digitalizáció

Vezérváltás a BÁV-nál

Vezérváltás a BÁV-nál

Pintye László érkezik a BÁV Zrt. élére, aki több évtizedes tapasztalattal rendelkezik a médiapiac, az üzletfejlesztés és a stratégiai tanácsadás területén. A cég korábbi irányítását Majtényi Kálmán, a Lexholding Zrt. vezérigazgatója látta el az igazgatóság tagjaként, ezt a feladatát továbbra is ellátja – közölte közleményében a vállalat.

Folyamatos alkalmazkodás nélkül nincs hatékony compliance

Folyamatos alkalmazkodás nélkül nincs hatékony compliance

A compliance területe rendkívül sokrétű, és éppen ez adja a szépségét, ugyanakkor a legnagyobb kihívását is. Ma már nem pusztán egyféle „satufék” szerepét tölti be, hanem egyre inkább bevonódik a stratégiai döntéshozatalba, valódi szerepet kap a döntéshozatalkor. A szektorok közötti különbségek hatalmasak: más-más elvárások, szabályozási környezetek és kockázatok jellemzik az egyes iparágakat, így a compliance szereplőinek folyamatosan alkalmazkodniuk kell. A Digital Compliance 2025 konferencián arról is szó volt, hogyan lehet ezt a sokféleséget hatékonyan kezelni.

Támogatásokkal és kedvező hitelekkel válthatnak még magasabb fokozatra a bizakodó baranyai vállalkozások

Támogatásokkal és kedvező hitelekkel válthatnak még magasabb fokozatra a bizakodó baranyai vállalkozások

Portfólióbővítés és a legújabb technológiák használata nagyot lendíthet a cégek versenyképességén, miközben minden eszközt meg kell ragadniuk a hatékonyságnöveléshez – hangzott el többek között a Portfolio és a KAVOSZ országos gazdasági roadshow-jának pécsi színhelyén, ahol vezető szakemberek és a helyi vállalkozói szcéna képviselői osztották meg gondolataikat a témában.

Szabályozásból stratégia: így alakítja át a jogi megfelelés a cégek működését

Szabályozásból stratégia: így alakítja át a jogi megfelelés a cégek működését

A mai vállalati környezetben a munkavállalóknak elképesztő mennyiségű szabályt kell ismerniük a digitalizációs folyamatokkal összefüggésben, és ezeknek nemcsak elméleti szinten, hanem a mindennapi gyakorlatban is érvényesülniük kell. A szabályalkotás mára túlnőtt a jogi kereteken: stratégiai, politikai és gazdasági eszközzé vált, amely mélyen befolyásolja a vállalatok működését és döntéshozatali folyamatait. A jövőbiztos és hatékony megfelelési rendszerek kialakításához elengedhetetlen a digitalizáció és a globális lefedettség – ezek nélkül ma már nem lehet valódi, működőképes compliance rendszert fenntartani. Ezeket a kérdéseket jártuk körbe a Digital Compliance 2025 konferencián, ahol a megfelelés jövőjéről, a technológia szerepéről és a szabályozási környezet változásairól is szó esett.

A hatékonyságnövelés csak az előremenekülés része – Így fordíthatják saját előnyükre a kkv-k a nehéz időket

A hatékonyságnövelés csak az előremenekülés része – Így fordíthatják saját előnyükre a kkv-k a nehéz időket

Egy sor tényező miatt nem néznek ki túl jól a magyar gazdasági mutatók, és ezt a hazai kis- és középvállalati vezetők első kézből tudják visszaigazolni. A támogatások és kedvező hitelek menekülő útvonalat jelentenek, de ezen felül hosszú a házi feladat lista, amelynek megvalósítása elengedhetetlen a talpon maradáshoz. A Portfolio és a KAVOSZ kilenc állomásos kkv roadshow-jának nyitó helyszínén, Veszprémben vezető gazdasági szakemberek és helyi vállalkozók osztották meg személyes tapasztalataikat a kilábalás lehetséges módjairól.

AI-ügynök csoportfőnök lesz minden fiatalból? − Megszólal a kibertitok jövőkutató

AI-ügynök csoportfőnök lesz minden fiatalból? − Megszólal a kibertitok jövőkutató

Amikor az AI az emberi intelligencia mind magasabb szintjeit ostromolja, és immár a „humanity’s last exam” koordinátarendszerben jár, fiatalként minden bizonnyal hatványozottan jelenik meg a dilemma, hogy egyáltalán van-e értelme bármit is tanulni, és ha igen, mi lenne az, amivel szert tehetünk a nélkülözhetetlenség privilégiumára? Keleti Arthur kibertitok jövőkutatót, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítóját kértük meg, hogy szembesítsen a valósággal, aki a Portfolio Gen Z Fest 2025-ön külön előadásban taglalja a mesterséges intelligencia legújabb vívmányainak munkára gyakorolt hatásait.

Mi lesz a plázákkal a mesterséges intelligencia korában?

Mi lesz a plázákkal a mesterséges intelligencia korában?

A Covid óta szinte közhelynek számít, hogy megváltoztak a vásárlói szokások, és egyre nagyobb teret nyer az online kereskedelem. De valóban eljelentéktelenednek a fizikai boltok vagy a bevásárlóközpontok? Gyertyánfy Miklóssal, a Gránit Pólus Csoport vezérigazgatójával beszélgettünk, kiskereskedelemről, digitalizációról, a mesterséges intelligencia alkalmazásáról a plázákban, de szóba került a Nyugati pályaudvar környékének fejlesztése is.

A szegedi kkv-k is első kézből tájékozódhatnak a legújabb beruházás fejlesztési lehetőségekről

A szegedi kkv-k is első kézből tájékozódhatnak a legújabb beruházás fejlesztési lehetőségekről

A mostani visszafogott konjunktúra idején is számos eszköz áll a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások rendelkezésére, hogy javítsanak piaci helyzetükön. Az aktuális támogatásokról és forrásokról ad elsősorban részletes áttekintést a Porfolio és KAVOSZ közös országos gazdasági roadshow-ja, amely május 12-én Szegedre látogat. A regisztráció ingyenes, érdemes ugyanakkor időben lecsapni a korlátozott helyekre.

Kecskemétre robog tovább a kkv-k kihagyhatatlan országos gazdasági roadshow-ja

Kecskemétre robog tovább a kkv-k kihagyhatatlan országos gazdasági roadshow-ja

Kár lenne veszni hagyni bármilyen lehetőséget, amelynek segítségével a magyarországi mikro-, kis- és középvállalatok növelhetik termelékenységüket és versenyképességüket. A Portfolio és a KAVOSZ kilenc állomásos gazdasági-finanszírozási eseménysorozata a jelenleg elérhető forrásokról ad részletes áttekintést vezető szakemberek tolmácsolásában. A túra Kecskemétre is ellátogat, méghozzá május 12-én, érdemes azonban igyekezni az ingyenes regisztrációval, mert a résztvevők száma korlátozott.

Ilyen könnyen juthatnak ingyen saját honlaphoz a magyar vállalkozások

Ilyen könnyen juthatnak ingyen saját honlaphoz a magyar vállalkozások

A Yettel Magyarország hivatalos szállítóként csatlakozott a Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" kezdeményezéséhez, amely akár 1,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatást biztosít mikro- és kisvállalkozásoknak digitális jelenlétük kiépítésére. A BellResearch adatai szerint a mikrovállalatok mindössze 35%-a rendelkezik saját weboldallal, miközben a sikeres piaci jelenléthez ma már elengedhetetlen a teljes körű digitális megjelenés. A szolgáltató felhasználóbarát megoldásokat kínál, átvállalva a technikai kivitelezés minden részletét a voucher beváltásától kezdve - mondta el a Portfolio-nak  Fülöp Gábor, a cég üzleti értékesítési és marketing igazgatója.

Teljesen alkalmatlannak tartjuk a kormányainkat, aminek már gazdasági ára van

Teljesen alkalmatlannak tartjuk a kormányainkat, aminek már gazdasági ára van

A világ országainak többsége nem rendelkezik olyan szabályozási keretrendszerrel, amely érdemben képes reagálni a gyors technológiai, gazdasági és környezeti változásokra. A döntéshozatal minősége világszerte egyre rosszabb, az emberek alig bíznak a kormányaikban. Ennek legfőbb oka, hogy a legtöbb állam nem von be külső szakértőket, társadalmi partnereket és egyszerű embereket a társadalmi egyeztetési folyamatokba – többek között ezeket állapította meg a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) friss tanulmánya, amely Magyarország döntéshozatali folyamataival kapcsolatban is sok kifogást fogalmaz meg.

Évről évre másfélszereződik a kitoloncolások száma Európában

Évről évre másfélszereződik a kitoloncolások száma Európában

Jelentősen növelik a európai határvédelmet biztosító Frontex erőforrásait, ami a Bizottság által közzétett negyedik schengeni jelentés eredményeiből is jól látszik. A változó geopolitikai helyzetben jobb alkalmazkodóképességre van szükség, így a digitalizáció és a koordináció erősítése mellett gyorsított eljárási rendszerek kialakítására is ígéretet tett Brüsszel.

Brutális változás a műszaki vizsgáknál – nagy szigorításokra készülnek

Brutális változás a műszaki vizsgáknál – nagy szigorításokra készülnek

Az Európai Bizottság radikálisan átalakíthatja a járművek műszaki vizsgáztatására, nyilvántartására és ellenőrzésére vonatkozó uniós szabályokat. A tervek szerint minden tíz évnél idősebb autóra és furgonra évente kötelező műszaki vizsga várna, a motorkerékpárokra pedig megszűnne a kivétel. Bevezetnék az ultrafinom részecskék és a nitrogén-oxid-kibocsátás mérését, valamint országos adatbázisban rögzítenék a kilométeróra-állásokat a csalások ellen. Emellett a papíralapú forgalmi és vizsgabizonyítványokat digitális változatok váltanák fel, és egyszerűsödne az adminisztráció a más tagállamban ideiglenesen tartózkodók számára.

Pécsre is ellátogat az országos kkv-finanszírozási roadshow

Pécsre is ellátogat az országos kkv-finanszírozási roadshow

Országjáró eseménysorozat segít a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak, hogy megismerkedjenek a jelenleg rendelkezésre álló legkedvezőbb fejlesztési lehetőségekről. A Portfolio és a KAVOSZ közös körútjának egyik állomása Pécs, ahol május 6-án az elérhető beruházás-ösztönzési forrásokon túl szó lesz a válságkezelés lehetséges módjairól, a digitalizáció kínálta előnyökről, valamint a munkaerőpiaci kihívásokra adható válaszokról is.

Hiába a reformok, még mindig strukturális problémák vannak az EU-s auditokkal

Hiába a reformok, még mindig strukturális problémák vannak az EU-s auditokkal

A 2014-es uniós könyvvizsgálati reform alapjaiban alakította át az ágazatot, valamint a digitalizáció és a fenntarthatósági jelentések is egyre nagyobb szerepet kaptak. Az European Capital Markets Institute (ECMI) most elkészült jelentése szerint azonban az átláthatóság, a piaci koncentráció, a versenytorzító gyakorlatok és az összeférhetetlenségi problémák még mindig strukturális veszélyt jelentenek az EU-ban. Az ECMI szerint ha nem történnek célzott beavatkozások – legyen szó a piaci koncentráció mérsékléséről, a szabályozás korszerűsítéséről vagy a szakmai kapacitás bővítéséről –, a könyvvizsgálati piac egyre zártabbá válhat, veszélyeztetve az auditált információk megbízhatóságát és az EU szabályozói integritását.

Veszprémben startol a tavasz zászlóshajó kkv-eseménysorozata

Veszprémben startol a tavasz zászlóshajó kkv-eseménysorozata

Amikor lényegében napon belül változnak a gazdasági kilátások, a vállalkozások nem engedhetik meg azt a luxust, hogy akár egyetlen beruházás élénkítési eszközről is lemaradjanak. A Portfolio és KAVOSZ országos, kilenc városra kiterjedő rendezvénysorozata kihagyhatatlan alkalom a finanszírozással és fejlesztési lehetőségekkel kapcsolatos legfrissebb információk begyűjtésére. Az első állomás május 5., Veszprém - a korlátozott számú helyekre érdemes minél előbb regisztrálni.

Tisztességtelen versenyre panaszkodnak az építőipar szereplői

Tisztességtelen versenyre panaszkodnak az építőipar szereplői

Tovább tart az építőipar mélyrepülése. A vállalkozások nagy többsége az árbevétele és a jövedelmezősége további csökkenésére számít. Növekszik a lánctartozás mértéke. Kitörési pont a lakásépítés- és lakásfelújítás területe lehet. Érdemleges pozitív fordulatot ágazati szinten 2026-tól lehet várni. A vállalkozások az erős versenyben hatékonysági intézkedéseket tesznek. A 2025. év a megmaradás és az erőgyűjtés éve az építésgazdaságban - hangsúlyozta Koji László, az ÉVOSZ elnöke.

Az előre menekülés az utolsó mentsvár: agrárium az innováció és a fenntarthatóság szorításában

Az előre menekülés az utolsó mentsvár: agrárium az innováció és a fenntarthatóság szorításában

Az innováció sebessége a mezőgazdaságban is nyaktörőre kapcsolt, miközben a szigorodó fenntarthatósági követelmények mind nagyobb alkalmazkodást követelnek meg a szereplőktől. Az automatizálás fokozása, az adatalapú döntésekre átállás és az exportpiacok felé való elmozdulás segítséget jelenthet, a hogyan kapcsán azonban nem könnyű eligazodni a változó szabályok és a technológiai újdonságok rengetegében. Ehhez nyújt iránytűt a Portfolio Agrofuture 2025 konferencia, ahol a szakmát érintő legaktuálisabb kérdések kerülnek terítékre zöld átállás, digitalizáció és finanszírozás terén.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.