Drasztikus lépésre készül a kormány az Air Indiánál a tegnapi légikatasztrófa után
Az indiai kormány fontolgatja, hogy a földre parancsolja az Air India 787-es flottáját a tegnapi légikatasztrófa után - írja a Reuters.
Az indiai kormány fontolgatja, hogy a földre parancsolja az Air India 787-es flottáját a tegnapi légikatasztrófa után - írja a Reuters.
Bombafenyegetés miatt kényszerleszállást hajtott végre egy Air India járat Phuket szigetén pénteken, miközben Új-Delhibe tartott.
Hiába ez az első katasztrófája ennek a géptípusnak, korábban több nyomozás, és műszaki ellenőrzés figyelmeztetett arra, a Boeing 787 Dreamliner esetében, a cég eljárásai miatt, idők kérdése volt egy baleset bekövetkezése - számolt be a Sky News.
Alig néhány hét és beköszönt a nagybetűs turistaszezon, magyarok százezrei indulnak el a nyári vakációra. Az utazók egy részének azonban keserű tapasztalatai is lehettek az elmúlt két-három évben: tömegével késő és törölt járatok, repülőtéren hagyott nyaralók és napokig a terminálokban várakozó utasok emléke sem olyan távoli még. A legtöbb előrejelzés szerint idén sem lesz sokkal jobb a helyzet, az év első öt hónapjában már az európai légitársaságok járatainak hatoda késett. Aki mégis a repülést választja, annak egyetlen megoldás garantálhatja, hogy minél kevesebb kellemetlenség érje: olyan utasbiztosítást köt, amely kifejezetten a reptéri késések, járattörlések okozta kellemetlenségek enyhítését szolgálja. Az Allianz például két éve vezette be – késések, útvonalmódosítás vagy járattörlés esetén - az automatikus térítés lehetőségét. A biztosítótársaság a blokklánc technológia és az okosszerződések együttes alkalmazásával automatizálja, felgyorsítja és az ügyfél számára egyszerűvé teszi a kártérítési folyamatot, és akár 40 ezer forint azonnali térítést utal át. A szolgáltatás részleteit Bencsik Tamással, az Allianz Hungária Zrt. Személybiztosítási igazgatóságának vezetőjével és Ferenczi Ádámmal, az Insurwiz Technology Kft. ügyvezető igazgatójával tekintettük át.
A brit Sky News közéttette az Air India Boeing 787 Dreamliner repülőgépének lezuhanásáról készült felvételt.
Az Airbus óvatosan bizakodó a 2025-ös szállítási célok teljesítésével kapcsolatban, de továbbra is vannak kihívások az ellátási láncban. A légitársaságok repülőgépek iránti kereslete továbbra is erős - közölte a cég repülőgépgyártó üzletágának vezetője.
Tűzeset miatt kényszerleszállást hajtott végre Budapesten a Pegasus Airlines Berlin-Isztambul járata szerda délután. A fedélzeten keletkezett lángokat a személyzet eloltotta, a 238 utas és személyzeti tag sértetlenül megúszta az incidenst - írja az Index.
Öt ország, az Európai Unió, valamint légitársaságok és repülőgépipari cégek világszerte arra kérik a Trump-adminisztrációt, hogy ne vezessen be új nemzetbiztonsági vámokat az importált kereskedelmi repülőgépekre és alkatrészekre.
Német turista sérült meg egy görög repülőtér kifutópályája közelében a gépek le- és felszállását bámulva.
Füst miatt kényszerleszállást hajtott végre Grazban az EasyJet Budapest-Lyon járata, a fedélzeten tartózkodó 149 utas sértetlenül hagyta el a repülőgépet. Később az ügy kapcsán megszólalt az osztrák rendőrség és a brit légitársaság is.
A zágrábi nemzetközi repülőtér 59 járatot törölt vasárnap egy Cessna 525 típusú repülőgép balesete miatt, amely kicsúszott a leszállópályáról.
Trump elnöki rendelettel törölte el a szárazföld feletti szuperszonikus polgári repülés tilalmát, ami új korszakot nyithat a nagysebességű légi közlekedésben - írta az Airportal.
Súlyos internetkiesés volt Észak-Koreában szombaton, szakértők beszámolója szerint több órán át megszakadt a kapcsolat a kormányzati weboldalakkal és a hivatalos online hírszolgáltatókkal is.
Jelentős esésben van a Wizz Air árfolyama a magyar tőzsdén is. A vállalat részvényei ráadásul rekordforgalom mellett zuhannak a BÉTa piacon. Az esés okát a vállalat gyenge jelentésében kell keresni, a befektetői bizalomnak pedig most az sem tesz jót, hogy a Wizz Air nem tett közzé előrejelzést.
A csütörtöki piacnyitást megelőzően publikálta legfrissebb negyedéves jelentését a Wizz Air. A cég profitja durván beszakadt, ráadásul több negatív meglepetést is találunk az eredményekben. A cég előrejelzést sem tett közzé a következő negyedévekkel kapcsolatban, ami szemmel láthatóan nagyon aggasztja a befektetőket: több mint 26 százalékos mínuszban is volt már az árfolyam.
Az uniós utasjogokról szóló szabályozás szigorításáról egyeztetnek csütörtökön Brüsszelben az EU közlekedési miniszterei, ami jelentős hatással lehet az utasok kártérítési lehetőségeire. Csökkenhet a késések miatt fizetett kártérítés, ráadásul hosszabb várakozások után járna csak – írja az Euractiv.
Viharos időjárás miatt kényszerleszállást hajtott végre egy Ryanair-járat szerda este Németországban, kilenc utas megsérült az erős turbulenciában - írja a Reuters.
Egy amerikai és globális repülőgépipari cégeket képviselő szervezet figyelmeztetett, hogy a kereskedelmi repülőgépekre, sugárhajtóművekre és alkatrészekre kivetett új vámok veszélyeztethetik a légi biztonságot és az ellátási láncot - írja a Reuters.
Beomlott a szicíliai Etna egyik krátere hétfőn, az egész környéken hallható robaj és a több kilométer magasba emelkedő hamufelhő riadalmat okozott az éppen a vulkánon tartózkodó kirándulók között. Az Etna ismételt ébredése nem okozott kárt a közelben tartózkodókban és a környékbeli kisvárosokban sem.
Globálisan a légitársaságok nyeresége 2025-ben várhatóan alacsonyabb lesz, mint arra korábban számítani lehetett, elsősorban a kereskedelmi feszültségek és a fogyasztói hangulat gyengülése miatt - számolt be a Bloomberg.
Az Európai Bizottság nagyon komoly adóemelést készít elő.
Nemlétező tartozásra hivatkozva keresik csalók az ügyfeleket az MVM Next nevében.
Egyre nagyobbak a pluszok a piacokon.
A brent ára a 100 dollárt is elérheti.
92 milliárd forinttal csökkent a magyar agrárium hitelállománya, ami 10 éve nem látott mértékű csökkenést jelent.
Baj van a hitelezéssel.