A korai projektfázis jelentősége
"A kérdés az, hogy hogyan erősíthetjük a mélyépítés és az ingatlanfejlesztés szinergiáját" - kezdte egy retorikai kérdéssel Szepesházi Attila. "A mélyépítésben a '90-es, 2000-es években indult el az a folyamat, amit a szakma csak az úgynevezett "smiling curve"-nek ír le, miszerint a projekt középső (gyártási) szakaszának hozzáadott értéke csökkenésnek indult" - folytatta. Tudni illik, egy projekt során (legyen az akár egy építkezés) a legtöbb hozzáadott érték a projektek elején (kutatás, fejlesztés, tervezés) és a végén keletkezik (arculattervezés, értékesítés, marketing).
"A cégcsoport a 2000-es évek elején, közepén indult el abba az irányba, hogy ne csak szakkivitelező legyen, hanem hogy próbáljuk meg ezt a korai projektfázist minél erőteljesebben képviselni,
hiszen a megrendelőinknek itt tudjuk a legnagyobb hozzáadott értéket biztosítani
- emelte ki az előadó.
Szepesházi hangsúlyozta, hogy a fejlesztőkkel közösen végigvitt projektek akkor lesznek sikeresek, ha változáskezelésre viszonylag kis energiát kell fordítani és, ha a jó előkészítésnek köszönhetően a megrendelő koncentrálhat a magasépítésre. "Ahhoz, hogy a mélyépítési fázis tervszerűen, sikeresen menjen végbe, nagyon fontos a helyszínelőkészítés" - hangsúlyozta.
A prezentációból kiderült, hogy amennyiben a mélyépítők a korai projektszakaszban be tudnak csatlakozni, úgy akár hónapokat is meg lehet spórolni az építkezéssel - így sikerült például GTC Pillar irodaházának fejlesztése során a tervezett 8 hónapból kettőt megspórolni.
Fenntarthatóság és mélyépítés
Napjainkban mind fontosabb kérdés a fenntarthatóság - erre pedig minden iparágnak a maga módján kell válaszolni. Szepesházi Attila elmondása szerint a HBM Soletanche Bachy például 2030-ra tűzött ki fenntarthatósági célokat:
elsődleges cél, hogy 2030-ra 40%-kal csökkentsük a kivitelezési munkálataink szén-dioxid lábnyomát.
Fontos szempont továbbá a természetes élővilág megóvása és a felelős hulladékkezelés is, például körforgásos hulladékmenedzsment alkalmazása" - tette hozzá.
"A kivitelezési munkák karbonkibocsátásának nagy része, közel fele, a betongyártásból, azon belül is a cementgyártásból ered – a cél, hogy eleinte felére csökkentsük a beton cementtartalmát, néhány éven belül pedig cement-mentes betont tudjunk előállítani" - húzta alá az előadó.
A vállalat mindezek mellett digitális applikációt is tervez a fenntarthatóság támogatása érdekében. Az úgynevezett "waste marketplace" segít összehozni az építőipari feleket, hogy az egyik fél bontási hulladéka másnál fontos alapanyagként kerüljön felhasználásra.
A cikk megjelenését a HBM Soletanche Bachy támogatta
Szállodapiaci boomot és stagnáló irodapiacot látnak az ingatlanfejlesztők
Takács Ernő, az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal elnöke tartott előadást.
Fordulat a kínai-amerikai kereskedelmi háborúban: olyan döntés született, ami évekig meghatározhatja a tech-ipart
Fókuszban a kritikus nyersanyagok.
Kijött az elvonóról a magyar költségvetés - Mutatjuk, mit jelent ez a felállás a befektetésekre!
Már életbe lépése előtt megbukott a 2026-os költségvetés.
Kritikus helyzetben Bulgária, karácsony előtt kifogyhatnak az üzemanyagból
Országhatáron kívülről jöhet a segítség.
Nagyot esett a magyar lakosság fizetőképessége, borúsak a kilátások
Idén már nem is várható érdemi javulás.
150 000 forint ingyen? Black Friday és személyi kölcsön: Íme a CIB bomba ajánlata
2025 novemberében bomba ajánlattal érkezett a CIB Bank: akár 150 000 forint jóváírást kaphatnak azok, akik november 30-ig Előrelépő Személyi Kölcsönt igényelnek, és megfelelnek a promóció
Trump és a Big Pharma - HOLD Minutes
A HOLD Minutes e heti részében Ifkovics Ábrahám részvényelemző beszél: A YouTube-on vagy a HOLD Facebook-posztjánál mondd el a véleményed, hogy tetszik-e a Minutes, és... The post Trump és a
El a kezekkel a személyes adatoktól! - 10 pontban a tiszás "adat-ügyről"
Az elmúlt héten több körben is óriási hullámokat vert a Tisza applikációját érintő "adat-ügy". Kezdődött az adatok "kiszivárgásáról" szóló hírekkel, illetve az arról indult vitá
Kína markában a kritikus nyersanyagok
Lezárult az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások első felvonása, de az eredmény valós kiértékeléséről vajmi kevés szó esik. Pedig igazán figyelemreméltó, hogy a Trump által főellens
Balásy Zsolt: Több tiszteletet a vállalkozóknak, Károly!
"Ha nagy vagyont látsz, nézd meg alaposan, és fizetetlen munkát, verejtéket és vért fogsz találni" - ha a pontos szavak nem is, de e szellemiség... The post Balásy Zsolt: Több tiszteletet a v
Dolgozói részvényprogram: valódi tulajdonrészt a fizetés mellé?
A tehetségek megtartása ma már nem csak a fizetés mértékéről szól. A versenyképes bérezés és a béren kívüli juttatások mellett egyre több vállalat alkalmaz dolgozói részvényprogr
Federal Agricultural Mortgage Corporation (AGM) - elemzés
Még az októberi Top10-es listámon szerepelt, de akkor nem néztem meg, azóta viszont rápillantottam a grafikonjára, és megtetszett. Egy gyors elemzést megér.CégismertetőA Wikipediáról másolom
Indul a Demján Sándor 1+1 Program 2. üteme
A hazai kkv-k beruházásait célzó Demján Sándor 1+1 Program új szakasza elindult. A 2. ütem kifejezetten vidéki vállalkozások eszközfejlesztéseit támogatja vissza nem térítendő forrással,
Mit értek el pontosan Orbánék Trumpnál? Elemzőket kérdeztünk a részletekről
Megjelent a Portfolio Checklist hétfői adása.
Mikor érdemes betárazni a magyar csúcsrészvényekből? Jelentett az OTP és a Mol
Sok mindent elárulnak a negyedéves adatok.
Préda: Ellopták tőlem, ami nem is az enyém
Egy adathalász támadás áldozata meséli el élete egyik legrosszabb döntését.
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod




