Elemzés

2016. március 16. 14:14 | Weinhardt Attila

Irányt váltott a kormány - Lázár elárulta a hátteret

Érezhetően megváltozott a kormány és a hiteles uniós pályázati tanácsadó cégek közötti viszony, mert kétévnyi harc után a Miniszterelnökség kész velük az érdemi párbeszédre, ha az transzparens keretek között zajlik - többek között ez derült ki a Portfolio csütörtöki konferenciáján Lázár János szavaiból. Mivel a projektmenedzsment szakma hetek óta feszült figyelemmel tekintett a tárca rezdüléseire, így mindenképpen örömteli és üdvözlendő az a fordulat, ami most bekövetkezett - ezt már Kovács Zoltán a Rekontir BPM ügyvezetője mondta megkeresésünkre. Szavai szerint az is mindenképpen üdvözlendő, hogy komoly a kormányzati szándék a kóklerek és kijáróemberek kirekesztésére. Meglátása szerint kedvező, hogy a miniszter nyitottságot hangsúlyozott az egyes Operatív Programokon belüli forrásátcsoportosításra is, a pályázói érdeklődés függvényében.

2016. március 16. 06:04 | Csiki Gergely

Magyarország az új paradicsom? - Emiatt rászállhatnak a kormányra

A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint bezártak minden kiskaput a növekedési adóhitel szabályozásában, ezért adókikerülésre nem alkalmazhatják ezt az új eszközt a Magyarországon működő cégek. A tárca Portfolio-nak küldött válaszával azonban nem tudta eloszlatni azokat a sejtéseket, miszerint az adóhitel-igénylés jelentős része csupán egyetlen céghez köthető. Nagyon úgy néz ki, hogy ezzel a kormány ismét a szelektív törvényalkotást valósítja meg, hasonlóan például a különadókhoz, csak ez esetben nem büntetőjellegű intézkedésről van szó, hanem helyzetbe hozó lépésről.

2016. március 14. 10:55 | Turzó Ádám Pál

Soha nem zúdult még ennyi pénz a pénzügyi világ startupjaira

Soha nem áramlott annyi kockázati tőke a FinTech cégekbe, mint 2015-ben: összesen 13,8 milliárd dollárt szereztek a jelentős pénzügyi informatikai startupok, ami több mint kétszerese a 2014-es összegnek. Az összesen 653 ügylet legnagyobbjai Amerikában és Ázsiában köttettek, Európa sajnos lemaradt ebben a tekintetben. Az év végén 19 unikornist, vagyis 1 milliárd dollárnál értékesebb FinTech startupot tartottak nyilván úgy, hogy tavaly 5 nagy exitre is sor került.

2016. március 12. 18:10 | Weinhardt Attila

Lázár-figyelmeztetés: így összejönne a kormány legfőbb ígérete

Ha nincsenek értelmes, valóban a gazdaságfejlesztést támogató projektek, akkor a kormány kész kivonni forrásokat a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programból és átcsoportosítani azokat ténylegesen gazdaságfejlesztést szolgáló területekre - többek között ezt az új bejelentést és figyelmeztetést fogalmazta meg a Portfolio csütörtöki konferenciáján Lázár János. A Miniszterelnökség vezetője ugyanis attól tart, hogy a forráshiányos önkormányzatoknak nyújtandó pénzek végül nem valódi gazdaságfejlesztést szolgálnak, miközben megerősítette, hogy a 7 éves keret 60 százalékát mindenképpen ilyen célokra akarja fordítani a kormány. Az esetleges forrásátcsoportosítás akár indokolt is lehet, hiszen a Portfolio szerdai elemzésében annak veszélyére hívta fel a figyelmet, hogy a bűvös 60 százaléktól elmaradhat a kormány. Frissített számításaink azt mutatják, hogy ha a TOP-keret mintegy negyedét valóban átcsoportosítaná a kormány, akkor azzal elérhető lenne a 60 százalékos arány az év végéig megnyíló pályázatok legszélesebb körét vizsgálva.

2016. március 11. 13:18 | Csáfordi Zsolt

Idén is folytatódik a devizatartalékok tervezett csökkenése

Az MNB devizatartalékai 2015 folyamán közel 4 milliárd euróval csökkentek, a mérséklődéshez a legnagyobb mértékben a jegybank devizatartalékot csökkentő programjai járultak hozzá. Ezek közül kiemelendő a lakossági devizahitelek forintosítása, illetve az MNB önfinanszírozási programja, melyek érdemben javították a külső sérülékenységet. A devizatartalékok csökkenése más országban is megfigyelhető volt, fontos különbség ugyanakkor, hogy az MNB esetében ez előre tervezett folyamatok hatása volt, nem a piaci folyamatokra adott válaszlépés. A devizatartalék szintje a következő hónapokban tovább csökkenhet, az MNB programok tartalékcsökkentő hatása akár a 6 milliárd eurót is elérheti június végéig. A devizatartalékok szintje az év közepéig várható csökkenéssel együtt is érdemben meghaladhatja a befektetők által elvárt szintet. A devizatartalék csökkenésével párhuzamosan a bankrendszer likviditása is jelentősen mérséklődhet: az Önfinanszírozási programot és a devizahitelek forintosítását megelőzően 5500 milliárd forint körül tetőző jegybanki likviditás 2016 közepére megfeleződhet. Ez azonban várhatóan nem okoz likviditási feszültségeket, köszönhetően elsősorban a bankok dinamikusan emelkedő fedezeti értékpapír állományának.

2016. március 09. 14:15 | Szandányi Levente

Végül Szlovákiában előbb épül fel az új Mercedes-gyár?

Olyan híresztelés jelent meg a szlovák biztweet.eu oldalán, amely szerint a Daimler-csoport bővítené gyártókapacitásait Európában, ennek érdekében pedig új autógyárat építenének fel. A portál információi szerint az egyik lehetséges helyszín Szlovákia. Mivel csak egy rövid híresztelésről van szó, nem tudni pontosan azt sem, hogy milyen új modell gyártására kerülhetne sor. De ha arról lenne szó, hogy a régóta ígért hazai bővítés kerülne veszélybe és Magyarországnak harcolnia kellene a németek kegyeiért, lenne több ütőkártya is a kezünkben.

2016. március 09. 12:47 | Weinhardt Attila

Még 102 milliárdnyi EU-pénz hiányzik a kasszánkból

2015 végéig még csak a 42 százalékát fizették vissza annak a hitelalapú visszatérítendő uniós támogatásnak, amelyet a régi uniós ciklusban legfeljebb tíz évre helyeztek ki a pénzügyi közvetítők - derül ki a Portfolio közérdekű adatigénylése alapján készített elemzésből. A Magyar Fejlesztési Bank Zrt.-től kapott adatok alapján tehát 102 milliárd forintnyi forrást vár még vissza a négy pénzügyi közvetítői csoport, amelyek közül messze a legjobb visszafizetési aránnyal a bankok ügyfélköre jellemezhető. A bankok aktivitása azonban meglepően kicsi volt a szerződött összeg tekintetében: a vállalkozásfejlesztési alapítványok kétszer, a pénzügyi vállalkozások közel hatszor akkora hitel volument tudhatnak magukénak. Éppen emiatt a még hiányzó 102 milliárdnyi forrás döntő része is a pénzügyi vállalkozások könyveihez kapcsolódik, amely pénzek maradéktalan visszafizetése azért is fontos az országnak, hiszen újra kihelyezhető forrásokról van szó.

2016. március 07. 11:00 | Portfolio

Kegyetlen ajándék a BMW-től - Veszélybe kerülhet a vezetés élménye

A BMW-csoport ma ünnepli 100. születésnapját, rögös út vezetett a csúcsig, de a hívőknek és a befektetőknek nem lehetett okuk a panaszra. A várakozások szerint a jövő is biztató, így nem kellett szerénykedni, a centenárium alkalmából a németek kitehettek magukért a Genfi Autószalonon, ahol az M760Li és a külsejében megújult i8-as hibrid bemutatásával ünnepeltek. A következő 100 év stratégiájának középpontjában pedig az elektromos hajtás és az önvezető autó állhat. Utóbbival a baj csak az, hogy ezzel egy olyan útra lépne a vállalat, amely alapvető filozófiáját, a vezetés élményét sodorná veszélybe.

2016. március 07. 05:45 | Barta Balázs

Így gazdagodtak meg a sógoraink az EU-támogatásokból

A magyar határral szomszédos osztrák tartomány az elmúlt 20 évben bámulatos utat tett meg. Egy főre jutóan ugyanakkora támogatást kapott, mint Magyarország, és ebből a fejlődő Ausztria egyik vezető régiójává vált Burgenland két évtized alatt. Mit tett a 280 ezer fős tartomány 2,2 milliárd euró európai uniós támogatásból? Mit tanulhatunk belőle?

2016. március 04. 14:37 | Vízi Ildikó

Már közel 500 milliárdnyi EU-pénzt elosztott a kormány

Februárban összesen 26 pályázatot hirdettek meg, 336 milliárdos keretösszeggel - derül ki a Portfolio pályázati összesítőjéből. Adatbázisunkból az is kiderül, hogy az előző hónaphoz képest összesen 32 új nyertes pályázó jelent meg a hivatalos pályázati oldalon, akik összesen 86 milliárd forintnyi támogatást nyertek el. Eddig már 475 milliárdnyi megítélt támogatásról beszélhetünk, mely összesen 2069 pályázó között oszlik meg. Adatbázisunk szerint a meghirdetett pályázatok összege összesen 4082,35 milliárd forint, azaz a teljes hét éves ciklusra tervezett összeg több mint felét már meghirdették. Ha a kifizetések nézzük, akkor még csak 10,7 milliárd forintnál járunk. Az eddig kifizetett összeg csak a 2,25%-át teszi ki a megítélt 475 milliárd forintnak.

2016. március 03. 16:54 | Portfolio

Tényleg akkora üzlet a járműmegosztás? - Attól függ, kinek!

Manapság nagyon nagy divat a közösségi megosztás, az embereknek lehetőségük van arra, hogy szinte bármit kibéreljenek és használjanak hosszabb-rövidebb időre. Nincs ez másképp az autókkal sem, éppen ezért a Boston Consulting Group elkészített előrejelzését arra vonatkozóan, hogy a car sharing, vagyis az autómegosztás milyen hatással lehet az autóiparra.

2016. március 03. 10:55 | Portfolio

Gyorsan jött a kijózanodás, de 325-ös eurót már nem vizionál senki

Éles fordulatot láthattunk a forint piacán február második felében, így nem csoda, hogy csökkent azoknak az alapkezelőknek az arány, akik szerint rövidtávon tovább tud erősödni a hazai fizetőeszköz az euróval szemben. Igaz, hosszabbtávon már senki sem vizionál 325 feletti eurót. A kötvénypiacon pedig rövid-és hosszú távon is emelkedett a további hozamcsökkenésre számítók aránya.

2016. március 03. 05:50 | Turzó Ádám Pál

Elsöprő háború közelít Magyarország felé - Jönnek az új Uberek?

Miközben az Ubert szerte a világ nagyvárosaiban - Budapestet is beleértve - megpróbálják tűzzel-vassal kiszorítani az emberek hétköznapjaiból, azért az Uber köszöni szépen, jól van: a világ legértékesebb "startupja" lett a maga 62,5 milliárd dolláros értékeltségével. De az Uber nincs egyedül, a sharing economy cégek komplett iparágakat rombolnak porig, és építenek fel újra az alapoktól. Munkahelyeket tesznek tönkre, és új munkahelyeket teremtenek. Adót "optimalizálnak" és pörgetik a gazdaságokat. Nemcsak kis "jófej startupok", hanem kőkemény üzleti érdekek működtette multik is vannak közöttük szép számmal. Az Uber, az Airbnb vagy a Lending Club csak egy-egy kirívóan sikeres főszereplője ennek az új modellnek. De jó ez nekünk, vagy sem? Hogyan lehet őket kordában tartani, vagy kell-e egyáltalán?

2016. március 02. 05:45 | Gayer Attila

Versenyfutás a sógorokkal - Kinek fáj jobban az alacsony olajár?

Az olajárak esése a régiós olajcégek működési környezetét is alaposan átalakította, a Mol és az OMV is nagy összegű leírásokra kényszerült. Az alábbiakban több szempont alapján vizsgáltuk meg a két céget, arra a kérdésre keresve a választ, hogy melyik sérülékenyebb a tartósan alacsony olajárak mellett. Véleményünk szerint befektetői szempontból a két cég közül a Mol egyértelműen jobb választásnak tűnik.

2016. március 01. 15:51 | Portfolio

Felfedte lapjait a kormány: ennyit szán idén energiahatékonyságra

Idén 21 pályázati felhívást terveznek kiírni a Környezetei és Energiahatékonysági Operatív Programban (KEHOP), melynek együttes keretösszege 275 milliárd forint - derül ki a mai Magyar Közlönyben megjelent Éves Fejlesztési Keret (ÉFK) szerint. Ebből a Portfolio számításai szerint energiahatékonyságra és megújuló energiás célokra összesen 187 milliárd forintot szánnak, nagyrészt állami, önkormányzati és egyházi épületenergetikai célokra. A tavaly meghirdetett KEHOP-pályázatok keretösszegéhez képest idén fele annyi felhívás jelenik majd meg, így kijelenthetjük, hogy 2016-ban nem számíthatunk pályázati dömpingre ezen a területen. Ha figyelembe vesszük a 2015-ben meghirdetett pályázatok volumenét, akkor összesen 870 milliárd forintnyi keretet írnak ki idén év végéig a KEHOP-ban, amely a teljes hét éves keret 74%-a.

2016. március 01. 14:55 | Csiki Gergely

Ezzel képtelen megbirkózni az Orbán-kormány

2015-ben olyat éltek át az állami fenntartású kórházak, amit talán még soha: lefeleződött az adósságállományuk egyedi kormányzati intézkedések miatt. A kórházi tartozások csökkenése azonban nem tud hosszú távon fennmaradni, az intézmények a jelenlegi finanszírozási körülmények között újratermelik az adósságot. És ezen a kormányzati fejlesztési százmilliárdok sem segítenek, ennél durvább lépések szükségesek.

2016. március 01. 10:35 | Szandányi Levente

Egy elfelejtett eszköz, ami megmenthet a legdurvább összeomláskor

Amíg a világsajtó a részvények zuhanásától és az olajpiaci hullámvasúttól volt hangos, az arany árfolyama szép csendben erősödött majdnem 15 százalékot az év eleje óta. Éppen ezért összegyűjtöttük a pro és kontra érveket arra vonatkozóan, hogy folytatódhat-e az erősödés, vagy csupán eddig tartott a rali a nemesfém piacán. Elöljáróban annyit, hogy a technikai kép rég volt ennyire pozitív, de a Fed csúnyán keresztbe tehet azoknak, akik az aranyban keresnének menedéket.

2016. február 29. 12:54 | Nagy Viktor

Hogy lett Európa egyik legdrágább bankja az OTP?

Az OTP-t elkezdték szeretni, a nyugat-európai bankokat pedig utálni a befektetők, így állhatott elő az a helyzet, hogy a magyar bank most jóval drágább, mint a rendszerszinten is fontos európai pénzintézetek. Arról már többször írtunk, miért szeretik az OTP-t, most összegyűjtöttük, miért nem szeretik a nyugat-európai bankokat. A Deutsche Bank tökéletes állatorvosi ló erre.

2016. február 29. 09:00 | Portfolio

Így még talán sosem szakadt ketté az ország

Tavaly az utolsó negyedévben a beruházások volumene 7%-kal haladta meg az egy évvel korábbi szintet. Az index három gyenge negyedév után mutat érdemi erősödést, ám a részleteket megnézve gyorsan kiábrándulhatunk.

Ricardo

Keddi agymenés

A Magyar Nemzet nevű kiadvány a nemzeti identitásra és a magyar gazdaságra nézve is veszélyt jelent. Avagy kis párbeszéd a ChatGPT és köztem.