Meglepő helyen indult idén a legtöbb építkezés

2023. november 23. 15:05 | Portfolio

Meglepő helyen indult idén a legtöbb építkezés

Enyhén csökkent az idei harmadik negyedévben az első és második negyedévhez képest a hazai megkezdett építőipari kivitelezési munkák értéke. Július és szeptember között összesen valamivel kevesebb mint 600 milliárd forint volt az Aktivitás-Kezdés mutató – derül ki az EBI Építésaktivitási Jelentésből. Ez azt is jelenti, hogy az idei év első 9 hónapja meglehetősen szerényre sikerült, az Aktivitás-Kezdés nem érte el a 2000 milliárd forintot, vagyis elmaradt 2021 és 2022 első 9 havi értékétől. Érdekesség tovább, hogy az idei évet tekintve nem Budapest, hanem egy másik országrész áll az élen az elindult beruházások tekintetében.

Elárulta az MBH, mi hozhatja el a lakáspiaci fordulatot

2023. november 23. 12:11 | Portfolio

Elárulta az MBH, mi hozhatja el a lakáspiaci fordulatot

A tavalyi év második felében a gazdasági körülmények változása, az infláció hatásai, valamint a monetáris kondíciók szigorítása fordulóponthoz vezetett a lakáspiaci folyamatokban. A tendencia mind az adásvételek számának visszaesésében, mind a lakásárak megtorpanásában tetten érhető volt. Az inflációs környezettel összefüggésben mérséklődött a háztartások rendelkezésre álló reáljövedelme, melynek hatására az egész évben jellemző marad az alacsony kereslet. A makrogazdasági környezet jövőre várhatóan érdemben javulni fog, így 2024-ben az ingatlanpiac trendjei is új fordulatot vehetnek - derül ki az MBH Bank Elemzési Centruma által készített tanulmányból.

Lázár János: meg kell akadályozni, hogy a magyar építőiparban külföldi vállalatok, külföldi termékekből építsenek

2023. november 23. 09:26 | Portfolio

Lázár János: meg kell akadályozni, hogy a magyar építőiparban külföldi vállalatok, külföldi termékekből építsenek

A közelmúltban hatályba lépett az állami építési beruházások rendjéről szóló 2023. évi LXIX. törvény, valamint parlament elé került az építészeti törvény. Az építőipar legnagyobb kihívásairól, az előttünk álló évek céljairól Lázár János építési és közlekedési miniszter valamint Koji László, az ÉVOSZ elnöke beszélt az ÉVOSZ Országos Építőipari Konferenciáját megelőző sajtótájékoztatón.

Magyar fejlesztésű robotok segíthetik a járványok terjedésének megelőzését

2023. november 23. 07:30 | Portfolio

Magyar fejlesztésű robotok segíthetik a járványok terjedésének megelőzését

Mintegy száz új, saját fejlesztésű autonóm takarítórobot üzembe helyezését kezdte el a B+N Referencia Zrt. A korábbi széria tagjai már évek óta bizonyítanak többek közt a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, a főváros metróállomásain, de Lengyelországban, Szlovéniában és Romániában is tesztelik az emberekkel kooperálni képes robotokat. A cég mérnökcsapatának egy jelenlegi kutatása pedig arra irányul, hogy akár tömegközlekedési eszközökön vett minták alapján mielőbb jelezni lehessen a járványügyi szempontból veszélyes kórokozók jelenlétét és számuk hirtelen növekedését.

Nagyon visszaesett a forgalom, több építőanyaggyár is felfüggesztette a gyártást

2023. november 22. 16:46 | MTI

Nagyon visszaesett a forgalom, több építőanyaggyár is felfüggesztette a gyártást

Az év első tíz hónapjában jelentős mértékben csökkent egyes építőanyagok és építési termékek forgalma, ezért például a magyarországi égetett kerámia tégla- és cserépgyártók felfüggesztették a gyártást, a hazai kereskedelem azonban rendelkezik készletekkel - közölte a Magyar Építőanyag és Építési Termék Szövetség (MÉASZ) szerdán az MTI-vel.

Eladó egy közel 500 éves templom

2023. november 22. 15:07 | Portfolio

Eladó egy közel 500 éves templom

Eladó egy elhagyott, XVI. században épült katolikus templom Lengyelországban - írja a Notes from Poland. A lengyel-cseh határ mellett álló ingatlant elsősorban befektetőknek ajánlják, kiemelve, hogy akár rendezvényhelyszínnek is ideális lehet.

Újabb ipari épülettel bővült a Budapest környéki ingatlanállomány

2023. november 22. 13:45 | Portfolio

Újabb ipari épülettel bővült a Budapest környéki ingatlanállomány

Újabb mérföldkőhöz érkezett a WING legújabb ipari fejlesztése az East Gate Pro Business Park, miután átadták a második ütemben épülő A2 csarnokot. Az épület további 9100 négyzetméternyi gyártó, összeszerelő, fulfillment és raktározási célokra egyaránt alkalmas területet kínál a park bérlői számára.

Így változtatta meg a lakásvásárlásainkat a gazdasági helyzet

2023. november 22. 11:20 | Portfolio

Így változtatta meg a lakásvásárlásainkat a gazdasági helyzet

Több mint 200 évet fednek le a történelemből a Duna House által idén értékesített lakóingatlanok, miután egy 1818-as építésű épületben található lakás és számos új lakóingatlan is gazdát cserélt a hálózaton keresztül. A gazdasági helyzet miatt viszont egyre fontosabbá válik az ár és ezzel együtt csökkent az új építésű lakások iránti érdeklődés.

Eltelt egy év, de még mindig siralmas képet fest a Nagykörút

2023. november 22. 10:20 | Portfolio

Eltelt egy év, de még mindig siralmas képet fest a Nagykörút

Éppen egy éve mutattuk be a G7 gyűjtése alapján a nagykörúti kiskereskedelmi egységek körképét, ami az üresen álló üzletek magas száma miatt meglehetősen siralmas képet festett a főváros egyik legforgalmasabb útjáról. A lap az évforduló alkalmából ismét végigjárta a Nagykörutat, de úgy tűnik, a helyzet azóta sem javult sokat.

Baleset miatt áll a ferihegyi út

2023. november 21. 10:41 | Portfolio

Baleset miatt áll a ferihegyi út

A Ferihegyi repülőtérre vezető úton, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 1-es termináljánál egy baleset, az M0-n pedig útépítés miatt torlódott fel a forgalom.

Átadták az ingatlanfejlesztők az „IFK Talentum 2023” díjat

2023. november 21. 09:18 | Portfolio

Átadták az ingatlanfejlesztők az „IFK Talentum 2023” díjat

A XI. kerületi Kőérberek Arzenál, avagy a volt kamaraerdei repülőtéri laktanya rozsdaövezeti területét megújító Tavirózsa városrészfejlesztési projekt című pályamunka nyerte a legnagyobb ingatlanfejlesztőket tömörítő szervezet, az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület XI. Hallgatói Ötletbörze Pályázatát. A pályázat idei témája a Revitalizáció – értékteremtés témakörben a Műegyetem egyes területeinek, illetve a volt Vasvári Pál Laktanya új szemléletű hasznosítása volt. Az IFK elnöke, Takács Ernő a XI. Ingatlanfejlesztés Napján a díj átadásán, november 20-án este arról beszélt, hogy a pályázattal, amelyet az IFK már tizenegyedszer írt ki a felsőoktatásban tanuló hallgatók számára, az ingatlanfejlesztés kihívásaira, lehetőségeire, az új formák, új megoldások komplexitására a különböző szempontok és szakterületek összehangolására szeretnék felhívni a jövő ingatlanfejlesztőinek figyelmét.

„Budapesten megállt az idő” – miközben mindenki ünnepel, Vitézy Dávid kritikus posztot tett közzé a 150 éves évfordulón

2023. november 20. 15:13 | Portfolio

„Budapesten megállt az idő” – miközben mindenki ünnepel, Vitézy Dávid kritikus posztot tett közzé a 150 éves évfordulón

Vitézy Dávid volt közlekedési államtitkár, közlekedési szakember Budapest létrejöttének 150 éves évfordulója alkalmából jelentetett meg Facebook-posztot, ahol kritikusan ír arról, hogy az 1973-as, 100 éves évfordulóhoz képest jelenleg egyetlen kötöttpályás beruházás sincs folyamatban a fővárosban.

Így néz ki belülről a főváros legújabb ötcsillagos szállodája

2023. november 20. 14:54 | Portfolio

Így néz ki belülről a főváros legújabb ötcsillagos szállodája

Megnyitotta kapuit a vendégek előtt a belvárosi Dorothea Hotel, Budapest, Autograph Collection szálloda. A főváros V. kerületében található hotelt három különböző korban és stílusban épült épületből alakították ki. A BDPST Group fejlesztésében megvalósult szálloda építészeti koncepciójáért és belsőépítészetéért az olasz Lissoni&Partners felelt, a szálloda szakági terveit a TSPC készítette, a fejlesztés pedig a Market Építő Zrt. kivitelezésében valósult meg.

Ennyiért bérelhetünk lakást Budapesten és a megyeszékhelyeken

2023. november 20. 13:04 | Portfolio

Ennyiért bérelhetünk lakást Budapesten és a megyeszékhelyeken

A szeptemberi megtorpanást követően októberben ismét emelkedtek a lakbérek: országosan 0,4, a fővárosban 0,9%-kal az előző hónaphoz képest, ezzel párhuzamosan a reállakbérek országosan 0,5, Budapesten 1,0%-kal nőttek. A 2023 folyamán nagyrészt növekvő reállakbérek októberi szintje azonban még így is mintegy 3%-kal elmaradt a járvány kitörését követő, 2022 nyarát jellemző csúcsértéktől.

Gyenge évet zár az ingatlanbefektetési piac, de már látszik a fény az alagút végén

2023. november 20. 11:00 | Portfolio

Gyenge évet zár az ingatlanbefektetési piac, de már látszik a fény az alagút végén

Jelentősen csökkent idén az ingatlanbefektetési forgalom és gyenge évet zár idén a globális ingatlanfejlesztési piac is, de a magyar piac az átlagnál kevésbé zuhant. A hazai 43 %-os visszaesés kisebb, mint a nagy, nyugat-európai piacokon, és a mostani mélypontról jövőre megkezdődhet a lassú kilábalás, amit 2025-26-ban felpattanás követhet – mondta el Takács Ernő, az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK) elnöke a XI. Ingatlanfejlesztés Napja alkalmából tartott hagyományos évértékelő tájékoztatóján.

Esett a hó Budapesten

2023. november 19. 14:17 | Portfolio

Esett a hó Budapesten

Megérkezett a hó Budapestre, a Normafánál kisebb havazás volt vasárnap – írja a 24.hu.

Magyarország újra bevezetné az aranyvízumprogramot - Mit jelent ez a lakáspiacra nézve?

2023. november 19. 13:00 | Futó Péter

Magyarország újra bevezetné az aranyvízumprogramot - Mit jelent ez a lakáspiacra nézve?

Ahogy korábban is írtuk, a kormány a napokban bemutatta a harmadik országbeli állampolgárok beutazására és tartózkodására vonatkozó új törvénytervezetét, ami a korábbiakhoz képest új tartózkodási engedélyeket és vízumkategóriákat vezetne be. A tervezet nemzetgazdasági érdekekhez köti a tartózkodási jogosultság elnyerését, de ebbe az aranyvízumprogramokhoz hasonló vendégbefektetői kategória is beletartozna, vagyis azok előtt is nyitva állhat a letelepedési lehetőség, akik például helyi ingatlanokba vagy közalapítványokba fektetnek be. Az alábbiakban azt néztük meg, hogy az újabb programnak milyen hatása lehet a budapesti lakáspiacra nézve.