vásárlóerő

Bedobták magukat a magyar befektetők: uralják az ingatlanpiacot

2021. november 22. 11:55 | Portfolio

Bedobták magukat a magyar befektetők: uralják az ingatlanpiacot

A tavalyi gyengélkedés után idén újra erőre kapott az ingatlanbefektetési piac, jövőre már a koronavírus-járvány előtti szintet közelíthetik meg a volumenek. 2021-ben 20 százalékkal erősebb befektetői forgalom várható mint az előző évben, az erősödés motorja az irodapiac. Az idei folyamatok sajátossága az irodapiaci tranzakciók magas aránya az összvolumenen belül, amely a 85 százalékot is elérte 2021 októberéig, szemben a pandémia előtti 40 százalékkal. A magyar befektetői arány korábban nem látott szintre, 80 százalék fölé emelkedett - összegezte a kilátásokat és tapasztalatokat Takács Ernő, az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK) elnöke.

Néhány szám még a kutatókat is meglepte a 2021-es magyar vásárlóerővel kapcsolatban

2021. november 08. 11:00 | Portfolio

Néhány szám még a kutatókat is meglepte a 2021-es magyar vásárlóerővel kapcsolatban

November elején publikálta GfK Vásárlóerő 2021 tanulmányát a GFK Hungária Piackutató Kft. A kutatás egyik legfontosabb megállapítása, hogy az idei magyar vásárlóerő enyhén a 2019-es szint felett van: a mutatószám hazánkban egy főre átlagosan 7.643 euró, ami az európai átlag 51 százalékának felel meg. Ezzel idén is a 30. helyen állunk az országos összehasonlításban. De milyen tanulságai vannak egy ilyen nemzetközi elemzésnek, mik azok a számok, amik igazán beszédesek a kutatók számára?

EMAG-vezér: Mindent akarunk árulni, ami az interneten kapható

2021. november 03. 15:00 | Ferkó Nikolett

EMAG-vezér: Mindent akarunk árulni, ami az interneten kapható

Ötszáz csomagautomata telepítését tűztük ki célként az év végéig, amely egy év alatt nagyobbra nőtt, mint az összes más csomagautomata megoldás az országban. Folyamatosan fejlesztjük a piacterünket, a Marketplace-t, a jelenlegi 5 ezer partnerünket a következő három évben 15 ezerre bővítenénk. Pillanatnyilag csaknem 3,5 millió termékünk van, és ezzel a nagy partnerszám-növekedéssel akár 7 millióra is nőhet - árulta el Várkonyi Balázs. Az eMAG-Extreme Digital ügyvezető igazgatója a Portfolio-nak adott interjújában a fekete pénteki akciók mellett beszélt arról is, hogy Magyarországról volumenbizniszt üzemeltetni nehéz, de az eMAG és az Extreme Digital fúziójának megszilárdítása után innen indulnának el a további országok meghódítására.

Bod Péter Ákos: nagy baj van a magyarországi fizetésekkel

2021. szeptember 13. 11:45 | Bod Péter Ákos

Bod Péter Ákos: nagy baj van a magyarországi fizetésekkel

Nincs minden országban törvényesen megállapított alsó bértarifa, de ahol van, ott az infláció és az üzleti konjunktúra alakulása alapján, a szociális partnerek szempontjait figyelembe véve évente indexálják az értékét. Ez elvileg rutindöntés; nálunk az ilyen is rendre átpolitizálódik, különösen választási év előtt.

Nettó 1,2 millió fölött már nem leszel boldogabb

2021. augusztus 04. 17:00 | András Bence

Nettó 1,2 millió fölött már nem leszel boldogabb

A pénz boldogít, csak éppen ennek is van egy határa. Egy híres kutatás ezt évi 75 ezer dollárban határozta meg amerikai mintán, ami árfolyammal, inflációval és vásárlóerővel korrigálva havi nettó 1,2 millió forintot jelent. Amennyiben ránk is érvényes volna ez a kutatás, akkor kijelenthetnénk, hogy ennél nagyobb fizetéssel már nem lesznek boldogabbak a hétköznapjaink. Az alábbi cikkben ezt az elgondolkodtató eredményt járjuk körbe, kitérve a boldogságmérés nehézségeire, meg persze arra, hogy ami az USA-ban érvényes, az nem biztos, hogy ránk is igaz.

Fontos információk érkeztek a Szép-kártyákról

2021. május 26. 16:44 | Portfolio

Fontos információk érkeztek a Szép-kártyákról

Jelentősen nőttek a Szép-kártya feltöltések a szolgáltatók adatai alapján, az OTP-nél az előző évi másfélszeresére ugrottak a befizetések májusig, a K&H Banknál pedig csaknem 30 százalékkal - közölték a kártyakibocsátók az MTI érdeklődésére.

Hurráoptimizmus vagy földbe állás: mi vár idén a magyar munkaerőpiacra?

2021. március 17. 06:30 | Baja Sándor

Hurráoptimizmus vagy földbe állás: mi vár idén a magyar munkaerőpiacra?

Egymásnak gyökeresen ellentmondó híradások, jövendölések röppennek fel az utóbbi hónapokban a munkaerőpiacról: egyesek hurráoptimizmussal bíznak a gyors fellendülésben, mások apokaliptikus próféciákat mormolnak a munkaerőigényt és a fizetések változását illetően. Mindegyik igaz, és az ellenkezőjük is.

Nem is olyan félelmetes az előttünk álló árrobbanás? Az EKB megvonhatja a vállát

2021. február 24. 13:59 | Portfolio

Nem is olyan félelmetes az előttünk álló árrobbanás? Az EKB megvonhatja a vállát

Az emelkedő infláció tartja manapság lázban az elemzőket, a növekvő kötvényhozamokban és a részvénypiacokon is megjelenő aggodalom feladhatja a leckét a jegybankoknak is. Egyelőre nincs nagy gond, de tavasszal a bázishatások miatt az infláció törvényszerűen megugrik majd. Az ING Bank szerint nem kizárt, hogy az infláció az eurózónában hosszú idő után az EKB célértéke fölé ugrik, de ez cseppet sem biztos, hogy lépésre készteti a jegybankot. A növekvő kötvényhozamok viszont annál inkább.

Megjött az európai minimálbér-ranglista

2021. február 05. 14:57 | Portfolio

Megjött az európai minimálbér-ranglista

2021 januárjában Luxemburgban, Írországban és Hollandiában volt legmagasabb a minimálbér az Európai Unión belül, míg Bulgáriában, Magyarországon és Romániában a legalacsonyabb. Az adatok értelmezését azonban egy sor dolog nehezíti.

Mire mentünk a rezsicsökkentéssel?

2020. október 13. 11:30 | Weiner Csaba, Szép Tekla

Mire mentünk a rezsicsökkentéssel?

Nyolcadik éve minden hónapban láthatjuk a számlákon narancssárga alapon kiemelve, hogy mennyit takarítottunk meg a rezsicsökkentéssel. A lakosság ma már az élet természetes velejárójaként tekint a hatósági energiaárakra, a kormány pedig hosszú távon is fenntartaná a rezsicsökkentést. A 2013–2014-es kormányzati kampány már a múlté, a program azonban továbbra is hangsúlyos helyet foglal el a politikai diskurzusban. Érdemes ezért mérleget vonni: a program indokoltságától a szakpolitikai kontextuson át a pozitív és negatív hatásokig.

Miért élnek jobban a románok a magyaroknál?

2020. július 03. 14:00 | Madár István

Miért élnek jobban a románok a magyaroknál?

Nagyon furcsa, és sokak szemében hihetelen, hogy a román háztartások többet fogyasztanak (ez alapján mérve jobban élnek), mint a magyarok. A különbség ráadásul növekszik. Vajon igazat mondanak a számok? Ennek jártunk utána.

Utolért minket Románia! De hát nincs ebben semmi meglepő

2020. június 20. 10:26 | Portfolio

Utolért minket Románia! De hát nincs ebben semmi meglepő

Sokat olvashattunk az elmúlt hetekben arról, hogy milyen jól élnek a románok. Van is igazság abban, hogy szépen gyarapodott keleti szomszédunk az elmúlt években, de mielőtt nekikeserednénk és elindulnánk Romániába munkát vállalni, érdemes egy pillanatra a dolgok mélyére nézni. Könnyen lehet, hogy nagyon rosszul jár, aki útnak indul.

2020. június 19. 06:01 | Hornyák József

Sinkó Ottó: a 2018-2019-es évek elvesztek a koronavírus-válság miatt

Igen lassú gazdasági kilábalásra számít Sinkó Ottó, a Videoton társ-vezérigazgatója, ráadásul komoly bizonytalanságot jelent a valószínű második hulláma a járványnak. Szerinte a magyar ipar májusban is nagyon gyengén teljesített, és csak a harmadik-negyedik negyedévben lehet némileg kedvezőbb helyzetre számítani. A legnagyobb magyar magántulajdonban lévő ipari vállalatcsoport a válságban elveszíti az utóbbi 2-3 év növekedését, de szerinte az egész feldolgozóiparban hasonló csökkenés lesz. Sinkó szerint a koronavírus-járványnak a második hulláma jönni fog, de már nem lesz olyan pusztító, mint az első volt, hiszen az országok fel vannak rá készülve és egyes gyógyszeres kezelések biztatóak. Ez segíthet elkerülni a gazdaság újbóli lezárását és a negyedik negyedéves durva recessziót. Sinkó szerint az EU-nak az iparra kihegyezett átfogó, közös megoldáson kellene törnie a fejét, hogy valóban szembe tudjon nézni a jelenlegi krízissel. Úgy véli, Kína szerepe csökkenhet, ezt kellene kihasználnunk.

Ha ezt bejelentik, azonnal visszatérhet az élet a hazai bevásárlóközpontokba

2020. június 08. 16:30 | Portfolio

Ha ezt bejelentik, azonnal visszatérhet az élet a hazai bevásárlóközpontokba

A 2010-es mélypont óta évi 6-7 százalékos kiskereskedelmi bővülés ment végbe Magyarországon, ami régiós szinten is jó eredmény. A vásárlóerő bővülésével tehát a kiskereskedelem is lépést tartott. A vírushelyzet miatti törvényi korlátozások következtében viszont ez a rali most megtört. Az ezzel kapcsolatos tapasztalatokról, a bérlők és a bérbeadók közti viszonyról, valamint a kiskereskedelmi várakozásokról a Portfolio harmadik online ingatlankonferenciáján a retail workshop keretében beszéltek a szakértők.

Nem hitted volna, hogy ez megtörténik: Románia csúnyán ver minket, de visszaelőztük a lengyeleket

2019. december 13. 16:02 | Portfolio

Nem hitted volna, hogy ez megtörténik: Románia csúnyán ver minket, de visszaelőztük a lengyeleket

Az Európai Unióban továbbra is tetten érhető a kelet-nyugati szakadék a gazdasági teljesítmény és az életszínvonal tekintetében egyaránt, derült ki az Eurostat friss adataiból. A közép-kelet-európai országok jobbára a lista vége felé vannak, és Magyarország szempontjából egy szomorú esemény valósult meg tavaly: már nem csak Románia előzi meg Magyarországot, hanem Horvátország is utolért bennünket a fogyasztásban. Az egy főre jutó GDP-ben azonban kifejezetten nagyot ugrottunk előre, amivel újra leelőztük Lengyelországot.

Hol vannak a világ legnagyobb gazdasági központjai? - Egy ábrán a megarégiók

2019. október 07. 15:35 | András Bence

Hol vannak a világ legnagyobb gazdasági központjai? - Egy ábrán a megarégiók

Hol vannak a világ legnagyobb gazdasági központjai? Melyik megalopolisz termeli a legtöbb GDP-t? Ezekre a kérdésekre adott választ a CityLab idén megjelent kutatása, amelyből most a Visual Capitalist csinált egy látványos ábrát. Érdekes módon a Bécs-Budapest tengelyt is megtaláljuk a térképen, méghozzá nem is annyira gyenge számokkal. A CityLab szerint a 18. helyen állunk a listán.

A lakosság meg csak költ és költ

2019. október 03. 09:00 | Portfolio

A lakosság meg csak költ és költ

Augusztusban is folytatódott a kiskereskedelmi forgalom dinamikus növekedése. A volumen naptárhatástól megtisztítva 5,8%-kal haladta meg az előző év azonos időszakit.

Új belsőt kapott az egyik vidéki Praktiker

2019. szeptember 05. 14:45 | Portfolio

Új belsőt kapott az egyik vidéki Praktiker

Hozzávetőleg 150 millió forintból újította fel székesfehérvári áruházát a Praktiker. A barkácsáruház az új és modernebb környezettel szeptembertől fogadja újra a vásárlókat - derül ki a cég közleményéből.

2019. június 20. 13:10 | Portfolio

Növekszik a magyar vásárlóerő, de azért a lengyelek előttünk vannak

A magyar vásárlóerő az elmúlt években szinte folyamatosan növekedett, azonban európai összevetésben az alacsony vásárlóerőt felmutató országok közé tartozunk - derült ki a GfK kutatásából. Az országon belül is komoly eltéréseket láthatunk.

Részletes keresés