Portfolio Signature

Meghökkentő győzelemmel tarolt a szélsőjobb Hollandiában, de máris hatalmas pofonba szaladtak bele

2023. november 28. 14:30 | Kiss Csaba

Meghökkentő győzelemmel tarolt a szélsőjobb Hollandiában, de máris hatalmas pofonba szaladtak bele

Bár a bevándorlás- és iszlámellenes Geert Wilders egyértelmű győzelmet aratott a hollandiai választásokon, a neheze még csak most következik számára, ugyanis 37 mandátuma mellé még 39-et kellene szereznie a parlamenti többséghez. A koalíciós tárgyalások máris nehezen indulnak számára: egyik lehetséges koalíciós partnere máris kikosarazta, az általa jelölt koalíciós egyeztető pedig már első munkanapján lemondásra kényszerült. A pártvezető közben egy palesztinokkal kapcsolatos nyilatkozatával máris kiváltotta az arab országok rosszallását, miközben Ukrajna attól tart, egy Wilders-kormány beváltaná a párt kampányban tett ígéretét, és nem küldene több fegyvert a háborúban álló országnak.

Halálos betegségeket kerülhetsz el, ha nem mész be minden nap az irodába

2023. november 28. 13:00 | Tar Gábor

Halálos betegségeket kerülhetsz el, ha nem mész be minden nap az irodába

A Covid-járvány elmúltával a teljes távmunka időszaka elmúlt, azonban számos cégnél egyre többen dolgoznak rugalmas munkakeretek között. Miközben komoly vita szól arról, hogy a cégeknek mekkora mértékben célszerű engedélyezniük a hibrid munkavégzést, egy friss amerikai kutatás most azt mutatta ki, hogy a rugalmas munkavégzés jelentősen csökkenti a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát. A Harvard Egyetem tanulmánya szerint a munka és a magánélet közötti egyensúly erősítésével akár 10 évvel is csökkenthető az infarktus vagy a stroke kockázata.

MNB: még soha nem volt ekkora nyereségük a bankoknak, de szaporodnak a kockázatok körülöttük

2023. november 28. 11:05 | Palkó István

MNB: még soha nem volt ekkora nyereségük a bankoknak, de szaporodnak a kockázatok körülöttük

Stabil és sokkellenálló a magyar bankszektor, viszont oda kell figyelnie azokra a kockázatokra, amelyek a megemelkedett kamatkörnyezetből, a betétállomány csökkenéséből, az ingatlanok átértékelődéséből, vagy éppen a gyermekvállaláshoz kötött hitelekből fakadnak – hívta fel a figyelmet friss Pénzügyi stabilitási jelentésének bemutatóján a Magyar Nemzeti Bank. Első ízben foglalkozott a jelentés azzal, hogy a babaváró hitelek esetében a hitelfelvevők hányad részénél nem teljesült eddig a gyermekvállalás, ami egyébként a CSOK Plusszal kapcsolatban is érdekes kérdés lesz.

Tovább zuhantak a beruházások Magyarországon

2023. november 28. 08:31 | Portfolio

Tovább zuhantak a beruházások Magyarországon

Folytatódott a beruházások lejtmenete a harmadik negyedévben Magyarországon. A KSH jelentése szerint a volumen 2,2%-kal csökkent az előző negyedévhez képest, így éves alapon már 12,1%-os a visszaesés.

Meddig eshet még a Richter?

2023. november 27. 18:00 | Kaszab Balázs

Meddig eshet még a Richter?

Az elmúlt napokban a magyar tőzsdén is korrekció kezdődött, ami alól a Richter sem kivétel. Ugyan a vállalat továbbra is gőzerővel veszi saját részvényeit, de az elmúlt napokban egyre lejjebb került a papír, és már kulcsfontosságú szinten mozog az árfolyam. Megnéztük, hogy meddig eshet még a Richter, és hogy érdemes lehet-e már a beszálláson gondolkozni az esés után.

Ritkán látott számok érkeztek a leendő nyugdíjasoknak, de szomorú folyamat zajlik a háttérben

2023. november 27. 17:00 | Árgyelán Ágnes

Ritkán látott számok érkeztek a leendő nyugdíjasoknak, de szomorú folyamat zajlik a háttérben

Hasítanak a nyugdíjpénztárak hozamai, az év első kilenc hónapjában már 12-13%-nál tart a vagyonarányos hozam. Az MNB friss számai szerint egyre több pénzt fizetnek be az önkéntes nyugdíjpénztári tagok a rendszerbe, és mégis: hónapról hónapra csökken a pénztári tagok száma. Még nagyobb baj, hogy elsősorban a nyugdíjra gyűjtő fiatalok száma esik vissza, ami nem jelent jót a nyugdíjrendszerre nézve.

Napelemesek, figyelem: öt forintnál több pénz is járhat az áramért, de van még pár akadály

2023. november 27. 16:27 | Weinhardt Attila

Napelemesek, figyelem: öt forintnál több pénz is járhat az áramért, de van még pár akadály

Elfogadta a napelemes szervezetek javaslatát az Energiaügyi Minisztérium, és 2024-től lehetőség lesz a lakossági napelemes bruttó elszámolási rendszerben arra, hogy az 5 forintos garantált árnál magasabb áron is el lehessen adni a villamos energiát a piaci kereskedők felé, de ennek a gyakorlati megvalósításához még számos jogi és technikai akadályt is le kell küzdeni – derült ki a Portfolio szakmai körképéből.

Az AI lesz az emberiség szuperereje? Meglepő, mekkora értéket tud teremteni a világnak

2023. november 27. 13:15 | Nagy Botond

Az AI lesz az emberiség szuperereje? Meglepő, mekkora értéket tud teremteni a világnak

"Ha a hatékonyság növelését nézzük, az AI akkora értéket tud teremteni a világnak, amely a brit gazdaság teljesítményének felel meg" - mondta Eric Hazan, a McKinsey marketing és értékesítési részleg társvezetője a Portfolio-nak adott interjújában a McKinsey Media Day nevű eseményén Frankfurtban. A szakember arról is beszélt, hogyan használjuk az AI-t, hogy az a "szupererőnk legyen", és miben kell fejlődnie Európának, hogy felvegye a versenyt Ázsiával vagy az Egyesült Államokkal.

Ezek a legkeresettebb munkák, amikhez nem kell feltétlenül diploma

2023. november 27. 10:31 | Portfolio

Ezek a legkeresettebb munkák, amikhez nem kell feltétlenül diploma

Az amerikai munkavállalók a legfrissebb tendenciák alapján egyre inkább a diploma nélküli karrierek irányába kezdenek fordulni, ezt igazolja az is, hogy a diploma nélküli állásokra irányuló keresések idén minden idők legmagasabb értékét érték el az Egyesült Államokban novemberben - derül ki a CNBC-vel megosztott Google Trends adatokból.

Kiderül, mi húzta ki a magyar gazdaságot a recesszióból

2023. november 27. 07:01 | Portfolio

Kiderül, mi húzta ki a magyar gazdaságot a recesszióból

A harmadik negyedéves magyar GDP-adatokból kiderült, hogy véget ért a recesszió Magyarországon, a héten érkező részletes közlésből pedig az egyes szektorok teljesítményéről is bővebb képet kapunk. Emellett érkeznek az eurózóna inflációs adatai már novemberből, az Egyesült Államokban pedig lakáspiaci adatokra figyelhet a piac.

Gigantikus mennyiségű pénzt önt a világra Kína, de kezdenek kibukni a csontvázak a szekrényből

2023. november 26. 18:10 | Vara Bálint

Gigantikus mennyiségű pénzt önt a világra Kína, de kezdenek kibukni a csontvázak a szekrényből

Kína 2013-ban bejelentett globális programja, az Övezet és Út kezdeményezés (Belt and Road Initiative) számtalan eredményt hozott az elmúlt egy évtizedben. Kína a szárazföldön és a tengeren keresztül összeköttetéseket épített ki a szomszédos térségekkel, elérte Afrikát, Európát, de Dél-Amerikában is egyre inkább átveszi az Egyesült Államoktól a vezető kereskedelmi partner szerepét. A számos sikerprojekt mellett csúfos kudarcok is kísérték „az Új Selyemút” néven is emlegetett szuperprogramot. Cikksorozatunk második részében a félresiklott beruházásokat és ezek okait vizsgáljuk meg.

Zuhan a magyar áramfogyasztás, de közel lehet a fordulat

2023. november 26. 14:33 | Major András

Zuhan a magyar áramfogyasztás, de közel lehet a fordulat

Októberben ismét kisebb volt a hazai villamosenergia-rendszer bruttó felhasználása, mint egy évvel korábban. A visszaesés így már 17. hónapja tart, de a mértéke az aktuális negatív sorozaton belül októberben volt a legkisebb, vagyis úgy tűnik, folytatódik a zuhanás lassulása.

Hol, hány évnyi jövedelem szükséges egy saját lakás megvásárlásához?

2023. november 26. 10:10 | Futó Péter

Hol, hány évnyi jövedelem szükséges egy saját lakás megvásárlásához?

A legtöbb európai országban az elmúlt évben érdemben csökkent a lakásárnövekedés üteme, míg több helyen a korábbi áremelkedés kisebb csökkenésbe váltott. Mindez a lakások elérhetőségének javulását hozhatja el. Az MNB legújabb Lakáspiac Jelentése alapján azt néztük meg, hogy mi történt az uniós országok lakásáraival az utóbbi két évben, illetve az egyes fővárosokban hány évnyi jövedelem szükséges egy 75 négyzetméteres lakás megvásárlásához.

Súlyos tízmilliókat kaszálhatsz a CSOK Plusszal, verhetetlen számokat produkál az új lakáshitel

2023. november 26. 06:05 | Palkó István

Súlyos tízmilliókat kaszálhatsz a CSOK Plusszal, verhetetlen számokat produkál az új lakáshitel

Közzétette és társadalmi egyeztetésre bocsátotta a kormány a CSOK Pluszról szóló rendelettervezetet, pénteki cikkünkben be is mutattuk az új családtámogatás részletszabályait. Most azt nézzük meg, lakáshitelként hogy vizsgázik az új kamattámogatott hitel a bankoknál elérhető, jelenleg 8% körüli kamatozású piaci konstrukciókkal szemben.

Félsz a repüléstől? – Nincsenek jó híreink, a helyzet már csak rosszabb lesz

2023. november 25. 18:10 | Portfolio

Félsz a repüléstől? – Nincsenek jó híreink, a helyzet már csak rosszabb lesz

Nincsenek jó híreink a repüléstől rettegőknek, a klímaváltozás miatt ugyanis egyre gyakoribbak és intenzívebbek lehetnek a légörvények, különösen a veszélyesebb fajták, amelyek tiszta égbolton, látszólag kiváltó ok nélkül keletkeznek. A repülés továbbra is a legbiztonságosabb közlekedési mód, de időről időre érkeznek hírek arról, hogy többen megsérültek egy-egy járaton, váratlan turbulencia következtében. Körbejártuk, hogy mi okozza a légörvények megjelenését, hogy miért fordul elő egyre több, és hogy mit tehetünk annak érdekében, hogy utasként megelőzzük a sérüléseket a fedélzeten.

Vérre menő háború tört ki a fintechek és a magyar bankok között - Már meg is van, ki nevet a végén

2023. november 25. 15:00 | Turzó Ádám Pál

Vérre menő háború tört ki a fintechek és a magyar bankok között - Már meg is van, ki nevet a végén

A Revolut és a Wise Magyarország két legkedveltebb fintechje két dologban nagyon jó inkumbens társaihoz képest: a nemzetközi pénzforgalom díjaiban és UX-ben. Utóbbiban a bankok gyors tempóban érik őket utol, és eljutottak oda, hogy már a devizaváltásban, árazásban is felveszik velük a kesztyűt. Mindeközben a fintechek is díjemeléseket, szolgáltatásbővítéseket hajtanak végre, így összességében a különbségek az inkumbensek és a fintech gyökerű neobankok között gyors ütemben csökkennek. A bankok fintechesednek, a fintechek bankosodnak. De mennyire?

Elképesztően gyorsan nő a külföldi dolgozók száma Magyarországon

2023. november 25. 10:00 | Portfolio

Elképesztően gyorsan nő a külföldi dolgozók száma Magyarországon

Már 95 ezer külföldi munkavállaló van Magyarországon a legfrissebb adatok alapján. A számuk hamarosan elérheti a 100 ezer főt is, miután havonta nagyjából 1000 fővel nő a létszámuk. Szakértők szerint a munkaerőhiány miatt a következő időszakban nagy szükség lesz vendégmunkásokra.

Lassan eltűnnek az 1000 forint alatti sütemények

2023. november 24. 16:48 | Nagy Károly

Lassan eltűnnek az 1000 forint alatti sütemények

Akadnak még olyan cukrászdák, ahol 1000 forint alatt van egy szelet sütemény ára, azonban a magyarok egyre inkább elfogadják, hogy a sütemények is drágulnak. Erdélyi Balázs, a Magyar Cukrász Ipartestület szakmai elnöke szerint az étteremben kínált desszert árához képest még mindig jóval olcsóbbnak számít egy cukrászdai sütemény, ugyanakkor kezdünk felzárkózni a nemzetközi árakhoz.