Portfolio Signature

Egyre óvatosabbak a magyar béremelési álmok - A képzett dolgozók nagyot bukhatnak

2024. szeptember 12. 18:30 | Portfolio

Egyre óvatosabbak a magyar béremelési álmok - A képzett dolgozók nagyot bukhatnak

Miután Nagy Márton gazdasági miniszter arról beszélt, hogy a minimálbér elérheti az átlagbér 50%-át, mindenki nagy béremelésre számított a következő években. Ennek az elérése ugyanis 18-20%-os emeléssel lett volna kivitelezhető. Mostanra azonban hivatalossá vált, hogy valójában az 50%-os törekvés csak néhány fontos megszorítással igaz, így viszont sokkal visszafogottabb lehet a legkisebb bér emelése. A képzett dolgozók pedig még kisebb emelésekre számíthatnak. Cikkünkből az is kiderül, hogy mekkorára.

Kilőtt az ezüst - Még mindig nem késő beszállni?

2024. szeptember 12. 16:39 | Portfolio

Kilőtt az ezüst - Még mindig nem késő beszállni?

Néhány napja már foglalkoztunk az ezüstben rejlő kedvező befektetési lehetőséggel, a várt kitörés pedig csütörtök délután meg is történt. Ennek apropóján megnéztük, hogy mit mutatnak most a grafikonok az ezüst esetében, valamint azzal a kérdéssel is foglalkoztunk, hogy késő-e beszállni az ezüstbe a mostani szinteken?

Történelmi csúcson az arany - Meddig emelkedhet még?

2024. szeptember 12. 15:59 | Portfolio

Történelmi csúcson az arany - Meddig emelkedhet még?

Az elmúlt egy hónapban a recessziós félelmek felerősödésével és az amerikai kamatvágás közeledtével ismét a befektetők fókuszába került az arany, a nemesfém jegyzése pedig csütörtök délután ismét új történelmi magasságba ralizott. De vajon meddig emelkedhet még az arany árfolyama?

Ide érdemes tenni a pénzt az olajár beszakadása után

2024. szeptember 12. 14:16 | Portfolio

Ide érdemes tenni a pénzt az olajár beszakadása után

Valósággal bezuhant az elmúlt hetekben az olaj világpiaci ára, ez az energiaipari részvények árfolyamát is lefelé húzta. Az olajárak jelentős csökkenése ellenére a Goldman Sachs jó befektetési lehetőségeket lát az energiaszektorban, írta meg a Cnbc. A befektetési bank meg is nevezett három izgalmas részvényt - mi meg utánajártunk, hogy mit gondol az elemzői közösség ezekről a papírokról, valóban érdemes beszállni?

Erről az Nvidia-raliról talán még nem maradtunk le

2024. szeptember 12. 13:30 | Portfolio

Erről az Nvidia-raliról talán még nem maradtunk le

Nem várt helyről érkezhet jelentős kereslet a mesterséges intelligencia zászlóshajójának számító Nvidia legmodernebb chipjeire, a befektetők kitörő lelkesedéssel fogadták a hírt. Adódik a kérdés: érdemes most beszállni, meddig mehet még az árfolyam? Mit gondolnak az elemzők a részvényről?

Kilőtt a magyar tőzsde sztárja - Most kell beszállni?

2024. szeptember 12. 10:22 | Portfolio

Kilőtt a magyar tőzsde sztárja - Most kell beszállni?

Az elmúlt hetekben úgy tűnt, hogy kifullad az év egyik legnagyobb magyar tőzsdei sztorija: az Állami Nyomda részvényei napról napra lejjebb kerültek, miután az utóbbi időben a befektetők lényegében beárazták a legfontosabb fundamentumokat az árfolyamba. Csütörtökön azonban tépni kezdték a vállalat részvényeit. Ezért megnéztük, hogy mit mutat a technikai kép most a Nyomda esetében, valamint azzal a kérdéssel is foglalkoztunk, hogy érdemes-e beszállni a jelenlegi szinteken.

Záródó határok, marakodó pártok, erősödő szélsőjobb – Mégis mi történik Németországban?

2024. szeptember 11. 16:54 | Kiss Csaba

Záródó határok, marakodó pártok, erősödő szélsőjobb – Mégis mi történik Németországban?

Erőteljesen kezdődött az új, a jövő szeptemberben esedékes Bundestag-választások előtti utolsó politikai szezon Németországban. A bevándorlás kérdése szinte mindent ural, és a migráció szigorítása most már szinte közmegegyezésnek számít a pártok között. Ám míg az Olaf Scholz-féle kormánykoalíció óvatosabban szigorítana, a vezető ellenzéki erő, a CDU/CSU keményebben lépne fel a migránsok ellen: mindenkit visszafordítana a határról. A kormány lépett is: hétfőn határellenőrzést vezetett be a schengeni szárazföldi határokon, amivel kivívta néhány szomszédos ország rosszallását.

Fontos változás jön  - Ezek a részvények a nagy nyertesei!

2024. szeptember 11. 15:00 | Portfolio

Fontos változás jön - Ezek a részvények a nagy nyertesei!

Újabb negyedéves újrasúlyozásra kerül sor napokon belül az S&P 500-ban. Ezúttal 3 cég részvénye fog kikerülni az indexből, míg szintén 3 cégé be. Az újrasúlyozás az S&P 500 esetében negyedévente történik: március, június, szeptember, illetve december harmadik péntekén. Az amerikai benchmarkba történő bekerülés napjainkban egyre fontosabbá válik a vállalatok számára egy olyan világban, amelyet egyre inkább a passzív befektetési alapok uralnak. Ezen túlmenően az áhított S&P 500-ban elfoglalt hely növeli a cég befektetői profilját és a kereskedési likviditást, amelyek egyaránt olyan tényezők, amelyek potenciálisan növelhetik a felvett vállalatok részvényeinek árfolyamát. A közelgő változás kapcsán azokkal a cégekkel foglalkoztunk, amelyeket érint a közelgő újrasúlyozás.

Szenved a német gazdaság, mégis csúcsközelben a tőzsde - Hogy lehet ez?

2024. szeptember 11. 15:00 | Portfolio

Szenved a német gazdaság, mégis csúcsközelben a tőzsde - Hogy lehet ez?

A német gazdaság lassul, az országot számos hazai és globális probléma sújtja. A vezető német blue chip-index, a DAX mégis kevesebb mint 3 százalékra van a múlt héten elért zárócsúcsától, és az egész évet tekintve is szép hozamot ért el. Hogyan lehetséges, hogy a gazdasági kihívások ellenére a DAX-nak mégis sikerült csúcsot dönteni? A Goldman Sachs szerint az ország saját "csodálatos hetesében" kell keresni a magyarázatot.

Gombamód jelennek meg az új foglalkoztatási formák

2024. szeptember 11. 14:30 | Willin-Tóth Kornélia

Gombamód jelennek meg az új foglalkoztatási formák

Kriptobányászok, influenszerek, AI-lektorok és a platformgazdaság (gig economy) munkavállalói – a digitális forradalom, a koronavírus-járvány és a mesterséges intelligencia boomja nyomán gombamód szaporodnak az új foglalkoztatási formák. A fizetések is olyan online platformokon áramlanak, amelyekre a hatóságok zömének nincs rálátása. Összegyűjtöttük, hogy kik, hogyan dolgoznak ebben az új világban, és milyen veszélyekkel néznek szembe.

Új világ jön a tőzsdéken - Mutatjuk, hova érdemes tenni a pénzt

2024. szeptember 11. 13:00 | Mohos Kristóf

Új világ jön a tőzsdéken - Mutatjuk, hova érdemes tenni a pénzt

Az amerikai jegybank végre meglépi azt, amire már régóta vártak a befektetők, indulhat a kamatcsökkentések korszaka. Ez a döntés alapjaiban formálja át a befektetési környezetet, a csökkenő kamatok ugyanis olyan vállalatok számára nyithatják ki az ajtót, amelyek eddig parkolópályán álltak. Elemzésünkben ezért utánajárunk, hogy milyen izgalmas lehetőségeket kínál az „új világ", megnézzük, hogy konkrétan milyen részvényeket érdemes befektetési szándékkal megfontolni.

Nem az a kérdés, hogy vág-e az EKB, hanem, hogy milyen gyorsan

2024. szeptember 11. 06:10 | Módos Dániel

Nem az a kérdés, hogy vág-e az EKB, hanem, hogy milyen gyorsan

Szerdán - egy kis szünet után - újra nekieshet a kamatoknak az Európai Központi Bank. Igazából nem is az a kérdés, hogy lazít-e a mostani kamatdöntő ülésén az eurózóna monetáris hatósága. Sokkal inkább az, hogy nem indította-e az EKB a kamatcsökkentését túl későn és túl lassan, hozzájárulva az európai gazdaság szenvedéséhez. Több elemző a pocsék gazdasági adatok láttán még azt is felveti, hogy az EKB az idén még vészhelyzeti kamatcsökkentésre is rákényszerülhet, hiszen az antiinflációs érvei elfogyni látszanak, miközben a növekedési problémák egyre erőteljesebbek.

Itt a nagy lakáshitel-táblázat: magyar családok tízezrei számára csillant fel a remény

2024. szeptember 10. 16:58 | Palkó István

Itt a nagy lakáshitel-táblázat: magyar családok tízezrei számára csillant fel a remény

A Raiffeisen Bank hó eleji lépését leszámítva változatlanul hagyták lakáshiteleik kamatát a bankok. Sőt, nyár eleje óta közel 1 százalékponttal csökkentek a referenciahozamok, így elmúlt a tömeges kamatemelés veszélye, javultak viszont a kamatcsökkentése esélyei. Bemutatjuk különböző jövedelmi szintek mellett, mire számíthatnak most a hitelfelvevők a bankoknál.

Egekben a budapesti új lakások ára - Íme a legdrágább és a legolcsóbb kerületek

2024. szeptember 10. 15:00 | Futó Péter

Egekben a budapesti új lakások ára - Íme a legdrágább és a legolcsóbb kerületek

Ahogy legutóbbi cikkünkben írtuk, a nyári hónapokban a budapesti új lakások átlagos kínálati ára elérte az 1,53 millió forintot négyzetméterenként, ami mögött továbbra is nagy kerületi különbségek láthatók. Az Eltinga - Budapesti Lakáspiaci Riportja alapján ezúttal az egyes kerületeket vizsgáltuk meg, bemutatva, hogy hol, mennyibe kerülnek most az új építésű lakások, kiemelve a fejlesztők és a vásárlók által legkedveltebb kerületeket.

Mi folyik itt? Rég nem voltak ilyen pesszimisták a hazai tőzsdére a profi befektetők

2024. szeptember 10. 14:30 | Portfolio

Mi folyik itt? Rég nem voltak ilyen pesszimisták a hazai tőzsdére a profi befektetők

Augusztus elején meginogtak a globális tőzsdék, a hónap végére azonban sokat ledolgoztak a korrekcióból, a BUX végül minimális csökkenéssel zárta a hónapot. Mindeközben a forint az euróval szemben a 390 és a 400-as szint között ingadozott. Szeptember elején ismét megkérdeztük a hazai alapkezelőket, hogy mit várnak a magyar részvénypiacon, melyek a kedvenc részvényeik és hogy milyenek a forint kilátásai.

Bejelzett a kötvénypiac, és ezt a legjobban a részvényesek utálják

2024. szeptember 10. 12:56 | Módos Dániel

Bejelzett a kötvénypiac, és ezt a legjobban a részvényesek utálják

Az elmúlt időszakban nagyot változott a gazdasági narratíva az USA-ban. A magas inflációs környezet után mára már a befektetők főként a reálgazdaságra figyelnek, hiszen az infláció már a 2%-ot közelíti, de a bejövő adatok egyre inkább a lassulás felé mutatnak. Most pedig bejelzett az egyik legfontosabb recessziós indikátor, aminek komoly következményei lehetnek a befektetéseinkre is.

Olyan szoros a verseny, hogy minden egyes szó számíthat – Elérkezett Trump és Harris összecsapása

2024. szeptember 10. 11:10 | Szabó Ákos

Olyan szoros a verseny, hogy minden egyes szó számíthat – Elérkezett Trump és Harris összecsapása

Újabb mérföldkőhöz érkezett a 2024-es amerikai elnökválasztás, amit normális esetben lassan a hajrának neveznénk. Az idei kampányidőszak már a teljes fokozatba kapcsolása előtt számos fordulattal szolgált, Joe Biden júliusi visszalépése által pedig évtizedek óta a mostani, újrakalibrált versenyfutás számít a legrövidebbnek. Miközben az első elnökjelölti vita gyakorlatilag egy ciklusos elnököt csinált az eredetileg újrázni kívánó 81 éves Bidenből, a második, amely Kamala Harris alelnök és Donald Trump volt elnök legelső összecsapása (és személyes találkozója) lesz, ugyancsak óriási tétek közepette fog zajlani magyar idő szerint ma hajnalban. Jó pár éve nem láthattunk ennyire kiélezett küzdelmet az elnöki székért, így a párharc, amely akár az egyetlen is lehet a két jelölt között, óriási jelentőséggel bír, hiszen a hibázás végzetessé is válhat. Elég csak Joe Biden példáját felidézni.

Most kell bitcoint venni?

2024. szeptember 10. 11:00 | Portfolio

Most kell bitcoint venni?

A múlt heti piaci hangulatromlás következtében fontos kulcsszintig pofozták le a bitcoin árfolyamát. Az elemzők azonban nemrég egy olyan forgatókönyvet vázoltak fel, amely bekövetkezése esetén heteken belül nagyot ralizhat az árfolyam, így megnéztük, hogy érdemes-e a már a mostani szinteken bitcoint vásárolni.

Gyűlölik a turistákat, pedig miattuk lettek lesajnált országból Európa növekedési királyai

2024. szeptember 10. 05:55 | Zsoldos Ákos

Gyűlölik a turistákat, pedig miattuk lettek lesajnált országból Európa növekedési királyai

Miközben a csapból is az európai gazdaság gyengélkedése folyik, Spanyolország olyan növekedési számokat produkál, amelyek még válságoktól mentes időben is jónak számítanának, nemhogy az energiaválság, az infláció, a magas kamatok és a globális lassulás éveiben. A magas növekedés ráadásul kifejezetten egészséges szerkezetben, relatíve jó egyensúlyi mutatók mellett valósul meg. Európa negyedik legnagyobb gazdasága jó eredményeit leginkább annak köszönheti, hogy profitál az európai fogyasztás átalakuló szerkezetéből: a turizmus sosem pörgött ennyire Európában, és ennek Spanyolország az egyik legnagyobb nyertese. A növekedési sikersztori láttán érthetetlennek tűnik, hogy a helyi lakosok miért pont most üzentek hadat a turistáknak, hiszen a külföldiek elriasztásával saját fejlődési kilátásaikat rombolják. Pedig fejlődni még van hova, és ez – más tényezőkkel együtt – azért erősen árnyalja az ország gazdaságáról alkotott pozitív képet.

RSM Blog

Két éves a bejelentővédelmi törvény

2023 nyarán lépett hatályba a 2023. évi XXV. törvény, - a panasztörvény - amely a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentéséről szól. A bejelentővéd