Deviza

Még este is erősödik a forint - furcsa hullámvasúton az árfolyam

2023. február 08. 20:38 | Portfolio

Még este is erősödik a forint - furcsa hullámvasúton az árfolyam

A Fed-elnök kedd esti beszéde után továbbra is erős szinten maradt a dollár az euróval szemben, ami tegnapig még gyengítette a forintot is, de ennek ma már nyoma sincs, sőt: szárnyalni kezdett. Ennek a furcsa mozgásnak a hátterében a meglepően kedvező decemberi magyar külkereskedelmi mérleg adat és a még mindig vonzó, magas magyar kamatszint állhat. A forint olyannyira belejött szerdán az erősödésbe, hogy egy fontos technikai szintet is rögtön átvitt, így további tér nyílt meg az erősödés irányába. A befektetők most a pénteki magyar inflációs adatra kezdenek készülni, ami a forintnál is komolyabb mozgásokat hozhat.

Durva forint célár érkezett

2023. február 08. 14:09 | Portfolio

Durva forint célár érkezett

Számos jel alapján azt a következtetést vonta le Jeremy Boulton, a Reuters piaci elemzője a BUZZ rovat mai technikai elemzésében, hogy forint még sokat erősödhet és 361,9-es EURHUF célárat fogalmazott meg. Azt is hozzá kell persze tenni, hogy éppen ő írt arról tegnap és ma reggel is, hogy számos olyan figyelmeztető jel van, ami a feltörekvő piaci devizáknál esést hozhat az elmúlt hetek erősödése után. Közben kijött a Reuters havi rendszerességű régiós devizapiaci felmérése, amelyben az elemzői konszenzus azt valószínűsíti, hogy a forint egy éves távon 390-nél lesz az euróval szemben, ami érdemi változás az egy hónappal ezelőtti felmérésben kijött 410-es szint után.

Nem szabadul a 395-től a forint

2023. február 07. 13:36 | Portfolio

Nem szabadul a 395-től a forint

Még a manapság látható volatilitás mellett sem gyakori az, amit hétfőn láttunk, hiszen a forint majdnem két százalékkal gyengült az euróval szemben. A pénteki fordulattal együtt pedig egy teljes kereskedési nap alatt már több mint tíz egységgel került feljebb a jegyzés. Innen kedd délelőtt egyelőre komoly rángatás jellemzi a magyar deviza piacát.

Sorra viszi át az ellenállásokat a forint, nem áll meg a gyengülés

2023. február 06. 18:38 | Portfolio

Sorra viszi át az ellenállásokat a forint, nem áll meg a gyengülés

A pénteki forintgyengülés a hétfői kereskedésben is folytatódott, hiszen az euró jegyzései a 388-as reggeli kezdés után délután 392 fölé emelkedtek. Ez azt jelenti, hogy két fontos technikai szinten is átlépett az árfolyam. Közben a dollár folytatta ma is az erősödését az euróval szemben a pénteki fontos amerikai munkaerőpiaci adat hatására, így a zöldhasú jegyzése a bankközi forintpiacon már a 365-ös szint fölé ugrott.

Az amerikai meglepetés felforgatta a világot, ez áll a dollár ereje mögött

2023. február 06. 15:41 | Portfolio

Az amerikai meglepetés felforgatta a világot, ez áll a dollár ereje mögött

A múlt héten közölt amerikai munkaerőpiaci adat után azonnal emelkedett a befektetők által várt kamatpálya, immár májusra is kamatemelést áraznak a befektetők. Ennek hatására erősödhet a dollár az euróval szemben, amihez az EKB múlt heti üzenete is hozzájárult.

A forint az új sztár

2023. február 05. 21:27 | Portfolio

A forint az új sztár

A következő hónapokban a magyar gazdaság meghatározó témája az infláció alakulása és az EU-források körüli huzavona lesz továbbra is, azonban már lehet azonosítani a fényt az alagút végén - írta friss értékelésében Virovácz Péter, az ING Bank senior közgazdásza, aki külön kitér a forint teljesítményére is.

Eddig tartott a forint szárnyalása? – Vannak erre utaló jelek

2023. február 04. 12:55 | Weinhardt Attila

Eddig tartott a forint szárnyalása? – Vannak erre utaló jelek

Igencsak megrángatták az e heti kamatdöntések és makroadatok a világ legfontosabb devizapárját, az euró/dollár árfolyamát, és rajta keresztül a forintét is, ami egyúttal fontos technikai jeleket is rajzolt a grafikonokra. Megnéztük tehát, hogy most mit üzen a technikai elemzés azt követően, hogy a forint az euróval szemben az elmúlt négy hónapban mintegy 50, a dollárral szemben pedig 100 egységet szárnyalt.

Gyengüléssel búcsúztatja a hetet a forint

2023. február 03. 22:00 | Portfolio

Gyengüléssel búcsúztatja a hetet a forint

Tegnap a forint euróval szembeni jegyzései a 390 feletti szintről egészen 385 alá süllyedtek, köszönhetően annak, hogy a fejlett gazdasági térségek monetáris politikájával kapcsolatos szigorítási várakozások enyhültek. Ma jóval nyugodtabb volt a forintpiac, a 385,5-es szinthez képest egész délelőtt gyakorlatilag a ±1 forintos tartományban mozgott. A délutáni és esti órák azonban mozgalmasabban teltek, a túlhevült munkaerőpiacra utaló tengerentúli adatok megjelenése után a forint gyengült.

Megvolt a 8 hónapos forintrekord

2023. február 02. 16:23 | Portfolio

Megvolt a 8 hónapos forintrekord

2022 júniusa óta nem volt olyan erős a forint, mint csütörtök délután. Az árfolyam 386,4 forintig süllyedt. Ebben szerepet játszik, hogy az Európai Központi Bank már most elárulta, hogy a márciusi ülésen is 50 bázispontos emelést terveznek. A márciusi lépés után a jegybank értékelni fogja a makrogazdasági előrejelzések függvényében a lépéseket. Christine Lagarde ECB-elnök szerint bármekkora lépés lehet március után. Mindemellett a forint relatív kamatelőnye miatt is megjelenhettek a vevők.

Gyengüléssel reagált a dollár a Fed döntésére

2023. február 01. 21:11 | Portfolio

Gyengüléssel reagált a dollár a Fed döntésére

A forint nem mozdult el a 390 környékéről ma sem, napok óta megragadt ezen a szinten a jegyzés az euróval szemben. A dollár viszont komoly gyengüléssel várja a ma esti Fed-döntést, a jegyzés 1,09 felett van az euróval szemben.

Ráijesztett a forintra az S&P leminősítése, már 391 felett az euró

2023. január 31. 17:19 | Portfolio

Ráijesztett a forintra az S&P leminősítése, már 391 felett az euró

Hétfőn a nap első felében érezhetően gyengült a forint az S&P péntek esti leminősítésének hatására, majd délután magára talált a magyar deviza. Így összességében minimális hatása volt a hitelminősítői lépésnek, visszalökte 391 fölé az euró jegyzését.

Benzinhiány: Amerikai is elkezdte kongatni a vészharangot

2023. január 31. 09:07 | Portfolio

Benzinhiány: Amerikai is elkezdte kongatni a vészharangot

Az elmúlt évtized legalacsonyabb szintjén vannak az amerikai szezonális benzinkészletek és miután az orosz energiahordozókra az Európai Unió tilalmat vetett ki, a nyáron hiány fenyeget a keleti parton. Ha ezt elkerülik, akkor jelentős drágulásra számíthatnak a kutakon - írja a GCaptain.com.

Magyarország leminősítésének hírére esett a forint

2023. január 27. 22:47 | Portfolio

Magyarország leminősítésének hírére esett a forint

A forint jelentős erősödést mutatott a héten, bőven 390 alá került a jegyzés az euróval szemben. Péntek reggel is 390 alatt kezdett, napközben azonban kissé gyengült. Az eheti szép teljesítmény után jövő héten kifejezetten nagy mozgások jöhetnek, ugyanis a két legnagyobb jegybank, az EKB és a Fed is kamatdöntő ülést tart. Az S&P péntek este 22 óra után megjelent döntése a magyar hitelbesorolásról már elindította a forint árfolyamát.

Ide-oda rángatják a forintot 390 alatt

2023. január 26. 14:32 | Portfolio

Ide-oda rángatják a forintot 390 alatt

Komoly erősödést mutatott az elmúlt napokban a forint, így már a 390-es szinttől is eltávolodott az euró jegyzése. Csütörtökön már a korrekció jelei látszottak a piacon, de nagy a volatilitás.

Ez aztán a forinterő! Tavaly május óta nem volt ilyen erős a forint

2023. január 25. 22:03 | Portfolio

Ez aztán a forinterő! Tavaly május óta nem volt ilyen erős a forint

Ritkán látható menetelést mutatott be az elmúlt órákban a forint, ebben segített az MNB vártnál szigorúbb kommunikációja is, a jegybank ugyanis a várakozásokkal ellentétben említést sem tett az irányadó kamat várható csökkentéséről. Emellett a dollár továbbra sem tud erőre kapni, ami szintén jó hír a forint szempontjából.

360 vagy 430 lesz az euró? Hiába lett szinte világbajnok a forint menetelése, még mindig nem győzött meg mindenkit

2023. január 25. 12:45 | Beke Károly

360 vagy 430 lesz az euró? Hiába lett szinte világbajnok a forint menetelése, még mindig nem győzött meg mindenkit

Hatalmas menetelésben van a forint, hiszen bő három hónap alatt mintegy tíz százalékkal értékelődött fel az euróval szemben. Egyelőre mindenki azt találgatja, hogy mennyire lehet tartós a javulás, megvetheti-e a lábát a magyar deviza 400 alatt vagy akár még innen is lehet tér lefelé. Az elemzői véleményekben egyre többször jelenik meg az, hogy „túl sokat” erősödött már a forint, továbbra is vannak olyanok, akik bőven 400 feletti árfolyamot várnak 2023-ban.

Ugrik a forint az MNB bejelentései után

2023. január 24. 20:03 | Portfolio

Ugrik a forint az MNB bejelentései után

A forint kedd reggel az euróval szemben 395 körül kezdett, majd kora délutánra 398-ig esett, aztán az MNB kamatdöntése után hirtelen szárnyalásba kapcsolt, mert a jegybank egyik bejelentése - a kötelező tartalékráta duplázása - meglepő monetáris szigorítást jelent. Emellett a jegybank azt is tisztázta, hogy csak a magyar eszközök kockázati megítélésének tartós javulása esetén nyílik meg a tér a kamatcsökkentések előtt. Mindezek hatására estére 390 alá bukott az euró jegyzése, azaz héthavi csúcsra ért a forint, a dollárral szemben pedig 358-nál nyolchavi forintcsúcs alakult ki.