Gazdaság

Magyarországon igazán megéri tanulni: ez véd a legjobban a munkanélküliség ellen

2023. szeptember 23. 20:17 | Tar Gábor

Magyarországon igazán megéri tanulni: ez véd a legjobban a munkanélküliség ellen

Szakképesítést is adó középfokú végzettséggel a 25-34 évesek nagyobb eséllyel tudnak elhelyezkedni az OECD tagállamaiban, így Magyarországon is, mint az általános középfokú végzettséggel – derül ki a szervezet oktatásról szóló idei éves jelentéséből, amelynek központi témáját a szakképzés adta. A hazai mutatók szerint a 25-34 év közötti férfiak esetében a szakképesítéssel is rendelkező középfokú végzettségűek 94%-ának volt munkája tavaly, míg az általános középfokú végzettséggel bírók esetében ez csak 83%-ot tett ki. A nők esetében pedig 84%, illetve 77% az arány. 2015-höz képest egyben az OECD-n belül Magyarországon csökkent az egyik legnagyobb mértékben a két nem mutatói közötti eltérés szintje a szakképesítéssel is rendelkező középfokú végzettségűek körében.

A startupokkal nem 1-2 éves megtérülési stratégiában kell gondolkozni

2023. szeptember 23. 17:28 | Nagy Bálint

A startupokkal nem 1-2 éves megtérülési stratégiában kell gondolkozni

Egymást érik a különböző inkubátorprogramok Magyarországon, mégis a legtöbb startup már a működésének első évében elhullik - inkubátorban és inkubátoron kívül. A legnagyobb versenyhátrányt a tudás- és tapasztalathiány okozza, hiszen nagyon kevés olyan vállalkozó van az országban, aki már épített nemzetközileg sikeres startupot, esetleg el is adta, és most a tudása hozzáférhető az újonnan indulók számára. Miért fontos a validáció? Hogyan lehet sikeres egy startup nemzetközi szinten is? Erről beszélgettünk dr. Kozma Andreával (STRT alapító, CPO); Balogh Péterrel (STRT alapító, vezérigazgató, angyalbefektető, 2019 óta a Cápák között televíziós műsor szereplője); Györkő Zoltánnal (angyalbefektető, a Startup Hungary elnöke); és Kövesdi Gáborral (a Brancsközösség.hu Zrt. alapítója, az igazgatóság elnöke).

Hova menekülnek a világ milliomosai? Mutatunk egy érdekes ábrát!

2023. szeptember 23. 15:30 | Portfolio

Hova menekülnek a világ milliomosai? Mutatunk egy érdekes ábrát!

Mindenki máshoz hasonlóan a nagy vagyonnal rendelkező magánszemélyek (High Net Worth Individuals, HNWI) is a szokásosnál kevesebbet utaztak a világjárvány idején. A milliomosok és milliárdosok azonban ismét mozgásban vannak, a várakozások szerint az év végéig rekord számú vagyonos ember "szavazhat a lábával" és költözhet új országba. De vajon melyik országból kívánkoznak el leginkább a gazdagok, és hova költöznek szívesen?

Négy új személyszállító hajó érkezett a Balatonra, kettő már ki is hajózott

2023. szeptember 23. 15:07 | Portfolio

Négy új személyszállító hajó érkezett a Balatonra, kettő már ki is hajózott

A rendszerváltás óta először érkezett négy új hajó a Balatonra, melyek közül kettő az összeszerelési munkálatok végéhez ért a napokban. A sikeres üzempróbákat követően így megtehette első balatoni kilométereit a Tihany névre keresztelt komp és a Tomaj katamarán. A másik két hajó összeszerelési munkálatai is rendben haladnak, a kompok előreláthatólag decemberben, a katamaránok pedig a következő hajózási szezon megkezdésekor, jövő márciusban kezdik meg szolgálatukat.

Elszállt az olajár - Mit lép az EKB az infláció ellen?

2023. szeptember 23. 14:30 | Portfolio

Elszállt az olajár - Mit lép az EKB az infláció ellen?

Francois Villeroy de Galhau, az Európai Központi Bank Kormányzótanácsának tagja szerint az olaj és az üzemanyagok árának az emelkedése nem fogja befolyásolni a 2025-ös, 2 százalékos szintre várt inflációt, írja a Bloomberg.

Windisch: hosszú távon a magas reálbér-növekedés nem fenntartható a termelékenység javulása nélkül

2023. szeptember 23. 13:30 | Szabó Dániel

Windisch: hosszú távon a magas reálbér-növekedés nem fenntartható a termelékenység javulása nélkül

Az Állami Számvevőszék elnöke, Windisch László, a Közgazdász-vándorgyűlésen tartott beszédében érintette a gazdaság aktuális kérdéseit, különös tekintettel az inflációra és az Állami Számvevőszék szerepére a jövőbeni gazdasági fejleményekben. Az elnök szerint a magas nyomású gazdaság helyett más irányba kellene lépéseket tenni, javítani kellene a termelékenységet és a GNI-hoz hasonló mutatókat is figyelni kell a GDP-fókusz helyett. A jegybanki veszteségtérítés ügyében szerinte még hosszú szakmai vitákra lesz szükség.

Nagy bejelentést tett Salvini, fordulat jöhet Olaszországban

2023. szeptember 23. 11:46 | MTI

Nagy bejelentést tett Salvini, fordulat jöhet Olaszországban

Olaszország hét hónapon belül ütemtervet kíván előterjeszteni az atomenergia használatához való esetleges visszatérésről a lehetséges források és a szükséges intézkedések felsorolásával, valamint az egyéb kapcsolódó beruházásokra vonatkozó ajánlásokkal és az időkeret lefektetésével - jelentette be szombaton az olasz kormány.

Nyugtat az uniós biztos: nincsenek ilyen tervek Kínával

2023. szeptember 23. 10:16 | MTI, Portfolio

Nyugtat az uniós biztos: nincsenek ilyen tervek Kínával

Az Európai Uniónak nem áll szándékában leválasztani magát Kínáról, csak stratégiai függőségét kívánja enyhíteni kiegyensúlyozottabb kereskedelmi kapcsolatok kiépítésével - mondta Valdis Dombrovskis, az EU kereskedelmi biztosa szombaton a sanghaji Bund Summit éves konferenciáján tartott beszédében.

Forgalmi változások lesznek szombaton Budapesten

2023. szeptember 23. 09:50 | MTI

Forgalmi változások lesznek szombaton Budapesten

Forgalmi változások lesznek szombaton délután a Puskás Aréna környékén, ahol a Szoborparkban a Szerencsejáték Zrt. szervezésében tartják az Eurojackpot Szuperkoncertet - tájékoztatta a cég az MTI-t.

Meghalt Giorgio Napolitano

2023. szeptember 22. 21:09 | Portfolio

Meghalt Giorgio Napolitano

98 éves korában elhunyt Giorgio Napolitano volt olasz elnök, aki a 2011-es európai államadósság-válság idején a piaci bizalom helyreállításában játszott kulcsszerepéről volt ismert. Napolitano pénteken halt meg a római Salvator Mundi kórházban, halálának okát még nem hozták nyilvánosságra - jelentette az Ansa hírügynökség, amely már a hónap elején beszámolt arról, hogy a politikus kórházi kezelésre szorul.

Lázár János új munkacsoportot hoz létre a CATL-gyár és társai miatt

2023. szeptember 22. 19:56 | Szabó Dániel

Lázár János új munkacsoportot hoz létre a CATL-gyár és társai miatt

Lázár János építési és közlekedési miniszter utasítást adott ki Debrecen gazdaságfejlesztési beruházásainak jobb koordinációjára, így egy munkacsoportot hoznak létre, amely a városban tervezett és megvalósuló beruházásokat felügyeli és segíti - derül ki a Hivatalos Értesítőből. A hajdúsági megyeszékhelyen épül többek között a CATL akkumulátorgyára is.

Most fizetjük meg csak igazán az infláció árát, nagy ütések érnek Európában

2023. szeptember 22. 19:24 | Portfolio

Most fizetjük meg csak igazán az infláció árát, nagy ütések érnek Európában

A központi bankok világszerte a kamatemelés-sorozat csúcspontjához közelednek, de az infláció elleni küzdelem gazdasági következményei csak most kezdenek felszínre törni, különösen Európában. A legfrissebb felmérések szerint Európa gazdasága 2023 harmadik negyedévében zsugorodhatott.

Washington az EU mellé állt a Kínának húsba vágó eljárásnál

2023. szeptember 22. 18:15 | Portfolio

Washington az EU mellé állt a Kínának húsba vágó eljárásnál

Katherine Tai, az Egyesült Államok kereskedelmi képviselője a közelmúltban az Atlanti Tanács berlini fórumán tartott videokonferencián helyeselte az Európai Unió azon döntését, hogy vizsgálatot indít a Kínából származó államilag támogatott elektromosjármű-import ellen. Tai megjegyezte, hogy az USA két évtizeddel ezelőtt hasonló helyzettel szembesült a napelemiparban, és hangsúlyozta, hogy a globális kereskedelem ma egyenlőtlen feltételek mellett működik - írja a Bloomberg.

Magyar kormányközeli szervezet szúrt szemet Afrikában - diplomáciai útkeresés indult?

2023. szeptember 22. 17:26 | Portfolio

Magyar kormányközeli szervezet szúrt szemet Afrikában - diplomáciai útkeresés indult?

A Kereszténydemokrata Intézet Alapítvány (CDI - Christian Democratic Institute) egy 2019-ben alapított szervezet, amelyet Orbán Viktor kormánya használ Afrikában való befolyásának kifejezésére. A magyar think tank a Zöld-foki Köztársaságban indított új missziót és részt vett a Demokratikus Centrista Internacionálé (CDI) találkozóján Praiában - írja az Africa Intelligence portál, amely szerint a kontinensen egyre aktívabb a magyar szervezet. Új diplomáciai partnerekkel veheti fel a kapcsolatot a magyar külügy.

Nagy Márton: Nem lesz új bankadó, emelkedik az idei hiánycél, asztalon az üzemanyagár ügye

2023. szeptember 22. 15:41 | Madár István, Palkó István

Nagy Márton: Nem lesz új bankadó, emelkedik az idei hiánycél, asztalon az üzemanyagár ügye

A növekedési és a stabilitási célok közötti harmónia megteremtése a kormány célja - mondta Nagy Márton a Portfolio-nak adott interjújában. A gazdaságfejlesztési miniszter a közgazdász vándorgyűlésen tartott előadása előtt elmondta, hogy a lakossági kamatstop két lépcsőben kerülhet kivezetésre, az ütemezése pedig a fogyasztás helyreállásától függ. Különadó-bevezetés és -emelés nem lesz, az állami cégeknél keletkező profit viszont elvonásra kerülhet.

RSM Blog

HR trendek 2025-2026

A magyar munkaerőpiac 2025-ben fordulóponthoz érkezett. A gazdasági bizonytalanság, a technológiai fejlődés és a társadalmi elvárások együtt formálják át a vállalatok működését. Az elk

Holdblog

Azok a marhák...

Érzek némi bűntudatot a tegnapi dupla Angus-burger után. Még jó, hogy volt mellette sült krumpli is, legalább lefelé tolta az átlagos, kajánkénti szennyezésemet. Ám a... The post Azok a marh

Kasza Elliott-tal

Macy's Inc - kereskedés

Tavaly októberben vásároltam, nem is keveset, mert akkor azt hittem, hogy a korrekciónak vége, és már egy felfelé tartó impulzusba ülök bele pár hétre. Hát nem, az a korrekció idén április