podcast

Magyar menekültből luxushoteltulaj – de mégis hogy csinálta?

2023. augusztus 17. 10:00 | Forrás Dávid

Magyar menekültből luxushoteltulaj – de mégis hogy csinálta?

A Portfolio heti podcastjének vendége volt a magyar származású Henry Kallan, a Library Hotel Collection luxusszálló-csoport tulajdonosa és elnöke. Kallan 1947-ben született a Felvidéken, és nem túlzás azt mondani, hogy megvalósította a klasszikus amerikai álmot. 21 évesen került New Yorkba pénz és nyelvtudás nélkül, majd pincérsegédként helyezkedett el. Egyre feljebb kapaszkodott a ranglétrán, ma pedig egy hat luxusszállóból álló cégcsoport tulajdonosa, ami négy New York-i, egy torontói és a budapesti Aria Hotelből áll, Kallannal ez utóbbi szálló tetőbárjában beszélgettünk. Az interjúban szó volt Kallan kezdeti éveiről, apja kommunisták általi bebörtönzéséről, disszidálásának kalandos történetéről, valamint a korai New York-i évek kihívásairól is. Ezen túl beszéltünk karrierje felfutásáról, szállodafejlesztésekről, arról, hogy miért érezte úgy 40 évesen, hogy saját hoteleket akar, és megkérdeztük egy ügyről is, amiben nemrég több millió dolláros kártérítést kellett fizetnie a torontói hotelje egy korábbi beszállítójának. Ezt az interjút angolul közöljük, de a Youtube-on elérhető hozzá magyar felirat.

Elkerülhették a katasztrófát a Balatonnál

2023. augusztus 03. 17:15 | Forrás Dávid

Elkerülhették a katasztrófát a Balatonnál

Már meghallgatható a Portfolio Checklist csütörtöki adása, amiben a 2023-as nyári turisztikai szezonról volt szó, fókuszban a Balatonnal. A műsorban megszólalt Kelemen Lili, a Szallas.hu sajtószóvivője, valamint Nagy Attila, a fövenyesi Kalóz Strandbisztró egyik tulajdonosa. A szakemberek több szempontból is vegyes szezonról és az időjárás kulcsszerepéről számoltak be lapunknak.

Pozícióharc egy életen át

2023. augusztus 02. 10:00 | Forrás Dávid, Beck Fanni

Pozícióharc egy életen át

Már meghallgatható a Portfolio Telepesek című, hatrészes podcast sorozatának negyedik epizódja. Ebben a részben Kai-ék Budapestre költöznek, ahol sokkal szabadabb gyerekkort szeretnének biztosítani gyereküknek, Tomnak, mint amilyenben Kínában része lett volna. A fiút ezért beíratják egy állami óvodába, majd pedig a közoktatásban kezdi meg tanulmányait. Az állami oktatási rendszer minőségével kapcsolatban azonban hamar kétségeik támadnak – dilemmáik, problémáik mögött pedig felsejlenek a középosztályok életét globálisan meghatározó motivációs mintázatok.

Pedig mások szerint mindenünk megvolt

2023. július 26. 09:00 | Forrás Dávid, Beck Fanni

Pedig mások szerint mindenünk megvolt

Már meghallgatható a Telepesek, a Portfolio hatrészes podcast sorozatának harmadik epizódja. A sorozat arra a kérdésre keresi a választ: miért épp Kínában lett különösen sikeres a 2013 és 2017 között élő magyar letelepedési kötvényprogram. A harmadik részben Kai – podcastünk főhősének – társadalmi felemelkedését mutatjuk be az elképesztően kompetitív kínai oktatási rendszer, a gyilkos munkaerőpiaci tempó és a kínai középosztályra jellemző involúciós folyamatok segítségével.

Akciós a letelepedés

2023. július 12. 09:01 | Forrás Dávid, Beck Fanni

Akciós a letelepedés

2013 és 2017 között EU-n kívüli állampolgárok magyar államkötvények lejegyzéséért letelepedési engedélyhez juthattak Magyarországon. A program egy országban lett kifejezetten sikeres: Kínában. De miért? Erről szól a Portfolio új, hatrészes podcast sorozata. Az első részben megismerjük Kai-t, a Magyarországon élő letelepedési kötvényes kínai apukát, aki családjával 2017-ben költözött Budapestre, valamint bemutatjuk a magyar letelepedési kötvényprogram főbb sajátosságait.

Hiába az akkugyárak, a magyarokat nem zavarnák a kínai szomszédok

2023. július 12. 09:00 | Portfolio

Hiába az akkugyárak, a magyarokat nem zavarnák a kínai szomszédok

Új podcast sorozatot indított Telepesek címmel a Portfolio. A hatrészes sorozat a magyar letelepedési kötvényprogrammal Magyarországra költözött kínai családok történetét dolgozza fel, valamint bemutatja a hazánkban élő kínai közösség fejlődését a rendszerváltás óta. A készítők egy reprezentatív mérést is végeztek, mely a magyar lakosság kínaiakkal kapcsolatos attitűdjét vizsgálta.

Kínai fiaskó után robbant be Európában az NBA, az USA globális exportja

2023. július 08. 10:00 | Csiki Gergely

Kínai fiaskó után robbant be Európában az NBA, az USA globális exportja

Hatalmas üzlet az NBA: a liga üzleti értéke évről évre növekszik, egyre jobban járnak a tulajdonosok csapataik nyereséges működtetésével és a franchise-ok értékének folyamatos bővülésével, és még a játékosok is jelentős összegeket keresnek. Többek között ezekkel a kérdésekkel foglalkoztunk a Portfolio Checklist legutóbbi, szombati extra kiadásában meghívott vendégünkkel, Tőrös Balázs tartalomgyártó, NBA-szakértővel.

Jön a Telepesek, a Portfolio új, hatrészes podcast sorozata

2023. június 30. 15:10 | Portfolio

Jön a Telepesek, a Portfolio új, hatrészes podcast sorozata

Július 12-én indul a Telepesek, a Portfolio új, hatrészes podcast sorozata, melyben a magyar letelepedési kötvényprogram emberi oldalát mutatjuk be egy letelepedési kötvényes kínai apuka és családja történetén keresztül. Kövesd be már most a csatornát a Spotify-on, az Apple Podcasten vagy a többi nagyobb podcast platformon, ahol már a Telepesek trailere is meghallgatható.

Új piacra tör be a cég, aminek a kártyája ott lapul milliónyi magyar zsebében

2023. június 23. 11:30 | Portfolio

Új piacra tör be a cég, aminek a kártyája ott lapul milliónyi magyar zsebében

Transzformációs folyamatot indított el a Mastercard, melynek keretében a jelenleg leginkább fizetési szolgáltatásairól ismert cég belép több olyan piacra is, melyek összekötő eleme az adat. A társaság hamarosan csalásmegelezősi, marketing és azonosítási szolgáltatásokat nyújt majd cégek széles skálájának. A témáról Eölyüs Endre, a Mastercard budapesti irodájának vezetője beszélt a Portfolio Business podcast új adásában.

Mostantól minden megtakarítás állampapírba megy? Sok mindent átír a kormány új adója

2023. június 08. 09:00 | Portfolio

Mostantól minden megtakarítás állampapírba megy? Sok mindent átír a kormány új adója

A meglévő 15%-os kamatadó mellé 13%-os szociális hozzájárulást (szocho) vezet be a kormány a megtakarítási formák egy részére, amelyet a július 1-je után lekötött betétekre és az újonnan vásárolt értékpapírok hozama után kell megfizetni. Ha ez nem lenne elég, bizonyos befektetési alapok számára gyakorlatilag kötelező állampapír-tartást ír elő a kormány augusztustól. De mit jelent ez a múlt heti jogszabályváltozás? Hány embert, milyen vagyontömeget érint? Egyáltalán eddig miért volt bárkinek is a pénze másban, mint állampapírban? A Portfolio Heti Podcastjében ezekről is kérdeztük Árgyelán Ágnest, a Portfolio Pénzügy rovatának elemzőjét.

Változások jönnek a Spotify-nál, leépítést jelentettek be

2023. június 06. 13:44 | MTI

Változások jönnek a Spotify-nál, leépítést jelentettek be

A svéd Spotify zenei streaming szolgáltató mintegy 200 munkahelyet szüntet meg a podcast részlegénél - közölte a vállalat nemrég.  Sahar Elhabashi, a cég alelnöke és a podcast részleg vezetője elmondta, hogy a részlegen további változásokat terveznek, ami során erősen nyereséges üzletágat akarnak létrehozni.

Komoly fordulat előtt áll a naperőműves termelés – Mi történik?

2023. május 25. 10:00 | Szász Péter

Komoly fordulat előtt áll a naperőműves termelés – Mi történik?

A fotovoltaikus villamosenergia-termelés terjedésének egyik gátja az időjárás előrejelzések bizonytalansága, illetve az, hogy a tárolási lehetőségek még nem egészen kiforrottak. A naperőműves termelés további bővülését segíthetik a modern energiamenedzsment-megoldások egyelőre nagyban, de később akár háztartási méretben is. A Portfolio Business Podcast vendége az ALTEO két vezetője, Luczay Péter, termelésmenedzsmentért és üzletfejlesztésért felelős vezérigazgató-helyettes és Almási László, a megújuló energia alapú termelésmenedzsment üzletág vezetője.

42 éve az ország egyik legnépszerűbb zenekara: hogy működik ma a KFT?

2023. május 24. 15:00 | Portfolio

42 éve az ország egyik legnépszerűbb zenekara: hogy működik ma a KFT?

42 éve, 1981-ben alakult a KFT: az ország egyik legismertebb zenekara az elmúlt évtizedekben több korszakot is megélt. A Portfolio Heti podcastjében Márton András dobost, társalapítót, producert, mendzsert kérdeztük arról, hogy mi a legnehezebb egy évtizedek óta népszerű zenekar menedzselésében? Vajon könnyebb, mint egy új előadót felépíteni?

2023. május 10. 16:01 | Szász Péter

"A mai modern koldus a TikTokon van fent"

Miközben a TikTok szélsebesen szerzett helyet a világ legnépszerűbb közösségi platformjainak listáján, mostanában adatvédelmi aggályok árnyékolják be a fejlődését. Közben ugyanakkor egyre többen használják pénzszerzésre és nem csak Kínában vagy Amerikában, a magyar piacban is nagy potenciál van. A mai műsorban Pakai Ádám TikTok-influenszerrel és Keleti Athur kibertitkok-jövőkutatóval, az Informatikai Biztonság Napjának alapítójával járjuk körül a témát.

Komoly fordulat várható az energiafelhasználásban

2023. április 24. 10:06 | Szász Péter

Komoly fordulat várható az energiafelhasználásban

Rendkívüli módon felértékelődött a technológia szerepe az energiaválságban, legyen szó felhőalapú megoldásokról, IoT-eszközökről vagy éppen okosvárosokról. A közlekedés is átalakul, elég csak az elektromos autózásra gondolni, ehhez azonban szükség van megfelelő kiszolgáló infrastruktúrára. Vendégünk volt Széll Szilárd, Grape Solutions szoftverfejlesztő cég vezérigazgatója.

Mégis, mire ez a sok Smith ügynök a magyar bankokban?

2023. április 21. 16:00 | Portfolio

Mégis, mire ez a sok Smith ügynök a magyar bankokban?

"Ezek a mai fiatalok…” Hányszor hallhatunk ilyen felütéssel múltidéző, és közben enyhén dorgáló hangvételű anekdotákat, és bizony az a helyzet, hogy ezt most már a 40-50-es éveikben járók szájából is lehet hallani. Nem véletlenül, felnőtt ugyanis egy új nemzedék, egy-két éve már a Z-generációsok kopogtatnak a munkaerőpiac ajtaján és teszik mindezt egy olyan környezetben, amit egy világjárvány és egy tőlünk alig párszáz kilométerre zajló háború tesz egészen bizonytalanná. Frissen kiszabadulva az egyetemről hogyan tudunk előre tervezni, hogyan tud pénzügyileg tudatosan alakulni az életünk, mit várunk el a bankoktól, milyen trendeket érdemes követni, és mikhez nem szabad bottal sem hozzányúlni? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk Mohos Kristóffal, a Portfolio részvényrovatának elemzőjével, aki Z-generációsként és tőzsdei megközelítését előtérbe helyezve beszélt többek között a megtakarítások miértjéről és hogyanjáról.

Részletes keresés