kötvénypiac

SPB: 10% feletti hozammal kecsegtetnek a legjobb kötvénybefektetések

2021. március 19. 13:49 | Portfolio

SPB: 10% feletti hozammal kecsegtetnek a legjobb kötvénybefektetések

Az Egyesült Államokban az elmúlt hónapokban jelentősen felerősödtek a kamatemeléssel kapcsolatos várakozások, amit a 10 éves amerikai állampapír-piaci hozam elmúlt két hónapban látott, mintegy 40 százalékos emelkedése is jól mutat. Ennek ellenére a Fed a héten nem változtatott a kamatokon, és az amerikai jegybank szerepét betöltő intézmény tájékoztatása szerint erre egészen addig nem is kerül sor, amíg az infláció „egy ideig meg nem haladja a 2 százalékot”.  Az SPB  szakértői azonban úgy látják, hogy a 2021-ben várható jelentős amerikai gazdasági fellendülés, és az azzal párhuzamosan megugró infláció miatt, a Fed kénytelen lesz előbbre hozni a kamatemelési ciklust, és akár már az idei év vége felé elindítani azt. A legkorábban az év végén várható kamatemelkedés pedig jó befektetési lehetőségeket teremt a kötvénypiacokon.

Emelkedő hozamok, eddig minden rendben van…

2021. március 18. 12:30 | Bebesy Dániel

Emelkedő hozamok, eddig minden rendben van…

A várakozásoknak megfelelően beindult a hozamemelkedés Amerikában, azonban hiba lenne a mostani helyzetet a korábbi hasonló szituációkhoz hasonlítani. A Fed rugalmas politikájának köszönhetően még évekig maradhatnak az alacsony kamatok, és a hozamok emelkedésére is van még tér anélkül, hogy aggasztó lenne a folyamat.

Még nem drámai a helyzet a kötvénypiacon, de az MNB válaszúthoz érhet 370 feletti eurónál

2021. március 17. 10:30 | Beke Károly

Még nem drámai a helyzet a kötvénypiacon, de az MNB válaszúthoz érhet 370 feletti eurónál

Az amerikai gazdaság idén várható nominális növekedése alapján a jelenlegi 1,6 százalékos tízéves hozamszint egyáltalán nem drámai – mondta a Portfolionak Móricz Dániel, a Hold Alapkezelő befektetési igazgatója az elmúlt hetek piaci folyamataival kapcsolatban. A szakember szerint a jegybankok megpróbálják majd kihúzni a mostani helyzetet szigorítás nélkül, itthon viszont az MNB-nek problémát okozhat az, hogy a forint történelmi mélypontja körül jár, 370 felett fontos válaszúthoz érhetnek.

Magyarországot is elérték a piaci turbulenciák - Mire számíthatunk a hazai kötvénypiacon?

2021. március 16. 15:05 | Nyeste Orsolya

Magyarországot is elérték a piaci turbulenciák - Mire számíthatunk a hazai kötvénypiacon?

Az Európai Központi Bank nem tart az infláció emelkedésétől, miután az eurózónában még a koronavírus-válság miatti gyenge növekedési kilátások vannak a középpontban. Ugyanakkor az Egyesült Államokban egyre többen a pénzromlás érdemi növekedéséről beszélnek. Az inflációs várakozások növekedése turbulenciákat okoz a nemzetközi piacokon, amelynek a hatásai a magyar kötvénypiacon is érzékelhetők.

A pánikban vették elő a jegybankok a csodafegyverüket, de talán soha többé nem teszik el

2021. március 15. 10:00 | Zsoldos Ákos

A pánikban vették elő a jegybankok a csodafegyverüket, de talán soha többé nem teszik el

A koronavírus-válság megjelenése óta a jegybankok úgy nyomtatják a pénzt, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne. A mennyiségi lazítás a konvencionális jegybanki eszközök egyik eleme lett, a kérdés, hogy meddig marad velünk. A kérdés azért is fontos, mert a korábbi válságokhoz képest új, hogy az inflációs félelmek feléledtek, és az extrém laza monetáris kondíciók fenntarthatósága megkérdőjeleződött.

A járvány kitörése óta nem volt ekkora felfordulás a magyar piacon, ezért kellett lépnie az MNB-nek

2021. március 11. 05:55 | Beke Károly

A járvány kitörése óta nem volt ekkora felfordulás a magyar piacon, ezért kellett lépnie az MNB-nek

Lassan egy éve nem volt olyan magas a magyar tízéves kötvények referenciahozama, mint most, tavaly a járvány kitörésekor látott piaci turbulenciában láttunk hasonlót. Most elsősorban globális tényezők hajtják felfelé a hozamot, az utóbbi hetek amerikai hozamemelkedése alól mi sem tudjuk kivonni magunkat. A folyamatra már a jegybanknak is reagálnia kellett kedden az eszközvásárlási program módosításával.

Azonnal felrobbantaná a gazdaságot Joe Biden gigacsomagja: a szelét mi is éreznénk

2021. március 09. 16:31 | Portfolio

Azonnal felrobbantaná a gazdaságot Joe Biden gigacsomagja: a szelét mi is éreznénk

Joe Biden demokrata elnök kormánya 1900 milliárd dolláros gazdaságélénkítő csomagot terjesztett elő, amelyet a kongresszus alsó háza el is fogadott. A hatalmas összegű csomag rövid távon érezhető hatást fejt ki a gazdaságban: az OECD friss jelentésében közölte számításait az amerikai, európai, kínai és egyéb gazdaságok GDP-jére, valamint a foglalkoztatásra gyakorolt hatásairól. Nem meglepő módon a csomag számottevő mértékben javítja a kilátásokat, ugyanakkor erősítheti az inflációs félelmeket is.

A milliárdos befektető szerint vége lehet a folyamatnak, ami miatt hetek óta ütik a részvényeket

2021. március 08. 16:09 | Portfolio

A milliárdos befektető szerint vége lehet a folyamatnak, ami miatt hetek óta ütik a részvényeket

David Tepper, az Appaloosa Management alapítójának piaci kommentárjai jellemzően képesek megmozgatni a piacokat, a befektető pedig most azt állítja, hogy nagyon nehéz pesszimistának lenni a részvényekre, és szerinte a kötvénypiaci eladási hullámnak – amely hozamemelkedéshez és egyben általános részvénypiaci hangulatromláshoz vezetett - valószínűleg vége van.

Mindent felborított az inflációs rém: csúnya bukók és szép hozamok a magyar alapoknál

2021. március 05. 11:00 | Portfolio

Mindent felborított az inflációs rém: csúnya bukók és szép hozamok a magyar alapoknál

Teljesen összekuszálták a befektetési piacot az inflációval kapcsolatos félelmek, és ez a magyar befektetési alapok teljesítményére is kihatott: a tavaly nagyot bukó alapok törtek idén az élre, a tavalyi kiemelkedő hozamot elérő alapok közül pedig sokan most a sor végén kullognak. A legnagyobbak közül az OTP Supra tovább növelte veszteségeit februárban.

Tőzsdére megy a Magyarországon is aktív ingatlanfejlesztő

2021. március 04. 10:30 | Portfolio

Tőzsdére megy a Magyarországon is aktív ingatlanfejlesztő

Bejelentette részvénykibocsátási szándékát a CTP. A társaság a Euronext Amsterdam-on kéri tőzsdei jegyzését. A cég az öt legnagyobb európai logisztikai ingatlanfejlesztő vállalat egyike, ami Kelet-Közép-Európában, így Magyarországon is aktív tevékenységet folytat.

Itt a koronavírus harmadik hulláma - Mit ajánlanak a profi befektetők?

2021. március 03. 16:00 | Portfolio

Itt a koronavírus harmadik hulláma - Mit ajánlanak a profi befektetők?

Egy verseny kezd kibontakozni a vakcinaprogramok és a vírusmutációk között, miközben egyre több országot elért már a világon a koronavírus harmadik hulláma. Februárban az inflációs félelmek mellett a kötvénypiaci hozamemelkedés okozott kisebb ijedséget a befektetők körében, ez némileg óvatosságra bírta a hazai portfóliómenedzsereket is. A részvényekben azonban továbbra is hisznek a profik, különösen a feltörekvő piacokban látnak fantáziát.  

Túlfeszítette magát a piac, nagyon fájó lenne egy újabb válság

2021. február 24. 18:13 | Portfolio

Túlfeszítette magát a piac, nagyon fájó lenne egy újabb válság

Megérkezett az infláció, és ha beindul a fogyasztás, nagyobb áremelkedést is láthatunk.  A Portfolio Private Investor Day 2021 online rendezvényének záró panelbeszélgetésében a szakértők egyetértettek abban, hogy túlfeszített a piac, a mostani kötvénypiaci hozamemelkedés is okot adhat az aggodalomra. Eljött viszont a value részvények kora, itt több szektor is érdekes befektetési célpont lehet.

Ijesztő mozgások a piacon, erre figyel most mindenki árgus szemmel

2021. február 24. 06:10 | Beke Károly

Ijesztő mozgások a piacon, erre figyel most mindenki árgus szemmel

Szokatlanul heves mozgás indult be az év elején a globális kötvénypiacokon, főleg az amerikai hosszú hozamok emelkedése aggasztja a befektetőket. Ebben szerepük van az inflációs félelmeknek, a gazdaság várható kilábalásának, illetve az ezekből következő esetleges jegybanki szigorításnak. A szakértők egyelőre nem látják drámainak a helyzetet, a többség szerint csak átmeneti lesz a folyamat, és helyreáll majd a piac. Akik viszont a kockázatokra figyelmeztetnek, azok többnyire az általános kamatszint-emelkedés miatt bekövetkező erőteljes részvénypiaci korrekció és a fenntarthatatlan államadósság-folyamatok miatt aggódnak.

Az EKB vezető közgazdásza szerint a koronavírus nem okoz tartós gazdasági károkat

2021. január 25. 19:04 | Portfolio

Az EKB vezető közgazdásza szerint a koronavírus nem okoz tartós gazdasági károkat

A koronavírus ellen hozott korlátozások nem tűnnek el idén teljes mértékben Philip Lane, az Európai Központi Bank igazgatótanácsának tagja szerint. Az ír jegybank egykori elnöke szerint viszont az intézkedések nagy részét nyáron visszavonják, vagyis a gazdasági aktivitás akkor kezdhet helyreállni. Lane egyben azt is elmondta, hogy az eszközvásárlási program vélhetően a járvány után is velünk marad, de annak mértéke nem lesz akkora, mint a járvány idején.

RSM Blog

Rejtett transzferár kockázatok

A magyar transzferár szabályozás keretében végzett NAV ellenőrzések során leggyakrabban az árképzés és az alkalmazott módszertan kerül előtérbe. Ugyanakkor egyre nagyobb figyelmet kap az is