bamosz

Véget ért a kötvényalapok dominanciája? Soha nem látott változások történtek a befektetési alapoknál

Véget ért a kötvényalapok dominanciája? Soha nem látott változások történtek a befektetési alapoknál

Továbbra is népszerűek a befektetési alapok a magyar megtakarítók körében: a BAMOSZ statisztikáiból kiderül, hogy júniusban 11 ezer milliárd forint fölé emelkedett az ilyen típusú eszközökben elhelyezett vagyon, amelyhez mind a hozamok növekedése, mint a nettó értékesítés - utóbbi jóval nagyobb mértékben - hozzájárult. Ahogy várható volt, a kormány befektetési alapokkal kapcsolatos változtatásai és az újonnan bevezetett adója, a szocho alapjaiban forgatta fel a piacot, és látszólag megtörte a kötvényalapok dominanciáját.

Visszatér az aranyláz? Feltámadt a régi kedvenc, de van itt más befektetés is

Visszatér az aranyláz? Feltámadt a régi kedvenc, de van itt más befektetés is

Idén eddig nem jártak jól azok, akik a nyersanyagpiacba tették a pénzüket: az árupiaci alapok túlnyomó többsége nem tudott pozitív hozamot felmutatni, amely leginkább a nyersanyagok árának csökkenésével hozható összefüggésbe. Míg tavaly éppen az arany gyengélkedett, és az egyéb áruk adták a hozamok oroszlánrészét, 2023 első hat hónapjában ez a trend megfordult, és inkább nemesfémhez köthető alapok tudtak jó teljesítményt felmutatni. A pozitív hozamot elérő árupiaci alapok között viszont van egy kakukktojás is, amelyik pont nem az aranyár emelkedésének köszönheti a 8% fölötti teljesítményét. Bár az árupiaci alapok túlnyomó többségénél negatív hozamokat láthattunk, jó hír, hogy idén több tényező miatt is van még tér a felfelé való növekedésre az árupiaci alapoknál, így elképzelhető, hogy a hozamok 2023 második felére már némileg jobb összképet fognak mutatni.

Hiába az infláció alatti hozam, feléledt az ingatlanbefektetés a magyarok körében

Hiába az infláció alatti hozam, feléledt az ingatlanbefektetés a magyarok körében

Az utóbbi évek viszontagságai nem kímélték az ingatlanpiacot, így az ingatlanalapokat sem: bár 2023 félévében viszonylag jól teljesítettek, kevés tudott egy év alatt infláció feletti hozamot nyújtani a befektetőinek. Éppen ezért is lehet meglepő a január óta tartó vagyonnövekedési trend, amely főleg a nagyobb alapokat érintette, de a többi alapkategóriához hasonlóan a kormány döntése itt is átrajzolta a környezetet.

Tavaly sírtak, idén bejött az élet a bátor magyaroknak - Mutatjuk, mivel lehetett sok pénzt keresni

Tavaly sírtak, idén bejött az élet a bátor magyaroknak - Mutatjuk, mivel lehetett sok pénzt keresni

A siralmas 2022-es évvel szemben idén jól teljesítettek a részvényalapok az év első hat hónapjában, számos sorozat 10% feletti hozamot is el tudott érni. Tavaly óta sokat változott a világ: a 2022-ben jobban teljesítő régiók idén visszaestek, helyükre pedig gyakran éppen az elmúlt esztendőben rosszul teljesítő piacok kerültek. A viszonylag magas hozam ellenére idén nem eddig nem volt nagy érdeklődés a részvényalapok iránt, a január óta tartó vagyoncsökkenést azonban alaposan átrajzolta a június a szocho bevezetése miatt.

Elképesztő pénzeket tesznek a magyarok kötvényalapokba, de a kormány döntése megfordíthatja a trendet

Elképesztő pénzeket tesznek a magyarok kötvényalapokba, de a kormány döntése megfordíthatja a trendet

Továbbra is népszerűek a befektetési alapok a magyar befektetők körében: egy hónap alatt 272 milliárd forinttal nőtt a hazai befektetési alapokban kezelt vagyon, ezzel elérte a 10 500 milliárd forintot is. A friss beáramló pénzek szinte teljes egészében kötvényalapokhoz, azon belül is a rövid lejáratú kötvényekbe fektetőkhöz érkeztek a BAMOSZ havi statisztikái szerint. A kormány legutóbbi döntéseinek következtében júniusban várhatóan jelentősen megugrik majd a kereslet, július elseje után viszont alábbhagyhat.

Hát ezért akarja az EU teljesen átszabni a lakossági befektetéseket! Érdekes számokra bukkantunk

Hát ezért akarja az EU teljesen átszabni a lakossági befektetéseket! Érdekes számokra bukkantunk

Egy lakossági befektetési csomagot fogadott el az Európai Bizottság, amely több ponton érinti a magyar befektetőket és befektetési piaci szereplőket is. Ami biztos: növelni szeretnék a lakosság részvételét a befektetési piacon, akár úgyis, hogy a piaci szereplőknek fájjon, például az értékesítési ösztönzők és jutalékok szigorításával. A csomag még számos ponton változhat, megkérdeztük az MNB-t, mire számíthatunk itthon.

Keményen odacsap a kormány a megtakarítások új adójával - Megszólaltattuk az alapkezelőket

Keményen odacsap a kormány a megtakarítások új adójával - Megszólaltattuk az alapkezelőket

Váratlanul érte az alapkezelőket is a kormány múlt héten bejelentett rendeletcsomagja: augusztus 1-től az értékpapíralapok eszközeinek legfeljebb 5 százalékát lehet befektetni forintban denominált állampapírtól eltérő hitelviszonyt megtestesítő értékpapírba (néhány kivétellel), valamint a likvid befektetések egyötödét diszkont kincstárjegybe kell elhelyezni. A lépés várhatóan hatalmas összegeket terel az állampapír-befektetések irányába, valamint egyértelműen versenyhátrányt okoz a befektetési alapok számára. A várható hatásokról, következményekről és a szabályozói hiányosságokról Bánhalmi Gábort, a K&H alapok kezelőjének vezető stratégáját, illetve Móricz Dánielt, a Hold Alapkezelő és Elek Pétert, a Dialóg Alapkezelő befektetési igazgatóját kérdeztük.

Visszaüzent Nagy Márton minisztériuma a magyar alapkezelőknek

Visszaüzent Nagy Márton minisztériuma a magyar alapkezelőknek

Egy tegnap küldött közleményben és a GFM felé küldött tisztázó kérdésekkel reagált a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (BAMOSZ) a kormány új, a befektetési alapok piacát is jelentősen érintő intézkedéseire. Nem sokat kellett várni a GFM válaszára sem.

Lehetetlen letaszítani a trónról a magyarok kedvenc befektetését

Lehetetlen letaszítani a trónról a magyarok kedvenc befektetését

Bár lassuló ütemben, de áprilisban is növekedett a befektetési alapokban kezelt vagyon, így elérte a 10 245 milliárd forintot. A BAMOSZ statisztikái szerint továbbra is a kötvényalapok, azon belül pedig a rövid lejáratú kötvényekbe fektetők dominálnak, a frissen beáramló pénzek jelentős hányadát ez a kategória tudta megszerezni.

Folytatódik a menetelés: ez a befektetés hozza lázba a magyarokat hónapok óta

Folytatódik a menetelés: ez a befektetés hozza lázba a magyarokat hónapok óta

Újabb mérföldkőhöz érkeztek a befektetési alapok, a kezelt vagyon márciusban ugyanis átlépte a 10 ezer milliárd forintot. Továbbra is a kötvényalapok a legnépszerűbbek, csak a múlt hónapban 175 milliárd volt az ide beáramló friss tőke. A részvénypiaci helyzet javulásának köszönhetően pedig már nemcsak a frissen beáramló pénzek, hanem az árfolyamnyereség is hozzá tudott járulni az összvagyon növekedéséhez.

Nincs megállás: százmilliárdokat tesznek a magyarok ebbe a kötvénybefektetésbe

Nincs megállás: százmilliárdokat tesznek a magyarok ebbe a kötvénybefektetésbe

Folytatódik a kötvényalapok menetelése, csak februárban újabb 216 milliárdnyi friss tőkét tettek ide a magyarok. A legnépszerűbbek a rövid kötvényalapok, de ezen belül vonzóak az euróövezeti befektetésekkel bíró alapok is. A friss adatok szerint a hazai befektetési alapok egyre közelebb kerülnek a 10 ezer milliárdos kezelt vagyonhoz, miközben a kötvényalapok vagyona már átlépte a 3000 milliárdos szintet.

160 milliárd forintot zsebelt be a magyar befektetők új kedvence

160 milliárd forintot zsebelt be a magyar befektetők új kedvence

Hasonlóan indult az év, ahogy tavaly befejeződött a befektetési alapok piacán: januárban a szektor 162 milliárd forintnyi friss tőkét gyűjtött, ebből viszont szinte a teljes összeget a rövid kötvényalapok zsebelték be. A január már jobb eredményeket hozott a befektetéseket tekintve is, ennek köszönhetően az alapok által kezelt vagyon egy lépéssel közelebb került a 10 ezermilliárd forintos szinthez.

Sosem láttunk még ilyet, egyszerűen rákattantak a magyarok erre a befektetésre

Sosem láttunk még ilyet, egyszerűen rákattantak a magyarok erre a befektetésre

Decemberben a befektetési alapok közel 360 milliárd forintnyi friss tőkét gyűjtöttek, ennél magasabb pénzbeáramlásra a szektorban eddig még sosem volt példa. Úgy tűnik tehát, hogy a magyar megtakarítások egy jelentős része decemberben ismét a befektetési alapokat mellett tette le a voksát a lakossági állampapírok helyett, ezen belül is elsősorban a kötvényalapok vonzották a friss pénzeket, ahol ugyancsak rekord eredmény született.

Tarol a magyarok kedvelt befektetése, nem fogod elhinni, mennyi pénz van benne

Tarol a magyarok kedvelt befektetése, nem fogod elhinni, mennyi pénz van benne

Novemberben tovább meneteltek a befektetési alapok: múlt hónapban több mint 200 milliárd forintnyi friss tőke érkezett a szektorba, ezzel és a jó hozamokkal együtt a kezelt vagyon új csúcsra, 9000 milliárd forint fölé nőtt. Ez azt is jelenti, hogy a befektetési alapok szektora így már több pénzt kezel, mint amennyi megtakarítás lakossági állampapírokban van. A befektetők kedvencei továbbra is a kötvény- és pénzpiaci alapok, a legjobb hozamokat viszont nem itt, hanem ezúttal az ingatlanalapoknál kell keresni.

Tarol a magyarok kedvelt befektetése, az állampapírok felköthetik a gatyájukat

Tarol a magyarok kedvelt befektetése, az állampapírok felköthetik a gatyájukat

Októberben is folytatódott a befektetési alapok menetelése: múlt hónapban 168 milliárd forintnyi friss tőke érkezett a szektorba, ezzel a kezelt vagyon új csúcsra, 8600 milliárdra forintra nőtt. A befektetők kedvencei továbbra is a kötvény- és pénzpiaci alapok, aminek vélhetően a lakossági állampapírok isszák meg a levét. A legjobb hozamokat viszont nem itt, hanem az árupiaci alapoknál kell keresni.

Megvan, mibe mentek át állampapírból a magyarok - 16 éve láttunk ilyet utoljára

Megvan, mibe mentek át állampapírból a magyarok - 16 éve láttunk ilyet utoljára

Szeptemberben a befektetési alapok több mint 225 milliárd forintnyi friss tőkét gyűjtöttek, ennél magasabb pénzbeáramlásra a szektorban 2006 augusztusában volt utoljára példa. Nagyon valószínű, hogy a forintos lakossági állampapíroknál látott 480 milliárdos állománycsökkenés egy része a befektetési alapokban landolt múlt hónapban, elsősorban kötvény- és pénzpiaci alapokban.

Az „amerikai álom” nincs többé, de van valami, ami segíthet az egyenlőtlenség elleni harcban

Az „amerikai álom” nincs többé, de van valami, ami segíthet az egyenlőtlenség elleni harcban

Nincs egyetértés a világban arról, mivel is kellene foglalkoznia az ESG-nek: egyesek szerint túl sok területre fókuszál, amikor elég lenne csak a környezeti szempontokra figyelni, mások szerint a három betű egymástól elválaszthatatlan. Sőt, egyre nagyobb teret nyert a társadalmi felelősségvállalás kérdése, a Portfolio Sustainable World 2022 konferenciáján elhangzottak szerint ugyanis egyre csak nő a társadalmi egyenlőtlenség, az amerikai álom pedig már nincs többé.

Nagy vagyonok halmozódnak a magyarok egyik kedvelt befektetésében

Nagy vagyonok halmozódnak a magyarok egyik kedvelt befektetésében

Júliusban tovább gyarapodott a hazai befektetési alapokban kezelt vagyon, megközelítve a 8 ezermilliárd forintos szintet, ami új rekordot jelent. Továbbra is az ingatlanalapok kezelik a legtöbb pénzt, a legjobb hozamokat viszont az árupiaci alapok szállítják: július végén már 18% feletti hozamot mutattak fel idénre.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.