Deviza

Kilőtt az infláció, szigorítást árazhat a piac

2025. február 11. 20:21 | Portfolio

Kilőtt az infláció, szigorítást árazhat a piac

Erősödik a forint a dollárral és az euróval szemben is, miután meghaladta a várakozásokat a januári infláció. A forint erősödése azt sugallja, hogy a befektetők a kamatpálya feljebb tolódását kezdték el árazni. Ma délután 4 órakor az amerikai jegybank elnökének volt a kongresszusi meghallgatása, ahol megerősítette a jegybank elkötelezettségét az infláció csökkentése mellett, és hangsúlyozta, hogy a döntéshozók nem sietnek a kamatlábak csökkentésével, a jelenlegi gazdasági helyzet pedig lehetővé teszi a kivárást.

Nagyot ment a forint - Most jön a fordulat?

2025. február 08. 16:00 | Portfolio

Nagyot ment a forint - Most jön a fordulat?

Közeledik a 400-hoz az euró-forint árfolyam – fél évvel ezelőtt ez még aggodalomra adott okot, most azonban már a forint látványos erősödésének jele. A rázós év- és hétkezdet után a magyar fizetőeszköz háromhavi csúcsra kapaszkodott az euróval szemben. A nagy lendület azonban könnyen kifulladhat, és úgy tűnik, hogy most van itt egy jó lehetőség az euróváltásra.

2025. február 07. 14:37 | Portfolio

Meghosszabbítja az Európai Központi Bankkal kötött eurolikviditást nyújtó repo megállapodását az MNB

Az Európai Központi Bank (EKB) és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2020 júliusában repo megállapodást kötött egymással, amely eurolikviditást biztosított a magyar pénzügyi intézmények részére a koronavírus-járvány miatt fellépő piaci zavarok miatti esetleges devizalikviditási igények kezelésére. A megállapodás több alkalommal, legutóbb 2022 decemberében került meghosszabbításra az elhúzódó orosz-ukrán háború miatt kialakult pénzpiaci feszültségre való tekintettel. Az MNB kezdeményezésére az EKB 2025 januárjában a repo eszköz újabb meghosszabbításáról döntött, mellyel a repo megállapodás lejárata 2027 január végéig kitolódik.

Nagyot fordult napon belül a forint, új csúcs lett a vége

2025. február 07. 01:25 | Portfolio

Nagyot fordult napon belül a forint, új csúcs lett a vége

Tíz egységet ugrott a forint a gyengülő dollárral szemben három kereskedési nap alatt szerdáig, de ennek csütörtök reggelre átmenetileg vége lett és a 390 feletti tartományban járt az árfolyam. Ebben az újra erősebb dollár mellett annak is szerepe lehetett, hogy gyenge magyar ipari termelési és kiskereskedelmi adatok érkeztek, illetve az MNB Monetáris Tanácsának egyik tagja az eddiginél magasabb inflációs pályát vázolt idénre, amely mellett a 6,5%-os alapkamat akár túl kevés reálkamatot is jelenthet a forintbefektetők számára. Még a reggeli órákban azonban megfordult a forint árfolyama, és nagy menetelésbe kezdett a hazai fizetőeszköz: napon belül 3 egységet erősödött, új 3 havi csúcsára ért a forint.

Összeálltak a csillagok: fényes jövő várhat a forintra

2025. február 06. 10:00 | Módos Dániel

Összeálltak a csillagok: fényes jövő várhat a forintra

Véget érhettek azok az idők, amikor a forint a világ egyik legrosszabbul teljesítő devizája volt. Nemzetközi és hazai fronton is egyaránt olyan fordulatok láttak napvilágot, ami miatt újra kell gondolni, amit eddig a forintról hittünk. Bár vannak kockázatok, de érdemes nem figyelmen kívül hagyni a legújabb fejleményeket.

Kéthavi csúcsnál a forint, szenved a dollár

2025. február 05. 19:32 | Portfolio

Kéthavi csúcsnál a forint, szenved a dollár

A hétfő hajnali nagy esést már kedden délutánra teljesen ledolgozta a forint a dollárral szemben, aztán szerdán még tovább erősödött, hiszen egyre jobban gyengül a dollár a vámháborús híráramlás mellett is. Mindezek mellett a forint a dollárral szemben a 390 alatti tartományba került, az euróval szemben pedig 406 alatt új kéthavi csúcson is járt.

Hiába Trump fenyegetései, Kína nem hátrál meg

2025. február 05. 08:40 | Portfolio

Hiába Trump fenyegetései, Kína nem hátrál meg

Nem változtatott Kína a renmimbi árfolyamán, annak ellenére sem, hogy Trump elnök 10%-os vámokat vetett ki Kínára, amire Ázsia legnagyobb gazdasága rögtön válaszolt is. A lépés meglepte a nagy nemzetközi bankházakat, mivel volt olyan várakozás, hogy a deviza leértékelésével próbálhatják tompítani a vámok hatásait.

Már erősebb a forint, mint a vámháború elindítása előtt!

2025. február 04. 22:05 | Portfolio

Már erősebb a forint, mint a vámháború elindítása előtt!

Óriási mozgásokat hozott eddig a hét a forint életében, legalábbis ami a dollárral szembeni devizaárfolyamot illeti. A múlt hét második felében még a 390-es kurzushoz szoktattuk magunkat, aztán az amerikai vámbejelentések hírére hétfőn reggel már 400 felett is jártunk. A vámkivetés elhalasztásának délutáni hírére azonban jött az újabb fordulat, és azt sejtjük, nincs még itt vége a pörgésnek.

Veszélyt jelentő invazív faj jelent meg a Balatonnál

2025. február 04. 12:06 | Portfolio

Veszélyt jelentő invazív faj jelent meg a Balatonnál

Egy nutriát rögzített a Kis-Balatonon a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet kutatójának kameracsapdája. A nutria az Európai Unió számára veszélyt jelentő idegenhonos inváziós fajok jegyzékén is szerepel, mivel komoly ökológiai és gazdasági károkat okozhat - írja a szervezet a Facebookon.

Trump kihátrálhat a vámokból: erősödik a forint és az euró, gyengül a dollár

2025. február 03. 22:24 | Portfolio

Trump kihátrálhat a vámokból: erősödik a forint és az euró, gyengül a dollár

Trump hétfőn vámokat vetett ki Kanadára, Mexikóra és Kínára, ami azonnali heves piaci reakciókat váltott ki, mivel a befektetők egy kereskedelmi háború veszélyét kezdték árazni. A döntés hatására a dollár jelentősen erősödött, miközben a kanadai és mexikói devizák, valamint a kínai jüan történelmi mélypontra zuhantak. A forint a dollárral szemben több mint egységnyit gyengült hajnalban. A befektetők várakozásai gyorsan megváltoztak, az amerikai jegybanki kamatcsökkentések esélye csökkent, és a gazdasági szakértők a stagfláció kockázatára figyelmeztetnek. Délutánra már nem voltak nagy mozgások a devizapiacokon, egészen a Fehér Ház békülékeny hangvételű üzenetéig, amely enyhe dollárgyengülést eredményezett. Végül nem sokkal fél 5 után jött a mexikói bejelentés a vámok alkalmazásának szüneteltetéséről, ami miatt tépni kezdték az addig erősen gyengülő devizákat.

Reagált a peso Sheinbaum bejelentésére

2025. február 03. 17:51 | Portfolio

Reagált a peso Sheinbaum bejelentésére

A mexikói peso árfolyama stabilizálódott, miután az Egyesült Államok egy hónappal elhalasztotta a mexikói termékekre kivetendő 25%-os vámok bevezetését. A döntés pozitívan hatott a pénzpiacokra, és enyhítette a kereskedelmi feszültségeket a két ország között. Az esemény hatására a peso visszanyerte korábbi veszteségeit, és erősödni kezdett a dollárral szemben.

Megindult Trump vámháborúja, és ezzel együtt elkezdődött az őrület a devizapiacokon

2025. február 02. 23:09 | Portfolio

Megindult Trump vámháborúja, és ezzel együtt elkezdődött az őrület a devizapiacokon

Az elmúlt napokban a Donald Trump amerikai elnök által bejelentett vámintézkedések és kilátásba helyezett (például az Európai Unióval szembeni) büntetőlépések határozták meg a gazdasági jellegű híráramlást. Vasárnap este pedig már azt is sejteni lehet a kezdeti piaci reakciókból, hogy mire számíthatunk a hétfői kereskedésben, hatalmas idegeskedést. A dollár szárnyal, az euró szenved, a forint is gyengül. A dollár-forint árfolyam vasárnap késő este újra a 400-as szintre került, a pénteki 393 körüli záróárfolyam után, ez 1,5%-os forintesést jelent.

A kibontakozó vámháborúval és annak piacokra gyakorolt hatásaival is kiemelten foglalkozunk a Portfolio Investment Day 2025 befektetési konferenciánkon. Regisztráció itt.

Megjöttek az amerikai vámbejelentések, rángatják a dollárt

2025. január 31. 22:59 | Portfolio

Megjöttek az amerikai vámbejelentések, rángatják a dollárt

A mai nap a francia és a német infláció is a vártnál kisebb lett, miközben a német kiskereskedelmi forgalom havi alapon óriásit zuhant, kettétörve ezzel a gazdasági kilábalást. Az adatok után gyengült az euró a dollárral szemben, emiatt a forint már 393 fölött is járt a zöldhasúval szemben, az esti órákban pedig a Trump által tervezett vámokkal kapcsolatos hírek mozgatták meg a dollárt. Az euróval szemben a déli órákban gyengült némileg a forint, de estére visszatért a reggeli szint közelébe.

Kéthavi csúcsra ugrott a forint az euróval szemben

2025. január 30. 21:05 | Portfolio

Kéthavi csúcsra ugrott a forint az euróval szemben

A Fed szerda esti kamatdöntése és üzenetei mellett csak minimálisan mozdult a forint, aztán csütörtökön a vártnál erősebb magyar GDP-adat után meglódult 407-ig, majd pedig az EKB-döntés mellett még tovább tudott erősödni és így 406 alatt új kéthavi csúcsra kapaszkodott az euróval szemben. A dollárral szemben 389-ig erősödött a forint.

Már a profik sem mernek a forint ellen fogadni

2025. január 30. 13:10 | Portfolio

Már a profik sem mernek a forint ellen fogadni

Hetek óta erősödik a forint, már a profik is irányt váltottak. Rég láttunk erre példát, ezért érdemes megnézni, hogy vajon csak egyszeri feltámadásról beszélhetünk, vagy végre erős érveket lehet felmutatni a forinterősödés mellett.

Visszagyengült kéthavi csúcsáról a forint

2025. január 29. 22:06 | Portfolio

Visszagyengült kéthavi csúcsáról a forint

A forint szerda reggel 407-nél új kéthavi csúcsra erősödött az euróval szemben, de innen már délelőtt elkezdett visszagyengülni, és az euróval szembeni jegyzések 408 felett stabilizálódtak. Délután kicsit gyengült a dollár az euróval szemben, így a zöldhasú jegyzése ismét süllyedt a bankközi forintpiacon. A Fed esti kamatdöntése inkább a forint/dollár párban hozott mozgásokat.

Idei csúcsán a forint

2025. január 28. 21:27 | Portfolio

Idei csúcsán a forint

Magyar idő szerint hétfőről keddre virradóan éjfél körül szokatlanul nagy mozgás alakult ki az euró/dollár árfolyamban a Donald Trump amerikai elnöktől érkezett komoly vámfenyegetések hatására, amely a forintot is megbillentette mind az euróval, mind a dollárral szemben. Aztán délelőtt újabb információk érkeztek a Trump-adminisztráció fokozatos vámemelési terveiről, amelyek a dollárt erősebb szinteken tartották. Röviddel délután 2 óra előtt aztán meglódult a forint az euróval szemben, 409-ről 408-ig, majd a vártnak megfelelő MNB-döntésre (tartás) kezdetben nem volt további mozgás, utána késő délutánig enyhén erősödni tudott a magyar deviza, majd az esti órákban már idei legerősebb szintjéig szúrt az árfolyam.

Trump olyat tett a dollárral, amire kevesen fogadtak volna

2025. január 28. 17:25 | Portfolio

Trump olyat tett a dollárral, amire kevesen fogadtak volna

Donald Trump elnök kijelentései a kereskedelmi háborúról és a vámok emeléséről újra erősítették a dollárt, amely jelentős növekedést produkált a globális piacokon. A dollár szerepe, mint menedékvaluta, továbbra is meghatározó maradt.

Indul a nagy forint libikóka!

2025. január 28. 10:00 | Virovácz Péter

Indul a nagy forint libikóka!

„A számok csak megtévesztenek!” – mondta egy korábbi vezetőm. Ezek a szavak csengtek a fülemben, mikor egy friss elemzésben 370-es fair EUR/HUF árfolyamot kalkuláltak. Így 410 környékén ez már közösség elleni izgatás. De viccet félre téve, szerintem az a fair árfolyam, ami a piacon kialakul. A piac pedig aligha talál magának kapaszkodót az erősödés irányába.

Ricardo

Milton Friedman és az MMT

Milton Friedman: From Modern Monetary Theory to Monetarism címmel ma cikkem olvasható a Naked Capitalism oldalon. Innen is köszönöm Yves Smith szerkesztőnek a közlést, aki egy rövid felvezetést i

RSM Blog

Két éves a bejelentővédelmi törvény

2023 nyarán lépett hatályba a 2023. évi XXV. törvény, - a panasztörvény - amely a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentéséről szól. A bejelentővéd

Holdblog

Az egykulcsos szja kelet-európai szokás

A legtöbb európai ország progresszív adórendszert üzemeltet: a fizetendő személyi jövedelemadó arányos a keresettel. A grafikonon a legmagasabb személyi jövedelemadó-kulcsok és a kiegészít