makronaptár

Beköszöntött a recesszió az USA-ba és az eurózónába? A héten már többet tudunk

Beköszöntött a recesszió az USA-ba és az eurózónába? A héten már többet tudunk

A héten tartja a Magyar Nemzeti Bank a kamatdöntő ülését, de ezen kívül is számtalan esemény lesz a héten. Érkeznek például a beszerzésimenedzser-index adatok Európából és az Egyesült Államokból is. Emellett az EU-ban a Bizottság közli a fogyasztói hangulatindexét, az Egyesült Államokban pedig a Michigani Egyetem közli a hasonló hangulatindexet - azaz kétségkívül a hét végén már sokkal pontosabb képünk lesz a nyugati gazdaság novemberi állapotáról.

Hogy áll a magyar infláció az európai országokhoz képest?

Hogy áll a magyar infláció az európai országokhoz képest?

A héten teszik közzé az európai inflációs adat második becslését, amely egyben tartalmazza a tagállami rangsorokat - azaz megtudhatjuk belőle, hogy a magyar infláció hol áll az európai rangsorban. Ezen felül a magyar GDP-adatot is közzéteszik a harmadik negyedévből, és külföldről is érkeznek fontos adatok.

Jön a hír, amely megint a feje tetejére állíthatja a piacokat

Jön a hír, amely megint a feje tetejére állíthatja a piacokat

A héten érkezik az októberi inflációs adat az Egyesült Államokban, amely a Fed szigorítási ciklusa közepette kulcsfontosságú mutató, és jelentős piacmozgató hatással bír. Az inflációs főmutató csökkenése már önmagában nem lenne elég, a piacokat (és a Fedet) a maginfláció emelkedésének lassulása nyugtathatná meg némileg. A jegybank egyébként határozott esést szeretne látni az inflációban, mielőtt leállítja a szigorítást, de ettől még nagyon messze vagyunk.

Aki most Amerikában kereskedik, azt a héten megint megtréfálhatja az óra

Aki most Amerikában kereskedik, azt a héten megint megtréfálhatja az óra

Hiába van itthon négynapos hosszú hétvége, a héten is jönnek fontos makroadatok és események. Elég csak a Fed kamatdöntését említeni. Az óraátállítás miatt pedig külön érdemes lesz figyelni, hiszen egy hétig megint minden egy órával előbb lesz itthoni idő szerint.

A recesszió előszeléről és jegybanki döntésekről szól a hét

A recesszió előszeléről és jegybanki döntésekről szól a hét

A következő napokban elsősorban a jegybanki kamatdöntésekre, a friss harmadik negyedéves GDP-adatokra és az októberi beszerzési menedzserindexekre figyelünk. Itthon is a Monetáris Tanács keddi ülése lesz a hét legfontosabb eseménye, elsősorban a forint árfolyamára lehet hatással a lépés, illetve a kommunikáció.

Felkészülhet a forint: Varga Mihály, Virág Barnabás és Navracsics Tibor is megszólal

Felkészülhet a forint: Varga Mihály, Virág Barnabás és Navracsics Tibor is megszólal

A múlt héten történelmi mélypontra zuhant a forint, majd a Magyar Nemzeti Bank rendkívüli szigorításának hatására erősödésbe kezdett. Ilyen kiélezett devizapiaci környezetben szólal meg a Portfolio konferenciáján Varga Mihály pénzügyminiszter, Virág Barnabás, az MNB monetáris politikáért felelős alelnöke, és Navracsics Tibor miniszter, aki a forint szempontjából kritikusan fontos EU-s forrásokért zajló tárgyalásokat irányítja. Az év egyik legfontosabb gazdasági eseményre szerdán kerül sor, de ezen felül egyéb fontos események is lesznek a héten.

Jön az IMF friss előrejelzése – Mit jósol a Valutaalap Magyarországnak?

Jön az IMF friss előrejelzése – Mit jósol a Valutaalap Magyarországnak?

A héten itthon elsősorban a kedd reggel érkező inflációs adatra figyelhetnek a befektetők, miközben szintén kedden jön a Nemzetközi Valutaalap (IMF) friss globális előrejelzése. A World Economic Outlook a magyar gazdasággal kapcsolatban is friss prognózist tartalmaz majd. A devizapiac kiemelten figyelheti a Fed legutóbbi ülésének jegyzőkönyvét, illetve az amerikai inflációs adatot is.

Eljött végre a fordulat ideje Amerikában? A Fednél mindenki ezt a hetet várta

Eljött végre a fordulat ideje Amerikában? A Fednél mindenki ezt a hetet várta

A héten teszik közzé a szeptemberi foglalkoztatottsági adatokat az Egyesült Államokban, és a közlés egyre fontosabbá válik, ahogy a jegybank szigorítja a monetáris feltételeket. A Fed úgy érvel, hogy a magas infláció miatt feltétlenül szükség van a munkaerőpiac túlkereslet enyhülésére, így ha a szeptemberi számok a foglalkoztatottság növekedésének lassulásáról árulkodnak, akkor elkezdhetett beérni a Fed határozott kamatemelésének hatása. Ha viszont nem látunk változást, akkor a Fed a korábbiaknál még komolyabb szigorításba kapcsolhat, így az adatközlés piaci szempontból kiemelte jelentőségű ezen a héten.

Itthon kamatdöntésre, külföldön jegybanki kommentárokra figyel a devizapiac

Itthon kamatdöntésre, külföldön jegybanki kommentárokra figyel a devizapiac

A héten sem fogunk unatkozni, elsősorban a devizapiacra lesz érdemes figyelni. A jelenlegi erős dollárárfolyam mellett az EKB és a Fed elnökeinek megszólalásai további komoly mozgásokat hozhatnak. Itthon az MNB kamatdöntésére és friss előrejelzéseire figyelnek elsősorban a befektetők.

Jegybanki döntések kereszttüzében lesznek a héten a befektetők

Jegybanki döntések kereszttüzében lesznek a héten a befektetők

A következő napokban elsősorban a jegybankok – kiemelten a Fed – döntéseire figyelnek a befektetők, ezek mozgathatják a piaci hangulatot. Emellett jön az utolsó 2022-es hitelminősítői felülvizsgálat eredménye Magyarországon, a Moody’s szakértőinek döntése akár a forintra is hatással lehet majd.

Tetőzhetett az infláció az Egyesült Államokban - de lehet, hogy már a gazdaság is lejtmenetbe kapcsolt

Tetőzhetett az infláció az Egyesült Államokban - de lehet, hogy már a gazdaság is lejtmenetbe kapcsolt

A héten érkezik az augusztusi inflációs adat az Egyesült Államokból, és az elemzők arra számítanak, hogy az áremelkedés mértéke tovább csökkent júliushoz képest. Ha ez így van, akkor két egymást követő hónapban látunk már csökkenést, azaz nagy eséllyel megvolt a tetőzés az áremelkedésben. Ezzel egyidejűleg viszont a gazdaság is komoly lassulást mutathat - erről a kiskereskedelmi adat és a Michigani Egyetem felmérése árul majd el részleteket.

Nehéz döntés vár az EKB-ra az energiaválság küszöbén

Nehéz döntés vár az EKB-ra az energiaválság küszöbén

A héten tartja szeptemberi kamatdöntő ülését az Európai Központi Bank, ahol a várakozások szerint 50 bázisponttal emeli tovább a kamatot. A jegybankra nehéz döntés vár, az energiaválság ugyanis jelentősen visszaveti az európai gazdaságot, miközben az infláció tovább emelkedik.

A kamatdöntés után kiderül, mi hajtotta még a magyar gazdaságot

A kamatdöntés után kiderül, mi hajtotta még a magyar gazdaságot

Nem fogunk unatkozni a héten, hiszen jön az MNB Monetáris Tanácsának kamatdöntő ülése, illetve egy sor fontos makroadat jelenik meg. Többek között a második negyedéves GDP részletes statisztikája, melyből kiderül, mi hajtotta még a magyar gazdaságot a várható komoly fékezés előtt.

Kulcsfontosságú hét jöhet a devizapiac számára

Kulcsfontosságú hét jöhet a devizapiac számára

A Fed Jackson Hole-i konferenciája, azon belül is Jerome Powell pénteki beszéde áll a hét középpontjában, így a devizaárfolyamokra lesz érdemes figyelni. Persze mellette is lesznek fontos adatok, például előzetes beszerzési menedzserindexek, illetve az EKB jegyzőkönyve.

Hogy áll a magyar gazdaság Európa többi országához képest?

Hogy áll a magyar gazdaság Európa többi országához képest?

A héten teszik közzé a magyar GDP-adatot, és a többi ország közlésével együtt így már teljesebb képet látunk az európai gazdaság második negyedéves teljesítményéről. Az inflációs adatokat is több országban csak most teszik közzé, vagyis az is most látszik majd, hogy a 13,7%-os magyar éves infláció az európai mezőnyben mekkora áremelkedésnek számít. Ezen felül lesz még egy Fed-jegyzőkönyv is a héten.

Sorsdöntő esemény jön, amely megint kivégezheti a piacokat

Sorsdöntő esemény jön, amely megint kivégezheti a piacokat

A héten érkezik a júliusi amerikai infláció, amely ha - június után ismét - meglepően magas lesz, akkor a elillanhat a befektetők tévhite a Fed kamatpályájáról alkotott képről. Emlékezetes, hogy a Fed júliusi kamatdöntése után a piac úgy értelmezte Powell szavait, hogy közel van a kamatpálya teteje, de a vártnál magasabb inflációs adat szétkergetheti a galambokat az Egyesült Államokban (Powell egyébként azt is hangsúlyozta, hogy a jegybank adatvezérelt üzemmódra áll). Ez lesz a hét egyik legfontosabb eseménye, de azért lesznek mások is: például a magyar inflációs adat.

Lehull a lepel: most kiderülhet, milyen volt a magyar gazdaság második negyedéve

Lehull a lepel: most kiderülhet, milyen volt a magyar gazdaság második negyedéve

Habár a második negyedéves GDP-adatra itthon még augusztus közepéig várni kell, a héten megismerhetjük a kiskereskedelem és az ipar júniusi statisztikáit, így már viszonylag megbízható becslést lehet tenni. Jegybanki döntésekben nem fogunk bővelkedni a következő napokban, az MNB immár szokásos egyhetes betéti tendere mellett csak a Bank of England lépésére figyelhetnek a befektetők.

Recessziós és inflációs félelmek: friss adatok jönnek a héten

Recessziós és inflációs félelmek: friss adatok jönnek a héten

A következő napokban elsősorban a recessziós és inflációs félelmek uralhatják a piacokat, érkeznek a friss, második negyedéves GDP-adatok, illetve az előzetes inflációs statisztikák. Persze nem lehet megfeledkezni a hét legfontosabb eseményeiről sem, az MNB és a Fed kamatemeléséről, melyeken a jegybankok akár már reagálhatnak is a friss fejleményekre.

Az EKB döntésén a világ szeme, de az euró sorsa most Putyinon múlik

Az EKB döntésén a világ szeme, de az euró sorsa most Putyinon múlik

A héten tart kamatdöntő ülést az Európai Központi Bank, amely az erősödő inflációs nyomás, a Fed várhatóan még szigorúbb emelése, az euró-dollárban beállt paritás miatt különösen érdekes lesz. Amennyiben a jegybank határozottabban lép a jelzett 25 bázispontos emelésnél, az erőt adhat az eurónak, de a közös valuta erősödését az váltaná ki igazán, ha az oroszok a héten újranyitnák az Északi Áramlat 1 gázvezetéket.

Megint a forintra és a dollárra figyelhetünk a héten

Megint a forintra és a dollárra figyelhetünk a héten

A múlt hét a forint hullámzásáról szólt, és ez várhatóan a napokban is folytatódik. Makroadatoknak kicsit híján leszünk, viszont az MNB várhatóan megint dönt az alapkamatról, külföldön pedig az EKB és a Fed közelgő kamatdöntései, valamit az euró-dollár paritással kapcsolatos kilátások mozgathatják a dollárt.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.