energia

A Balti-tenger mélyéről a politika középpontjába került az Északi Áramlat

A Balti-tenger mélyéről a politika középpontjába került az Északi Áramlat

A német belpolitikában és nemzetközi energetikai színtéren is egyre több találgatás lát napvilágot az Északi Áramlat gázvezetékek jövőjével, valamint az amerikai–orosz energetikai közeledéssel kapcsolatban. Robert Habeck leköszönő német zöld párti miniszter ugyanakkor határozottan kiáll amellett, hogy az Északi Áramlatot nem szabad újranyitni. A politikus szerint „teljesen rossz irány” lenne ismét megnyitni az utat a Németország és Oroszország közötti földgázszállítás előtt.

Szép csendben elkezdték építeni Európa egyik legfontosabb üzemét

Szép csendben elkezdték építeni Európa egyik legfontosabb üzemét

A Lacq-ban épülő ritkaföldfém-újrahasznosító és -finomító üzem Európa egyik legnagyobb ilyen jellegű beruházása, amely Kínán kívül egyedülálló kapacitással rendelkezik majd. Az évi 2 000 tonna mágneshulladék és 5 000 tonna bányászati koncentrátum feldolgozásával a gyár a globális ritkaföldfém-termelés 15%-át biztosíthatja, stratégiai szerepet töltve be az elektromos motorok és a megújuló energiák ellátásában. A projekt Japán és Franciaország támogatásával valósul meg, és a 2026-ra elkészülő üzem hosszú távon enyhítheti Európa nyersanyagfüggőségét.

Mindent a béke érdekében? Így gyakorolhat Trump nyomást a saját szövetségeseire

Mindent a béke érdekében? Így gyakorolhat Trump nyomást a saját szövetségeseire

Az orosz–ukrán konfliktus lezárására irányuló béketárgyalások legújabb fejleményei alapján egyre világosabb, hogy az energetikai kérdések döntő szerepet játszhatnak a közelgő fegyverszüneti vagy békemegállapodásban. A két ország közötti vita elsősorban a megszállt területek és a gazdasági ellentétek körül zajlik, ám a háttérben már javában folynak az egyeztetések az energiaipari megállapodásokról és a szankciók esetleges enyhítéséről is.

Pár év alatt nemzetközi sikertörténetet írt egy magyar napelemes cég

Pár év alatt nemzetközi sikertörténetet írt egy magyar napelemes cég

Lényegében folyamatosan a növekedésbe menekülve sikerült a magyar A1 Solarnak olyan árbevétel-emelkedést elérnie az elmúlt években, amellyel a cég a Financial Times Európa leggyorsabban növekvő vállalatait rangsoroló listáján az európai 12.  helyet, míg Magyarországon az első helyet szerezte meg. A cég mára túllépett a kizárólag napelemes fejlesztésekre fókuszáló megközelítésen, és a projekt üzletágban az a célja, hogy az EMEA régióban öt éven belül top tízes szereplővé váljon az átfogó ingatlan-energiahatékonysági, energiamenedzsment-automatizálási, okosotthon fejlesztések piacán. A siker hátteréről, a társaság további terveiről és a piaci kilátásokról beszélt Szenyán Endre, az A1 Solar résztulajdonosa, a cégcsoporthoz tartozó Energrosso Kft. tulajdonos-ügyvezetője.

Kiderült hogyan befolyásolja a Duna vízállása a magyar energiaellátást

Kiderült hogyan befolyásolja a Duna vízállása a magyar energiaellátást

A csapadék hatására a Duna hazai szakaszon is emelkedésnek indul a folyó vízállása, de egyelőre nem várható, hogy jelentősen meghaladja az ebben az évszakban rekord alacsonynak számító szinteket. Az alacsony vízállás több ágazatot is érzékenyen érinthet, így az energiaellátást is, ezért ez az eshetőség a krízishelyzetek megelőzéséhez és kezelésükhöz szükséges eljárásokat leíró villamos energia kockázati készültségi tervben is szerepel. Magyarországon több olyan, az energiaellátás szempontjából fontos erőmű található, amelyek hűtését folyóvíz biztosítja, de e rendszereket úgy tervezték, hogy működésük rendkívül alacsony vízállásnál is biztosított legyen.

Globális pozíciói megtartásáért küzd az EU a jövő kulcstechnológiáinak gyártásában

Globális pozíciói megtartásáért küzd az EU a jövő kulcstechnológiáinak gyártásában

Miközben a tiszta energia technológiák továbbra is magasan költség-versenyképesek Európában, amit a telepítési számok is igazolnak, az ezeket gyártó uniós cégeknek kihívásokkal teli üzleti környezettel és éles globális versennyel kell szembenézniük. Az EU diverzifikált nettó nulla technológiai feldolgozóiparnak ad otthont, de globális szinten küzd piaci részesedése megőrzéséért, miközben Kína uralja a termelést. Számos tiszta technológia, például a szélerőművek vagy a hőszivattyúk gyártása terén az EU még mindig jó helyzetben van, de további támogatásra van szükség az értékláncok megerősítéséhez és a gyártókapacitás növeléséhez - olvasható az Európai Bizottság jelentésében.

Törökország haladékot kér a súlyos amerikai gázpiaci szankció alól, Magyarország helyzete még kérdéses

Törökország haladékot kér a súlyos amerikai gázpiaci szankció alól, Magyarország helyzete még kérdéses

Törökország a héten hivatalosan is az Egyesült Államokhoz fordul, hogy meghosszabbítsák a decemberben kapott szankciómentességet, amely lehetővé teszi az orosz Gazprombankon keresztüli gázkifizetéseket. Az viszont továbbra is kérdés, hogy mi a helyzet Magyarországgal, hiszen a mentességet egyszerre kapta meg a két ország - írta meg a Bloomberg.

Nagy nevekkel jön a Portfolio Vállalati Energiamenedzsment konferenciája!

Nagy nevekkel jön a Portfolio Vállalati Energiamenedzsment konferenciája!

Már csak bő három hét és jön április 8-án a Portfolio Vállalati Energiamenedzsment 2025 című konferencia! Az egésznapos esemény programja a tavalyi és tavalyelőtti sikeres rendezvények folytatásaként három kulcsfontosságú területre összpontosít: a tudatosabb energiabeszerzésre, az okos energiafelhasználásra, és a megújuló energia projektekre, valamint az energiatárolásra. Ezek a témák különösen fontosak a magyar vállalatok számára, hiszen Európában továbbra is hazánkban az egyik legmagasabb a cégek gáz- és áramára. Érdemes minél előbb regisztrálni, és bebiztosítani a helyét a rangos eseményen, amelynek részletei itt találhatók, regisztrálni itt lehet.

Szerbia 30 évre elkötelezné magát Oroszország mellett

Szerbia 30 évre elkötelezné magát Oroszország mellett

Szerbia hosszútávú gázellátásának biztosítása érdekében új, 30 évre szóló szerződésről tárgyal Oroszországgal - számolt be a Wprost biznes lengyel híroldal. Bár Szerbia az elmúlt években elkezdett diverzifikálni gázbeszerzéseit, továbbra is nagymértékben függ az orosz energiahordozóktól, és az EU-s szankciókkal szemben nem korlátozza az orosz gázimportot.

Trump és Putyin az EU feje fölött tárgyal az orosz gáz visszatéréséről - De mi lehet a háttérben?

Trump és Putyin az EU feje fölött tárgyal az orosz gáz visszatéréséről - De mi lehet a háttérben?

A Gazprom, egykor Európa egyik legmeghatározóbb gázkereskedelmi partnere, mára drámai hanyatlásnak indult. Az orosz energiacég exportja az európai piacra a 2022-es ukrán háború kitörését követően negyedére csökkent, ami miatt a vállalat milliárdos veszteségeket halmoz fel és tömeges elbocsátásokra kényszerül. Az EU elhatározása, hogy 2027-re teljesen leválik az orosz fosszilis energiahordozókról, alapjaiban írta át a Gazprom üzleti stratégiáját. A vállalat vezetősége alábecsülhette Európa elszántságát, és most kétségbeesetten keres új piacokat – ám a lehetőségek korlátozottak. Eközben az Egyesült Államok és Oroszország között titkos háttértárgyalások zajlanak az orosz gáz esetleges visszatéréséről az európai piacra egy esetleges fegyverszünet esetén. De vajon Európa hajlandó lesz visszalépni az orosz energiafüggőség árnyékába?

Újra saját kezébe veszi a sorsát az EU egy kulcstechnológia területén

Újra saját kezébe veszi a sorsát az EU egy kulcstechnológia területén

Jelentős bővülést mutat az európai szélerőmű-iparág ellátási lánca, több nagy gyártó új termelő kapacitások létesítésébe invesztál, így jelenleg több mint 30 gyárat építenek vagy bővítenek Európa-szerte. Több országban vannak kivitelezés alatt elektromos vezetékeket, generátorokat, gondolákat, lapátokat és tornyokat előállító üzemek fejlesztései, illetve a tengeri szélerőművek alapzatait gyártó kapacitások növelését célzó új beruházások. Ez kedvező fejlemény a tiszta technológiák gyártása területén fokozatosan visszaszoruló európai ipar versenyképessége szempontjából is.

A háttérben nagyon érdekes orosz-amerikai alku kezd kibontakozni, és ez Magyarországot is érintheti

A háttérben nagyon érdekes orosz-amerikai alku kezd kibontakozni, és ez Magyarországot is érintheti

Az Egyesült Államok és Oroszország között előzetes tárgyalások folynak a Gazprommal való együttműködésről, ami jelentős fordulatot jelenthet az energetikai kapcsolatokban. Az amerikai-orosz közeledés része lehet egy átfogóbb stratégiának, amely az ukrajnai béketárgyalásokkal is összefügg - jelentette a Bloomberg. Közben a Correctiv oknyomozó portál azt írta, hogy az Egyesült Államok Oroszországgal tárgyal az Északi Áramlat és más energiainfrastruktúrák megvásárlásáról, hogy az ukrajnai háború befejezése után újraindítsa az orosz energiaellátást Európába.

Felfordulás Brüsszelben: Észtország is az EU klímapolitikájának lefékezésére készül

Felfordulás Brüsszelben: Észtország is az EU klímapolitikájának lefékezésére készül

Észtország csatlakozott azokhoz az európai uniós tagállamokhoz, amelyek az új, kiterjesztett karbonpiac (ETS 2) bevezetésének elhalasztását vagy akár teljes eltörlését sürgetik. Az észt kormány attól tart, hogy az intézkedés jelentősen megemelné az energiaárakat, ezáltal súlyos terhet róva a háztartásokra és a vállalkozásokra - írta meg a Bloomberg.

Véres gyémánt helyett  tiszta energia: a napfény lehet a kontinens új kincse?

Véres gyémánt helyett tiszta energia: a napfény lehet a kontinens új kincse?

Bár az afrikai napenergia-piac növekedési üteme 2024-ben enyhén lassult, az ágazati szereplők szerint 2025-ben új lendületet kaphat. A Global Solar Council (GSC) friss jelentése szerint a kontinensen idén 42%-kal bővülhet a napelem-kapacitás, ami annak köszönhető, hogy több elhalasztott projekt is mostanra valósulhat meg. Kérdések azonban továbbra is felmerülnek, hiszen a magas költségek egyelőre az egyik legnagyobb akadályt jelentik a kontinens fejlődése előtt - írta meg a Bloomberg.

Akkumulátorgyártás: komoly figyelmeztetést kapott Európa

Akkumulátorgyártás: komoly figyelmeztetést kapott Európa

A Northvolt, egy svéd akkumulátorgyártó cég, amely egykor Európa reménycsillaga volt a hazai akkumulátor-ipar fejlesztésében, csődöt jelentett. A cég vezetője, Tom Johnstone szerint Európának szembenéznie kell azzal a költséggel, ami az önálló akkumulátor-ipar kialakításához szükséges, hogy csökkentse az ázsiai beszállítóktól való függőségét – számolt be a Financial Times.

Magyarország orosz gázimportjára is hathat a friss brüsszeli döntés

Magyarország orosz gázimportjára is hathat a friss brüsszeli döntés

Az Európai Bizottság ma újabb szakaszba léptette a Magyarországgal szemben tavaly nyáron megindított kötelezettségszegési eljárást, miután nem fogadta el a kormány indoklását arról, hogy miért ássa alá az Unió álláspontját az Energia Charta Egyezmény szerinti, Unión belüli választottbírósági eljárásokkal kapcsolatban, és miért nem tartja be az Európai Unió Bírósága ítélkezési gyakorlatát. A Bizottság most két hónapos határidőt szabott meg a válaszadásra és a jogsértés orvoslására. Ha ez nem történik meg, akkor az Európai Bíróság elé kerülhet az ügy, ami akár hazánk orosz gázellátás folyamatára is kihathat.

Jóval nagyobb gázimportra lehet szüksége Ukrajnának, mint azt eddig gondolták

Jóval nagyobb gázimportra lehet szüksége Ukrajnának, mint azt eddig gondolták

Ukrajna az orosz támadások következtében visszaeső hazai gázkitermelését amerikai LNG-vel pótolhatja. Az Egyesült Államokból érkező cseppfolyósított földgáz német, görög, litván és lengyel terminálokon keresztül juthat el a régióba, majd három szomszédos ország – köztük Magyarország – közvetítésével érheti el Ukrajnát. Ennek eredményeként hazánk is kulcsszerepet játszhat Ukrajna energiabiztonságának fenntartásában - írta meg a Reuters.

Brüsszel két újabb ügyben is a szőnyeg szélére állítja a magyar kormányt

Brüsszel két újabb ügyben is a szőnyeg szélére állítja a magyar kormányt

Az Európai Bizottság márciusban két újabb kötelezettségszegési eljárást is elindított Magyarország ellen, amelyek a fegyverek megszerzésére és birtoklására vonatkozó uniós szabályok, valamint az Energia Charta Egyezmény szerinti választottbírósági eljárások kérdésében merültek fel – derül ki az uniós végrehajtó testület közleményéből. Magyarországot könnyen újra az Európai Unió Bírósága elé citálhatják, ahol súlyos bírságot is kiszabhatnak a konfliktusos ügyekben.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Omlik a kártyavár Oroszországban: apad az államkassza, dőlnek a hitelek
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.