Elemzés

Új magyar kezdeményezés miatt félhet a Facebook és a Google - Interjú az igazságügyi miniszterrel

2020. március 06. 10:10 | Csiki Gergely

Új magyar kezdeményezés miatt félhet a Facebook és a Google - Interjú az igazságügyi miniszterrel

Új kormányzati munkacsoport alakult, amely vizsgálni fogja, hogy a legnagyobb nemzetközi technológiai vállalatok hogyan befolyásolják az életünket, érvényesülni tudnak-e az alkotmányos garanciák, emberi szabadságjogok ezeknél a szolgáltatóknál. A Portfolio-nak adott interjújában a Digitális Szabadság Bizottság konkrét terveit részletezte Varga Judit igazságügyi miniszter, akinek kiemelt célja, hogy megakadályozza egyfajta pszeudo-jogrendszerek kialakulását a digitális térben. A tárcavezető hangsúlyozta: az államnak kötelessége védeni az emberek jogait, ha kell, a technológiai cégekkel szemben is.

Vadiúj készpénzgyilkos fegyvereken dolgoznak egyes magyar bankok

2020. március 06. 05:51 | Turzó Ádám Pál

Vadiúj készpénzgyilkos fegyvereken dolgoznak egyes magyar bankok

Hamarosan, azaz akár heteken, hónapokon belül sorra új fizetési megoldásokkal jelenhetnek meg a bankok, az új megoldások a hétfőn elstartolt azonnali fizetési rendszerre épülnek. A QR-kódos pénzküldés mellett több bank tervezi az indulást a fizetési kérelemmel is. A hazai bankok valódi fintech-képességekre tehetnek szert, melyek nem csak egy-egy szolgáltatónál, elszigetelten működnek, hanem a bankrendszer egészében, az összes banki ügyfél között.

Sok pénzt vesztettek a magyarok: megsínylették a koronavírus-pánikot a legnagyobb alapok is

2020. március 05. 16:49 | Árgyelán Ágnes

Sok pénzt vesztettek a magyarok: megsínylették a koronavírus-pánikot a legnagyobb alapok is

A legnagyobb abszolút hozamú alapok is megsínylették az utóbbi hetek piaci kilengéseit, a Citadella kivételével mindegyik vizsgált alap hozama negatív idén.  A koronavírus egyértelműen rányomta bélyegét a piacok teljesítményére, ez pedig a profi befektetőknek is feladja a leckét. A legnagyobb magyar alapoknak sem áll jól a szénája, egy olyan alap sincs köztük, ami érdemi hozamot tudna felmutatni a befektetőknek.

Rárúgták az ajtót a piacra a világ jegybankjai, de ez csak a kezdet

2020. március 05. 15:58 | Beke Károly

Rárúgták az ajtót a piacra a világ jegybankjai, de ez csak a kezdet

Az utóbbi napokban sorra érkeznek a jegybanki nyilatkozatok arról, hogy minden eszközt bevetnek majd a koronavírus gazdasági hatásai ellen. Sőt, az ausztrál és az amerikai jegybank már lépett, kamatcsökkentéssel próbálja ellensúlyozni a lassító hatásokat. Összehangolt akcióról egyelőre nem lehet beszélni, de akár napokon belül a most „kimaradó” fejlett jegybankok is reagálhatnak. Nézzük, mik lehetnek a lehetséges fegyvereik a koronavírus hatásai ellen!

Hogyan, mivel lassíthatjuk a koronavírus terjedését? – Válaszol a szakértő!

2020. március 05. 14:03 | Csiki Gergely

Hogyan, mivel lassíthatjuk a koronavírus terjedését? – Válaszol a szakértő!

Egyre több európai országban jelent meg a koronavírus, és szerda óta tudjuk, hogy Magyarországon is van két fertőzött. Miért veszélyes az új vírus, mikor lassulhat a járvány terjedésének intenzitása, ebben a helyzetben mi lehet az állami szervek reális célja, hogyan lehet megvédeni a betegség frontvonalában lévő egészségügyi dolgozókat? Ócsai Lajossal beszélgettünk a koronavírus okozta helyzet lehetséges kezeléséről, aki 2005 és 2015 között az Országos Tisztifőorvosi Hivatal Járványügyi Főosztályának főosztályvezetője volt. A szakember arról is szólt, hogy velünk élő veszély, hogy hasonló új vírusok megjelennek a jövőben is és fontos látni, hogy ezek az új típusú vírusok képesek változni.

Karantén, otthoni munka, szabadság - Mit tehetnek a vállalatok egy járvány idején?

2020. március 05. 12:58 | Cselédi Zsolt

Karantén, otthoni munka, szabadság - Mit tehetnek a vállalatok egy járvány idején?

Szerdán kiderült: két koronavírussal fertőzött beteg van Magyarországon. Közben egyre több európai vállalat reagál a koronavírus terjedésére, amióta Olaszországban karantént alakítottak ki. A hírek szerint ebben a helyzetben a Magyarországon működő vállalatok is elkezdtek felkészülni. Cselédi Zsolt, az Oppenheim partnere ezért összegyűjtötte, hogy milyen jogai és kötelezettségei vannak a munkáltatónak ilyen esetekben.

Kevesen érnek a magyar sikersztori nyomába - Hihetetlen pénzeket spórolunk meg

2020. március 05. 06:49 | Beke Károly

Kevesen érnek a magyar sikersztori nyomába - Hihetetlen pénzeket spórolunk meg

Magyarország az élmezőnyben volt a tízéves állampapírhozam csökkenését tekintve 2012 és 2019 között, részben ennek köszönhetően csak Írországban és Görögországban csökkent nagyobb arányban az állam GDP-arános a kamatkiadása, mint nálunk – olvasható az OECD friss kiadványában. Mindez azt jelenti, hogy évente több százmilliárd forintot spórol meg a költségvetés, illetve az elemzés arra is rámutat, miért lépett el a hosszabb kötvények felé Magyarország.

Ezt művelte a babaváró hitel: rohamtempóban adósodik el a magyar

2020. március 05. 06:44 | Portfolio

Ezt művelte a babaváró hitel: rohamtempóban adósodik el a magyar

Bár a január az eddigi leggyengébb hónapnak bizonyult a babaváró hitel történetében, immár a lakosság banki hiteltartozásának a több mint 7%-a van ebben a hitelben. Összességében viszont erős volt a január a lakossági és a vállalati hitelezésben is – mutatják az MNB tegnap közzétett adatai. Még a lakáshitelek kihelyezésének a növekedése is felgyorsult, a kezdeti hozamemelkedés pedig egyelőre csak minimálisan érződött az új hitelek kamatában. Személyre szabott hitelkalkulációhoz a Pénzcentrum kalkulátorát ajánljuk, a lakáshitelezés aktualitásait pedig április 1-jei Hitelezés 2020 konferenciánkon részletesen megtárgyaljuk.

Hol a szuperállampapír-pánik? Hatalmasat hajráztak a magyar biztosítók

2020. március 04. 13:38 | Palkó István

Hol a szuperállampapír-pánik? Hatalmasat hajráztak a magyar biztosítók

Jól sült el az év vége a magyar biztosítóknál: 1150 milliárd forintos díjbevételt és 76 milliárd forintos adózott eredményt ért el 2019-ben a biztosítási szektor – tette ma közzé a Magyar Nemzeti Bank. 5%-os hozamú szuperállampapír ide vagy oda, nagy év végi hajrát produkáltak a megtakarítási célú egyszeri díjas életbiztosítások, így az élet üzletág díjbevétele tavaly 7%-kal emelkedett. A nem-élet ág a baleseti adó díjba építése miatt 17%-ot száguldott tavaly, de valószínűleg enélkül is kétszámjegyű növekedést produkált volna. Holnapi Biztosítás 2020 konferenciánkon értékeli a biztosítási szakma az aktuális helyzetet.

Elképesztő döntésre készül az olajkartell a koronavírus miatt

2020. március 04. 13:19 | Bosnyák Zsolt

Elképesztő döntésre készül az olajkartell a koronavírus miatt

Hiába csökkentett a várakozásoknál nagyobbat legutóbbi decemberi ülésén az OPEC+, a koronavírus rendesen keresztülhúzta a kartell számításait. Ráadásul kisebb feszültség is kialakult Szaúd-Arábia és Oroszország között, mivel az utóbbiaknak kevésbé fáj az alacsonyabb olajár, így rendkívüli OPEC+ ülésre nem is került sor, holott szó volt róla. Nagyobb a valószínűsége a piaci várakozásoknál méretesebb termelésvágásnak, de a döntés nagy mozgásokat okozhat a nyersolaj árában.

Kisebb bürokráciával kevesebb a hiba az EU-s pénzköltésnél

2020. március 03. 15:07 | Szabó S. László

Kisebb bürokráciával kevesebb a hiba az EU-s pénzköltésnél

Régi vita az uniós források körében, hogy meddig érdemes növelni az ellenőrzés költségét, amíg a feltárt szabálytalanságok nem lesznek kisebbek, mint a feltárásukra fordított összeg. Ellenőrzései során sok olyan tételt is talált az Európai Számvevőszék, ahol ugyan szabálytalan volt a kifizetés, a kár azonban nem jelentős - akár az összeg nagyságrendje miatt, akár, mert egy viszonylag kedvező alapárhoz képest hívtak le a jogosnál többet. A lényeg mindig az eredmény elérése, és bármennyire nehéz elsőre elfogadni, sok érv szól amellett, hogy a szabályok egyszerűsítésével csökkentsék a hibaszázalékot. Erre szolgálnak a 2018-ban bevezetett egyszerűsített költségopciók és az eredmény alapú finanszírozás. Az alábbiakban Szabó S. László írását közöljük változtatás nélkül.

Ingatlanos aranybányák 6.: befalazzák a Balatont, és ez nem vicc

2020. március 03. 13:13 | Mester Nándor

Ingatlanos aranybányák 6.: befalazzák a Balatont, és ez nem vicc

Lakóparkokból és hotelekből épül a legnagyobb tavunkat körülölelő fal. Van még pár üres telek és elhanyagolt terület, amire lecsapnak a magyar és külföldi vállalkozók. A kormány ugyan szigorítja a területhasználatot, de nem tudja megakadályozni a fal továbbépítését. A megszerzett jogokat és tulajdonokat pedig erősen védi.

Annyira a szegény magyar régiókba megy az EU-pénz, hogy toronymagasan Budapest nyer

2020. március 03. 11:11 | Weinhardt Attila

Annyira a szegény magyar régiókba megy az EU-pénz, hogy toronymagasan Budapest nyer

Kereken 2000 milliárd forintnyi EU-pénzt nyertek el a 2014-2020-as ciklus forrásaiból a Budapesten megvalósuló projektek, ami a 7 évre jutó összes EU-támogatás 24%-a, így tehát messze a legfejlettebb város nyerte el a legtöbb pénzt az ország nagyvárosai közül - derül ki a Portfolio összesítéséből. Ez a felzárkóztatási politika logikájával szembemenő folyamatnak tűnik, de a 2000 milliárd forint jelentős része vidéken hasznosul, így nem annyira "nyerte szét" magát Budapest. Régiós szinten egyébként még kijön az, hogy a legszegényebb régiók kapják a legtöbb EU-pénzt, de megyei szinten már ennek csaknem az ellenkezője igaz. Ez arra utal, hogy a mostani támogatáspolitikai ciklus fő nyertesei Budapest mellett a fejletlenebb régiókban lévő viszonylag fejlett nagyvárosok, mint például Debrecen, Nyíregyháza és Miskolc, amelyek ügyesen vonzották magukhoz a nagy pénzeket.

Egy hónapot adott magának az MNB - Rázós hetek elé néz a forint

2020. március 03. 05:50 | Beke Károly

Egy hónapot adott magának az MNB - Rázós hetek elé néz a forint

Március végén értékeli a makrogazdasági folyamatokat a Monetáris Tanács, illetve akkor határozhatnak arról, milyen lépésre van szükség az inflációs cél elérése érdekében – írta keddi közleményében az MNB. Ezzel még egy hónapot adott magának a jegybank, hogy a monetáris politika irányáról döntsön, addig viszont egy sor fontos adat is megjelenik még. Most azt vesszük sorra, milyen eszközei vannak az MNB-nek, illetve mi dönthet azok használatáról.

Vége a szuperállampapír-őrületnek: mi lehet a háttérben?

2020. március 02. 15:19 | Árgyelán Ágnes

Vége a szuperállampapír-őrületnek: mi lehet a háttérben?

Tavaly júniusi indulása óta az eddigi leggyengébb havi értékesítési adatát produkálta februárban a szuperállampapír, a 214 milliárd forintnyi lejegyzett mennyiség még a gyenge karácsonyi szezont is alulmúlta. De mi lehet az oka ennek? A más lakossági állampapírokból átáramló pénzek láthatóan visszaestek, volt időközben egy váratlanul magas inflációs adat, egy többször is rekordot döntő gyenge forint és még a forgalmazók jutalékát is csökkentették. Lenti cikkünkben azt járjuk körbe, hogy az imént felsoroltak mennyiben járulhattak hozzá a MÁP+ értékesítésének visszaeséséhez, illetve azt, hogy mennyire lesz tartós vagy csak átmeneti ez a jelenség. Egy biztos, a kezdeti szuperállampaípr-őrület láthatóan kifulladt.

Hoz-e a koronavírus gazdasági válságot?

2020. március 02. 08:13 | Madár István

Hoz-e a koronavírus gazdasági válságot?

A koronavírusnak nagyon különleges, ritkán megfigyelhető hatása van a gazdaságra. Egyszerre hat a keresletre és a kínálatra, és a mai tudásunk alapján éppúgy okozhat egy gyors lefolyású, enyhe gazdasági visszaesést, mint egy makacsabb recessziót. Ráadásul attól függően, hogy milyen hatások erősebbek, teljesen eltérő gazdaságpolitikai lépéseket tesz szükségessé. Ezt a problémát tekintjük át röviden.

Széllel szemben kellene megfékezni a forint zuhanását – Egyelőre a piac áll nyerésre az MNB ellen

2020. február 28. 13:05 | Beke Károly

Széllel szemben kellene megfékezni a forint zuhanását – Egyelőre a piac áll nyerésre az MNB ellen

Harapófogóba került a forint az utóbbi napokban, hiszen egyrészt a jegybank próbál gátat szabni a gyengülésnek, 340-nél már kellemetlen számukra az euró árfolyama, másrészt viszont komoly zuhanás alakult ki a globális piacokon, ami az összes többi feltörekvő piaci devizával együtt a forintot is gyengíti. A két hatás közül egyelőre a második az erősebb, vagyis nyerésre állnak a befektetők. Kérdés, mit lép erre a jegybank, mert eszköze bőven lenne.

Egyelőre csúzlival lövöldöz a forint támadóira az MNB

2020. február 27. 05:50 | Beke Károly

Egyelőre csúzlival lövöldöz a forint támadóira az MNB

Érezhetően megdrágult a forint shortolása az utóbbi hetekben, de nem biztos, hogy ez elég lesz ahhoz, hogy megfordítsa az eddigi gyengülő trendet. Ráadásul mióta a jegybank észbe kapott és próbál határt szabni a gyengülésnek, azóta a nemzetközi környezet is a feltörekvő devizák ellen fordult, így szembeszélben még nehezebb komoly erősödésbe fordulnia a forintnak.

Belengette a márciusi szigorítást a Magyar Nemzeti Bank

2020. február 25. 15:21 | Portfolio

Belengette a márciusi szigorítást a Magyar Nemzeti Bank

A megváltozott gazdasági környezetnek megfelelően alaposan átalakította a kamatdöntés utáni közleményét a monetáris tanács. A dokumentum hónapra hónapra csak apróbb változásokat, finom hangsúlyváltásokat szokott tartalmazni, most azonban a helyzetértékelésben rengeteg kisebb-nagyobb módosítás történt, illetve a kilátásokat illetően is változott az üzenet. Ez utóbbi tűnik a legfontosabbnak: "... a Monetáris Tanács legközelebb a márciusi Inflációs jelentés keretében fogja átfogóan értékelni a makrogazdasági folyamatokat, amelyre alapozva meghatározza, hogy milyen mértékű lépésre van szükség az inflációs cél elérése érdekében." A megfogalmazás érdekes eleme, hogy nem a lépés szükségességét, hanem a "mértékét" említi, ami azt sugallja, hogy valamilyen változás mindenképpen lesz.

Ingatlanos aranybányák 5.: az évtized kérdése, hogy lesz-e valaha elit környék a dél-budai Duna-part

2020. február 24. 15:20 | Mester Nándor

Ingatlanos aranybányák 5.: az évtized kérdése, hogy lesz-e valaha elit környék a dél-budai Duna-part

Elit vagy csak drága? Élhető vagy túlzsúfolt? Vízparti vagy domboldali? Lakni vagy csak dolgozni jó? És ha mindkettőnek megfelel? Még nem tudjuk a válaszokat. Ám Dél-Budán már vannak előjelek, kezdeményezések és vannak kormányzati és önkormányzati szándékok arra, hogy tovább gyorsuljon az ingatlanhasznosítás, a régió gyökeres átformálása. De sok még a terv és sok a kérdőjel is. Az aranybányászok viszont gyorsan akarnak pénzt. Nem keveset, sokat. Sorozatunk mostani részében megnézzük, milyen terepen mozoghatnak, mire számíthatnak a következő évtizedben a XI. kerület Dunához közeli oldalán.

Holdblog

Nem a méret a lényeg (feat. Zsiday)

Évadnyitó HOLD After Hours Balásy Zsolttal, Zsiday Viktorral és Szabó Balázzsal. Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, YouTube,&