gazdasagfejlesztes

Kiszivárgott az EU-s terv, ami még jobban fájhat Magyarországnak

2019. december 03. 16:40 | Portfolio

Kiszivárgott az EU-s terv, ami még jobban fájhat Magyarországnak

Néhány hete már megszondáztatták, hétfőn pedig írásba is adták az EU soros elnökségét betöltő finnek, hogy hogyan képzelik el a 2021-2027-es uniós költségvetést, ami Magyarország számára a korábbi terveknél még drasztikusabb forráscsökkenést vázol – rajzolódik ki a Bruxinfo által megszerzett anyagból. Eszerint nem a korábbi maximálisnak mondott 24%-kal, hanem 27%-kal kevesebb felzárkóztatási és agrárforrás lenne elérhető Magyarország számára és ezeket is jogállamisági feltételrendszerhez kötnék. Az anyagról jövő héten már állam- és kormányfői szinten megy az egyeztetés az EU-csúcson, igaz a finn kormányfő a mai lemondása miatt már csak ügyvezető miniszterelnökként igazgatja majd a folyamatot.

Lemondott a finn miniszterelnök, aki az EU soros elnökségét viszi

2019. december 03. 12:35 | Portfolio, MTI

Lemondott a finn miniszterelnök, aki az EU soros elnökségét viszi

Kihátrált a finn miniszterelnök mögül az ötpárti kormánykoalíció egyik pártja és mivel korábban több párt is bizalmi szavazást kezdeményezett Antte Rinne ellen, így ennek eredményét már meg sem várta, hanem kedden benyújtotta lemondását az államfőnek, aki azt el is fogadta – írja az MTI. Finnország az idei második félévben az EU soros elnöki tisztségét tölti be, így Rinne távozása a finn elnökség utolsó heteire, így a december közepi EU-csúcsra is jelentős árnyékot vet.

Toplista: ők a legdinamikusabban fejlődő hazai cégek

2019. november 28. 19:40 | Portfolio

Toplista: ők a legdinamikusabban fejlődő hazai cégek

Tizenegyedik alkalommal részesültek Pegazus Díjban Magyarország legdinamikusabban fejlődő kis- és középvállalkozásai: az elismerést idén is összesen harminc kiváló gazdasági teljesítményt nyújtó társaság kapta meg. A díjakat a hagyományoknak megfelelően idén is feltörekvő és piacvezető kategóriában, három földrajzi régió alapján ítéltek oda az adományozók.

Döbbenetes számok láttak napvilágot a cigányság helyzetéről

2019. november 28. 11:02 | Weinhardt Attila

Döbbenetes számok láttak napvilágot a cigányság helyzetéről

Minden reális előrejelzés szerint 2050-re 8 millióra csökken a most 9,8 milliós magyarországi lakosság és közben 20%-kal csökken a munkaképes korú emberek köre, így rendkívül fontos, hogy a most születő cigány és nem cigány gyermekek milyen képességek birtokába jutnak el 31 éves korukra – hangsúlyozta egy minapi konferencián Vecsei Miklós. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke és a diagnózis alapú felzárkózási roma stratégia miniszterelnöki biztosa szerint a kistelepülésen élő cigányok elképesztő nyomorát csak helyben kialakított programokon keresztül lehet enyhíteni. Enélkül szerinte drámai kilátások elé néz Magyarország, és ezért ki is jelentette: „ha valaki nem tud szeretni Magyarországon, az most már féljen".

Nem vonzó munkahely egy kisvállalkozás a fiataloknak

2019. november 28. 10:50 | Portfolio

Nem vonzó munkahely egy kisvállalkozás a fiataloknak

Vajon mi motiválja leginkább a pályakezdőket és a fiatal dolgozókat? A kihívásokat keresik vagy az anyagi juttatások a mérvadók? Tényleg a home office a jövő irodája? A Brain Bar széleskörű kutatást végzett az Y és Z generáció körében, amelynek eredményei megcáfolják, amit eddig a fiatal munkavállalók preferenciáiról gondoltunk.

Több tízezer cégnek jöhet jól a közbeszerzési törvény lazítása

2019. november 28. 08:56 | Portfolio

Több tízezer cégnek jöhet jól a közbeszerzési törvény lazítása

A pályázati piacon aktív akár 50-60 ezer cégnek is jól jöhet a közbeszerzési törvény küszöbön álló módosításai közül az, hogy az elmúlt évek fokozatos értékhatár emelése után lényegében megszűnik mind az uniós, mind a hazai költségvetésű pályázatoknál az értékhatár szerinti közbeszerzési kötelezettség – jelezte a Világgazdaságnak Szőke István közbeszerzési tanácsadó.

Belgrádban nyitott irodát a HEPA

2019. november 27. 09:25 | MTI

Belgrádban nyitott irodát a HEPA

A szerb-magyar kereskedelmi kapcsolatok az utóbbi években kiemelkedően jók, és a befektetések szempontjából is jelentős előrelépések történtek a közelmúltban, a jövőben pedig további közös sikerekre lehet számítani - hangsúlyozta Hendrich Balázs, a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség vezérigazgatója kedden Belgrádban, ahol megnyitotta az ügynökség nyugat-balkáni regionális partnerirodáját.

2019. november 26. 14:44 | Portfolio

Elosztottuk az összes EU-pénzt és most légyszi küldjétek a számlákat!

Az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) 7 évre szóló keretének 98%-át már elosztotta a kormány, 70%-át pedig már ki is fizette, igaz 42%-ban előlegként, így szükség lenne arra, hogy minél több projektgazda nyújtsa be a fejlesztései számláját a hatósághoz kifizetés céljából - hangsúlyozta az EFOP előrehaladásáról szóló mai pécsi konferencián a programot felügyelő Irányító Hatóság elnöke, Nemcsok Dénes. Vitályos Eszter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára részletesen bemutatta az EFOP eddigi előrehaladását és arra is felhívta a figyelmet, hogy a közelmúltban 2 újabb pályázatot is meghirdettek.

Már 3 ezerrel nőtt a bölcsődei férőhelyek száma az EU-s tízmilliárdok hatására

2019. november 25. 11:43 | Portfolio

Már 3 ezerrel nőtt a bölcsődei férőhelyek száma az EU-s tízmilliárdok hatására

A 2018-as 48 ezerről mostanra közel 51 ezerre nőtt országszerte a bölcsődei férőhelyek száma és a növekedés hónapról-hónapra folyamatos – jelezte az M1 aktuális ma reggeli adásában Kovácsné Bárány Ildikó miniszteri biztos. Ez nem véletlen, hiszen csak idén mintegy 104 milliárd forintnyi, döntően EU-s támogatás áll rendelkezésre bölcsődefejlesztésre, és közben a kormány jelentős béremelésre is készül 2020-2021-ben az ágazatban dolgozó szakképzett munkaerő megtartása érdekében. Ezek mellett szeptember óta már elérhető a szülők számára a havi 40 ezer forintos bölcsődei díjtámogatás is, szintén döntően EU-s pénzből.

Bevállalta a büntetést a kormány, így újabb hatalmas adag pénzt küldött Brüsszel

2019. november 25. 05:46 | Weinhardt Attila

Bevállalta a büntetést a kormány, így újabb hatalmas adag pénzt küldött Brüsszel

Az elmúlt hetekben mintegy 325 milliárd forintnyi EU-támogatást utalt át az Európai Bizottság a magyar kormánynak, így a 7 évre járó támogatási keret 43%-át már kifizette – derül ki a Portfolio kalkulációiból. Mindez azt jelenti, hogy folytatódott az a hatalmas brüsszeli pénzátutalási sorozat, amely azután indult el szeptemberben, hogy információink szerint összesen 400-420 milliárd forintnyi pénzügyi büntetést vállalt be a magyar kormány a 2014-2020-as fejlesztési ciklusbeli támogatás felhasználási szabálytalanságok miatt.

2019. november 22. 12:45 | Portfolio, MTI

Bejelentették: tovább növeli 100 milliárdos vajdasági fejlesztési programját a magyar kormány

A vajdasági gazdaságfejlesztési programra 2016-2018 között 50 milliárd forintos keretet szánt a kormány, de ezt eddigre csaknem megduplázta, a ma megjelent három újabb pályázati kiírással pedig ezt még tovább növeli – jelentette be pénteken Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a vajdasági Szabadkán. A ma kiírt nyolcadik pályázati kör három pályázatából kettő az idegenforgalomra, egy pedig technológiai fejlesztésre vonatkozik.

Megtudtuk, mekkora pénzügyi büntetést vállalt be a kormány

2019. november 21. 13:30 | Weinhardt Attila

Megtudtuk, mekkora pénzügyi büntetést vállalt be a kormány

A Portfolio megbízható információi szerint a 2014-2020-as uniós fejlesztési ciklus egészére összesen mintegy 400-420 milliárd forintnyi pénzügyi korrekciót vállalt be a magyar kormány az Európai Bizottsággal kötött megállapodás során. A köznyelvben csak büntetésnek mondott tétel jóval nagyobb annál, mint amiről szeptember elején tudni lehetett (300 milliárd forint alatt), de jóval kisebb, mint a múlt héten elterjedt 600-700 milliárdos tartomány. A 400-420 milliárdos büntetés fele egyébként csak a jövőben jelentkezik majd a magyar költségvetés szintjén.

Vétózott Magyarország az EU-ban: ne a brüsszeli jelentés legyen a jogállamisági viták alapja

2019. november 19. 20:17 | Portfolio

Vétózott Magyarország az EU-ban: ne a brüsszeli jelentés legyen a jogállamisági viták alapja

26 uniós tagállam támogatta, vagy legalábbis nem ellenezte és csupán Magyarország, illetve Lengyelország vétózta meg az Általános Ügyek Tanácsának mai brüsszeli ülésén azt a tervet, hogy az Európai Bizottság által évente készítendő jogállamisági jelentések a tagállamok közötti jogállamisági párbeszéd alapját jelentsék, azaz összekapcsolják a két témát - írja a Bruxinfo. A magyar és lengyel ellenkezés miatt a finn soros elnökség csak a saját nevében adott ki egy értékelő anyagot, de rövidesen megjelenik majd tőlük a 2021-2027-es uniós költségvetés részletes javaslata és benne a jogállamisági feltételrendszer kifejtése is.

Visszafordíthatóvá tenné az EU-tagság folyamatát Macron

2019. november 19. 19:09 | Portfolio, MTI

Visszafordíthatóvá tenné az EU-tagság folyamatát Macron

Miután októberben dán és holland támogatással megvétózta Észak-Macedónia és Albánia EU-csatlakozási tárgyalásai megindítását a Franciaország, ma nyilvánosságra hozott egy 2,5 oldalas vitaindító anyagot arról, hogy 7 lépésben hogyan reformálná meg az EU-csatlakozás folyamatát. Mindez egyúttal azt is jelentené, hogy a különböző uniós forrásokhoz is fokozatosan férhetne csak hozzá a csatlakozni vágyó tagállam: legelőbb az Erasmus és K+F+I forrásokhoz, majd az ötödik lépcsőfok teljesítésével a felzárkóztatási és agrártámogatásokhoz.

Orbán Viktor is megszólalt a gigantikus brüsszeli büntetésről

2019. november 18. 23:21 | MTI, Portfolio

Orbán Viktor is megszólalt a gigantikus brüsszeli büntetésről

Az a helyzet, hogy Magyarországot senki semmilyen büntetésre nem ítélte, egyetlen forintot sem vesztett az uniós forrásokból - válaszolta a Parlament hétfői ülésén feltett ellenzéki kérdésre Orbán Viktor az elmúlt napok uniós támogatási korrekciójának témájában.

Az EU-támogatások rendszerének radikális átalakítására van szükség

2019. november 16. 14:39 | Lukács András

Az EU-támogatások rendszerének radikális átalakítására van szükség

Sok hasznos fejlesztéshez járultak hozzá az európai uniós támogatások, de összességében egyáltalán nem rózsás a kép – ez derült ki annak a projektnek a során, amelyben arról kérdezték EU-tagországok civil szakértőit, milyen tapasztalataik vannak az eddig támogatások felhasználásáról, és milyen változtatásokat javasolnak a következő (2021-2027. évi) ciklusra. Bár a felmérés az éghajlatvédelemre fordított támogatásokra irányult, komoly általános következtetések is levonhatók belőle. Az alábbiakban Lukács Andrásnak, a Levegő Munkacsoport elnökének cikkét közöljük.

Varga Judit: elfogadhatatlan a kohéziós pénzek nagyarányú megvágása

2019. november 14. 18:51 | Portfolio

Varga Judit: elfogadhatatlan a kohéziós pénzek nagyarányú megvágása

Magyarország számára elfogadhatatlan a kohéziós pénzek tervezett nagyarányú megvágása, ugyanis az egyelőre kevésbé jól teljesítő uniós tagországok megerősödésével egész Európa gazdasága sikeresebb lesz - jelentette ki az igazságügyi miniszter Hágában, az MTI-nek telefonon nyilatkozva csütörtökön.

RSM Blog

Két éves a bejelentővédelmi törvény

2023 nyarán lépett hatályba a 2023. évi XXV. törvény, - a panasztörvény - amely a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentéséről szól. A bejelentővéd

Ricardo

Milton Friedman és az MMT

Milton Friedman: From Modern Monetary Theory to Monetarism címmel ma cikkem olvasható a Naked Capitalism oldalon. Innen is köszönöm Yves Smith szerkesztőnek a közlést, aki egy rövid felvezetést i