú távban gondolkodó befektetőknek. A mosta

RSM Blog

Rejtett transzferár kockázatok

A magyar transzferár szabályozás keretében végzett NAV ellenőrzések során leggyakrabban az árképzés és az alkalmazott módszertan kerül előtérbe. Ugyanakkor egyre nagyobb figyelmet kap az is