Az ukrán katonák készek folytatni a háborút, viszont nagyon fáradtak, nem küldik őket elég eltávra és úgy érzik, a civil közösség nem tesz eleget a háború megnyeréséért – mondta Melinda Haring, az amerikai Atlantic Council egyik elemzője a Sky Newsnak, miután a zaporizzsjai fronton beszélgetett ukrán katonákkal.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist keddi adása. A mai műsor első részében arról volt szó, hogy mikor juthat végre európai uniós forrásokhoz Magyarország, és hogy inkább szakmai vagy politikai megállapodás látszik-e a horizonton. A témával kapcsolatban Szabó Dániel, a Portfolio EU-s ügyekkel foglalkozó elemzője volt a vendégünk. Az adás második részében azzal foglalkoztunk, hogy könnyen megkerülhető az a korlátozás az állampapírpiacon, mely szerint egy magánszemély egy befektetési szolgáltatónál csak 25 millió forintnyi PMÁP-ot jegyezhet le, erről Árgyelán Ágnest, a Portfolio pénzügyi elemzőjét kérdeztük.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist hétfői adása. A mai műsor első részében azzal foglalkoztunk, hogy a nyári budapesti atlétikai világbajnokság óta pletykák szintjén terjed, hogy Budapest esetleg megpályázná a 2036-os játékokat. Kérdés ugyanakkor, hogy az elmúlt évek sportinfrastrukturális fejlesztései után még mekkora összeg hiányzik az olimpia-rendezéshez, és hogy ez egyáltalán kizárólag pénzügyi kérdés-e. Erről Beke Károlyt, a Portfolio makrogazdasági elemzőjét kérdeztük, aki hétfőn elemzést közölt a témában. A műsor második részében arról volt szó, hogy a Pénzügyminisztérium nemrég mutatta be a jövő évi adótörvény tervezetét, amiben több változás mellett már a globális minimumadó magyarországi implementációja is szerepel, amiről Gyányi Tamást, a WTS Klient vezető adópartnerét kérdeztük.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist csütörtöki adása. Az első részben a szerda este bejelentett CSOK Pluszról volt szó. A pontos feltételekről, a nyitott kérdésekről, valamint arról, hogy a babaváróval kombinálva milyen lehetőségek nyílnak meg a lakásvásárlók előtt, Palkó Istvánt, a Portfolio vezető pénzügyi elemzőjét kérdeztük. A műsor második részében az orosz-ukrán háborúról beszéltünk, mellyel kapcsolatban Huszák Dániel, lapunk Globál rovatának vezető elemzője volt a vendégünk.
Már meghallgatható a Portfolio Heti podcast új adása. A műsor első részében Erdei Katalint, a Richter Gedeon Nyrt. humán erőforrás igazgatóját kérdeztük arról, hogy milyen toborzási kihívásokkal szembesül a gyógyszercég a jelenlegi inflációs környezetben és hogy a mesterséges intelligencia, illetve az automatizálás mennyire veszélyezteti a munkahelyeket. A következő blokk vendége Pintér Szabolcs, az SAP Hungary ügyvezetője volt, akit a mesterséges intelligenciáról, annak munkaerőpiaci és társadalmi hatásairól kérdeztünk. A harmadik részben Laura Papi, az IMF európai igazgató-helyettese az európai és a hazai növekedési kilátásokról beszélt. Az utolsó beszélgetés nyelve angol.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist csütörtöki adása. A mai műsor első részében Kínáról lesz szó, az elmúlt időszakban ugyanis több, a hadsereghez közeli politikus is eltűnt a nyilvánosságból az ázsiai országban. A témával kapcsolatban Vara Bálint, a Portfolio Globál rovatának elemzője volt a vendégünk. Adásunk második részében az MBH Bank ESG-jelentéséről volt szó, mellyel kapcsolatban Szege Györgyöt, a pénzintézet fenntarthatósági vezetőjét kérdeztük.
Az elmúlt évtizedben egy új piaci szegmens jelent meg a sörpiacon, a multinacionális vállalatok mellett jelentősen megnőtt a kisüzemi sörfőzdék száma. A HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont (KRTK) munkatársai feltérképezték a magyar kézműves sörágazatot és meglepő eredményekre jutottak: olyan régiókban is számos főzde nyílt, ahol a termelési és fogyasztási potenciál aligha indokolja a létüket. Heti podcastünk vendége a kutatás társszerzője, Bakucs Zoltán.
Valószínűleg nem sokan tudják, hogy mit jelent az ESG. Ez egy mozaikszó a környezet, a társadalom és a kormányzás (vállalatirányítás) szavakból. A cégek egy kis részének már ma is kötelező ESG-jelentést készítenie, azonban azoknak is érdemes elgondolkozniuk rajta, akiket egyébként nem kötnek a jogszabályok. Ennek hiányában például nem biztos, hogy egy magyar kkv csatlakozni tud a német beszállítói láncokba, de más hátrány is érheti a későn kapcsoló vállalatvezetőket. Vendégünk Ferenczi Gergely, az Opten céginformációs üzletág igazgatója.
Az OpenAI frissíti a ChatGPT-t, lehetővé téve a chatbot számára, hogy hangalapú beszélgetéseket folytasson és képekkel interakcióba lépjen, közelebb hozva ezzel az olyan népszerű mesterséges intelligencia asszisztensekhez, mint az Apple Siri.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist szombati különkiadása, melyben két nemzetközileg jegyzett filmes szakember, Petrányi Viktória producer és Mundruczó Kornél rendező voltak a vendégeink. Ők ketten a tulajdonosai a magyar filmipar kiemelt jelentőségű cégének, a most 20 éves Proton Cinemanak. A cég azon túl, hogy rengeteg hazánkban forgó külföldi produkciót gyárt, saját filmeket is fejleszt, köztük Mundruczó Kornél filmjeit, például a Netflixen debütált Pieces of a Womant vagy Reisz Gábor hamarosan mozikba kerülő Magyarázat mindenre című alkotását. Petrányit és Mundruczót egyebek mellett kérdeztük a hazai filmszektor több aspektusáról, a magyar filmes ökoszisztéma nemzetközi versenyképességéről, Andy Vajna itthoni filmes örökségéről, valamint saját vállalkozásuk fejlesztéséről is.
Korábban stabil, évi 10-20 százalékos árbevétel-növekedést tudtak felmutatni a legnagyobb magyar magánegészségügyi szolgáltató cégek, ám az elmúlt években látható egyfajta megtorpanás, főleg ha a profitokat nézzük. A nyereség ugyanis jobb esetben stagnál, de jellemzően csökkennek a szektorban - hangzott el a Portfolio legújabb heti podcastjában. Természetesen vannak olyan vállalkozások, amelyek viszonylag védettebbek ebben a borongós működési környezetben és ők nyertesen kerülhetnek ki ebből az időszakból. Legújabb heti podcastunkban Végh Attilával és Csiki Gergellyel arról beszélgettünk, milyen évük volt a legnagyobb hazai magánegészségügyi szolgáltatóknak és milyen kihívásokkal néznek szembe. A beszélgetés apropóját pedig az adta, hogy néhány napon belül ismét egy helyre gyűlnek a szektor legfontosabb szereplői a Private Health Forumon.
Nemrég megjelent az OXO Technologies Holding féléves jelentése, amelyből kiderül, hogy a befektetési cég sikeresen tudta bővíteni portfólióját és a nyeresége is emelkedett az előző félévhez képest. Mindez azért is érdekes, mert a jelenlegi kamat- és hozamkörnyezetben inkább a kötvénypiacok tűnnek vonzónak. Oszkó Péterrel, a társaság igazgatóságának elnökével beszélgettünk egyebek mellett a hazai befektetési környezetről, a technológiai cégek jövőjéről, autóiparról és a ChatGTP-ről. A szakember részt vesz a Portfolio két hét múlva esedékes Future of Finance 2023 konferenciáján.
Jelentősen átalakíthatja az oktatást a mesterséges intelligencia: segítséget jelenthet a tanároknak és a diákoknak is a technológia fejlődése – idézi Bill Gates techguru szavait a CNBC.
Klímakérdésben az egyik legösszetettebb és talán legérdekesebb iparág az agrárium. Komoly szén-dioxid-lábnyommal rendelkezik, de az elsők között is szenvedi el a klímaváltozással megszaporodó természeti károkat, és ezzel egyidőben nyújtja az egyetlen olyan természetes megoldást, ami negatív kibocsátást, illetve a nettó zéró célokat segít elérni. Szeptember 12-én rendezi a Portfolio Csoport a Sustainable World 2023 konferenciát, ami talán a legfontosabb szakmai rendezvény a fenntarthatóság, zöld gazdaság témájában: ennek apropóján beszélgettünk a fenntartható élelmiszeriparról és mezőgazdaságról a Portfolio Heti podcastjében.
A Portfolio heti podcastjének vendége volt a magyar származású Henry Kallan, a Library Hotel Collection luxusszálló-csoport tulajdonosa és elnöke. Kallan 1947-ben született a Felvidéken, és nem túlzás azt mondani, hogy megvalósította a klasszikus amerikai álmot. 21 évesen került New Yorkba pénz és nyelvtudás nélkül, majd pincérsegédként helyezkedett el. Egyre feljebb kapaszkodott a ranglétrán, ma pedig egy hat luxusszállóból álló cégcsoport tulajdonosa, ami négy New York-i, egy torontói és a budapesti Aria Hotelből áll, Kallannal ez utóbbi szálló tetőbárjában beszélgettünk. Az interjúban szó volt Kallan kezdeti éveiről, apja kommunisták általi bebörtönzéséről, disszidálásának kalandos történetéről, valamint a korai New York-i évek kihívásairól is. Ezen túl beszéltünk karrierje felfutásáról, szállodafejlesztésekről, arról, hogy miért érezte úgy 40 évesen, hogy saját hoteleket akar, és megkérdeztük egy ügyről is, amiben nemrég több millió dolláros kártérítést kellett fizetnie a torontói hotelje egy korábbi beszállítójának. Ezt az interjút angolul közöljük, de a Youtube-on elérhető hozzá magyar felirat.
Saját elmondása szerint is lenyűgözte Bill Gates-t egy ChatGPT-vel végrehajtott techdemó, mely során a mesterséges intelligencia által vezérelt program ötösre megcsinált egy magas szintű biológiai szakvizsgát – írja a CNBC.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist csütörtöki adása, amiben a 2023-as nyári turisztikai szezonról volt szó, fókuszban a Balatonnal. A műsorban megszólalt Kelemen Lili, a Szallas.hu sajtószóvivője, valamint Nagy Attila, a fövenyesi Kalóz Strandbisztró egyik tulajdonosa. A szakemberek több szempontból is vegyes szezonról és az időjárás kulcsszerepéről számoltak be lapunknak.
Már meghallgatható a Portfolio Telepesek című, hatrészes podcast sorozatának negyedik epizódja. Ebben a részben Kai-ék Budapestre költöznek, ahol sokkal szabadabb gyerekkort szeretnének biztosítani gyereküknek, Tomnak, mint amilyenben Kínában része lett volna. A fiút ezért beíratják egy állami óvodába, majd pedig a közoktatásban kezdi meg tanulmányait. Az állami oktatási rendszer minőségével kapcsolatban azonban hamar kétségeik támadnak – dilemmáik, problémáik mögött pedig felsejlenek a középosztályok életét globálisan meghatározó motivációs mintázatok.
Már meghallgatható a Pénzcentrum Első Yard című podcast sorozatának új epizódja, amely Wáberer György, az egyebek mellett a Waberer's International logisztikai óriásvállalatot felfuttató üzletember karrierútját dolgozza fel.
Már meghallgatható a Telepesek, a Portfolio hatrészes podcast sorozatának harmadik epizódja. A sorozat arra a kérdésre keresi a választ: miért épp Kínában lett különösen sikeres a 2013 és 2017 között élő magyar letelepedési kötvényprogram. A harmadik részben Kai – podcastünk főhősének – társadalmi felemelkedését mutatjuk be az elképesztően kompetitív kínai oktatási rendszer, a gyilkos munkaerőpiaci tempó és a kínai középosztályra jellemző involúciós folyamatok segítségével.
A Portfolio híreinek, elemzéseinek többségét előfizetés nélkül olvashatod. Ez azért van így, mert a hirdetések jelentik szerkesztőségünk legfontosabb bevételi forrását. A célunk az, hogy ez hosszú távon is így maradjon.
Kérünk, ne használj adblockert, és olvasd tovább a Portfolio-t!