Rezsicsökkentés: elárulta a kormány, hogy hányan vannak itthon az átlagfogyasztók
Elárulta a kormány, hogy hányan vannak itthon az átlagos gáz- és áramfogyasztók - írja az ATV.
Elárulta a kormány, hogy hányan vannak itthon az átlagos gáz- és áramfogyasztók - írja az ATV.
A Nyugdíjas Parlament elnöke szerint az új rezsiszabályok hátrányosan érintik a nyugdíjasokat, így a szervezet négy javaslatot fogalmazott meg a kormány irányába – írja az Infostart.
Az átlag feletti gázfogyasztás árának drasztikus megemelése a rezsiárszabás átalakításának egyik legérdekesebb eleme. Az év során ugyanis a fűtés miatt nagyon egyenetlen a havi fogyasztás, ezért a legfőbb aggodalom abból származik, hogy vajon hogyan számolják el például a havi átlag többszörösére rúgó téli gázfogyasztást, és mennyit kell érte fizetni. Úgy tűnik, a kérdésre már legalább három megfejtést adtak a szabályokat értelmezni próbálók, ám ezek nincsenek összhangban egymással, sőt a számla méretét illetően nagyon eltérő eredményre vezetnek.
A rezsicsökkentés módosítása után augusztus 1-től jelentősen emelkedik a lakossági energia ára Magyarországon, igaz, ellátásbiztonsági, energiafüggetlenségi vagy akár környezetvédelmi megfontolások alapján a kormány úgy döntött, hogy a világpiaci árat a földgázhoz képest az áramnál jóval kisebb mértékben szabadítja rá a lakosságra. Sokan gondolkodnak abban, hogy elsődleges, vagy kiegészítő fűtésként áramot használjanak, de nagyon nem mindegy, hogy mit választanak. Mutatunk két, olvasóinktól kapott példát, amelyeknél konkrét számításokkal mutatjuk be, hogy az adott technológia mellett milyen költségekkel, és főként milyen költségemelkedéssel lehet kalkulálni.
A nagycsaládosok továbbra is kedvezményesen kaphatják a gázt – közölte Németh Szilárd rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos az előző hét szerdai Kormányinfón, majd ezt megerősítette a rezsicsökkentési rendszer módosításáról szóló tegnapi belejelentés is. Eddig a nagyjából 300 ezer jogosultból mindössze 26 ezer család élt a támogatással. De mi is az a nagycsaládos földgáz árkedvezmény, kik jogosultak rá, mekkora a kedvezmény mértéke, illetve hogyan lehet igényelni? Összeszedtük a legfőbb tudnivalókat, amelyek a rezsicsökkentési rendszer módosítása miatt még fontosabbá váltak.
A ma megjelent rezsidrágítás kapcsán az egyik leggyakrabban felmerülő kérdés, hogy mi van azokkal a családokkal, akiknek több ingatlanjuk van, illetve azokkal, akik többen "egy mérőóra alatt" laknak. Az MVM Next megerősítette a jogszabályokból fakadó értelmezéseket, ami azt jelenti, hogy egy megnyugtató és egy kellemetlen következmény is van.
A lakossági fogyasztók már most is számtalan tarifa alapján fizetnek az áramért, létezik A1, A2, B, H, és korábbi szerződések alapján B Geo tarifa is. De mit jelentenek ezek? Mekkora az áramdíj az egyes tarifáknál, és hogyan változik az áramár augusztus 1-től? Ezt gyűjtöttük össze ebben a cikkben.
Az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. oldalán megjelent egy tájékoztató oldal célzottan a lakossági energiaszolgáltatásban bekövetkező változások összefoglalására. Ezen az oldalon rengeteg nyitott kérdésre találhatunk választ, sőt, az augusztus elsejétől érvényes új rezsiárak mellett kiszámolhatjuk a rezsiszámlák új összegét, a tervezett fogyasztásunk függvényében.
Aki az átlagos áramfogyasztás alatt marad, annak nem drágul a rezsije, és a ma bejelentett rezsiszabály-változások alapján azoknak is a korábban vártnál kisebb mértékű lesz az áremelkedés, akik átlag feletti fogyasztók. A drágulás azért így sem kicsi: akik az átlag másfélszeresét fogyasztják, bő 30%-os, akik a kétszeresét, közel 50%-os drágulásra számíthatnak.
Augusztus elsejétől új tarifák mellett fizetik a gáz- és áramárat a lakossági fogyasztók, miután a kormány döntött a rezsicsökkentési szabályok módosításáról. Németh Szilárd rezsibiztos bejelentésével párhuzamosan megjelentek a közlönyben a rendeletek, valamint tájékoztatót adott ki az MVM is. Ez alapján már lehet számításokat végezni, hogy egy-egy fogyasztó rezsiszámlája hogyan változik és a számla végösszegét befolyásolja-e az elszámolás módja. Az elszámolás módjára (éves, havi, átalány) vonatkozó kérdés rengeteg lakossági fogyasztót érint. Cikkünkben bemutatjuk, hogy a havi tényleges fogyasztás alapján elszámolók a téli hónapokban sokszor és könnyedén kerülhetnek például 144 köbméteres havi határ fölé (hiszen értelemszerűen ekkor fűtünk és használjuk a gázt a legnagyobb mennyiségben), ami mellett belépne a magasabb piaci ár, azonban a szabályozó hatóság erre az esetre is felkészült, egy új kedvezmény alkalmazásával.
A lakossági fogyasztóknak továbbra is biztosított a rezsicsökkentés, de a jövőben rezsicsökkentett áron fogyasztható földgáz- és villamos energia mértéke megváltozik - jelentette be az MVM azok után, hogy megjelentek az új rezsiszabályok a közlönyben.
A rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos csütörtök reggel - minden előzetes tájékoztatás nélkül - rendkívüli tájékoztatót tartott a rezsicsökkentés módosításának részleteiről. Ezen elárulta a legfontosabb új, lakossági piaci árakat: a földgáz esetében a fogyasztási limit feletti új ár hétszerese az eddigi rezsicsökkentett árnak, míg a villany esetében duplázódásról beszélhetünk. Közben már meg is jelentek a részletszabályokat tartalmazó kormányrendeletek a közlönyben.
A kormány által közzétett számítások alapján akár több mint 1800 milliárd forint többletbevételt is eredményezhet a rezsicsökkentés módosítása, ez úgy jön ki, hogy a kormány még a piaci árnál is magasabb árakkal számolhat, ugyanakkor pontos számításokat egyelőre nem lehet elvégezni, mivel nem egyértelmű, mit jelent valójában a piaci ár. Pletser Tamás, az Erste olaj- és gázpiaci elemzője nyilatkozott a Népszavának.
Több mint 190 ezer bécsi háztartás kapott egyszeri, 200 eurós rezsitámogatást. A hozzájárulást automatikusan utalták a legszegényebbeknek, a gyermeküket egyedül nevelők pedig plusz 100 eurót kapnak, amelyek nyomán eddig összesen 38,3 millió eurónyi rezsitámogatást fizetett ki a bécsi önkormányzat – írja az Infostart.
Jelenleg is folyamatban van a héten ismertetett új rezsicsökkentési szabályok részleteinek kidolgozása. Egy valami azonban már eldőlt: a jövőben biztosan nagyobb szerepet kap az áram és a gáz esetében a piaci ár, valamint a forint árfolyama. Megmutatjuk, hogy jelenleg miért is olyan ijesztő ez az árszint.
Gazdasági szempontból turbulens héten vagyunk túl, összeszedtük, a Portfolio mely podcastjei segíthetnek a legnagyobb mértékben abban, hogy jobban megértsük, mi történik éppen a magyar gazdaságban.
Az energia-veszélyhelyzettel összefüggő egyes szükségszerű intézkedések megtételéről címmel jelent meg kormányhatározat a péntek esti Magyar Közlönyben. Ebben lényegében a kormány előkészíti a 7 pontos intézkedéstervet, köztük a rezsicsökkentés módosítását. Egy másik határozatával a kormány létrehozta az Energia-veszélyhelyzeti Operatív Törzset.
A beérkező új információk és feltételezések alapján már meg lehet becsülni, hogy a kormány által szerdán bejelentett rezsicsökkentés csökkentése konkrétan milyen hatással jár a lakossági fogyasztókra. Kiderült ugyanis, hogy az államnak sietősen szüksége lesz már idén a plusz pénzekre és megközelítően az is tudható, hogy hány ember lesz érintett az átlag feletti fogyasztással. Leegyszerűsítő számításaink azt mutatják, hogy 2023-ban egy háztartásnál átlagosan éves szinten körülbelül 478 és 785 ezer forint között lehet a plusz teher mértéke, amit az előző év átlagfogyasztása feletti fogyasztása miatt fizet.
A legsérülékenyebb társadalmi csoportok nem távhős lakásokban élnek, a rezsicsökkentés részleges kivezetése pedig negatívan érintheti azokat a jellemzően alacsonyabb jövedelmű fogyasztókat, akik árammal fűtenek – egyebek mellett erről beszélt Feldmár Nóra, a Habitat for Humanity Magyarország szakpolitikai munkatársa a Portfolio Checklist csütörtöki adásában.
A tegnapi válság kormányülést követően eldőlt: a kormány részben feladja a rezsicsökkentés rendszerét, és részben ráereszti a lakosságra az energia piaci árát. Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat, amelyek segíthetnek a rezsiszámlák csökkentésében, az ezt támogató spórolásban, illetve bemutatjuk azokat a kalkulátorokat, amelyek segíthetnek felmérni helyzetünket. Mutatjuk azt is, milyen lehetőségeink vannak akkor, amennyiben nem tudjuk fizetni a rezsiszámlákat, emellett elolvashatja a rezsiszolgáltatások ki- és visszakapcsolásának szabályait.
Egy volt dolgozó belülről számol be a káoszról.
Folytatódik a program.
Interjú Sunam Sarkarral, az Apollo Tyres elnökével.
Az invazív faj agresszív fészekvédő viselkedése az emberre is veszélyes lehet.
Kritikus a helyzet Székelyföld egyik legnépszerűbb turistalátványosságánál.
A fix kamatra vagy a változóra esküsznek a befektetők?