Keresett kifejezés: 17 22= | Találatok száma: 7803 Új keresés

Tévedhetetlennek hitték, de most csődöt mondhat a leghíresebb recessziós előrejelző

2024. március 14. 10:15 | Zsoldos Ákos

Tévedhetetlennek hitték, de most csődöt mondhat a leghíresebb recessziós előrejelző

Ha az amerikai hozamgörbe inverzzé válik, akkor hamarosan recesszióba süllyed a gazdaság – legalábbis az USA modernkori történelmében eddig jellemzően így történt. A hozamgörbe most is masszívan inverz, recesszióra viszont kevés esélyt látnak a közgazdászok, a Fed is magabiztos a puha landolással kapcsolatban. Pedig a hozamgörbe most sem téved, ha azt akarjuk kiolvasni belőle, amit valóban előrejelezni hivatott. Sőt, még azt sem lehet kizárni, hogy az inverzzé válást nem követi recesszió, és ha mégsem így lesz, az is leginkább a szerencsének lesz köszönhető. Vagyis a hozamgörbe és a recesszió kapcsolatát még akkor is korai lenne nyugdíjazni, ha ezúttal nem következik be az együttállás.

Esett az OTP

2024. március 13. 21:06 | Portfolio

Esett az OTP

Elsősorban az OTP nagy esésének köszönhetően kifejezetten rosszul teljesített ma a magyar tőzsde az egyébként inkább pozitívnak mondható nemzetközi mezőnyben: a hazai nagybank árfolyama még tegnap nagyot ralizott egy jelentős célár-emelést követően, vélhetően hozamrealizálás indult el ma a részvénynél, alapvetően nem túl nagy forgalom mellett adták ma a befektetők a papírt. Európában nem voltak jelentős mozgások a fontosabb részvénypiacokon, vélhetően a tegnapi amerikai inflációs adatot emészthették a befektetők. Közben a kedvezőtlen amerikai tárolói adatoknak és egy orosz olajfinomítót ért dróntámadásnak köszönhetően nagy emelkedést láthatunk ma az olaj árában. Közben nincs megállás a kriptopiaci raliban, már a 73 000 dolláros szintet is elérte a bitcoin jegyzése.

Lemaradtál az Nvidiáról? Ezekben a részvényekben most bőven van fantázia!

2024. március 13. 13:01 | Portfolio

Lemaradtál az Nvidiáról? Ezekben a részvényekben most bőven van fantázia!

Ha a mesterséges intelligenciáról, különösen annak tőzsdei hatásairól beszélünk, akkor legtöbbünknek kapásból az Nvidia ugrik be, ami nem is meglepő, hisz a cég kétségkívül az AI-verseny zászlóshajója, ezt pedig a részvényárfolyam meredek emelkedése is jól mutatja. Az AI-cégek iránti lelkesedés töretlen, éppen ezért most mutatunk néhány olyan olcsóbb részvényt, ami megfelelő választás lehet azok számára, akik ugyan lemaradtak az Nvidiáról, de nem szeretnének kimaradni a mesterséges intelligencia hajtotta tőzsdei emelkedésből. Lássuk!

Olyan történt a gázpiacon, amire  soha nem volt példa

2024. március 13. 06:15 | Mohos Kristóf

Olyan történt a gázpiacon, amire soha nem volt példa

Nagyon úgy néz ki, hogy összeálltak a csillagok az európai gázpiacon: a rendkívül enyhe téli időjárásnak, a sok ideje tartó lakossági spórolásnak, az ipari kereslet visszaesésének és a nyomott gázáraknak köszönhetően rekordszinten van a kontinens összesített gáztárolói töltöttsége, ami azért is kifejezetten jó hír, mert az előrejelzések szerint korán eljöhet a fűtési időszak vége. De mégis milyen folyamatokra és körülményekre volt szükség ahhoz, hogy megszülessen ez a kedvező rekord? És milyen veszélyek fenyegetik az európai gázpiacot?

Új történelmi csúcsra ment az S&P 500

2024. március 12. 21:06 | Portfolio

Új történelmi csúcsra ment az S&P 500

Felemás hangulatban telt a kereskedés ma reggel Ázsiában, Európában azonban emelkedéssel telik a nap, és magyar tőzsdének is jó napja van, elsősorban az OTP és a Magyar Telekom teljesítményének köszönhetően. A vártnál rosszabb inflációs adatok hatására ismét erősödni kezdett a dollár, így esik az arany. A kezdeti bizonytalanságot követően erőteljes emelkedésben vannak az amerikai tőzsdék, míg Európában a német DAX index ment új történelmi csúcsra.

Itt a lista: ezeken a nyugdíjbefektetéseken kaszálhatsz a legnagyobbat, ha megismétli magát a történelem

2024. március 12. 16:55 | Árgyelán Ágnes

Itt a lista: ezeken a nyugdíjbefektetéseken kaszálhatsz a legnagyobbat, ha megismétli magát a történelem

Bár a tavalyi évben kiemelkedő, a legtöbb esetben 20% feletti hozamokat láthattunk az önkéntes pénztáraknál, a nyugdíjra gyűjtőknek sokkal fontosabbak a hosszú távon elért teljesítmények. Gyűjtésünk alapján az elmúlt 10 év legjobb átlaghozamai 7% felett alakultak az önkéntes pénztáraknál, a legjobb portfólió pedig közel 11%-ot ért el. Mutatjuk, mely pénztárak mely portfóliói hozták a legtöbbet a tagjaiknak.

Már nincs kibúvó - EU-s kötelezettség a legrosszabb állapotban lévő családi házak és lakások felújítása

2024. március 12. 12:00 | Pásztor Roxána

Már nincs kibúvó - EU-s kötelezettség a legrosszabb állapotban lévő családi házak és lakások felújítása

Eddig csak az egyéni igények diktálták a rosszabb állapotban lévő házak, lakások felújítását, a klímacélok miatt azonban most már uniós szintű szabályozások rendelkeznek arról, hogy a tagállamok, beleértve Magyarországot is, milyen ütemben és eredménnyel csökkentsék az épületszektor energiafelhasználását 2030-ig. Egyre fokozódik tehát a nyomás, egyre nagyobb szükség van egy megalapozott és komplex támogatási, hitelezési rendszerre, ami felgyorsítja nem csak a "felszínes", hanem kifejezetten a mélyfelújításokat is, vagyis azokat a beavatkozásokat, amelyekkel tényleges energiamegtakarítás lenne elérhető a hazai épületállománynál. Mekkora ÜHG-kibocsátás csökkenés érhető el a legrosszabb állapotban lévő épületek felújításával egy hagyományos felújításhoz képest? Számokban kifejezve miért éri meg a legrosszabb épületekkel is foglalkozni? - Ezekre a kérdésekre ad választ a Green Policy Center legújabb tanulmánya. Az épületállomány energiahatékonyabbá tételéről, valamint az építőipar dekarbonizációs lehetőségeiről április 24-én a Portfolio Sustainable Tech konferencián is beszélgetünk.

Jaksity György Portfolio-nak adott interjújának tételmondatai

2024. március 11. 14:00 | Forrás Dávid

Jaksity György Portfolio-nak adott interjújának tételmondatai

Szombaton egyórás interjút közöltünk Jaksity Györggyel a Portfolio Checklist hírelemző podcastünk hétvégi különkiadásában. A Concorde-alapító közgazdászt más témák mellett a magyar makropályáról, a növekedési kilátásokról, az ország előtt álló legfontosabb kihívásokról, a nemzetközi befektetői környezetről, valamint arról is kérdeztük, hogy reális opció lehet-e Magyarország számára kilépni az Európai Unióból. Az alábbiakban az interjú néhány fontos mondatát emeltük ki.

Így befolyásolják a nyugdíjas nők helyzetét a demográfiai és kereseti tényezők

2024. március 09. 19:30 | Farkas András

Így befolyásolják a nyugdíjas nők helyzetét a demográfiai és kereseti tényezők

Milyen helyzetben vannak a nők a magyar nyugdíjrendszerben? A válaszhoz egyrészt elemezni szükséges a demográfiai folyamatokat, másrészt az egyenjogúság egyik fő pillérének, az egyenlő munkáért egyenlő bér általános elvének érvényesülését (a kereseti rés alakulását), és ennek törvényszerű következményeit a nyugdíjak összegének (a nyugdíjrés mértékének) alakulására. Emellett a várható teljes nyugdíjas női élettartamra jellemző pénzáramlást is meg kell vizsgálni. Kétrészes cikksorozatom első részében a fenti szempontok közül a demográfiai folyamatok és a kereseti rés kérdését járom körül.

Elfáradtak a tőzsdék a történelmi csúcsok után, lekanyarodtak az amerikai indexek

2024. március 08. 22:06 | Portfolio

Elfáradtak a tőzsdék a történelmi csúcsok után, lekanyarodtak az amerikai indexek

Pozitív hangulatban érkeztek meg a hét végéhez a tőzsdék, viszont ma már az európai piacokon csak iránykeresés látszott, az amerikai tőzsdék pedig lefordultak a kereskedés végére, a napközben felállított történelmi csúcsok után. Itthon kiemelten figyelt a piac az OTP-re, hiszen éjjel tette közzé negyedik negyedéves számait a bankcsoport, melyekre első körben pozitívan reagáltak befektetők, de délutánra esésbe kapcsolt a bankpapír árfolyama, lefelé húzva ezzel a magyar tőzsdét. Eközben makrofronton sem unatkoztunk, itthon megérkezett a februári inflációs adat és a meglepő az államháztartási adat, délután pedig a mezőgazdaságon kívül foglalkoztatottak létszámának változása jött meg az USA-ból.

Tovább hasít az export, nagyon erős számok jöttek a Nyomdától!

2024. március 08. 18:43 | Portfolio

Tovább hasít az export, nagyon erős számok jöttek a Nyomdától!

Közzétette legfrissebb, negyedik negyedéves számait a Nyomda. A cég bevételei a 2023-as pénzügyi évben 28%-kal növekedtek, a stratégiai termékszegmensek közül kiemelendő a biztonsági termékek, megoldások forgalma, ami 90%-kal magasabb a 2022-es értéknél. Zsámboki Gábor, a cég vezérigazgatója kiemelkedőnek nevezte a 2023-as évet, emellett azt is bejelentette, hogy az igazgatóság 250 forintos osztalék kifizetését javasolja a közgyűlésnek.

Kimondták a kutatók: Oroszország nem nyeri meg a háborút

2024. március 08. 18:01 | Anastassia Fedyk, Jurij Gorodnicsenko

Kimondták a kutatók: Oroszország nem nyeri meg a háborút

Két évvel azután, hogy Oroszország teljeskörű háborús agressziót indított Ukrajna ellen, Kijev katonailag még mindig tartja magát, sőt az ország gazdaságilag is kezd talpra állni. Bármennyire is szeretné Vlagyimir Putyin, hogy a világ azt higgye, megóvta az orosz gazdaságot a visszaeséstől, a közelmúltbeli pénzügyi és gazdasági fejlemények mást mutatnak.

Lakásbiztosítási kampány: hétvégén is lehet ügyet intézni

2024. március 08. 11:45 | Portfolio

Lakásbiztosítási kampány: hétvégén is lehet ügyet intézni

A március 1-jén indult és április 2-án éjfélig tartó hazai lakáskampányban mindenki soron kívül, díjmentesen újíthatja meg lakásbiztosítási szerződését. A biztosítótársaságok kedvező konstrukciókkal és akciókkal készültek erre az időszakra, és van olyan biztosításközvetítő, ahol hétvégén, személyes megkereséssel is lehet ügyet intézni.

Minden egy irányba mutat - Nagyot robbanhat ez a befektetés!

2024. március 08. 10:30 | Mohos Kristóf

Minden egy irányba mutat - Nagyot robbanhat ez a befektetés!

Fokozódó geopolitikai bizonytalanságok, amerikai elnökválasztás, alacsonyabb kamatkörnyezet és a jegybankok egyre nagyobb aranyétvágya: számos körülményt fel lehet sorakoztatni, melyek mentén új történelmi csúcsra száguldott a napokban az arany árfolyama. Nagyon úgy tűnik, hogy van még további tere az aranyár-növekedésnek a történelmi csúcsot követően is, a szakértők egyre ambíciózusabb célárakat fogalmaznak meg - adódik a kérdés, hogy befektetőként hogy lehet profitálni ebből a sztoriból?

61! Rekordmennyiségű adóval indul a 2024-es év

2024. március 08. 07:00 | Jalsovszky

61! Rekordmennyiségű adóval indul a 2024-es év

A különadók újabb évébe lépve joggal merülhet fel a kérdés, hogy az eleinte átmenetiként kommunikált extraprofitadók vajon mikor adják át a helyüket a tényleg söralátét méretű adóbevallásoknak. Mindeközben a gazdálkodók most már olyan addicionális terhekkel is kénytelenek szembenézni, mint az EPR-díj, a szén-dioxid kvóta adó vagy a globális minimumadó. A trendek szintjén mindenesetre az látszik, hogy a különadók alkalmazása újra és újra kitolódik, egyik-másik különadó pedig már fel is szivárgott a rendeletiről a törvényi szabályozás szintjére. Könnyen elképzelhető tehát, hogy az a csökkenés, amelynek tanúi lehettünk még pár évvel ezelőtt az adófajták számát illetően, hosszútávon is megfordult: a tavalyi 59 adófajtához képest idén már összesen 61 adófajtát számoltunk össze, amely a legmagasabb szám azóta, amióta évről évre megszámoljuk, hányfajta adót fizetnek a magyar adófizetők.

Ugrottak a hozamok a mai magyar kötvényaukciókon az előző átlaghozamokhoz képest

2024. március 07. 12:17 | Portfolio

Ugrottak a hozamok a mai magyar kötvényaukciókon az előző átlaghozamokhoz képest

Az elmúlt hetekhez képest visszafogott volt ma a befektetői érdeklődés a 3 magyar államkötvény aukcióján (összesen 131,4 milliárd forint volt a vételi ajánlat), mindössze 2,5-3-szoros túljegyzés mutatkozott, de így is jóval a meghirdetett (36 milliárd forint) felett adott el (63 milliárd forint) papírokat az ÁKK. Az aukciós átlaghozamok jelentősen, 12-22 bázisponttal, emelkedtek az előző hasonló futamidejű kibocsátásokhoz képest.

Rossz hír érkezett egy nagybanktól, alábbhagyott a lelkesedés a tőzsdéken

2024. március 06. 22:01 | Portfolio

Rossz hír érkezett egy nagybanktól, alábbhagyott a lelkesedés a tőzsdéken

Ma Jerome Powell Fed-elnök beszélt a Kongresszusban: többek között azt hangoztatta, hogy a jegybankárok megítélése szerint az infláció még nincs azon a szinten, hogy a kamatláb csökkentésének lehetősége felmerüljön, azonban nem kizárt a kamatcsökkentési ciklus megkezdése az év hátralévő részében - jelenleg a határidős piac azt árazza, hogy júniusban lesz az első kamatcsökkentés. Kifejezetten pozitívan reagáltak Powell szavaira a piacok, mindhárom vezető amerikai részvényidex pluszban van, a hangulatot azonban némileg rontotta az egyik regionális bankkal kapcsolatos legújabb fejlemény, ami után nagyot zuhant a New York Community Bancorp részvénye. Ezen felül ma kijött a Fed Bézs Könyve, amiből kiderült, hogy bár az amerikai gazdaság aktivitása január elejétől február végéig növekedett, de az infláció és a munkaerőpiac ellentmondásos jeleket mutatott, ami bonyolítja a jegybank helyzetét.

Még soha nem mértek ilyen meleg telet Magyarországon

2024. március 06. 15:38 | MTI

Még soha nem mértek ilyen meleg telet Magyarországon

A 2023/2024-es tél volt a legenyhébb a mérések kezdete, 1901 óta, az évszak középhőmérséklete országos átlagban 3,7 Celsius-fokkal haladta meg az 1991-2020 közötti évek átlagát - írta a HungaroMet Zrt. a honlapján szerdán.

Grandio Blog

A kötvénypiac csendes forradalma

Sokan temették már a kötvénypiacot az utóbbi évek során, azonban a jelenlegi hozamszintek mellett épp most kínálkozhat kivételes lehetőség a hosszú távban gondolkodó befektetőknek. A mosta

RSM Blog

Rejtett transzferár kockázatok

A magyar transzferár szabályozás keretében végzett NAV ellenőrzések során leggyakrabban az árképzés és az alkalmazott módszertan kerül előtérbe. Ugyanakkor egyre nagyobb figyelmet kap az is