Portfolio Signature

Könyörtelenül jönni fog az egyik koronavírushullám a másik után

Könyörtelenül jönni fog az egyik koronavírushullám a másik után

El kell kezdeni a nehezen megszerzett tanulságokat beépíteni a járványvédekezésbe - vallja Oroszi Beatrix epidemiológus. A Semmelweis Egyetem Epidemiológiai és Surveillance Központ igazgatója szerint azzal is kiemelten foglalkoznia kell a járványügynek, hogy miért volt ekkora elutasítottsága a Covid ellen hatásos vakcináknak Magyarországon. Ennek érdekében vissza kellene nyerni az emberek bizalmát. A szakemberrel beszélgettünk az őszi járványszezon hátteréről, az egyéni védekezés lehetőségeiről és fontosságáról, a változó járványügyi adatgyűjtésről, és a vakcinák mellékhatásairól is. Elmondása szerint a legrosszabb, amit egy ország most tehet, hogy hátradől, és úgy tesz, mintha a COVID-19 elvonult volna, a fenyegetés ugyanis nem múlt el. Már csak azért sem árt az óvatosság, mert meglátása szerint nem tudjuk, hogy ez az átmeneti idő, amiben most vagyunk, a járványügyi helyzet stabilizálódása felé vezető út, vagy jöhet még olyan új variáns, amelyik súlyosabb megbetegedést okoz. Éppen ezért is annak a reményének adott hangot, hogy az őszi szezonra Magyarországnak is lesz új oltási ajánlása, jelenleg ugyanis nincs ilyen.

Óriási ütemben javul a magyar külkermérleg, de van egy nagy probléma

Óriási ütemben javul a magyar külkermérleg, de van egy nagy probléma

A harmadik egymást követő hónapban is többletes lett a magyar külkereskedelmi mérleg, ami egyértelmű fordulatot jelent a korábbi, hatalmas hiányt termelő időszak után. Ez nagyrészt a globális energiaárak zuhanásával, kisebb részben pedig az import gyengélkedésével függ össze. A többlet mögött tehát kedvezőtlen trendek is meghúzódnak: a behozatal visszaesésére több mint két éve nem volt példa, ami a belső kereslet visszaesését is tükrözni, miközben a kivitel sem túl acélos.

Erasmus-ügy: a kormányra várnak Brüsszelben, szorít a határidő

Erasmus-ügy: a kormányra várnak Brüsszelben, szorít a határidő

Telefon egyeztetett a héten Johannes Hahn, az Európai Bizottság költségvetési és igazgatási ügyekért felelős biztosa és Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter az Erasmus- és Horizont-programok ügyében. A magyar kormány május végén küldte el első törvénytervezetét Brüsszelbe, de még mindig várnak egy változtatást Budapestről. A határidő viszont egyre szorosabb, ami könnyen boríthatja az eredeti terveket.

Nem kérdés, hogy az AI akár veszélyes is lehet, de ki fogja megszelídíteni?

Nem kérdés, hogy az AI akár veszélyes is lehet, de ki fogja megszelídíteni?

A ChatGPT megjelenése óta nemcsak a mesterséges intelligencia sokoldalúságáról esett rengeteg szó, hanem azokról az újfajta kockázatokról is, amelyeket ezek az eszközök az emberiségre nézve jelentenek. Arról azonban eltérő nézetek alakultak ki, milyen módon érdemes kezelni ezeket a kockázatokat. Az egyik megoldás az etikus AI fejlesztés lenne, amelyben a cégeknek is óriási felelőssége van. Erről kérdeztük I-Sah Hsieh-t, a SAS társadalmi innovációkért felelős igazgatóját a cég Innovate On Tour rendezvényén Varsóban.

Itt a lista: ezekkel a befektetésekkel megúszhatod a kormány új adóját

Itt a lista: ezekkel a befektetésekkel megúszhatod a kormány új adóját

A meglévő 15%-os kamatadó mellé 13%-os szociális hozzájárulást (szocho) vezet be a kormány a megtakarítási formák egy részére, amelyet a július 1-je után lekötött betétekre és az újonnan vásárolt értékpapírok hozama után kell megfizetni. Mostani cikkünkben összeszedtük, hogy mi várható az egyes megtakarítási termékek adózását tekintve a július 1. utáni időszakban, és melyek azok a befektetések, amelyek a jövőben is mentesülnek a szocho alól.

Nekimentek a világ legnagyobb kriptotőzsdéinek, a tét nem kicsi

Nekimentek a világ legnagyobb kriptotőzsdéinek, a tét nem kicsi

Elfogyott az amerikai tőzsdefelügyelet türelme, és két nap alatt nekiment a világ legnagyobb kriptotőzsdéjének és a legnagyobb amerikai kriptotőzsdének is. A vádak között szerepel az, hogy a cégek elmossák az amerikai és a külföldi szolgáltatások közötti határokat, több szolgáltatást vonnak össze egyáltalán nem konvencionális módon, összemossák a tőzsdék és az ügyfelek eszközeit, vagy hogy nem regisztrálják be a szolgáltatásaikat az Egyesült Államokban. A kriptotőzsdék elleni mostani támadásoknak azonban van egy központi kérdése, mégpedig az, hogy vajon a kriptoeszközök olyan egyedi termékek, amikre egyedi szabályozásnak kellene vonatkoznia, vagy a már meglévő szabályozást kellene rájuk alkalmazni. Az eseményekre a tőzsdei árfolyamok is nagyot mozdultak.

Tovább enyhülhet a nyomás a magyar vásárlókon, még közelebb kerülhet a kormány nagy céljának teljesülése

Tovább enyhülhet a nyomás a magyar vásárlókon, még közelebb kerülhet a kormány nagy céljának teljesülése

Várhatóan májusban tovább csökkent az infláció, a Portfolio által megkérdezett elemzők szerint 22 százalék körül lehetett a drágulás üteme, ami tavaly november óta a legalacsonyabb érték lenne. A következő időszakban folytatódhat, sőt gyorsulhat a visszaesés, így továbbra is reálisnak tűnik az év végére az egyszámjegyű infláció elérése.

Elkerüli a katasztrófát Amerika, de egyszer szembe kell nézniük az óriásira hizlalt problémával

Elkerüli a katasztrófát Amerika, de egyszer szembe kell nézniük az óriásira hizlalt problémával

Ismét egy utolsó pillanatos megoldással kerülte el az államcsődöt az Egyesült Államok, az adósságplafont két évre fel is függesztették. A megoldás kedvező, sőt, közgazdasági szempontból az lenne a legjobb megoldás, ha a jelenlegi adósságplafon-szabályt elfelejtenénk úgy, ahogy van. Az USA-ra leselkedő legjelentősebb kockázatot, az adósság rohamos növekedését ugyanis nem volt képes megakadályozni, miközben rendre csődközeli állapotba kerül miatta az ország, teljesen feleslegesen. Az adósságplafonnal kapcsolatos viták helyett a gazdaságpolitikai vezetésnek magára az adósságra kéne fókuszálnia, hiszen az egyre fenyegetőbb mértékeket ölt, amely már középtávon is súlyos károkat okozhat az országnak. A közgazdászok már évek óta figyelmeztetnek a költségvetési felelőtlenségben rejlő veszélyekre, de a washingtoni politikusok nemcsak nem veszik ezt figyelembe, de egyre terjed egy olyan iskola, amely szerint az államadóssággal valójában nem is kell foglalkozni. A helyzet egyre nehezebbé válik, a kiútkeresés pedig még el sem kezdődött.

Tényleg letették a magyarok az autót? Érdekes számok érkeztek a biztosítóktól

Tényleg letették a magyarok az autót? Érdekes számok érkeztek a biztosítóktól

Messze az inflációtól elmaradó mértékben, 6,6%-kal növekedett a magyar biztosítási piac díjbevétele az első negyedévben. A biztosítók első negyedéves nyeresége 20-ról 7 milliárdra olvadt, amiben a tavaly bevezetett és karácsonykor megemelt, az év egészében mintegy 90 milliárd forintra rúgó pótadónak is komoly szerepe lehetett. A kötelező biztosításokra vonatkozó adatok alapján az üzemanyag-drágulás miatt jelentősen visszaeshetett Magyarországon az autóhasználat.

Példátlan adóteher után rekordszintű nyereség: mit műveltek a magyar bankok?

Példátlan adóteher után rekordszintű nyereség: mit műveltek a magyar bankok?

Minden idők legnagyobb, 327 milliárd forintos (egész évre elszámolt) különadóterhe ellenére rekordszintű, 229 milliárd forintos adózott nyereséget ért el a magyar bankszektor az év első három hónapjában. Az MNB kedden közzétett első negyedéves adatai alapján megnéztük, miként lehetséges ez: a magyarázat a kamatbevételek elszállásában és a kockázati költségek beesésében egyszerre keresendő.

Itt az Apple nagy dobása, mutatjuk a videókat!

Itt az Apple nagy dobása, mutatjuk a videókat!

Tegnap tartotta fejlesztői konferenciáját a világ legnagyobb vállalata, az Apple. A tech-óriás egyebek mellett egy új terméket is bemutatott a közönségnek, mégpedig a Vision Pro nevű, úgynevezett vegyes valóságot használó headsetjét, ami a tervek és a látványvideók alapján a fizikai és a digitális világot egyszerre teszi láthatóvá. A 3499 dollárba kerülő eszköz a vállalat első jelentősebb új terméke az Apple Watch 2014-es bemutatása óta, ezzel ráadásul új korszak is nyílik az Apple és a Meta közötti versenyben, ugyanis Mark Zuckerberg cége hasonló VR-headset fejlesztésén dolgozik. Heves befektetői reakciókat láthattunk a headset bemutatását követően, de számos szakértő is elmondta már a véleményét a bejelentésről.

Túl nagy a nyugalom a tőzsdéken, ebből még baj lehet!

Túl nagy a nyugalom a tőzsdéken, ebből még baj lehet!

Most már hónapok óta nagy nyugalom uralkodik a tőzsdéken, sem a további esetleges amerikai kamatemelések, sem az adósságplafonnal kapcsolatos korábbi bizonytalanság, sem a gazdasági lassulással kapcsolatos aggodalmak sem tudták kisiklatni a tőzsdei vonatot. A félelemindex értéke régen állt olyan alacsonyan, mint most, hasonló esetekben pedig jellemzően nagy esés jött a piacokon.

Az európai ország, amelynek gyakran a létezéséről is megfeledkezünk, pedig nem kéne

Az európai ország, amelynek gyakran a létezéséről is megfeledkezünk, pedig nem kéne

Novák Katalin magyar államfő a múlt hét végén Albániába látogatott, ahol stratégiai együttműködésről, demográfiai és gazdasági kihívásokról egyeztetett a helyi politikai vezetőkkel. Az átlagos európai ember számára a Balkánon található ország amolyan fekete folt: keveset tudunk róla, pedig az apró, hazánk területének valamivel több mint negyedét kitevő ország meglepően nagy geopolitikai jelentőséggel bír.

Hódító útra indultak a zöld lakáshitelek, milliókat spórolhatsz rajtuk

Hódító útra indultak a zöld lakáshitelek, milliókat spórolhatsz rajtuk

Bár a tavaly kifutott Zöld Otthon Program 2,5%-os kamatszintjét nem érik el, így is milliókkal csökkenhetnek a hitel költségei akkor, ha azt korszerű lakás vásárlására vagy építésére vesszük fel. A zöld hitelekre kapott kamatkedvezmények mértéke a fél százalékot is elérheti, így a törlesztőrészlet több ezer forinttal is kevesebb lehet. Megnéztük, hogy összegszerűen mennyit lehet spórolni azzal, ha környezettudatosabban választunk ingatlant.

Nem becsüljük meg azokat, akik segítenek világra hozni a gyermekeinket

Nem becsüljük meg azokat, akik segítenek világra hozni a gyermekeinket

Az ápolók és szülésznők minden ország egészségügyi ellátórendszerének működtetésében kiemelt szereppel bírnak, azonban ez jellemzően nem tükröződik megbecsültségükben, vagyis a munkakörülményeikben és fizetésük mértékében. Így nem csoda, hogy más egészségügyi szakmákhoz hasonlóan e foglalkozások terén is számos országban jelentős a szakemberhiány, illetve a szegényebb országokból a gazdagabb államokba történő elvándorlás. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) honlapján nemrégiben megjelent elemzés azt vizsgálta meg, hogy a két szakma munkaerőhiányának kezelésében kulcsfontosságú két tényező, a munkakörülmények és a bérezés terén mennyire kritikus a helyzet az egyes országokban.

A szakadék széléről táncolhat vissza Törökország?

A szakadék széléről táncolhat vissza Törökország?

Recep Tayyip Erdogan török elnök új kabinetjének bemutatásakor Mehmet Simsek volt gazdasági vezetőt nevezte ki új pénzügyminiszterré. A döntést kitörő lelkesedéssel értékelték az elemzők, többekben feléledt az abbéli remény, hogy a monetáris politika új, hagyományosabb pályára áll át, ezzel a "szakadék széléről" mentve meg a gazdaságot.

Mennyi ideig kell dolgozni egy saját lakásért az európai fővárosokban?  - Mutatjuk a legújabb listát

Mennyi ideig kell dolgozni egy saját lakásért az európai fővárosokban? - Mutatjuk a legújabb listát

A korábbi évek dinamikus növekedésével ellentétben Európa-szerte csökkenést mutatnak a lakásárak az utóbbi időben. Van, ahol ez a folyamat már több mint egy éve tart, míg máshol - köztük Magyarországon is - a tavalyi év második felében indult el a csökkenés. Joggal gondolhatjuk ez alapján, hogy ha az inflációt többé kevésbé követve a bérek is emelkednek, akkor egyre jobb helyzetbe kerülnek a lakásvásárlók. Hogy ez valóban így van-e, azt az MNB és a KSH számai alapján néztük meg, kiemelve, hogy az egyes európai fővárosokban milyen terhet jelent a jövedelmekhez képest a lakásvásárlás és a bérlés.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ennyi volt! - Lázár János rendelettel irtja ki a nyerészkedést az építőiparból
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.